Szolnok Megyei Néplap, 1974. szeptember (25. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-10 / 211. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1974. szeptember 10. Telepesek lázadása Portugália második legnagyobb afrikai területén, Mozambikban fehér szélsőségesek lázadást robbantot­tak ki vasárnap. A puccskísérlet szinte percnyi pon­tossággal ugyanakkor kezdődött, amikor Spinola köz- társasági elnök Lisszabonban ünnepélyesen aláírta az anyaország és a Mozambiki Felszabadítási Szervezet képviselőinek megállapodását a nyolcmilliós afrikai ország függetlenségének jövő évi időpontjáról, illetve ideiglenes kormány alakításáról. Ä hírügynökségi jelentések alapján egyelőre még nem vázolható fel a pontos kép a mozambiki hely­zetről. A fehér telepesek állítólag elfoglaltak több középületet Lourenco Marquesben; így megszállták a főváros rádióállomását, valamint a repülőteret. Bei- rából, a legnagyobb mozambiki kikötőből is hasonló > hírek érkeztek. A portugál kormány jelentős katonai «rőt állomásoztat Mozambikban. Kezdetben azonban nem vetették be ezeket a csapatokat, mert Lisszabon bízott a tárgyalásos megoldás lehetőségében. A fehér telepesek célja nyilvánvaló: azt kívánják megakadályozni, hogy a hatalmat a felszabadítási front, a FRELIMO vegye át. Lisszabon ugyanis a lu- sakai tárgyalásokon elismerte a FRELIMO-nak azt a jogát, hogy vezető szerepet játsszon az ország irányí­tásában. Ez felel meg a realitásoknak, hiszen a la­kosságnak . csak elenyésző részét alkotják a nagvrészt pontugál származású fehérek. Számuk mintegy 350 ezer. Lisszabon kétségtelenül nehéz helyzetben van. Az áprilisi portugáliai fordulat óta az afrikai gyarma­tokon több alkalommal is volt már összecsapás a fe­hér és fekete bőrű lakosság között. Spinola mindig kompromisszumos megoldást keresett. Abban bíztak, hogy ki lehet majd alakítani az együttélést a gazda­sági pozíciókat birtokló fehér kisebbség és a politi­kai hatalmat fokozatosan megszerző afrikai lakosság között. Egy határozott katonai fellépés a fehérek el­len veszélyeztetné ezt a tervet és megnehezítené a kibontakozást a másik gyarmaton. Angolában is. Mozambik esetében a puccskísérlet egy elhúzódó pol-' gárháború kezdeti lépcsője lehet. A lázadók ugyanis számíthatnak a két nagy dél-afrikai fehér telepes rezsim, Rhodesia és Dél-Afrika támogatására. Spinola elnök ideiglenes kormánya, a portugál fegyveres erők a feltételezhető folyamat tudatában törekednek a tár­gyalásos megoldásra. Ha ez a kísérlet kudarcot vall, akkor Lisszabon egész dekolonizációs politikája ke­rül veszélybe. Púja Frigyes külügyminiszter Prágában (Folytatás az 1. oldalról.) helyzetéről, megvitatták a kétoldalú kapcsolatok jelen­legi állását és kiszélesítésének további lehetőségeit, és esz­mecserét folytattak külpoli­tikai' kérdések széles köréről. A szívélyes és elvtársi lég­körű tárgyalások megerősí­tették a felek teljes nézet- azonosságát valamennyi megvitatott kérdésben. Lubomir Strougal, a cseh­szlovák kormány elnöke dél­után fogadta Púja Frigyest CHILE és szívélyes megbeszélést folytatott vele. Mindketten igen kedvezően ítélték meg a két szocialista testvéror­szág eddigi együttműködé­sének színvonalát. Hasonló­képpen azonos nézeteknek adtak hangot időszerű nem­zetközi politikai problémá­kat illetően. A talákozón részt vett Bohuslav Chnou- pek csehszlovák külügymi­niszter, valamint Barity Miklós, hazánk prágai és Vaclav Moravec, Csehszlová­kia budapesti nagykövete is. Nem érzi magát biztonságban a katonai junta fiiszakáról éiszakára em­berek százait , tartóztatják le Chilében. Hetek óta szerte az országban.. mindenekelőtt azonban a fővárosban. San­ti agóban és a nagyobb tar­tományi városokban a késő esti és éjszakai órákban a katonaság és a rendőrség át­fogó ellenőrzéseket. razziá­kat tart. Hivatalosan vala­mifajta ..megelőző intézkedé­sekről” beszélnek. Szeptem­ber 