Szolnok Megyei Néplap, 1974. május (25. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-12 / 109. szám
/ SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1074. május 12. j ropára ment a kádunk melegvizes csapja. Nem tartozom azok közé a mamlasz pacákok közé, akik csak néznek és toporognak ilyenkor. Sőt azonnal kapcsolok és mindenféle eszembe jut. A plakát a villamoson, buszon — csepegő csap, a cseppek ezüstös forintokká kerekednek; különféle bizottságok erőszakos csöngetése — „Jónapot, csapellenőrzés!” — és így . tovább. Nem világrengető dolog, ha egy csap tönkremegy. A mi esetünkben pedig nem is csoda, hogy kikészült, hiszen három társbérlő, összesen tíz személy használja, a menetek éle szép lassan kopik, egyre nehezebben fordul, hetekig akadozik, aztán egyszer csak ,az az egy-két ép él is fuccs, megszakad, s ömlik a víz megállíthatatlanul. SeÄimi vész. Elzártam a csap alatti biztosítót a kom- bináltfogóval, s a blitzfogó- val (van mindenféle szerszámom) leszedtem a kimúlt csapot, szerszámokat, mindent a kád szélén hagytam, gondoltam, beugróm a városba _ 4o perc oda, 40 vissza — másfél óra múlva már fel is szerelhettem az új csapot. Mikor az aktatáskámban a csappal — biztonság okáért, mintának vittem magammal, hiszen annyiféle csap van egy igazi nagy csapüzletben — beléptem a Majakovszkij utcai Cső- és .Szerelvényszak- üzletbe, a szemközti templom toronyórája éppen fél tízet ütött. Szemben az ajtóval a pult mögött egy feketeköpenyes eladó hatalmas ládából pakolt ki éppen valamiféle csöveket vagy szerelvényeket. Egyenesen odamentem hozzá, útközben már kikattintottam az aktatáskámat, belekotortam, kisodrintottam az újságpapírból, s mire a pulthoz értem, már fel is mutattam a szegény kiszolgált csapot. — Egy ilyet kérnék! — mondtam. — Ha lehet, itt a forgattyú közepén legyen ez az izé ... betétlapocska piros, mert melegvizes csapról van szó. — Nem szeretem a körülményeskedést, kukacoskodást, de ha már egyszer új csapról van szó, mért rth legyen szép piros az az izéje. — Nincs — mondta az eladó, de fel sem pillantott, nyúladozott a mély ládába s rakta ki egymás mellé a csöveket vagy szerelvényeket. Már nem emlékszem pontosan, vagy mert még sem figyeltem, vagy a sör visszamenőleg is elködösített bennem mindent. De azt hiszem, ez nem is lényeges. — Hát ha nincs, .akkor jó lesz olyan piros izé nélkül is. Az eladó rakosgatta tovább a csőszerelvényeket vagy szerelvénycsöveket, most sem pillantott fel. — Nincs — mondta újra, higgadtan. — Mondom — mondtam, — hogy nem lényeges a piros szín ott középen. Semilyen szín nem lényeges. Most felpillantott végre az eladó, szemében igazi érdeklődés csillant meg, lelkes kisgyerekek pillantása idéződött fel bennem, mikor először vetik szemüket gubancos, morc pupostevére vagy pirosfenekű páviánra. — Ember — mondta —, nincs csap! Se piros betétes, se kék betétes. Semilyen betétes. A kád szélén várakozóblitz- fogóra gondoltam. — Hát, akármilyen — mondtam. *— Nem érdekes, ha nem ilyen. Az sem, ha nem nikkelezett. Csak a menete stimmeljen. Ha meztelen sárgaréz, ha olvan kis alumíniumkerékkel kell elzárni .vagy olyan kis pecekkel, az sem számít, csak zárni és nyitni lehessen, ez a lényeg. Az sem baj, ha nem csap, csak olyasféle mintha csap lenne. Ekkor már ott állt mellettünk a boltvezető. — Se ilyen, se másmilyen, semilyen csapunk nincs — mondta. Visszagöngyöjtem a csapot az újságpapírba. — Hát akkor mit csináljak? — kérdeztem. — Próbálkozzon az Uráni- 1 ával szemben. Próbálkoztam. Délben már Pesterzsébeten ' jártam, ahol miután elsoroltam, hol merre jártam már csapügyben, megmosolyogtak. Hogy lehet valaki olyan balek, hogy Magyarország legnagyobb szaküzletét a „Hátait” kihagyja. Ott kellett volna kezdeni. Egy