Szolnok Megyei Néplap, 1974. június (25. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-19 / 141. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1974. június 19. M O S Z KV ÁT ü L — M O S Z KVÁIG 25 hónap a szovjet—amerikai kapcsolatok történetéből Emlékek a Katalin-teremből (1.) A nagy Kreml-palota Ka- talin-terme történelmet idéző színhelye volt a második világháború utáni legfontosabb szovjet—amerikai csúcstalálkozónak, mert annak az orosz uralkodónak a nevét idézi, aki megteremtette a diplomáciai együttműködés első hagyományát Oroszország és az Egyesült ' Államok között, amidőn megtagadta a támo- gotást Angliától a tengeren túli gyarmatok ellen vívott háborújában. A nemzetközi kapcsolatok új rendszerének kialakítása helyileg is éppen ebben az arannyal és kristállyal gazdagon ékesített fogadóteremben kezdődött 1970 augusztus 12-én. Koszigin és Brandt itt írták alá a szovjet—nyugatnémet szerződést. Az első találkozó Leonyid Brezsnyev és Richard Nixon moszkvai találkozója alighanem a szovjet—amerikai kapcsolatok eddigi leghosszabb jégkorszakát zárta le. Az 1972 májusi csúcstalálkozó első napjaiban éppen ezért még senki sem tudta, valóban sikerül-e végrehajtani a sokat emlegetett fordulatot az enyhülés felé. Nixon távozásakor a vnu- kovói kormányrepülőtéren a helyőrségi katonazenekar a „Moszkvában én sietve lépkedek, hová, még magam sem tudom” kezdetű slágerindulóval búcsúztatta a vendéget, pedig'akkor már tisztán látható volt, hogy merre tart Nixon, és merre tart a szovjet—amerikai együttműködés. A csúcstalálkozó mérlegében ott voltak a súlyok: öt kétoldalú megállapodás a tudomány, a technika, a környezetvédelem és a kulturális élet különböző területein való együttműködésről, egy kereskedelmi kormányközi bizottság megalakulása, a szovjet—amerikai kapcsolatok alapelveinek deklarációja és a közös közlemény. A Katalin-teremben írták alá a stratégiai elhárító ra- kétategyverek korlátozásáról szóló “gyezmófr-'n-iíi.* támadó rakétafegyverek gyártását koriatozj . nes megállapodást. Ezek a legú.iabbkori történ »lem fn- lyamán elsőízben rögzítették nemzetközi jogi érvénnyé*, hogy az Egyesült Államok többé nem képes és nem szándékszik egyoldalú katonai fölény^ biztosítani magának a világban. Színes fényképek Ha fontossági sosrendet ke-, résünk a szovjet—amerikai kapcsolatok további eseményei között, akkor egy másik amerikai földön lezajlott — csúcstalálkozóval kell kezdenünk : Brezsnyev tavalyi Egyesült -Államok-beli hivatalos látogatásának felidézésével. Amikor e sorok írója legutóbb a Kremlben járt, s abban a szerencsében volt része, hogy néhány percet Leonyid Brezsnyev dolgozószobájában tölthetett, — az SZKP főtitkára külügyminiszterünket fogadta bemutatkozó látogatáson —, a főtitkár íróasztalán könyvek, dossziék, aláírásra váró okmányok sokaságában az amerikai útról készült színes diasorozatokat is ott látta még, mór . negyed év telt el a találkozó óta. Nos igen: a dolgok természetes rendjéhez tartozik, hogy az ember megkülönböztetett figyelmet szentel élete és pályája legfontosabb állomásainak. Az atomháború elhárításáról aláírt 197! eyi szovjet—amerikai megállapodás minden bizonnyal' ezek közé sorolandó Leonyid Brezsnyev korszakos sikerekben bővelkedő diplomáciai pályafutásában. Még inkább az a külső szemlélő, a békére és biztonságra vágyó ember szempontjából. A június 27-én kezdődő újabb csúcstalálkozót megelőzően és sokszor roppant ellentmondásos ióslat-kam- pány közepette különösen lényeges emlékeztetni arra, hogv az eltelt két év az enyhülés olyan bizonyítékait szolgáltatta, amelyek aligha törölhetők ki a század történetéből egy esetleges amerikai kormányváltozás, vagy — vegyük a legrosszabb variációt — egy esetleges enyhülési „hullámvölgy” következtében. Párhuzamos utak Szovjet részről ezalatt a két esztendő alatt számos hivatalos és nemhivatalos kívánság hangzott el arról, hogy az ideológiai, kulturális és sok egyéb tekintetben változatlanul és szükségszerűen szembenálló nagyhatalmak továbbra is azt a párhuzamos, s a végtelenben sem található, de egymás és a biztonság érdekeit legalább nem keresztező utat járják, amely a Katalin-teremből indult. Bokor Pál KÖVETKEZIK: A SZERÉNY MÁSFÉL MILLIÁRD Kubában Kombájnok aratják a cukornádat Fidel Castro, a Kubai Kommunista Pórt Központi Bizottságának első titkára, a Forradalmi Kormány miniszterelnöke Szovjetunióbeli utazása során látogatást tett a lj ubereci mezőgazdasági gépgyárban is, ahol többek között önműködő cukornádarató kombájnokat gyártanak Kuba számára. Az üzem kollektívája kapcsolatban áll a Szabadság-sziget szövetkezeteivel, s együttműködésüknek nagy jelentősége van a kubai népgazdaság fejlesztésében. A Fidel Castro látogatása óta eltelt csaknem két év alatt a gyárban folytatták a cukornádarató kombájn tökéletesítését. Első példányát 1970-ben bocsátották ki. s a Kubában történt kipróbálás, a „tűzkeresztség” után számos szerkezeti változást hajtottak végre rajta. Az új, átalakított gépek eredményesen dolgoztak az idei zaf- rán, a cukornádaratáson. Kubában jelenleg 200 önműködő cukomádarató kombájn dolgozik, a ljubereci gyár szerelőinek ellenőrzése alatt. A megfigyeléseket közük a gyárral, s ezek alapján újabb javításokat hajtanak majd végre a gépen. A kubai kormány a következő ötéves tervidőszakra azt tervezi, hogy a termés 80 százalékát gépesített módon gyűjtik be. Biológiai hínárvágó A hínár elszaporodásának megakadályozására hatékony ellenszert fedeztek fel moldáviai biológusok. A hőerőművek mellett létesített víztárolókban megtelepedve a hínár elszaporodik, gyakran eltömíti a szűrőberendezéseket és elősegíti a létesítmény üzemelését is. Hosszas vizsgálódás után a kutatók kiderítették, hogy a szokatlanul termékeny növénynek van egv sebezhető pontja: a réaszulfátra rendkívül érzékeny. A kutatók különleges berendezést készítettek, amely egyenletesen permetezi szét a rézszulfátot a víztároló felületén. amit már jelentéktelen mennyiség is megtisztít a hínártól. A „Crvein Zaslava” autó kombinátból jöttek,.. A szerbiai Kragujevac városa sokszor szerepelt Jugoszlávia történelmében. Itt alakult az első állandó színház, 1834-ben „Novine Srpske” címmel itt jelent meg Szerbia első rendszeres újságja. 1876-ban itt zajlott le a köztársaság első proletártüntetése. A második világháború éveiben a város sok lakosa a partizánok közé állt. s nyolcán közülük megkapták a Jugoszlávia Hőse címet. A háború után megkezdődött a volt- haditechnikai gyár helyreállítása, amelyből később kialakult a termékeit ma már 26 országba exportáló hatalmas „Crvena Zas- tava” autókombinát. A kombinát kollektívája baráti és termelési kapcsolatban áll a Szovjetunió- beli volgai autógyárral. Sok jugoszláv munkás tett már látogatást. vagy dolgozott néhány hónapig a Togliatti Üzemben, s közülük néhá- nyan kitüntetést kaptak kiváló munkájukért. Európai viszonylatban is egyedülálló látványosság a Varsótól nem túl messze, a Visztula partján fekvő kisváros, Kazi- mierz. Festői szépségű* bájos utcái, zugai, gyönyörű műemlékei rengeteg látogatót vonzanak ide, elsősorban Varsóból. Kazimierz páratlan hangulatában, nyugodt atmoszférájában remekül lehet pihenni a zaklatott városi élet és lárma után. A városka a lengyel festők és kép- zőmüvérszek egyik kedvenc alkoíóköz- pontja. A turisták nagy számban keresik fel Kazimierz csodaszép környékét is, az erdős szurdokokat, vadregényes völgyeket. A fém és az emberek A Hunedoara, más néven Vajdahunyad — Románia kohászati központja. Senki nem tudja pontosan, mikor keletkezett ez a település. Az azonban köztudott, hogy a város kohászati üzeme, amely a szocialista Romániában hatalmas kombináttá fejlődött, ebben az évben lesz 90 éves. A kohászati kombinát rohamosan fejlődik. Eleinte 180 tonnás, majd 400. tonnás, jelenleg — 1200 tonnás kohói vannak. Az olvasztás folyamatát automatikus pultról irányítják. Nem ritka, hogy egy családból több nemzedék követi egymást az üzemben. Így például az egyik ifjúsági brigád vezetője Cornel Bucur. akinek édesapja nemrégiben ment nyugdíjba. Cornel Bucur brigádja az ország felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából felajánlotta, hogy az év végéig 300 tonna fémet termel terven felül. Vállalásukból eddig már 2000 tonnát téliesítettek. A kombinát dolgozói kapcsolatban állnak a Szovjetunióbeli zaporezsjei kohászati üzem kollektívájával. Sokan közülük már látogatást tettek a testvérüzemben, s a szovjet mesterek nagy segítséget nyújtanak a fiatal román szakemberek felkészítésében. A köztársaság útja Az NDK megalakulásának 25. évfordulója alkálidéból az ország múzeumai különféle kiállítások megrendezésére készülnek, amelyek az első német munkás- és parasztállam eddigi útját hivatottak tükrözni. Az egyik berlini múzeumban az NDK képzőművészeinek legjobb alkotásaiból rendeznek tárlatot. Egy másik kiállítás az NDK és a Szovjetunió baráti kapcsolatait és együttműködését mutatja be. KÉPERNYŐJE ELŐTT Nem vagyok ráktermészetű, most mégis visszafelé araszolok az elmúlt hét műsorában. Indokom pedig egyszerű: amivel a múlt heti program zárult, a Zsoldos Imréről készített műsór várakozáson felüli kellemes meglepetéssel szolgált. Műsor helyett portrét is mondhattam volna, dehát ez a produkció a képernyőn aligha nevezhető annak abban az értelemben, amit mi hagyományosan televíziós arcképnek tartunk. A trombita és ő Zsoldos Imre, akiről a film szól, szinte alig mondott valamit magáról, csupán néhány bevezető mondatot, s máris átvette a szót a trombita. Ezt követően már csak a dal hangzott, a dalnok hangszere mögé bújt. Rokonszenves volt ez a magatartás. Sok könnyűzenei műsor pergett már le a képernyőn, és bosszankodhattunk is hányszor de hányszor az elképesztő képi megoldásokon, amikor például a legképtelé- nebb helyekre ültették, állították, fektették szegény muzsikusokat, csakhogy a műsor „képileg” izgalmas legyen, végre olyan tálalással találkoztunk, ahol elejétől végéig talpon és helyén volt minden, kép és hang éppen úgy, mint — és ez igen fontos az ízlés is. A tánczenének ugyan a hagyományosabb, érzelmesebb rétegeit szólaltatták meg, régi nagy slágerek fénylettek fel Zsoldos aranyszavú trombitáján, például az II Silenció, és mégsem hatott a velük eltöltött harminc perc holmi könnyűzenei múzeumi sétának. Műsoruk úgy elrepült a képernyőn, hogy szinte észre sem vettem az idő múlását. Élvezetes, kellemes, színvonalas félóra volt. Amit viszont egyáltalán nem mondhatok el az NSZK bűnügyi filmsorozat második darabjáról, A zongorista haláláról. Állítom: ennél szegényesebb fantáziával megalkotott krimit életemben keveset láttam. Alkotói mintha egyenesen a műfaj ellenpropagandájára szövetkeztek volna. Csak a muzsika A szombat este eredeti bemutatóval szolgált, A Mikádó című operett tévéváltozatát láthattuk a televízió zenés színházában. Akárcsak a francia Offenbach muzsikája, az angol Sul- livané is tele van színnel, sziporkával, a szellemes zenei ötletek egész garmadáját vonultatja fel. Kár, hogy ez a zenei anyag rendkívül igénytelen szöveggel párosul, így azután a képernyőn — jóllehet az átdolgozás, amit lehetett retusált az eredeti szépséghibáin, — de így is feltűntek a szöveg kirívó bárgyuságai. Még az igen találékony rendezői elképzelés is csak egy-egy részlet érdekességét volt képes megemelni, de magát a történetet. % japán kalamajkát, bolondé- riát, középpontban a főhó- hérmester erőszakolt dilemmáival és konfliktusaival, nem sikeriilt maradandó élményként átnyújtani. Élvezhettük ugyan Kibédi Ervin sajátos egyéniségének varázsát- s nem különben érces baritonját, — milyen jól énekel — s az első rangú muzsikát, amelyet Breitner Tamás vezényletével a rádió és televízió szimfonikus zenekara kitűnően szólaltatott meg, szórakoztató volt továbbá az is. ahogy ebben táncoperettben a szereplők állandó mozgásban éltek, mintegy örökmozgó megzenésített szerkezet, úgy festett a játék — csakhát az a szöveg, azt tudnám feledni! Mondanivaló jóformán egy csipetke sem került belé. S ha már akaratlanul is a szórakozás, a szórakoztató műsorok kerültek jegyzetemben előtérbe, essék szó a csütörtök esti Ki mit tud-osok klubjáról. Megszoktuk, hogy ez a műsor tartalmaz valami fiatalos derűt, kamaszos báját az egykori versenyek oly bizsergető hangulatából. És most mi történt? Egyszeriben megöregedett! Ami jól állt neki, vadócos kócossága, most jól fésült formájában egyszeriben eltűnt. De ami ennél is feltűnőbb; a klub szereplői milyen ósdi szemlélettel közeledtek a hozzájuk legközelebb eső érzelemhez, a szerelemhez. Hová lett a legszebb érzelem hamvassága, tisztasága és boldogító öröme, tartalmi gazdagsága? Bizony tisztább akkordokra vártam volna ebben a műsorban, amely a szerelemről kívánt beszélni dalban, versben, táncban. Tisztelet a kivételnek, mert a műsorban az is akadt, például a Tavasz kamarakórus nagyszerű szereplésének, Csengery Adrienne elbűvölő énekének vagy a zalkások formás táncának. Kuba halála És most váltsunk hangot. Ugyanis a Parasztokhoz szeretnék — menet közbén — néhány megjegyzést fűzni. A múlt héten A lakodalom részletet láttuk a sorozatból, olyan párhuzamos jelenetsort, amelyben Boryna zajos lakodalma és Kuba, a szolgabéres lassú agóniája került egymás mellé. Ez a képsor élesen tükrözte a szerző állásfoglalását a kapitalista elnyomás embert megnyomorító hatásáról. A szó szoros értelmében véres tragédiában ábrázolja az égbe kiáltó igazságtalanságot, hogy csak a kizsákmányoló ember, a kizsákmányolt már csak munkaerő, s értéke tehát csak addig tart, míg erejéből a munkára futja. Láthattuk Kuba magára hagyatva — kit is érdekelne, hogy egy béres haldoklik, amikor a gazda felséges nászát üli arájával — miként múlik ki e földi világból. A film a két osztály közötti különbséget ábrázolta kitűnően, jóllehet Kuba baltás önopérációja kissé na- turalisztikusan hatott. Itt szeretném rögvest hozzátenni, hogy a filmben elsősorban az említett különbség fogalmazódik meg, de az már kevésbé, hogy milyen tudatos osztálygyűlölet is hajtja a kisemmizetteket, a megalázot- takat. De ez egyáltalán nem a film hibája, hanem elsősorban a szerző szemléletének gyengesége. Reymont ugyanis jól látta meg a falu társadalmának belső ellentéteit, azt az erőt azonban még nem fedezte fel, amely tudatosan szembefordult a falu elnyomóival. Regényében Kubának is ezért kell elpusztulni. A béres tragédiájában tehát1 Reymont ideológiai, szemléleti megtorpanása érhető tetten. Mindezt csupán azért jegyeztem meg, jóllehet a sorozat még javában tart, hogy Reymont gondolatrendszerének egyik sajátságára •" hívjam fel a figyelmet. Csehszlovák est Végül amivel a hét kezdődött: a Csehszlovák Televízió estjéről. Sok nemzeti napot láttunk már a képernyőn. Jót, és kevésbé jót is. Éz a mostani, a legújabb csehszlovák est újra bizonyította: ezek az estek nagyszerű alkalmak, hogy egy másik nép, nemzet életébe, művészetébe pillantsunk be. Nagyszerű, mert a sajátságok, a jellemző vonások, jobban kirajzolódnak a teljes estén át sugárzott műsoregyüttesben, mint mondjuk egy-egy elszigetelt programban. Kitűnően megkomponált műsorral rukkoltak ki szomszédaink. S a színvonalas programból külön is kiemelkedett a rendkívül feszült légkörű lélektani dráma, a Hátországban, és csak jót mondhatok a Dvorzsák muzsikára készített koreográfiáról is, szláv táncok kifejező képekben elmesélve. V. M.