11-én a véres katonai államcsíny első évfordulóján az uralmon levő fasiszta ka­tonai junta ..teljesen biz­tosra akar menni”. A razziákat általában az esti órákban kezdik, és az éiszakai 1 órától hainali fél 6-ig még mindig érvényben levő kijárási tilalom ideién is folytatják. Különösen szi­gorúan ellenőrzik a jármű­veket és a benne ülőket. ANGLIA Egy hónap múlva választás Londoni politikai körök­ben úgy tudiák. hogv Wil­son miniszterelnök, aki II. Erzsébet királvnő balmorali kastélyában vendégeskedik, felkérte az uralkodót, hogv oszlassa fel a parlamentet és a iövő hónanra íria ki az általános választásokat. Wilson mára hívta össze kabinetiét. Londonban arra számítanak, hogy ekkor köz­li kollégáival a választások napiát. néhánv nappal ké­sőbb pedig nvilvánosságra is hozzák. Általános várakozá­sok szerint a választások napja október 3. vagy 10. lesz. Tanaka amerikai körútja A iaoán kormánv tegnap nvilvánosságra hozta Tanaka miniszterelnök latin-ameri­kai, washingtoni és kana­dai kőrútjának programját. Aszerint a miniszterelnök szeptember 12. és 27. között hivatalos látogatást tesz Mexikóban. Brazíliában, az Egyesült Államokban és Ka­nadában. Tanaka a körút alkalmá­val találkozik és megbeszé­léseket folytat a mexikói, a brazíliai és az amerikai el­nökkel. valamint a kanadai miniszterelnökkel. nagygyűlés, díszszem!© Színpempá's felwcstulás Szófiában Vasárnap délelőtt a szófiai Universiade csarnokban a bolgár szocialista forradalom győzelmének harmincadik évfordulója alkalmából ün­nepi nagygyűlést rendezett a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága, a nem­zetgyűlés, a Minisztertanács, a hazafias front és más tár­sadalmi szervek vezetősége. A Lenin és George Dimit­rov arcképével, nemzeti szí­nű és vörös zászlókkal fel­díszített teremben pontban tíz órakor foglalta el helyét az elnökségben Todor Zsiv- kov, a'BKP KB első titkára, Sztanko Todorov miniszter- elnök, a Politikai Bizottság tagai és póttagjai, a bolgár népi földműves szövetség és a társadalmi szervek vezetői, valamint a külföldi delegá­cióvezetők, közöttük Nyiko- laj Podgornij, az SZKP KB Politikai Bizottságának tag­ja, a Szovetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnö­ke és a magyar küldöttség vezetője, Gáspár Sándor, az MSZMP KB Politikai Bizott­ságának tagja, az Elnöki Ta­nács elnökhelyettese, a SZOT főtitkára. legnagyobb ünnepén, ame­lyet a Szovjetunió népei jog­gal tekintenek a saját ünne­püknek is” — mondotta a nagygyűlésen elhangzott be­szédében Nyikolaj Podgor­nij, átadva a 250 milliós szovjet nép, az SZKP Köz­ponti Bizottsága, a Legfel­sőbb Tanács és a szovjet kormány, valamint Leonyid Brezsnyey személyes jókí­vánságait és üdvözletét. Impozáns katonai dísz­szemlével a szófiai dolgozók tízezreinek színpompás fel­elnöke, Sztanko Todorov mi­niszterelnök, valamint a Po­litikai Bizottság 'tagjai és a Központi Bizottság titkárai is. Az emelvényen foglalt helyet a Szovjetunió párt­ós állr.ni küldöttségének vezetője: Nyikolaj Podgornij. az SZKP KB Politikai Bi­zottságának tagja, a Szovjet-, unió Legfelsőbb Tanácsa el­nökségének elnöke is. Leonyid Brezsnyev elutazott a hős városból á A nagygyűlés első szónoka Todor Zsivkov volt. A EKP KB első titkára, az állam­tanács elnöke csaknem más­fél órás beszédében méltatta az 1944. szeptember 9-i for­radalom semmilyen más ese­ményhez nem mérhető je­lentőségét, és áttekintette az ország által a három évtized alatt megtett fejlődés főbb állomásait. Todor Zsivkov nagy taps­sal fogadott beszéde után Nyikolaj Podgornij lépett a szónoki emelvényre. „Nagy öröm számunkra, hogy jelen lehetünk Bulgária vonulásával köszöntötte a bolgár főváros szeptember 9- ét, a Bolgár Népköztársaság legnagyobb ünnepét, a felsza­badulás és a szocialista for­radalom győzelmének har­mincadik évfordulóját. A jubileumi demonstrációt George Dimitrov