órára ott voltam. Nagy hosszú hodály ez a Kátai, mint egy birkaakol, valahol hátul, mélyen benn és balra találtam rá a csaprészlegre. Kezdtem kicsatolni az aktatáskámat, mire az eladó, mint egy lélek — és táskalátó: — Csapunk * nincs — mondta. — Nekem Pesterzsébeten azt mondták, hogy ha valakinek van csapja, hát azok önök. — Így születnek a legendák — mondta az eladó, s azt tanácsolta, hogy rhaszek lakatossal, vízveze'tékszereszokásból. — A néni nézte a csapot, én folytattam, mert tekintetéből láttam, ha csapra nem is, de együttérzésre számíthatok, s ez már önmagában véve sem kis dolog. — Üzletben kapni nem lehet. De vagy húsz szerelőnél is jártam — hiába. — Hát már csap is ... illetve csap se — mondta a néniké. — A fiókból kulcsot vett elő, felállt. — Magának csak a kutyás ember segíthet — mondta határozottan. — Nem látott itt a sarkon, a kocsma előtt egy piros mici- sapkás langaléta embert egy kis sárga kutyával? Mondom, hogy nem emlékszem.. — Na az nem létezik — RÁKOSI GERGELY: , :" __• n i n lökkel kell megpróbálkozai. A Wesselényi, Dob, Izabella, Hársfa, Csengery utcábán van elég műhely. Halványan emlékszem, hogy ekkor fél kettő lehetett. Körülbelül fél négyig jártam a lakatos és vízvezetékszerelő műhelyeket. A műhelyek — nagyobbrészt pincehelyiségek, kongó falépcsőkkel — egyharmada zárva volt. Némelyik vaspán- tos ajtaján cédula fityegett: RÖGTÖN JÖVÖK, vagy: SZABADSÁG MIATT ZÁRVA,, vagy valami hasonló felirattal. Egyik helyen a szabadság szót HALÁLESET helyettesítette. Volt, ahol egy pókhálós lámpa fényénél egy öregnél öregebb lakatos nézett rám a szemüvege fölött, s miközben íogakopott reszelőjével valami satuba fogott kulcson kínlódott, közölte, hogy csapokkal ' soha életében nem foglalkozott, s különben is a rossz csapot eldobja az ember, s újat vesz. Volt ahol a hosszú és neonnal világított helyiség végében, külön fakalickából két, elegánsan öltözött főnökszerűség lépett ki, s a csapot megszemlélve kijelentették, hogy „hm, nem is olyan egyszerű a dolog, mert az ember most éppen egy építkezésen dolgozik” és így tovább. Fél négy felé, valahol a Maiakovszkij utca végén bementem egy trafikba, kezemben, mint egy fényes ékszer ragyogott a csap a sok fogdo- sástól. Eltettem a doboz Kossuthot, fizettem. — Tessék nézni, ilyen csap után nyomozná: már re«?01 óta — mondtam már csak úgy megmondta a trafikos néni. — Jöjjön, megyek magával. Bezárta a trafik ajtaját, s mentünk a csehó felé. A sarkon ott állt a piros micisap- kás, valószínűtlenül magas férfi, mellette az autók kipuf- fogó gázaitól megsárgult szőrű helyes kis medveszerű kutya. A néni bemutatott egymásnak bennünket, s miután a kutyával is már egy fülvakarás erejéig összebarátkoztam, elbúcsúzott, s köszöne- temre csak legyintve, visszament a trafikjába, — Helyes kutya — mondtam. — Kutya — felelte a piros micisapkás magasról, mint egy daru. — Miről van szó? Nyitni kezdtem az aktatáskát, de a kutyás ember megfogta a karom. — Csak nem fogunk itt az utcán kirakodóvásárt rendezni! — mondta. — Gyerünk, ledobunk egy pofa sört, jó? — Jó — mondtam. Bementünk, megvettem a két blokkot, aztán a korsó sörök közé kitettem a csapot. Ö fogta a korsót, koccintottunk — azt mondják, sörrel nem illik koccintani, de én tisztán megéreztem, hogy ilyen esetekben, mikor a sarkon egy -kis medveszerű kutya ül ránk várakozva s a sörök között egy beteg csap fekszik, a koccintás nemcsak hogy illő, hanem egyenesen szükségszerű is. A micisapkás egy billentés- sel eltüntette a sört, s mivel láttam, hogy félszemmel fi- * gyei — tudtam, hogy most ez amolyan vizsgaféle —, ha nem is egy billehtésre, de követtem példáját. cv00CO0CO00000CC0CXXO00COCXD00CXXXXXXXXXX)0000000(X)0000000CO000aXXXX>DCO000000CXXX>7 L ___________— Jó kis sör — mondta a 'kutyás ember, a száját megtörölve. — Megszomjazik tőle az ember. — Megfogta a csapot, felemelte, megforgatta az ujjai között, aztán mindjárt vissza is tette a l^ét üres korsó közé. — Üzletben persze nem kapható — mondta. Nem kérdezte, kijelentette, s mint aki a bizonyításomra nem is kíváncsi, hozzátette: — Maga szereti a sört? — Igen — mondtam. Mentem s hoztam még két korsóval. Miután az előbbihez hasonló egybillentős módszerrel ezt is eltüntette, s én kissé leszakadva bár, de követtem példáját, egy ujját a csapra helyezve, így szólt hozzám: — Most négy óra van. Fél öt után öt perccél itt lesz Safra- nek. Nem ide jön, hanem Flippingerhez, akinek itt van a második utcában a műhelye. Egy ötliteres gázbojler ügyében van alálkozójuk, de Flippinger ebben az életben még soha nem volt pontos, most sem lesz. Safranek a műhelyt zárva találja, s akkor bizonyos, hogy betér ide. Lesz csap, fel a fejjel! — Az üres korsókra pillantott, s mindjárt utána rám. Megittuk a harmadik korsót is, s mindjárt utána a negyediket is, mert éppen friss csapolás volt, s azt igazán nem lehet kihagyni. Éreztem, hogy sok lesz, s az ötödiknél csak neki hoztam, de olyan megvetéssel mért végig, hogy azonnal hoztam magamnak is. Nem fogom az utolsó percekben eljátszani a bizalmát egy rohadt korsó sörrel! Fél öt után öt perccel belépett a csehóba Safranek, dühöngött, hogy Flippinger műhelyén kinn a tábla: AZONNAL JÖVÖK! Miután lekezeltünk, mentem, s hoztam három sört. Megittuk, megmutattam a csapot. — Van ilyen a Flippinger- nek! — mondta Safranek. — Na, isten-isten, ma annyira hajtottunk, hogy egészen ki vagyok száradva. Kihoztam az újabb korsó söröket, s aztán megkérdeztem. hogy lehet az. hogy Flip- pingernek van ilyen csapja, én meg voltam vagy húsz szerelőnél, lakatosnál s egyiknek sem volt. Safranek megbökte a kutyás embert: — Hallod, apafej, jó mi? — A micisapkás hangtalanul nevetett. Safranek hozzám fordulva folytatta: — Hol él maga, mondja? Mit képzel, bemegy az utcáról egy szerelőhöz, s az a nyakába borul egy olyan csappal, amit se égen se földön kapni nem lehet. Mert a hivatalos árnál drágábban adni — rázós dolog. Ugyanannyiért adni, abban meg mi az üzlet? Mert ha kihívja a szerelőt, s kivárja azt az egy-két hetet amíg kimegy, az ugye egészen más. Akkor már van egy kis kiszállás, kócozás, olajozás, más csapokról is kiderül a lakásban, hogy nem e<?és7“n tökéletesek, ez az, mittudo- mén, szóval ugrik valami. Na de így, hogy ráront vala'~'"<\ felmutat egy csapot... édes Istenem! — A micisapkás egyfolytában nevetett. Én megéreztem Safranek szavaiban a győzhetetlen igazságot, s szó nélkül hoztam újabb három’ sört. összemelegedtünk, beszélgettünk, s hét óra tájt mikor elbúcsúztunk, a piros micisapkás így okította Safrane- kot: — Aztán az illető haver az unokaöcséd Flippinger előtt. Megnyomod a szót és kész. Kell neki a csap, és abban már benne van a gázbojler is. Ami neki kell! Na! Visszafelé Safranek hívott meg egy sörre engem és a kutyás embert. Azután a kutyás ember hívott meg mindkettőnket. Én’ is rendeltem még egy búcsúrundót... Most éjfél van. itt ülök a kád szélén, mór felszereltem a csapot. Prímán működik. Kinyitom, zuhog a víz, elzárom, puhán, símán tömít, semmi csepegés, nagyszerű. Most aztán jöhet a KIK-től vagy a VÍZMŰVEK-től az a bizottság, nem tudnak megbírságolni ... Kinyitom ... elzárom ... a fejem nehéz, de azért az gyönyörű, ha valami jól működik. Az istenségit, nem világrengető dolog, ha egy csap tönkremegy! Weöres Sándor: T avasz-este Tavasz-este lengeteg uszálya húzódik az áttört víz alatt, sodor szél- és szikla-dalokat, ráncot vetve pajták közt halad, ünnepélyes halk zenével várja az okulás kecskék palotája. Erdőn-mezőn