Szolnok Megyei Néplap, 1974. május (25. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-12 / 109. szám
1974. május IX SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP i Környezetünk kultúrája (9.) Neon a cégér ISem is olyan régenegy budapesti kapualjban a következőket tudatta a kis tábla a járókelőkkel: „X. Y. speciál nadrágszabó.” A jámbor gyalogos találgathatott ezután: a derék szabó speciál csak nadrágot készít, zakót, nagykabátot, egyéb ruhadarabot nem. Vagy a táblát úgy kell értelmezni, hogy ez a szabómester speciális nadrágot tud készíteni? Ez utóbbi a valószínűbb, bár továbbra is nyitva marad a kérdés: milyenek is azok a speciális nadrágok? Bármilyenek is, a példa jól szemlélteti, mennyire fontos az, hogy mit és hogyan közlünk az utcai járókelőkkel. A régi, középkori mesterek minden esetre egyszerűbben oldották meg a kérdést: mesterségük jelképeit készíttették el jól látható nagyságban, lehetőleg vasból, hogy az idő se tegyen kárt a cégtáblákban. Hatalmas ollók, vakoló-kanalak, kalapácsok és mindenféle szerszámok kerültek így a mester kapuja fölé: aki arra járt, megtudhatta, hogy odabent ilyen, vagy amolyan szakember áll rendelkezésére. Ahogy az írás,olvasás tudománya terjedt, úgy kerültek a vasból való jelvények helyébe a nagy festett táblák, mindenekelőtt fiiért, hogy a mester neve is kikerüljön az utcára. Egy-egy város arcát azután nagymértékben meghatározták azok a cégtáblafestő mesterek, akik nagy műgonddal, de gyakran igen kevés ízléssel pingálták a betűket, s a tulajdonos kérésére a név mellé még felrajzolták a legfontosabb portékákat is a táblára. (Talán egyedül a borbély- műhelyek őrizték meg réztányér jelvényüket, szinte a mai napig, igaz, azért a tábla sem maradt el, a szépen frizírozott fejekkel, kackiásra pödört bajszokkal. Szó, ami szó, elég szörnyűek voltak ezek a fejek, amint hogy az egész cégtábla festészet inkább a rossz ízlés terjesztéséhez járult hozzá, mintsem a kultúrált környezet megteremtéséhez.) Igaz, a cégtábla, az utcai reklám nem élhet olyan szelíd eszközökkel, mint mondjuk a festészet. Az a dolga, hogy felhívja a reklámozandó boltra, tárgyra, szolgáltatásra a figyelmet. Ehhez olyan színekre, formákra van szükség, amelyek azonnal a járókelők szemébe ötlenek. Meg aztán, mondjuk, mit is keresne egy kicsit is stilizált emberi fej a borbélyüzlet cégtábláján, olyan fej, amelyen még a haj, a frizura sem látszik? Igazán megdöbbentő reklám lenne, mondjuk egy kockára stilizált emberi fej, a haj mesterei számára. Azaz gondoljunk csak utánal Tényleg kizárólag magával a tárggyal, ez esetben a szépen fésült emberi fejjel lehet a borbély- üzletnek ajánlania magát? A reklám szakemberei — közöttük tudományosan képzett pszichológusok — már elég régen felfedezték, hogy a dolog nem ilyen egyszerű. (Amerikában és Angliában például egy hosszú, színes-csíkozású rúd a borbély-műhelyek cégére, már igen hosszú ideje és éppen, mert a járókelők fejében ez a színes rúd egyet jelent a borbélyműhellyel, feleslege^ egyebet is kirakni, vagy kirajzolni az üzlet homlokzatára.) A hagyományos cégtábla haldoklását azonban végül a neon megjelenése hozta el. A neon csak erős, keveretlen színeket produkál: a pirosat, a zöldet, a kéket és per- s'ze a fehéret. A betűknek, formáknak bizonyos mérete és hajlítása lehetséges csak, az üvegtechnika és az elektromos megoldások miatt. Igaz, a neon nappal nem ég, de a neon betűk nappal is látszanak, nappal is elolvashatok. Méreteiknél fogva is meghatározzák egy-egy üzlet portálját. Nem nagyon van hely — és nincs is sok értelme — a neon mellé bármit is festegetni. Így szorítja ki a neon a cégtáblát. És ami neon, az mind ízléses, mind a környezet kultúrált összhatását szolgálja? Nem feltétlenül. Ám a neonnak mégis sok az előnye, azon kívül is, hogy este minden korábbinál feltűnőbben hívja fel magára a figyelmet. Bizonyos mértékig szűkszavúságra késztet. Nagy gonddal kell formálni a betűt, az irásformának tehát alapvetően fontos szerepe van. A betűtípusok megválasztása már önmagában hangulatot kelthet, megidézhet egy kort és jelezheti előre összhatásában is azt, amit hirdetni hivatott A betűn kívüli ábrák eleve inkább jelképek, szimbólumok lehetnek csak, s nem naturalista tárgyutánzatok. A képi szimbólumok ugyanolyan jól közük a járókelőkkel, hogy miről van szó, mintha az eredeti festett mását látnák. Nem lebecsülendő előnye a neonnak, hogy az esti utcák barátságosabbak, ha úgy tetszik vidámabb hangulatúak, mint valaha. (Bár ehhez a nagyvárosok erősebb közvilágítása és a kirakatok erős fénye is hozzájárul.) A nagyvárosokban most már ezért a fehér fényektől is egyre gyakrabban eltérnek, ■ például a szebb középületeket, műemlékeket sárga fénnyel világítják meg, mert ez a szín Jobban érvényesíti a sötét háttér előtt az egyes épületek tömbszerűségét, plaszticitását, tagoltságát. A mozgó neon ölj egy része persze visszakanyarodik a rosszízű cégtábla-natu- raüzmushoz, de*még ezek között is gyakran igen szellemes képi, sőt mozgóképi ötletekkel találkozunk. Az már külön tantárgy lehet a reklám abécé-tanulásánál, hogy melyik épület-típushöz mi való. Nyilván egy középkori műemlékház sörözőjének ajtaja fölé jobban illik a vasból készült sö- röskrigü középkori cégérének művészi kivitelű változata, egy csupaüveg vasbeton épület pedig a vékony neonbetűk különböző variációit vonzza inkább. Az utca, autóival, cégtábláival és neonjaival, így váük egyre inkább egy képzőművészileg is meghatározott városképi harmónia külső megjelenési formájává. Bernith László Megtanultam nevetni — Parókában, maszkban játszom huszonhárom esztendeje. Filmen, televízióban nem szerepelek. Engem napközben nem ismernek fel az emberek az utcán. Pápay Erzsébettel — Erzsébet * királynő „magyar hangjával” beszélgetek. A színésznő és a hajdani nagy királynő találkozása, már-már bizarmak is nevezhető. Pápay Erzsébet 1970— 72 között százötvenszer játszotta Erzsébet királynő szerepét Schiller Stuart Mária című drámájában, a fővárosi Katona József Színházban. 1972 decemberétől kezdődően, három hónapon keresztül. a televízióban most bemutatott Erzsébet királynő sorozat szinkronfelvételeit készítette. 1973 tavaszán ugyancsak ő szinkronizálta a Stuart Mária életéről készített színes, angol filmen Erzsébet szerepét, — Három. Írói megformálás, három Erzsébet királynő. Milyen feladatot jelentett ez a színész számára? — Nagy segítségemre volt a kitűnő színésznő, Glenda Jackson, aki Erzsébet királynő szerepét játszotta a filmen is, a televízió sorozatban Is. Az ő szerepfelfogása hasonló volt ahhoz az elképzeléshez, ahogyan én színpadon megformáltam Erzsébet alakját. Kemény, rendkívül racionálisan gondolkodó királynőt játszottunk mindketten. Éppen ezért, nem okozott nehézséget a szinkronizálás. ű annyira átélte szerepét, hogy nem Tehetett át nem venni izzását. Élmény volt őt magyarul tolmácsolni. —■ Személy szerint Erzsébetnek milyen tulajdonságai imponáltak legjobban? — Az okossága. Rendkívüli műveltsége. Még a hiúsága is imponáló. Arra volt hiú, hogy kitűnően ír, olvas latinul. A jelleméből adódóan, azt hiszem érthető, hogy valójában miért nem ment férjhez. Tudta, hogy uralkodni csak egyedül lehet. Az erejéért nagyon irigylem. — Akarva-alcarat- lanul, többszörösen át , kellett élni a királynő érzéseit, gondolatait. Milyen tanulsággal szolgált ez a találkozás a színész, a nő számára? — önállóságra ma is szüksége van egy nőnek, ha érvényesülni akar. És lemondásira. Ez az, amit nagyon kevés nő mert vállalni. A múltban is, ma is. Ügy érzem, ez az egyik magyarázata annak a hihetetlen tiszteletnek. mellyel ezt a történelmi alakot övezik. Engem már a színpadi szerep megformálásakor is Erzsébet gyengesége izgatott Tizennyolc évig nem írta alá Stuart Mária halálos ítéletét Miért? Ha csakugyan olyan kegyetlen és véreskezű lett volna, mint sokan állították, húzta volna az időt ilyen sokáig? — Életéből legfőbb tanulság számomra, miként győzheti le az akarat a gyengeséget $ — Mi okozott problémát a felvételek során? — A nevetés. Sohasem tudtam hangosan nevetni színpadon. Erzsébet—Glenda Jackson pedig, különösen a sorozat első filmjeiben, sokat nevet. Valahányszor egy „nevetős tekercs” következett gyomromba görcs állt a félelemtőt sokszor már ott tartottam, hogy visszaadom a szerepet: ezt nem tudom megoldani. Voltak kollegáim, akik előnevettek, csiklandozni is próbáltak... — Meglepő, arnát mond. A kitűnő szinkron egyik érdekessége, értéke, éppen a királynő karakteres, nagyon eredeti nevetése volt — Főiskolás korom óta félek a nevetéstől. Akkor minden este színházban ültünk. Osztálytársaim azzal szórakoztak, hogy benfentességü- ket bizonyítandó, hangosan nevettek, amikor a nézőtéren csend volt Ezt nagyon szégyelltem. A későbbi években, ha nevetni kellett színpadon, mindig zavarba jöttem. Többek között ezért is nagyon hálás vagyok Erzsébetnek: megtanultam nevetni. László Ilona cokkal szaggatott arcát energikusan mutatta kifejező sasorra, de szemei furcsán-ijed- ten, mintegy aggódva néztek a fiúra. — Parancsnok — mondta' hirtelen a fiú, aki a bemélyedésben feküdt hihetetlenül szigorú tekintettel. — Mi van? — Hogy beszélsz? Ml az, hogy mi van? Ütközetben vagyunk ! — Igen, ütközetben — sóhajtott a férfi és komoran elhúzta a száját. — Nehézüteg! — kiáltott fel a fiú és figyelmesen hallgatózott. — Pontosan: tarack. — Lehet, hogy mégis aknavető? — kérdezte elgondolkodva a férfi. — Nem, nem — jelentette ki a fiú. — Ez csak 120-as tarack lehet. — Valóban, — mondta bizonytalanul a férfi. — Parancsnok! — hadarta a fiú. — Az ellenséges tüzérség ránkzúdítja poklát. Hh így folytatódik, csapatainkat a teljes -meáemmisülés fenyegeti. — Hogyan? Megsemmisülés? — Megsemmisülés — ismételte a fiú. — Parancsnok, azonnal dolgozza ki a hadi- tervet! — Tehát — mondta a férfi — mit tegyünk? — Mi lenne, ha megkerülnénk őket? — javasolta a fiú. — A balszámy felől megkerülnénk az ellenséget.,, — Megkerülni .11 — A férfi sóhajtott, és szomorú pillantást vetett a kertre. Végtagjai sajogtak, térdébe is fájdalom hasított: és ha kúszni kell majd? — villant át az agyán. — Nem — mondta komoly tekintettel — ezt a tervet nem javaslom. — Akkor — mondta a fiú, — küldjük rájuk a haláUa- szántak csapatát. Halálraszántak csapata — sóhajtott a férfi és mély, aggódó hangon kérdezte: — Ezt hogyan gondolod? — Nyílegyenesen az ellenségnek — magyarázta a fiú. Kezünkben bombával betörünk állásaikba. — Igen ... igen .. 1 — mondta a férfi, mintha hangosan gondolkodna. — De hiszen, nincs bombánk ... A fiú aggódva nézett körül. Szeme szerencsére megakadt egy földből kiálló gerendadarabon. , — íme — mondta energikusan, — ez is megteszi. Hasonlít is a bombákra, amikkel hőseink harcoltak. Nos, parancsnok? A férfi látva, hogy a fatorzó, amit odahozott a fiú, elkorhadt és penészes, s ha óvatlanul fogja meg. még felsebzi a tenyerét, sietett a válasszal. — Nem, a halálraszántak csapata nem jó. — Miért? — Túl nagy lesz a vesztecég... i , — Mit számít nekik a halál! ök kezdettől fogva készek erre. » — Mégis, ez nem megy. — Akkor mit tegyünk? A férfi lassan felállt, lerázta magáról a sarat, megtörölte derekát. Ügy gondolta, hogy most már be lehet fejezni a játékot. Végigsimított arcán és megtapogatta fejét. Tekintete a felnőtt fölényét és parancsoló akaratát fejezte ki. — Elég ebből a hülyeségből, nézzünk a dolgunk után. De a kis legénynek ez egyáltalán nem tetszett. — Neee — húzta el száját — Folytassuk! — Nem, én befejeztem — mondta szigorúan a férfi. — Nem játszhatom a végtelenségig. — A békaporontyok miatt? Etetni mégy őket? — Igen — mondta a férfi. — Sok még a dolgom. ' — De mi lesz a ligettel? Megbeszéltük, ameddig el nem foglaljuk... — Nem fontos. Hidd el, nem fontos a üget. — Akkor — mondta fenyegetően a fiú — vasárnap nem megyek porontyokat fogni. — Ahogy gondolod, — felelt a férfi. — Ha nem akarod, nem kell... H a akarta volna, akkor sem tudta volna letagadni, hogy belsejében megingott valami. Agglegény volt, munkanélküli és bátyja családjával élt. De testvérének három gyermeke, bár szívesen játszottak vele, lekezelte. Lelke mélyén mégis nagyravágyó terveket érlelt — kutatómunkát folytatott, ehető békákat próbált tenyészteni. A férfi, akinek zsebpénze ritkán volt, békatenyésztéssel kísérletezett: bátyja gyermekeivel a városszéli tóból kihalászott békaporontyokat hordókba eresztette és figyelte, hogyan fejlődnek a kétéltűek. Mindezt persze túlzás kutatómunkának nevezni, hiszen nem volt más gyermeki időtöltésnél, szórakozásnál. Már maga a szó: békaporontyok, olyan komolytalan és sem anyja, sem bátyja, sem mennyasszonya nem rokonszenvezett foglalatosságával. Maguk között úgy beszéltek róla, mint valami csodabogárról. A férfit nagyon bántotta, hogy bátyjának gyermekei, akiket szeretett, és akikkel gyakran járt a tóhoz, nem hallgatnak rá. — Meglátod, ha nem megyek veled, alig fogsz valamit — mondta a fiú. — Uhüm ... — Kétszer annyit fogok, mint te. — Igen, ez igaz. —• Én szeretek neked segíteni — érvelt a fiú — ha bevesszük a ligetet, harmincat fogok neked, meglátod. A férfi közömbösen ingatta a fejét. — Hozok hálót is — folytatta a fiú — és akkor ötvenet is ... — Nem bánom, — válaszolt lassan a férfi. — Elfoglalhatjuk a ligetet. — Igazán? Ténylegf — örvendezett a fiú. — Addig halászunk, rfmig nem lesz Ötven — érted? — Igen ... — És óvatosan visszük — hangsúlyozta gesztikulálva a férfi. Nehogy elpusztuljanak, mint a múltkor... — Érem, bácsi... — vágott a szavába a fiú és nyomban hangot váltott. — Parancsnok, küldhetjük a halálra- szántakat? — Jól van — mondta megadással a férfi. — Igen, a ha- lálraszá.itak csapata. Más kiút nincs. — Ki viszi őket harcba? — kérdezte az unokaöccse. — Kodzima alhadnagy! — mondta élesen a férfi. — Parancsára! — Együtt indulunk. — Igenis. A fiú ügyesen, akár a macska felpattant, megragadta a félig elkorhadt fadarabot és rajtállásba helyezte magát. A férfi kedvetlenül megfogta a „bomba” másik végét. Tenyere rátapadt a nedves, korhadt fára, amelyet belepett a nyirkos föld. A fiú megindult. Ruganyosán, egyre gyorsabban lépkedett, aztán mind szaporábban \ ( taposta a veteményeskert palántáit. A roham, az roham! A férfi esetlenül rúgta ki maga alól lábait, fejét behúzta, mintha ez nem játék, hanem igazi csata lenne. Ügyetlenül szaladt, minduntalan belesüppedve a poChanyós földbe. Nem sokkal később — kezükben a korhadt tuskóval, csataszavakat üvöltve — elérték a tölgyfaligetet. A kicsi, férfiasán kemény és harcias kiáltást hallatott, a nagy, valami jajgatásfélét... • • • N éhány évvel később megkezdődött az igazi háború. Egyre terjedt, szélesedett egészen az abszurdumig — a kis háborútól a nagy háborúig. Először a fiú, aztán a férfi került a harctérre. A fiatal az első önkéntes iskoláscsoportokkal ment a frontra és az idegen ország déü részén esett el. A férfit a háború befejezése előtt hívták be. Egyik helyről a másikra dobálták hadtestét, végül őt is megtalálta a halál. És mindez annyira benne volt az ő régi háborúikban. Kovái Iván fordítása Morio Klta népszerű lapén Íré mintegy másfél évtizede tűnt fel hazája Irodalmi életében. Eredeti foglalkozása: orvos. Ma már teljesen az Írásnak szentel) életét. Ír regényeket, színdarabokat, de leenagvobb sikereit elbeszéléseivel aratja. t K \ PALICZ JÓZSEF RAJZA
