Szolnok Megyei Néplap, 1974. szeptember (25. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-28 / 227. szám

EGYÜTT A LENI!\I ETON Forró hangulatú barátsági nagygyűlés a Kirov Gyárban Párt- és hormnnyhu'dottségünk Leningrádba látogatott — Beszédet mondott Kádár János és Mihail Sxusslor Tegnap reggel a Vörös Nyíl expresszivel megér­kezett Leningrádba a ma­gyar párt- és kormánykül­döttség élén Kádár János­sal, az MSZMP Központi Bizottságának első titká­réval. A Néve-parti város moszk­vai palyaiídvarára befutó vonatot sokszáz főnyi tö­meg üdvözölte telkes éljen­zéssel, virágokkal, a szov­jet—magyar barátságot és hazánk vezetőit éltető felira­tokkal. A pályaudvarról a küldöttség szálláshelye felé vezető utakon a korai idő­pont ellenére többezer le- ningrádi fejezte ki szerete- tét, érdeklődését a magyar vendégek Iránt. Az emberek mindenütt virágcsokrokkal, szovjet és magyar zászlócskák­kal integetve köszöntötték Kádár Jánost, Foek Jenőt és a delegáció lobbi tagjai, akik az ugyancsak Lenin- grádba érkezett Mihail Szuszlov és más szovjet sze­mélyiségek kíséreteben tet­tek meg az utat szálláshe- 1 vükig a közel négy millió lakosú szovjet nagyváros klasszikus szépségű utcám. A magvar delegációt Le­nin grádban G. Romanov, az SZKP Politikai Bizottságá­nak póttagja, a területi párt- bizottság első titkára. B. Arisztov, a városi pártbi­zottság első titkára, V. Ka­zakov varos! tanácselnök és más hivatalos személyiségek fogadtak. Délelőtt a Kádár János vezette magyar part- és kormányküldöttség ellátoga­tott a leningrádi piszkarjuv- kóí temetőbe. A 26 hektá­ron elterülő hatalmas sír­mező annak a hatszázezer leningrádi lakosnak és szov­jet katonának a végső nyug­helye, akik 1941—1943-ban, a hitlerista blokád idején vívott harcokban haltak hő­si halált, vagy estek áldoza­tul a fasiszták bombázásai­nak, a fagynak és az éhe­zésnek, amely e rettenthe­tetlen várost sújtotta a győ­zedelmes ellenállás 900 nap­ja alatt. Kádár János és a magyar küldöttség tagjai koszorút hegyeztek el a blokád hősei­nek emlékművénél. A ko­szorú szalagjának arany be­tűs szövege a következőkép­pen hangzik: „Leningrad hős védőinek a Magyar Nép- köztársaság párt- és kom mányküldőttsége”. Megko­szorúzták az emlékművet a magyar delegációt kísérő szovjet vezető személyiségek is élükön Mihail Szuszilov- val, az SZKP Politikai Bi­zottságának tagjával, a Köz­ponti Bizottság titkárával. Beethoven gyászindulójá­nak hangjai mellett a ma­gyar és a szovjet vezetők mély főhajtással tisztelegtek az emlékmű előtt. A magyar delegáció és szovjet kísérőik ezután meg­tekintették n piszkarjovói sirmező múzeumát, ahol ko­rabeli fotodokumentumpk alapján ismerkedtek a blo­kád történetével. A hősi helytállás és önfeláldozás e nagyszerű történelmi példá­járól beszélő dokumentu­mok megtekintése után Ka­dar János a következőket irta be a temető emlék- könyvebe: „Tisztelettel adó­zunk Leningrad hős védői emlékének”. A bejegyzési a párt- cs kormány küldöttség valamennyi tagja, valamint Kádár Jánostié is alaírta. A piszkarjovói temetőből a párt- es kormányküldött­ség. valamint a kíséretében levő szovjet személyiségeit gepkocsioszlopa — éljenző, zászlókat lobogtató leringrá- diak ezreinek sorfala között — a Kirov-gyárba hajtaton. Ez a gazdag történelmi múl­tú üzem, amely Pptyüov Művek néven került be az orosz munkásmozgalorp tör­ténelmébe, a háború idején mindössze négy kilométerre volt a frontvonaltól, de egy pillanatra sem szüntette be a T—34-es harckocsik gyár­tását. Az utókor okulására meg­őrzött és s/öborUdu):-atra helyezett páncélos kivételé­vel ma semmisem emlékez­tet a múltra e korszerű nagy­üzemben. Vaszitij Uli bin ve­zérigazgató mégis a múltra gondolva üdvözöl le a gyárba érkező Kádár Jánost, hiszen a nagyüzem — ma már Egye­sülés — dolgozói közül na­gyon sokan emlékeznek