baj vívás e nap: rázkódnak a gyökerek bilincsben, és a virágok vonaglanak. Görcsben rángó rügyek ezrivel erőlködnek, így véreznek el. Tücskök harcolnak a föld alatt, s oroszlánná bővült cinegék, részeg megőrült fülemülék fennen rázzák érc-kopjáikat. Csak az öreg rozzant fatorony, e voltyélet, vígan integet, ferde sipkáján csalán-bokor, árnyékával este a habon nyugodt messzeségbe lépeget. OOOOOOOOOOOOOOOOOlpOOOOOQOOOOOÓQOOyoL KÖNYVJELZŐ Szomorú trópusok „Ki nem állhatom az utazásokat meg a felfedezőket” — írja utazásokról és felfedezésekről szóló műve első fejezetében a szerző, Lévi- Strauss. S valóban nem szokványos útleírást ad, a kalandorokat, a nehézségeket csak mint az etnográfiai kutatás kénytelen velejáróit említi. A kilenc részre tagolt, s 1954—1955-ben írt művét Lévi-Strauss több szempontból is összegezőnek szánta. Egyfelől szellemi önéletrajznak tekinthető: leírja, hogy hogyan hatott rá ifjú korában a freudizmus, milyen viszonyban van a marxizmussal, hogyan lett néprajzkutató, hogy került Brazília őslakosai közé, hogyan került kapcsolatba a budhizmussal és az ázsiai muzulmán társadalmakkal. Másfelől összegezi a harmincas évek második felében a dél-amerikai őserdőkben tett gyűjtő- és kutató útjainak eredményeit, ismerteti a tanulmányozott indián törzsek — a kaduveók, a bororók, a nyambikvarák, a tupi-kavahibok — társadalmának, rokoni kapcsolatainak struktúráját, sajátbs gondolkodásmódját. , Lévi-Strauss néprajzi kutatásaiban alkalmazza a szociológiai és vallástörténet eredményeit és módszereit, segítségükkel a nagy összefüggéseket, az egyetemes művelődési folyamat szerkezetét vizsgálja. A marxisták mindenekelőtt azt vetik Lévi- Strauss szemére — írja az utószóban Köpeczi Béla —, hogy elválasztja egymástól a történelmet és az etnológiát; az egyiket a változások, a másikat pedig a struktúrák vizsgálatára' korlátozza. MORIO RITA t f ELOIATEK Ez az elbeszélés a háborút 1 megelőző időről szól, amikor 1 mindenki azt hitte, hogy béke — A távolság háromszáz méter —, mondta a fiú. — Lőjj ... — szólt a férfi. Mindketten tüzelni kezdtek. Hasmánt feküdtek a zöldségeskert felé vezető ösvényen, kezükben hosszú bambuszbot. Az ellenség katonái a tölgyfaliget fedezékében kerestek menedéket, , ^ azokra lőttek. t —- Dan-dan-dan, — kiabál- f ta a fiú. — Dan-dan, — ismételte a ^ férfi. A bambuszbot, amelyet oly keményen szorított magához, puska volt a fiú számára és hunyorítva, önfeledten célzott. Elképzeli« az ellenséges golyók süvíté- sét, az aknák dörgését, a földre visszazúduló göröngyöket, s mert percről percre újra meggyőződött arról, hogy élve maradt, bambuszbotjára hajolva, ismét tüzelni kezdett. Bizonyos pillanatokban a puska gépfegyverré változott képzeletében, és amikor csövéből kizúdult a tűz, az ellenséges katonák úgy hulltak, dőltek, akár a bábuk. A fiú hevesen felugrott, futott öt-hat métert, és a következő pillanatban, mivel ke- veselte a halottakat, ismét * meghúzta a ravaszt. — Ta, ta, ta, ta, ta. Ta. ta, ta, ta ... annyi golyót beléjük, amennyi kell! Csak a nyelvemmel bírjam!. .. A férfi még elképzelni sem tudta az ilyesmit, pedig már látott egyet s mást. Meg aztán a vérrel borított harcmező, amelyet olyan békésen bearanyozott a napkorong, számára egy nyugodt, gondosan ápolt zöldségeskert volt. Olyan kép, hogy itt gránátok és aknák röpködnek, robbannak, nem rajzolódott elé. Mégis, futott könnyedén pár métert a bambuszrúddal a kezéjoen. — Akna! Feküdj! — ordította a tiú. A férfi szófogadóan elterült a földön. Előrelátó volt, régi, kopott öltönyét vette fel, azért nem kár, ha bepiszkolódik. Mivel már átlépte a harmincat, túl felnőtt volt ahhoz, hogy a sráccal együtt hadonásszon és kiabáljon. Napbarnított, > ránr PAPI LAJOS: HEMINGWAY