mauzóleu­mának mellvédjéről megte­kintették az ország párt- és állami vezetői, Todor Zsiv­kov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, az államtanács Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára vasárnap Novorosszijszkból visszauta­zott Moszkvába. Szombaton — mint jelen­tettük — Brezsnyev átnyúj­totta Novorosszijszk hős vá­rosnak a Lenin-rendet és az Arany Csillag-érdemérmet azért a hősiességért, amelyet a város polgárai és a szovjet hadsereg harcosai tanúsítot­tak a második világháború éveiben. Vasárnap délelőtt Leonyid Brezs*—ev beszélgetést foly­tatott á novorosszijszki ten­gerhajózási üzem parancsno­kával, az olajszállító flotta tevékenységéről és fejleszté­sének perspektíváiról. Ez­után Brezsnyev körutazást tett a városban, megtekintet­te új létesítményeit. Felke­reste továbbá a Pepsi-Cola amerikai cég közreműködé­sével létesült üdítőital gyá­rat. beszélgetett a munkások­kal és a szakemberekkel. Jobboldali puccskísérlet Mozambikban A lázadók elfoglalták a rádióadót, a r j ülőteret, a főportát Nixon kegyelmet kapott Ford elnök alkotmányos jogánál fogva „teljes feltét­len és korlátlan kegyelmet adott lemohdott elődjének, Nixonnak „az Egyesült Ál­lamok ellen elkövetett bű­neiért”. Ford a Fehér Ház ovális irodájában írta alá az elnö­ki proklamációt és rövid nyilatkozatban indokolta meg, kifejtette, hogy lelki­ismerete szerint „Nixon és hozzátartozói” eleget szen­vedtek, továbbá meggyőző­dése, hogy a bírósági eljá­rás folytatása ismét felszí­taná amerikaszerte e szen­vedélyeket, megosztaná a nemzetet és aláásná az ame­rikai intézmények hitelét belföldön és külföldön egy­aránt. Jerald Terhorst, Ford amerkai elnök sajtótitkára lemondott hivataláról tilta­kozásul az ellen, hogy Ford elnök kegyelmet adott előd­jének, Nixonnak. Az elnök lelkiismerete szerint járt el, én szintén — jelentette ki a Sajónak adott nyilakozatá- ban Terhorst. MOSZKVA Nyikolai Patolicsev külke­reskedelmi miniszter vezeté­sével 6zoviet kormánydele­gáció utazott Helsinkibe, hogy részt vegyen a Szov­jetunió és Finnország hosz- szúle járatú árucsereforgalmi és fizetési egyezményéről folytatott tárgyalások másik, befejező szakaszán. VARSÓ Közel 800 tagú szovjet if­júsági küldöttség érkezett tegnap Varsóba Szűrén Aru- tunian. a Komszomol KB tit­kára vezetésével. hogv a lengyel ifjúsági szervezetek meghívására résztvegven a most először megrendezendő lengyel—szoviet ifjúsági ba­rátsági napokon. MADRID Kuba mindaddig nem kezd párbeszédet az Egyesült Államokkal. amíg fel nem oldják a gazdasági blokádot — jelentette ki a soanvol tv-nek adott nyilatkozatában Raúl Roa kubai külügymi­niszter. A portugál ideiglenes kor­mány és a portugál fegyve­res erők vasárnap reggel Lisszabonban nyilatkozatot tettek közzé azzal kapcsolat­ban, hogy szombaton este Mozambik fővárosában, Laurenco Marques-ben egy jobboldali szélsőséges ele­mekből álló csoport, elfog­lalta a fő rádióállomást. A portugál kormány el akarja kerülni a fölösleges vérontást Mozambikban, s ezért tárgyalásba bocsátko­zott a lázadókkal, de mind­eddig hasztalanul. A gyar­mat függetenné válásáról szóló lusakai megállapodást elutasító fehér szélsőségesek, a megszállt rádión keresztül szüntelen felhívásokkal csat­lakozásra buzdítják a fehér lakosságot. Ennek nyomán tegnap véres zavargás tört ki Mozambik legnagyobb k .ötővárosában, Beirában is. Fővárosi elvbarátaik első ÜJ DELHI ___ A z indiai parlament fel­sőháza túlnyomó többséggel elfogadta azt a törvénVterve- zetet. amelv előirányozza a kis himaláiai fejedelemség. Szikkim számára a társult állam státusának megadását. A törvénytervezetet koráb­ban a parlament alsóháza is jóváhagyta. ATHÉN Lezuhant az amerikai TW A légiforgalmi társaság egyik Boeing—707 repülőgé­pe a görög partoktól mintegy 50 kilométerrel délre. Fedél­zetén 78 utas és 9 főnyi sze­mélyzet tartózkodott Vala­mennyien életüket vesztet­ték. sikerén felbuzdulva a helyi reakciós fehér telepesek is összeverődtek és több ezren a város főterére vonultak, hogy meghallgassák „a sza­bad Mozambik mozgalom” helyi szónokait. A városban állomásozó portugál katonai alakulatok megpróbálták fel­tartóztatni őket és figyel­meztető lövéseket adtak le a tömeg feje fölé, de haszta­lanul. A katonákat gyalázó tüntetők benyomultak a fő­térre. A zűrzavarban rövide­sen két kézigránát robbant, és az első jelentések szerint több sebesülést okozott. A katonák és a rendőrök végül gumibotos rohammal szét­oszlatták a tömeget. A had­sereg tisztjei közölték, hogy a katonákat nem látták el kézigránáttal, a merényletet tehát polgári; szélsőségesek követhették el. VARSÓ Michel Poniatowski fran­cia belügyi államminiszter tegnap befejezte Lengyelor­szágban tett négynapos láto­gatását Elutazása előtt Varsóban rövid sajtóértekez­letet tartott és ezen méltat­ta a baráti fogadtatást, va­lamint a lengyel vezetőkkel folytatott tárgyalásainak épí­tő jellegét. MOSZKVA A szovjet külügyminisz­tériumban tegnap megkez­dődtek a tárgyalások Andrej Gromiko szoviet. és Szvaran Szingh indiai külügyminisz­ter között. DAMASZKUSZ Asszad szíriai államfő hatnapos hivatalos romá- nai látogatásáról Damasz- kuszban és Bukarestben egyidejűleg közös közle­ményt hoztak nyilvánosság­ra. A közleményben a felek mélységes aggodalmukat hangoztatják amiatt, hogv a Közel-Keleten tovább nö­vekszik a feszültség. Közben a fővárosban, Laurenco Marquesben nem változott a helyzet. A reak­ciós fehér telepesek tovább­ra is megszállva tartják a rádiót, a repülőteret, a fő­postát és néhány más fontos épületet. Tegnap délelőtt Laurenco Marquesbe érkezett Spinola portugál köztársasági elnök két személyes megbízottja, hogy tárgvalion á fehér tele­pes • lázadókkal, akik leg­utóbbi rádtófelhívásukban már mérsékelték vasárnapi követeléseiket, és azt han­goztatták, hogy „csak ta­nácskozni akarnak a Freli- moval és Soinola kormányá­val a lusakai megállapodás­ról”. A lázadók által elfog­lalt rádió épületében meg­kezdődött a tanácskozás az elnök küldöttei és a zendü- lők között. A lisszaboni rádió tegnap Samora Machel. a Freliroo elnöke nyilatkozatát sugá­rozta. Machel rámutatott, h ^gy háborús bűnösökből, a Pide volt ügynökeiből és a kizsákmányoló erők közis­mert képviselőiből verbuvá­lódott banda robbantotta ki a lázadást. A mozambiki fel­szabadító erők és a portugál fegyveres erők szoros együtt­működésben a lusakai meg- ' állanodás betűjéhez és, szel­leméhez híven őrködnek a közrenden, megvédelmezik Mozambik területi integritá­sát és biztosítják a függet­lenné válás folyamatát. Vakmerő izraeli támadás Mintegy száz izraeli ka- tom behatolt dél-libanoni te rületre vasárnap délelőtt —■ közölték libanoni újságíróid. Átkutattak egv libanoni fa­lut és bántalmazták lakossá­gát. A libanoni hadsereg tü­zet nvitott a betolakodókra és kiűzte őket a faluból. Az izraeliek kivonulásuk után aknatüzet zúdítottak a falura és egv polgári személyt meg­sebesítettek. I Szovjet vezetők távirata a koreai néphez Leonyid Brezsnyev, Nyi­kolaj Podgornij és Alakszej Koszigin, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság megalakulásának 26. évfor­dulója alkalmából táviratot intéztek Kim ír Szénhez, a Koreai Munkapárt KB fő­titkárához, a KNDK köz- társasági elnökéhez, és Kim ír miniszterelnökhöz. Az üdvözlet hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió és a KNDK között szoros baráti kapcsolatok jöttek létre, és kialakult a sokoldalú együtt­működés, amely megfelel mindkét ország népei alap­vető érdekeinek. Az SZKP KB és a szovjet kormány meg van győződve arról, hogy ezek a baráti kapcsolatok a marxizmus—leninizmus és a szocialista internacionaliz­mus elvei alapján tovább­fejlődnek és mélyülnek — állapítja meg végül a szov­jet vezetők üdvözlő távirata.

Next

/
Oldalképek
Tartalom