ar­ra. hogy az MSZMP Köz­ponti Bizottságénak első tit­kára járt már itt 19S7-ben, ugyancsak párt- és kormány- delegáció élén. A gyár vezetői a vendé­geknek adott rövid tájékoz­tatójukban elégedetten szá­moltak be arról,' hogy a Ká­dár elvtárs első látogatása óta eletelt 17 év alatt mély, A nagygyűlés elnöksége mondhatni gyökeres változá­sok mentek végbe a gyár el etében. Ezek közül az első és legfontosabb a traktor- gyárin üzemrészek* teljes re­konstrukciója, a 200 lóerős óriás traktorok tömeggyártá­sára történt áttérés és újabban —- a meg nagyobb teljesítmé­nyű — háromszáz lóerős K—701 típusú traktorlipus gyártásának megszervezése. A tájékoztatót, rövid üzem- látogatás követte, amelynek során a vendégek a traktor­alkatrészgyártó üzemrészeket tekintették meg és ellátogat­tak a 290-es számú műhely­be, amely 17 évvel ezelőtt emlékezetesen forró hangu­latú magyar—szovjet barát­sági nagygyűlés színhelye volt. Amikor a magyar delegá­ció .tagjai a traktorszerelde csarnokába értek, a Kirov­gyár többezer munkása fo­gadta őket lelkes tapssal, él­jenzéssel. Kádár János és a küldöttség tagjai. — Mihail Szuszlov és a delegációnkat kísérő más személyiségek, a leningrádi területi és városi vezetők, valamint a Kirov- géáé vezetői egy rögtönzött \ főtribünön foglaltak helyet. A zsúfolásig megtelt csar­nokban nemcsak a műhely- padokon foglaltak el minden talpalatnyi helyet, hanem az elszállításra varó „Kirovec"- óriástraktorok tetejére, mo­torfedelére is bőven jutott az érdeklődőkből. A magyar —szovjet barátsági nagy­gyűlés iránt hatalmas érdek­lődés mutatkozott a sajtó részéről is. Moszkvából a magvár és szovjet újságírók mintegy negyven főnyi kü- lonűni1 ~1 ció kíséretében Leningrádba, hogy tanúja lehessen ennek az eseménynek. A leningrádi televízió a nagygyűlésről — egyenes helyszíni adásban számolt be és ezt később — Moszkva közvetítésével — az intervíziós tagországok is átvette k. Vlagyimlr Lebegyev, s Ki- rov-egyesüies parttitkara üd­vözlő szavai után a magyar és a szovjet állami himnuszt játszották el. Ezután Origó- rí j Romanov, az SZKP Po­litikai Bizottságának póttag­ja, a leningrádi területi Dárt- bizottság első titkára emel­kedett : szólásra. Kedves Elvtársak! Engedjék meg, hogy a leningrádi területi és városi pártbizottság, a területi és városi tanács kommunistái­nak és valamennyi leningrá­(Folytatás a 2. oldalon.) HÍREK — TUDÓSÉI i \ é riW MiBIMfe ú IDÓSÍTÁSÓK Úi HÍREK i- 1 huss TÁSOK Ä2»,HÍREI Tímár Mátyás a jubileumi kiállításon Dr. Tímár Mátyás, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­se tegnap megtekintette a magyar—szovjet tudomá­nyos-műszaki együttműködé­si szerződés aláírásának 25. évfordulója alkalmából a KGM Technika Házában rendezett jubileumi kiállí­tást. A látogatáson részt vett Osztrovszki György, az OMFB elnökhelyettese. A vendégeket a kiállításon N. N. Csernih, a kiállítás szovJ jet Igazgatója fogadta és kalauzolta. Tanácselnöki értekezlet a Parlamentben Dr. Papp Lajos államtit­kárnak, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökének vezetésével tanácselnöki ér­tekezlet kezdődött tegnap délelőtt a Parlamentben. A megyei, a megyei városi, va­lamint a fővárosi tanácsi vezetők időszerű kulturális és oktatási feladatokról tá­jékozódtak. Dr. Orbán László kulturális miniszter vitain­dító előadásában a tárca legfontosabb teendői között említette a párt közművelő­dési határozatának végre­hajtását. Kiemelte: e nagy­fontosságú dokumentum po­zitív hatása máris érződik, megnövekedett a közműve­lődés társadalmi súlya, fo­kozódott intézményeink ak- tivilása. Dr. Polinszky Karoly ok­tatási miniszter egyebek kö­zött arról szólt, hogy fel­adataik középpontjában az oktatáspolitikai határozat­ból fakadó munkák állnak, de lényeges szerepük van a munkásosztály helyzetéről, a közművelődés továbbfej­lesztéséről szóló határoza­tok valóra váltásában is. A tanácsokkal való együttmű­ködésükét mindkét minisz­térium vezetője jónak, ha­tékonynak értékelte. VB-ülés Karcagon Elsősorban a társadalmi összefogásnak köszönhető Be­rekfürdő fejlődése, állapítot­ták meg a karcagi Városi Tanács V. B. tegnapi ülésen. Az elmúlt időszakban ilyen módon újították fel a sport­pályát és építettek egy lőte­rek A Béke Tsz fiataljai 05 ezer forint értékű társadal­mi munkát végeztek itt. Két tanteremmel bővítették az általános iskolát az üveg­gyár, a Béke Tsz és a Vá­rosgazdálkodási Vállalat szocialista brigádjai. Hason­ló módon építettek az or­vosi rendelő körűt egy szép parkot. Az ellátás saj­nos még nem kifogástalan. Az üzletek kiesik, elavultak, megoldást egy ABC-áruház építése jelentene. A fürdő forgalma évről évre növek­szik, de például az éttermet már évek óta nem bővítet­ték. Hasonló a helyzet a szállodákkal is. Az üdülőte­lepülés további fejlődését nem lehet elképzelni a für­dő, az üveggyár és a szol­gáltatások fejlesztése nélkül, hangzott el a vb-ülésen. Tanácsiak vetélkedője A szolnoki Városi Tanács szakszervezeti bizottsága — a XI. kongresszusra és fel­szabadulásunk 30, évfordu­lójára készülődve — dolgo­zói részére háromfordulós munkamozgalmi vetélkedőt rendezett. Az első fordulót tegnap ' tartották, amelyet Bányai János, a Közalkal­mazottak Szakszervezeti Bi­zottságának titkára nyitott meg. Klubvezetők találkozója Szolnokon a tiszaiig éti KISZ,-tóborban tegnap meg­kezdődött az ipari szövetke­zetek ifjúsági klubvezetői­nek III. tiszántúli találko­zója. Nyolc megye klubjai­nak munkáját irányító fia­talok tapasztalatcseréjét Bor­dás László, a KISZÍV me­gyei elnöke nyitotta meg, majd Jakatics Árpád, az MSZMP Szolnok megyei Bi­zottságának osztályvezető- helyettese tartott előadást a párt közművelődési politi­kájáról és az abból adódó gyakorlati tennivalókról. A szadimai tanácskozást klub- kavalkád követte, amelynek középpontjában a „KI tud többet a 900 éves Szolnok­ról” — vetélkedő volt. A résztvevők három nap alatt foglalkoznak az irodalmi és művészeti nevelés klub­módszereivel, az irodalmi színpadok szerepével, sport­tal, és megrendezik a klu­bok módszertaöi vásárát. Kombájnosok jutalma A nyári betakarításban kiL emelkedő eredményt elért kombajnosők és bálázógép­kezelők jutalmazására ke­rült sor Karcagon, a nagy­kunsági tsz-szö vétség szék­házéban. A területi szö­vetség verseny" és pro­pagandabizottsága rendezte versenyen hat kombájnos és bárom bálázógépkezeló ré­szesült elismerésben. A kunsági kombájnosok közül a legjobb eredményt ifj. Péntek Lajos,a tisza- szentimrei Aranykalász Tsz dolgozója érte el, aki 337 hektárról 132 vagon gabonát takarított be. A bálázógép­kezelők versenyét Szőke Já­nos, a törökszentmiklósi Al­kotmány Tsz gépkezelője nyerte. Derkovits Gyula­emlékkiállítás A Magyar Nemzeti Galé­ria és a Kavarta Múzeum rendezésében tegnap a szom­bathelyi Kavarta Múzeum­ban megnyílt a város nagy szülöttének, Derkovits Gyu­lának gyűjteményes emlékki­állítása. A nagy proletárfestő születésének 80. és halálá­nak 40. évfordulója alkal- ' mából rendezett kiállítást Somogyi József Kossuth-dí­jas szobrászművész, a Ma­gyar Képzőművészek Szö­vetségének elnöke nyitotta meg méltatva Derkovits éle­tét és munkásságát. Egy mondatban — Kállai Gyula, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tag­ja fogadta a Központi Bi­zottság vendégeként hazánk­ban tartózkodó N. K- Kirsh- nant, az Indiai Kommunista Párt Országos Tanácsa Vég­rehajtó Bizottságának tag­ját. — A békeerők moszkvai világkongresszusa akció­programjának értelmében szeptember 28—29-én Var­sóban nemzetközi szímpózí" ont rendeznek. — Tíznapos magyarorszá­gi tartózkodás után haza­utazott a Kongói forradal­mi Nöszövetség delegációja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom