Szolnok Megyei Néplap, 1974. július (25. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-07 / 157. szám

6

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1974. július T.

őriznek egy elfekvő tekerőcsavart, telefonáltak, de kiderült, hogy ott sincs, sőt ők is tudnának használni még hármat.

A pályafőnök kiballagott a sorompóhoz Kovács 113 Bélával. A pályafelvigyázó segédtiszt útközben közölte felettesével, hogy ő két kam- pósszeggel meg tudná javítani a sorompót úgy, hogy még évekig biztonságban lehetne használni. Kovács 113 Béla felemelte mutatóujját: de ennek az az előfeltétele, hogy harminc forint rendkívüli prémiumot utaljanak ki a számára, mert ötévi kihordásra kapott csizmája elszakadt, és szeretne egy foltot varratni rá. A pályafőnöknek erre nem volt hatásköre, Kovács 113 Béla válkor letelt a tizenkét őrá

úgy, hogy a nap teljes értékű kiszállási napnak számított, elrakták a kártyát, beszálltak' a helikopterbe és elmentek.

Ez az operatív intézkedés azonban nem oldotta meg a bajokat, bár az autók vezetői és utasai már egészen kényelmesen berendezkedtek. Lottóárusok és alkalmi laci- pecsenye-sütők telepedtek meg a sorompónál, sőt az OTP is beindított egy öröklakásakciót Sorompó-Kertváros elnevezéssel.

közben az Utak, Kijáratok és Bejáratok Operatív Főnöksége újabb operatív intézkedéseket hozott, megalakította a Sorompó és Tilalomfa alosztályt. A teljes alosztály kivonult/ kettőszázMOLDOVA GYÖRGY:

Az eltörött

csavar

lat vont, • havi kilencszáznegyven forint fizetésért néki joga van hülyének lenni.

A sorompóval senki sem boldogult, az igazgatóság gyorsan érintkezésbe lépett a MÁVAG-gal, hogy megrendeljék a tekerőcsavart. A MÁVAG el is vállalta, hogy 1968-ra tud szállítani tizenötmillió darabot, hamarabb azonban egy felet sem.

Közben a leeresztett sorompó már kezdett kínossá válni, mert az ország autóparkjának kétharmad része ott vesztegelt a sorompó két oldalán, az élenállók már szívesen visszafordultak volna, de a kocsisor farka, amely alig hat-hét órája várakozott, még mindig bízott benne, hogy keresztüljut.

Az ügy már túlnőtt a vasúti kereteken, kénytelenek voltak értesíteni az Utak, Kijáratok és Bejáratok Operatív Főnökségét, amely a bejelentésre közölte, hogy azonnal operatív intézkedést hoz. Egy helikopterrel leereszkedett a sorompónál kilenc mérnök, negyvenegy technikus és egy segédmunkás. A mérnökök és a technikusok kézről kézre adogattak egy kis kerek táblát, amelyet a segédmunkás végül is felszegezett a sorompóra: „A sorompó tíz percen túl is zárva tartható”. Azután kártyát vettek elő, és kanasztáztak, fél hatkor, mitizenhat fővel felmérni a helyzetet. Mivel ennyi helikopter már nem talált helyet a leszállásra, egy külön- vonattal álltak be a sorompóhoz, kitüntetéseket psztot- tak ki, és reggelig tartó bált rendeztek. Végül is egy segédmunkás még egy nullát rajzolt a kerek táblára: „A sorompó 100 percen túl is zárva tartható.”

Valószínűleg továbbra is csak a nullák szaporodtak volna, de véletlenül egy külföldi delegáció vetődött el a sorompó elé, magyarázatot kért erre a különös csoportosulásra, az illetékesek elhatározták, hogy elterelő utat jelölnek ki.

Ezt a műveletet egy meglehetősen tapasztalatlan mérnökre bízták, ennek eredményeként az elterelő út egy bolgárkertészet üvegházán, egy papírkereskedésen és , Ocsenás Matild nyugdíjas öregasszony konyháján vezetett keresztül. Ha ak öregasszony főzött, bezárta a konyhaajtót a forgalom elől, ilyenkor a személyautók és a nemzetközi szállítókocsik a papírkereskedésben vesztegeltek. A bolti kiszolgálók örültek, mert felugrott a ké- peslevelezőlap-forgalmuk, ugyanis a posta alkalmi állomást rendezett be a pénztárfülkében, ahol különleges bélyegzővel láttathatták el az itt feladott leveleket.

Ez az állapot három hétig

tartott, de ekkor Ocsenás Matildot elvette régi udvarlója, Rubacugi Bálint. Rubacu- gi állandóan résZfeg volt, kanalakat. vágott a konyháján keresztülhajtó autókhoz, sőt egyik r»p megmakacsolta magát, éP kijelentette, hogy az Isten autóját sem engedi be a lakásába többé, ha mégis bejött egy autó, dikiccsel felszúrta a kerekeit.

Mivel a sorompó még mindig zárva volt, aluljáróval próbálkoztak. Szerencsétlenségre az aluljáró bejáratánál elfelejtették kitenni a „tülkölni tilos” jelzést, és mikor az egyik autó dudája véletlenül megszólalt, az álmeny- nyezet hatalmas darabokban levált. Később kiderült, hogy az álmennyezetet álmérnökök tervezték valódi prémiumért.

Nem maradt más hátra, mint új utat építeni. Országos tervpályázatot írtak ki. A bíráló bizottság, Grobác Dezső Ottokár főmérnök vezetésével, az egymillió forintos első díjat Grobác Dezső Ottokár főmérnöknek ítélte. Az elgondolás szerint légihíd kötötte volna össze a sorompó két oldalát.

1964 végén fel is avatták a „Ciolkovszkij-Asbóth dinamika úttörőiről neveztek el. A légihíd tervét menet közben módosították, rakétakilövő pályákat építettek helyette, a lovas kocsik számára külön zabtartóval, az autók számára pedig beépített televízióval, melyekből már felavatás előtt kilopták a képcsöveket.

De a televízió kisebb káro- - sodása nem zavarta meg az avatóünnepség fényét. Nagyon jól mutattak a matyóföldi, hímzett bádogból készült rakéták, melyeket egy ismert szürrealista iparművész ábrái díszítettek. De a harmadik lövésnél kiderült, hogy a kilövőszerkezet motorjában eltörött egy csavar, melyet sajnos, hiába kerestek a Kisrakéta Közlekedési Vállalat raktárában. Ezt a csavart ugyanis Angliában gyártják, de mivel ott áttértek a bioelektromos árammal hajtott rakétára, mely úgy működik, hogy az utas kétszer belelehel a motorra széféit bőrzacskóba, a gyár megszűnt, az utolsó csavart nekünk adták el pulykáért.

Kovács 113 Béla, aki mindezt látva a lezárt sorompó mellől, levágott egy falatot az avas szalonnából, melyet a felesége még a múlt héten csomagolt be neki, és jóízűen elmosolyodott.

Csoóri Sándor:

Arcomra sárt kenek

Napok, hetek..:

A csillagos ég homokóra; megfordítja egy kéz, fogy az időm.

Arcomra sárt kenek: ne ismerjetek rám, ha találkoznánk moziban, utcán, hegytetőn.

Hiába vártam:

nem vagyok, aki voltam,

aki látta a fákat megszületni,

vérben úszni a halottakat

s elképzelte, hogy a világgal egy napon,

mint zsebtükrével, magára marad.

Nem a nap jött el, nem az a csönd,

hanem a szél: mellem kosarát földöntő szerelem.

Csak a homály bandái jöttek:

részeg vadászok át a földeken;

csak a tortahab-szájú szónokok,

csak a papírzsák-fejű rémek;

rikkancsok, háborús földrészeket lobogtatva,

V

ágyúcső-trombitát hangoltató zenészek.

Csak a szemhéj alatt összetorlódó keresztutak, ártatlan holtak, elcserélt-fejű társak,

tévedéseim,

szégyeneim, mint hosszú gyászmenet, számonkérő kezei hazának és családnak.

Kőrózsák világtalan szeme tapad szememre, így nézek én is maiamba, világtalan.

Együtt van minden: életem és halálom, csak az nincs sehol, aki ezt elviselje.

Pardi Anna:

mm

o

Nem egy dal juttatta eszembe,

nem egy fény által különlegesen megvilágított fagally,

nem egy gyorsan száguldó csodaszép ménes

valamelyik filmből felidézett vad robaja,

s nem is a messzeség honnan-hová, s miértre

makacsul hallgatag feleletnélkülisége, —

hanem a korai elfáradás, a rendetlen szívverés,

a szem, a száj tájékán mélyülő ránc,

a hirtelen fájdalom juttatta eszembe,

hogy .véges a tánc, véges a lényeg bennem,

s nem élem már úgy soha többé át az ifjúság

[varázslatát,

mint egy régi tavaszban, akkor, ott, vele. /

Vihorláti

rejtelmes kalandja

E

zen az estén ismét H. Kovács mesélt. — Ha a Fradi-ifi Angyalföldön vagy Újpesten játszik, a 77-es busszal szoktam kimenni a meccsre. Aki ismeri ezt a járatot, tudja, hogy félúton, a Városligetnél egy sorompó zárja le, a Hosszú Türelem Sorompója, mert bizony előfordul, hogy félórákat kell várni, amíg a sorompót felengedik. Ezt én már be is számítom, azon a szombaton is délre írták ki a meccset, de én már reggeli után fogtam egy jó könyvet, és elindultam.

Kilenc óra felé értünk a Hosszú Türelem Sorompójához, a kútágas persze tnost is le volt eresztve, a vezető leállította a motort, és kiszállt, én épp a „Háború és Béké”-t hoztam magammal, elkezdtem olvasni. Már a szereplők fele halott volt, mikor felrezzentem.

Körülnézek. Úristen, egyedül ülök a kocsiban, kint már besötétedett, egy pillantást vetek valódi Parker aranyórámra: fél nyolc. Azt hittem, hogy az autóbusz motorja ment tönkre, azért nem tudtunk továbbmenni.

Kiugrók a kocsiból, hát kiderült, hogy a sorompó csörlőjében eltört a tekerőcsavar, a sorompót nem lehet feltekerni, és már tíz órája megállt a forgalom. Mit tehettem? Hívtam egy taxit, de a meccs már véget ért, a Fradi-ifi kikapott az Újpesttől, hiába, a légifölény megszerzéséhez hiányzott az én hangom. Panaszt akartam tenni az Autóbusz Vállalat központjában, de a fogadóórák pont a kölyökcsapat kétkapus tréningjé- nek idejére estek, és inkább hagytam az egészet.

Később kiderült, hogy nagyon jól tettem, mert csúnya dolgokba keverhettem volna magam, ha a sorompó ügyét bolygatom. Egy befolyásos barátom, a nevét nem akarom kiadni, mert nemzetközi botrány lehet belőle — bizalmasan elmondta, hogy mi történt a tekerőcsavar eltűrése után.

Másnap Kovács 113 Béla vasúti pályafelvigyázó segédtiszt (magyarul bakter) elment a központi raktárba egy új csavarért, de akárhogy is kerestek, nem találtak. Ezt a csavart ugyanis csak Angliában gyártják, de mivel ott áttértek a fénysorompóra, a gyár megszűnt, a maradék csavarokat nekünk adták el pulykáért. A raktárfelelős úgy emlékezett rá, hogy Lacházán még

HEGEDŰS GÉZA:

Ez a Vihorláti mindig lépést tart a divattal. Kisiskolás korunkban, amikor mi többiek még rövid nadrágot viseltünk, neki már csatos lengyel-nadrágja volt. Később ő kezdte először hátrafésülni a haját. Az ötvenes évek elején lódenkabátot és lapos sapkát hordott. Most meg fülcimpáig eresztett oldalszakáll keresztezi arcát, az inge tarka, nyakkendője szélesre csomózott. Gyermekkorom óta ismerem, tehát idestova fél évszázada, de sohasem tudtam, hogy megrögzött hazudozó-e, vagy elváréit Költő, akinek nem adatott meg, hogy látomásait maradandóan megfogal- mazzza, tehát úgy meséli el, mint saját kalandjait. De az is lehetséges, hogy javíthatatlan tréfacsináló, aki komoly tekintet mögé rejtett jókedvvel ülteti fel ismerőseit. Annyi bizonyos, hogy történetei általában meglepően érdekesek, csakhogy

úgy keveredik bennük lehetséges valóság és nyilvánvaló képzelődés, hogy már régóta nehezen hiszem, amit élete fordulatairól mond, ha véletlenül összetalálkozunk. Ha hinne lehetne neki, eddig ötször vált el, most — túl a hatvanadik évén — akar éppen hatodszor nősülni. Menyasszonya 29 éves afgán régész; Londonban a British Múzeum asszír emlékei közt ismerkedtek meg, ahol Vihorláti segített neki az ékírásos szövegeket megérteni. Nemigen tudom elképzelni, hogy Vihorláti valóban el tud olvasni egy ékírásos szöveget, hiszen jogásznak indult, de abbahagyta, s azóta volt újságíró, ingatlanügynök, reklámgrafikus; a háború elől bölcsen megszökött, s az itthoni vészes évek idején — saját elbeszélései szerint — volt tevekaraván- szervező a Szaharában, majd különböző dél-amerikai álr lamokban csempészárukat

közvetített hivatásos csempészek és tisztes hírű kereskedők között. A felszabaduláskor hazajött, egyszerre több pártba is belépett, mire valamennyiből kizárták (ez adatszerűén igaz, akkoriban a lapok is megírták), később benne volt egy nagy valutabotrányban is, de megúszta: orvosilag megállapították, hogy nem beszámítható. Néhány hónapot elmekórházban is töltött utána, ahol az orvosokat és ápolókat elszórakoztatta különös kalandjainak történeteivel: alig akarták kiengedni. mert jó hangulatot teremtett az ápoltak között. Azt is hallottam, hogy ezután különféle vállalatok anyagbeszerzője volt, közben azonban a könyvkiadás és könyvterjesztés is jól tudja használni, mint lelkes és tevékeny propagandistát. Ö pedig igyekszik mindig olyan munkát vállani. hogy alkalma legyen össze-vissza utazgatni az országban, és ha lehet külföldön is. Sokmindenhez valóban ért, nyelveket is tud, de azt mégsem hiszem, hogy ki tudja olvasni az asszír ékírásos szövegeket, és azt is bennső kétkedéssel fogadtam legutóbbi találkozásunkkor, hogy létezik az a 29 éves afgán régészlány, aki hozzá akar menni feleségül.

Amikor tegnap egy nagykörúti eszpresszóban megláttam, azonnal kérdezni akartam. megnősült-e mái1 hatodszor. De időm sem volt érdeklődni, örömmel fedezett fel, az asztalomhoz ült, és már beszélni is kezdett:

— Jó, hogy látlak; alig vártam már, hogy ismerőssel találkozzam. Olyan kalandom volt a múlt héten, amilyet még magam sem éltem át.

Kíváncsian vártam, mi lesz ebből. Ő azonban mielőtt mesélni kezdett volna, intett a pincérnek, dupla feketét kért háromszoros adag cukorral és hozzá egy pohárka rumot. Magvarázta is. hogy így szereti legjobban a kávét: nagyon édesen és bőséges rummal.

— Ha magam főzöm otthon. akkor szekfűszeget is forralok a kávéba. Ezt Tuniszban tanultam olyan hajósoktól, akikről mindenki tudta. hogy kalózkodással

foglalkoznak. Állítólag régi kalóz-hagyomány a szekfű- szeges feketekávé. De az, itthoni vaníliás rum jobb bele. mint a matrózok igazi cukornád-rumja.

Amikor azután a megérkezett kávét telerakta cukorral és megöntözte a piros szesszel, majd belekóstolt és fejével intett hozzá, hogy így már jó, akkor rágyújtott egy túlillatos, füstjéről ítélve amerikai cigarettára, és már v benne is tartott a történetben :

— Képzeld csak el, a múlt héten Sopronban volt dolgom ; író-olvasó-találkozókat szerveztem az ország nyugati városaiban. Szeretem ezeket a nyugati városokat: Ma- gvaróvárt. Sopront, Kőszeget. Szombathelyt. Igazi városok. évszázadok szagát lehet érezni az utcáikon, itt- ott évezredekét. Ha arra járok. mindig kiruccanok az olvan látnivaló helye'—e is, mint Fertőd. Sopronhorpács, ,Ták. Szentgotthárd. A pan- nóniai ókortól középkoron, reneszánszon és barokkon át az eszterházai rokokóig tapintható azon a tájon az idő. És talán éppen a soproni házak között várható leginkább, hogy egyszerre csak az ember elé lép valaki a város formálói közül, talán az az építőmester, aki a Kecskés Teplom gótikus

látványát rakta fel, vagy Lakner Kristóf, ez az igazi reneszánsz szellem, aki egyszerre volt jogtudós, ötvösművész. a város bölcs polgármestere, és maga tervezte saját házát éppen szemben a Kecskés Templommal.

— No hát éppen azon a téren álltam, a Lakner ház előtt, alkonyaikor, amikor jobban érzékelhetők az épületek körvonalai, mint a részletei. És egyszerre csak azt látom, hogy szemközt, a templomtól induló utca sarkán ott áll Lambert Sebestyén. Ott áll és engem néz.

— Emlékszel, ugye, Lambert Sebestyénre? Mindig buta fiúnak tartottuk, aki belevigyorog a semmibe; nem volt se jó tanuló, se rossz tanuló, és tornaórákon ő volt a legügyetlenebb. Később sohasem akadt egy rendes nője. Azután még jóval a háború előtt eltűnt, senki se tudta. hová. De a háború után egyszerre híre jött, hogy Olasz-Svájcban él. és Sebastiane Lamberti néven híres zenetörténész, egy olasz grófnőt vett feleségül és Luganóban fénvűző kis palotája van. Még később a nyugati úisáeck megírták, hogv Sebastiano Lamberti rejtelmes miden eltűnt, talán szerencsétlenség érte és beleveszett a Luganói Tóba; de holttestét a víz sohase