Szolnok Megyei Néplap, 1974. július (25. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-07 / 157. szám

1974. július 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Idillt robbantó dinamika Készül a szolnoki jubileumi emlékmű Két hét múlva Nyitány a szegedi D$n téren Valami fennséges nyuga­lom árad a lovon ülő, szarvasmarhákat őrző ős­magyar sziluettjéből, Örökös béke, biztos megélhetés. Bár­csak így lett volna, — bár­csak így lenne mindig. Gyvrcsek Ferenc váci mű­termében óvatosan szedi le az agyagformát féltve őrző leplet. — Remélem, megszáradt már. Gipszöntésre vár a több mé­ter széles, a szolnoki jubileu­mi emlékmű első szintjéhez készülő dombormű. Pon­tosabban annak egyik része. Szemben vele, az első idil­likus rész nyugtató harmó­niáját zavaró kontrasztként vad lovasok vágtáznak, há­tulról támadó ellenséget nyi- lazó feszülő izmok rabul ej­tik a nézőt. Idillt robbantó dinamika. Pedig még csak a körvo­nalak kusza halmaza formá­lódik az agyagtengerben. Semmi sima, kedélyes, ránc nélküli arc nincs sehol. S nem is lesz! — Az alakok úgy tűnnek elő. mintha a szél, az évszá­zadok vihara nuyta volna ki őket egy sziklafalból. A kon­túrok dominálnak. Gyurcsek Ferenc szobrász- művész elképzelése tetszetős — álmainak kivitelezése kor­szerű. A vázlatok alapján ál­dását adta rá a zsűri. S for­mába öntve, agyagból min­tázva látva, remélhetően ugyanezt teszi. Érezhetően a művész ne­mes ambícióit éli ki ezzel az alkotással. Örömmel értesül­tünk arról, hogy a napokban avatták fel Gyurcsek Fe- rené egyik szobrát Baján, a Sugovica partján. Az avatás­ról laptársunk elismerő sza­vakkal azt írja, hogy Gyur­csek Üsző nők című műve harmonikusan simul a tájba. Ez a tudósítás s a szol­noki jubileumi pályázat díj­nyertes műve is arról győz meg mindenkit, hogy a fia­tal szobrászművész hallatla­nul jó érzékkel, biztos vo­nalvezetéssel képes a környe­zetbe simuló, a célt legjob­ban szolgáló, a kifejezési eszközökkel játszi könnyed­séggel bánó műyészi munká­ra. Fiatal kora ellenére ava­tott mesterre leltek tehát a szolnokiak, mikor a város fennállásának 900. jubileu­mát megörökítő emlékműre adtak megbízatást Gyurcsek Ferencnek. Mint arról korábban hírt adtunk, Szolnok kilenc év­századát kilenc szint- jelké­pezi a jubjleumi emlékmű­vön, — kifejezve vagy üres foltokkal jelezve történel­münk haladó vagy negatív korszakait. Arról is hírt ad­tunk, hogy a szakmai zsűri a vázlatok alapján — egé­szében véve — jóváhagyta a művész elképzeléseit. A rész­letekbe menő döntés szinten­ként történik. Az első szint végleges jóváhagyása e hó tizedikén lesz. Pontosabban reméjlük, hogy megtörténik. Néni a határidő sürgető vol­ta, hanem a művész állhata­tos, rabulejtő munkája mi­att reméljük ezt. (simon) Száz év, száz rózsa Hitka ünnepet tartottak \ pénteken Kunhegyesen a Róna köz 6. szám alatt. Üt- törők, gimnazisták és a ta- , nács képviselői keresték fel a nagyközség legidősebb asz- szonyát, Sonkádi Lajosnét, hogy 100. születésnapján kö­szöntsék, átadják az alka­lomhoz illő 100 szál rózsát, a tanács ajándékát. A hűvös szobában fehér hajú, galambszelídségű néni­ké fogadta őket. A díványon ült, fekete ruhában, ünnep­lőbe öltözve. A köszöntő után, amikor a vendégek elmentek, nem látszott rajta fáradtság. — Szereti az embereket, még ma is sokat beszélget — mondta a lánya, akivel együtt tölti megszelídült, csendes napjait. Régtől fogva éli már az öregek megbékélt életét. Mi­óta is ? — Az uram, hogy elma­radt mellőlem, már ötven éve is van. Megható tapintattal mond­ta így: elmaradt mellőlem, azóta jószerével fél életét töltötte öre'gségben, az em­lékek magányában. S az em­lék ma is tulajdona. Szeret emlékezni — ahogy mondta —, minderre szívesen. Majd a gyermekkorról mesélt hal­kan, vontatott mondatfűzés­sel, de érthetően. A libákra vigyázott négy­éves korában, énekelnie kel­lett, nehogy elaludjon. Az ének, a dal azóta sem hagy­ta el. Ma is, miközben töröl- get, a konyhában szöszmö- töl, dal dünnyög benne, édes­apja nótájába kezdett, meg­fakult hangon, de híven a kottához: Mit búsulsz te szürke szamár, majd elme­gyünk a nyáj után. — A rádióban a szép nó­tát szeretem, bizony. Csak a hegedű ne vesszen el — mondta, majd megint az em­lék: a férje, a jegyesévek, a házasság, a háború. Emlék, ami száz év rostáján fenn­akad, immár indulatok nél­kül. Orvoshoz nem igen jár. A múltkorában, amikor az aj­tóban nézelődött, akkor mér­te meg az orvos utoljára a vérnyomását. Olvasni, újsá­got nem szeret, mert „sok rosszról írnak”, de a látása még mindig jó. Csak a moz­gásban korlátozott egy kicsit. — Vasárnap kellett volna jönni — dicsekedett —, ak­kor együtt volt a család az Ünnepi ebédnél. A lánya, há­rom unoka, három déd­unoka. Mostanában már csak a gyerekekkel törődik, ráiuk gondol. Szeretné, ha iob^’n boldogulnának, mint ők. Mert tanyán laktak sokáig, ötvenegyben költöztek be a községbe, de a tanyát ne­hezen hagyta ott. Emlékei­ben itt még mindig gyakran elidőz. — Szegények voltunk, de becsületesen dolgoztunk — mondta, s ennek egy hosz- szú élet a jutalma. S ehhez mit kívánhatunk még? Csatlakozva a vendé­gek kívánságához:' egészsé­get, békés nyugalmat. Sz. Gy. Tizenhatodik éve nyaran­ta ünneplőbe öltözik Tisza- parti nagyvárosunk Szeged, hogy bel- és külföldi turis­ták tízezreit fogadja a sza­badtéri játékok előadásaival, képzőművészeti kiállítások­kal, hangversenyekkel, szó­rakoztató látványossággal, rangos sportrendezvények­kel. A két hét múlva, július 20-án kezdődő szabadtéri já­tékokon az idén tizenöt elő­adást tartanak a Dóm téren. Eddig már több mint egy­millió-kétszázezer néző te­kintette meg a különféle produkciókat. Az idei prog­ram iránt is nagy az előzetes érdeklődés: hatvanezemél több jegyet elővételben meg­vásároltak. Az ünnepi hetek időszaká­ban a szabadtéri játékok elő­adásai mellett mintegy ötven más kulturális és szórakoz­tató program várja a város vendégeit. Ezeknek az esemé­nyeknek sora július 7-én, va­sárnap Melogco Miklós szob­rász művész kiállításának megnyitásával kezdődik. Másnap hétfőn az idei első nyilvános orgonahangver­senyt rendezik majd meg. Kezdődik a szakszervezeti néptáncegyüttesek első sze­gedi országos minősítő ver­senye is. Július 16-án megnyitja ka­puit a TIT pedagógiai nyári egyetem és 19-én a szegedi ipari vásár és kiállítás. Az 1974. évi szegedi ünnepi hetekkel kapcsolatban Rad­nóti Tamás a fesztivál inté­ző bizottság titkára az MTI munkatársának többek kö­zött elmondotta: — Túl a másfél évtizeden, új tizenöt év küszöbén gaz­dag programmal várja Sze­ged sokezer vendégét idei fesztiváljára. A szabadtéri játékok közreműködői kö­zött ott találjuk a Nemzeti Színház társulatát, az olasz, a lengyel operaélet kitűnő mű­vészeit, operaházunk nemzet­közileg elismert énekeseit. A balettművészet külföldi kö­vetei ez évben a minszki Ál­lami Akadémiai Nagyszínház táncosai lesznek, s újra talál­kozhat a szabadtéri színház közönsége* az Állami Népi Együttessel, és természetesen, a edi színház művészei­vel is. — Mindez azonban csak egyik fele az ünnepi hetek kínálatának. Nyitva állnak a kiállítási termek, a múzeu­mok kapui, idegenvezetők, szegedi lokálpatrióták százai állnak készen, hogy városné­ző sétákon bemutassák Sze­ged múltjának emlékeit, szépségeit, mai építőmunká­jának eredményeit. A nyári ünnepi hetek idő­szakában — július 26—27— 28-án nyolcadik alkalommal rendezik meg a szegedi ifjú­sági napokat. TV-előzetes A sztálingrádi csafa, Chile csalogánya Kedden az „Engedély nél­küli építkezések” című mű­sor az urbanizáció vadhajtá­saival foglalkozik. A riport­film készítői Kecskeméten, Csepelen és a Dunakahyar- ban jártak. Este „A válás” című amerikai filmvígjáték után a „Nevező” adásáJban az ifjúsági amatőr művé­szeti mozgalomról hallha­tunk. Szerdán ,a „Nagy csa­ták” című magyarul beszélő francia dokumentumfilm so­rozatban „A sztálingrádi csa­ta" kerül képernyőre, Pénteken mutatják be a „Hétvége” tv-játékot, me­lyet Jurij Trifonov művei nyomán Bíró Zsuzsa írt te­levízióra. Szereplők: Ruttkai Éva. Törőcsik Mari, Temes- sy Hédi, Patkós Irma, Páger Antal, Holl István, Ronyecz Mária, Bodnár Erika. Szom­baton „Chile csalogánya” címmel Pablo Neruda ver­seiből hallhatunk, a költő születésének 70. évforduló­ján. . „ Nekem borzasztó türelmem as ilyesmih99 örsi Imre két jellegzetes szobrával A karcagi örsi Imre 52 éves és éjjeliőr Debrecenben, a „Népi szobrászat 1974” cí­mű kiállításon első díjat ka­pott. A megnyitó után be­szélgettem vele. — Én megcsinálok mindent. Egyedül építettem meg az al­só épületet is, magam beto­noztam, de csináltam cipőt, meg bútort is. Már gyermek­koromban is szerettem mes­terkedni, faragcsálni. Mondta is szegény édesapám, hogy ebből nem lehet megélni, nem parasztembernek való dolog. Élte a karcagi parasztgye­rek életét. A háború utolsó éveiben katona is. volt. 1951 tői a karcagi Lenin Tsz tagja. Tanyán lakott 1965-ig, akkor költözött be a városba. — Tizenegy éve csináltam az első szobrot tűzifából. Sze­gény anyám mondta is, hogy „jaj, tüzeld el azt a faem­bert, ne ijesztgess vele.” De én nem tüzeltem el, mert elég megjárósra sikerült. Sz«54- ó* körömfájás volt, n$m mehet­tem a tanyából sehova, volt időm faragni. De utána sót káig nem faragtam, csak két éve kezdtem el megint. Ne­kem mindig borzasztó türel­mem volt az ilyen aprósá- ságokhoz. Debrecenben kilenc szobrát állították ki. Pap Gábor mű­vészettörténész így értékelte örsi Imre alkotásait.» — A kiállítás többi részt­vevője többé-kevésbé a ha­gyományos népi faragáson belül marad, de örsi nem so­rolható ide. Leginkább a maszk-készítés, az alakosko­dás hagyományait folytatja. Bajuszt, hajat sőt ruhát is ad a szobraira. Ugyanazt a profanizáló szerepet ismemi fel nála mint az ünnepkörök­höz kapcsolódó1 alakoskodás­nál. A népi alakoskodás fi­gurái, amikor ünnep után le­kopaszodtak, úgy néztek ki, mint Örsi néhány ilyen „le­vetkőztetett” szobra. A karca­gi népi fafaragó olyan köny- nyen pusztuló anyagokat épít szobraiba, mint a kóc és a ruha, ezáltal a szobrok pil­lanathoz kötődése i hangsú­lyozódik. Itt inár igen közel került örsi Imre a pop-mű­vészet ' próbálkozásaihoz is.' Az ő alkotásaiból vezet a legtöbb irány, a legtöbb jár­ható út, és a zsűri ezt hono­rálta az első díjjal. A kiállítási teremben to­long a közönség, örsi Imre a szobrai előtt áll. — Hogyan készítette őket? — Mikor a pányvaláncokat csináltam, akkor -is odajött egy ember. Kérdezte, hogy csinálom. Mert amit a bolt­ban adnak, az olyan mint az óralánc. De hát mit tudnék én mondani az ilyesmiről? így vagyok a szobrokkal is, meg a pányvaláncokkal is. Mikor a láncokat csináltam, magamtól jöttem rá a forté­lyára, kitaláltam hozzá szer­számot is, mikor aztán ké­szen voltak, gyönyörködtem bennük, milyen szabályosak, milyen szépen csillognak. Ki kell találni az ilyesmit. — Körmendi — Árulkodó könyvtár „Ha valakinek az egyéni­sége érdekel, nézd meg a könyvtárát, figyeld meg a könyvekhez való viszonyát és minden kérdésre megka­pod a választ” — írja Kar­dos Tibor. „Csak divatos könyveket olvas: alighanem átlagember. Csak rnap'ar könyveket olvas: gyökérte- len és lelki szegény. Az ex­centrikus ember különös könyveket olvas. Aki meg­veszi, de el nem olvassa a könyveket, bizonyára elfog­lalt vagy lusta ember. Min­dig a más könyveit olvassa: bizonyos, hogy áldozatkész­ség nélkül való ember. Az igazi ember szép és jó köny­veket ovas. És könyveit le­mondások árán is, áldozat­tal is és szeretettel vette.” A legfontosabb erény A házikönyvtár legfonto­sabb erénye, hogy bármikor hozzáférhető. Karnyújtásnyi­ra van, ha elakadunk a ke­resztrejtvényben, ha isme­retlen névvel, eseménnyel, fogalommal találkozunk, ha gondúző. szórakoztató olvas­mányra vágyunk. Ezért első­sorban kézikönyveket, lexi­konokat, szótárakat tanácsos gyűjteni. szépirodalomból pedig a klasszikusokat és néhány mai kedvencet (még akkor is, ha a választás ese­tenként túlontúl szubjektív). Hogy mekkora egy ideális gyűjtemény? Néha csak egy polcnyi, néha már egy szek­rényre való, néha még ennél is több. A hasznosság ter­mészetesen nem a kötetszám függvénye. Az értékmérő mindig az, hogy milyen könyvek sorakoznak a pol­cokon és persze, hogy mi­lyen gyakran forgatjuk azo­kat. Céak kölcsönbe ne! Bármekkora is a könyv­tár. minden darabia féltett kincs. „Sose adjatok köl­csön könyvet, mert a köl­csönkapott könyvet senki sem hozza vissza” — figyellnez- tfet sok helyen a felirat, s a hitetlenkedőknek bizonyí­tékként még hozzáteszik: „Az én könyvtáramban csak olyan ' könyvek vannak, amelyeket másoktól kaptam kölcsön”... A rosszmájúak szerint az ex librist kizárólag a fele­dékeny kölcsönkérők figyel- mezitetésére találták ki, ab­ban bízva, hogy a kézírásos, vagy a nyomtatott névjegy majd lelkiismeretfurdalást okoz a .bitorlóknak”. Való igaz, az első magyarországi ex librist, melyet a bártfai városi könyvtár a XVI. szá­zadban nyomtatott, még ma is a „szülővárosban” őrzik, de később a ..nemes szán­dék” visszájára fordult: azóta sokan, csak az ilyen könyveket gyűjtik... Mert különleges gyűjtemé­nyek is szép számmal akad­nak. Van, aki a dedikált, van aki a bibliofil ritkasá-* gokra vadászik. (Bibliofil gvűjtő az, aki sohasem ol­vassa el könyveit — gúnyo­lódik Anatole France.) Az ő dolguk nehezebb. A köny­vesboltok mellett antikvá­riumban. sőt könyvaukción is megfordulnak. Az antikvárium igazi bön­gészde. ajtaján talán csak a középszerű írók lépnek be félve: „Jaj, vajon ma hány könyvemmel találkozom?” Milyen nagyszerű dolog egy rejtett kincsre, egy régóta körözött ritkaságra rábuk­kanni. A kiadók szeszélyé­től függetlenül ide mindig érkezik „új” könyv, itt na­ponta találni „újdonságot”. Ha a türelmes kutató sze­rencsés. esetleg egy Ady, vagy egy József Attila első kiadás lehet a jutalma. A vevők régi ismerősök és egyben régi vetélytársak is. Eldönthetetlen kérdés: ki-. nek gazdagabb a gyűjtemé­nye. ki a híresebb könyv- barát? Az igazi műgyűjtők több­sége aukción (árverésen) nem vásárol, mindössze né­zelődik. „szimatol”. Itt a fő­szereplők a könyvtárak, a múzeumok képviselői és fur­csamód: a divatból, sikkből vásárlók. Az utóbbiakkal fordul elő, hogy árverésen kétszázat fizetnek olyan könyvért, melyet negyvenért minden antikváriumban megkapnának. Szinte mindegyik könyv­gyűjtő buzgó könyvtárláto­gató is egyben. Irigykedve sétálnak a zsúfolt polcok között, de számukra nincs nagyobb öröm annál, ha fel­fedezik: egyik-másik ottho­ni kincsük még itt is hiány­cikk. Egy-egy ilyen kölcsönzés,' tapasztalatcserével felér. Eredményeként tartalom­jegyzék, sőt katalógus készüt otthon, nár perc alatt betű­rendbe kerülnek a könyvele, az igazán lelkiismeretes há­zigazda pedig összegyűjti a folyóiratokat is — bekötésre. „A jól válogatott folyóirat­gyűjtemény, könyvek tucat­jait pótolhatja” — hangzik a szakvélemény. Házi kincstár Persze a magánkönyvtár önmagában mit sem ér. Le­het gazdag és rendszerezett, ám a tartalmas önművelés­hez mindez, még kevés. Hi­vatását akkor tölti be egy gyűjtemény, ha szervesen kapcsolódik a „valódi” könyvtárakhoz, s mellette: a közművelődés egvéb intéz­ményeihez. A fióknvi, polc­nyi, szekrénvnyi könyvtár így lesz házi kincstár, a köny­vekre „eldobott” pénz így lesz vetőmag. Hérész Dezső

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom