Szolnok Megyei Néplap, 1974. május (25. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-19 / 115. szám
6 SZOLNOK MEGVET NÉPLAP 1974. május 19, B iciklicsengő hallatszott, a postás csöngetett, mint mindig, ha befordult az utcába, mert itt sok volt a nyugdíjas és sok volt a harapós kutya. Panna berohant a szobába és nézte, hogy karikázik el a ház előtt a postás. A szomszéd háznál fékezett, és hosszúkás valamit dugott a postaládába. Pannának á tvillant az agyán, hogy meg kellene rendelni egy hetilapot, azt a postás hozza, délelőtt, a rendes postával. Leült a saját régi sezlónjára, egy éve, mióta itthagyta az ura nem ezen aludt, hanem a , modern heverön, amit tíz évvel ezelőtt vettek. Az ura nem vitt el semmit, becsületére legyen mondva. A nő berendezett lakással várta, úgy látszik. Talán csak a fizetés kellett neki, esetleg a nyugdíj. Érdekes azonban, hogy Panna hiába költözött át az ura régi helyére, amint a sezlonra ült, mindig minden újra az eszébe jutott. Éppen a sezlonról jutott eszébe minden. Nagyot sóhajtott, anélkül, hogy észrevette volna, s töprengeni kezdett, mit csináljon. Itt állt előtte az egész nap, sőt, még további három nap, és nem tpdta, mit kezdjen velük. Tegnap megfőzött egy kondér marhagulyást — hogy juthatott ilyen marhaság az eszébe! Tudta pedig előre, hogy baj lesz ebből a szabadságból, de hogy mondja meg? Kérem, részlegvezető kartárs, én legszívesebben szabadságom alatt is ezeket a randa munkaköpenyeket varmám? Ez máskor is. örökké így volt, ha nem tudott mit mondani, világéleiében hallgatott, miközben szeplöktől virító arcán szétterjedt a vörösség. Ezért nem szólt semmit, amikor az ura bejelentette, hogy elmegy. Ezért nem vett be mérget, mert' hiába őgyelgett a patikák körül, és hiába nézett ki magának egyhelyütt egy szimpatikus kövér patikussegédet.. nem mert bemenni. Mit mondjon? Adjon egy kis mérget, be akarom venni? Mit ajánlhatna patkányok ellen? Nem kaphatnék három doboz altatót? Végül, amikor bejutott, kitátotta a száját és — kért egy demalgont. Egyetlen szemet. Vizet is kínáltak hozzá, kénytelen volt tehát bevenni a demalgont a helyszínen, holott nem fájt semmije, hacsak a szívfájdalmat nem tekintjük..: Felállt a sezilonról, mert az az egész emlékezés nem volt kedvórevaló. Nem akart megörülni, iszonyúan félt az esetleges zárt intézettől, kislánykorában évekig apácák nevelték egy magas -falakkal körülvett, komor vidéki in-: tózetben; erre úgy gondolt vissza, mint valami lidércnyomásra. Krekánné amúgy- is megmondta: nincs magának semmi baja, ha nem gondol azzal a piszok emberrel (ezt az ő urára értette, s ez nem volt szép Krekán- nétól, elvégre az lira a kerítésüket is megcsinálta, merő szívességből), beajánlom a kátéeszbe, dolgozik és punktum! Ha tíz évig dolgozik, még csak hatvankettő lesz, mi az magának, amilyen nyugodt, élete eddig volt! Hát nyugodt élete volt, annyi szent. Korán kelt, délig mindent elvégzett, amikor harangoztak, kimerte a levest — az ura nem szerette ha forró — és kiment a kertkapuba. Tizenkettő nyolckor, esetleg tizenkettő tízkor feltűnt az ura kerékpárja az utca végén, kitárta neki a kaput, kivette az ura kezéből a kerékpárt, és a falhoz a helyére támasztotta. Megették az ebédet, aztán az ura visszaült a kerékpárra. Délután mindez megismétlődött. Kétszer volt kórházban, harminc éve. amikor megmondták, hogy nem lehet gyereke, hat éve az epeköveivel, az ura összesen négy évet töltött távol, a háború miatt. A fennmaradó huszonhét évet nyugalomban és boldogságban töltötték. Az urának volt akarata, gusztusa, jó- és rosszkedve, lehetett hozzá alkalmazkodni. Még ízlése is volt. Ezt a világoskék pongyolát is ő választotta, pagodák vannak rajta, látod, igen ízléses, mondta az ura. és ő azonnal igazat adott neki. A pagodák valóban ízlésesek voltak, tűvékony, fekete vonallal rajzolták őket a világoskék selyemre. Mit fog csinálni még- négy napon át? Hacsak be nem keni fekete cipőpasztával a konyhakövet, nincs semmi takarítani való ebben a lakásban. Ezt a könyvet, ezt meg nem lehet elolvasni. Pedig Krekánné majd megkérdi: na, hogy tetszett? Oh, mondta a grófné pihegve, s ibolyaszínű szemeit selymes pillái mögé rejtette. S akkor a férfi megfogta parányi rózsaszínű kezecskéit, olyan fordult a tükör előtt A koromhoz képest nem vagyok olyan rémes, állapította meg. A térde gömbölyű volt és fehér, a* kövérségtől pufók, mint egy... mint egy tülkeit fánk. A hasa természetesen előreállt, de ezt már megszokta. A combján át- kóklő hajszálereket is megszokta. de ezt a kivörösödött, nyúzott öregasszonyarcot, ezt még nem. Közelhajolt a tükörhöz, belemámult a szeplőibe, pihés, görbén nőtt szemöldökébe, kerek, tóvíz- színű szemébe. Belebámult az arcába, aztán elhúzódott az idegentől és azt gondolta: ki kellene mennem a strandra. Nyár van. Nyáron strandra szokás menni. Az izgalomtól megizzadt a tenyere, ezt utálta. Kiment a konyhába és kezet mosott a lila szappannal. Ujja; gépiesen hajtogatták össze a törölközőt, bement a kamrába és a mosóporok mögül előhúzta a régi szappantartót. Beletette a lila szappant. Hallama Erzsébet: óvatosan, mintha liliomsziromhoz nyúlt volna ... Panna kiment a konyhába és mégegyszer körülnézett. A csészék füle peckes rendben állt. mint a katonák puskája a disszemlén. 9 lámpabúra körül egy légy körözött. Panna nézte a legyet, már-már indult az újságért, amikor a régi falióra elkongatta a tízet. Az idő könyörtelen, tempós híradásától Panna megborzongott. Mintha most kívülről látta volna magát, szánalmas kis csatáit a betévedt legyekkel, to- tyorgását az üres lakásban, a csészék fülének őrjítő, meddő rendjét. Lekuporodott kedves helvére, a sámlira és kitört belőle a zokogás. Sokáig sírt. hangosan, átadva magát rángatózó izmai, vinnyogó hangszálai kénye- kedvének. elsiratta rég meghalt anyját, saját egykori énjét, a kékruhás szeolős kislányt, szalagos cipőivel, kezében gyűrügetett, csipkés zsebkendőivel együtt, az urát, a hajdani jóvágású asztalossegédet, kemény karizmait és hangos káromkodásait, és az urát, az ötvenes, elnehezült férfit, ismerős nehéz szuszogását a másik ágyon, a hajnali vekkercsör- gésre felelő dühös morgásait. sietős homlokcsókjait és saját magányos éjszakáit, ezeket az éjszakákat, amikor sűrű, vattás csend tölti meg a szobát, amikor nem mer Most jött rá, hogy már készülődik. Ostobaság, hogy is mehetnék én strandra? Gon- ' dolta. De már nyitotta a szekrényt, és a vászon kéztörlő helyett kiemelt egy sárga frottírt. Lebújt a szekrény aljába, és előkerítette a régi fekete ’ ■ selyemfürdőruháját. Az idő zöldesre koptatta. Ledobta a- fehérneműt, be- lenréselte magát a fürdőruhába. Fenekénél alig ment föl. mellét csúnyán lelapította. Siralmas látvány volt. a tükörből nézve. Ha vízbe meavek, szét is repedhet, gondolta Panna és megfeszítette a gyomrát. A régi rongy engedett, diszkrét, halk recs- csenéssel kihasadt az oldalán. Bámulta a kövérkés. idős asszonyt a tükörben. Divatjamúlt. zöldesfekete, rongy- gyá gyűrődött fürdőruhában áesorgott. oldalán sebhelyszerű hasíték, térde, mint két tülkeit fánk, arcán szenlők, könnymarta vörösség, őszes haia összeborzolódott. Iszonyú. . Tudta, hogy már nem tud többet sírni, hát csak ácsorgóit tovább a tükör előtt, és bámulta a rémlátomást. Ide jutott hát. Aztán leráncigálta magáról a rongyot, /így meztelenül belebújt a pagodás köntösbe, s .iárt-kelt a lakásban, kezében az ócska, el foszlott fürdőruhával. Kiment a konyhába és visszament a szobáelevenedett, medence volt, színültig tele tiszta zöld vízzel. Hűvös vízzel. Barna testek hevertek körülötte, lábak lógáztak a levegőben, izmos testek zuhantak a vízbe és prüszkölő kamaszok emelkedtek ki belőle, nyitott szemükbe belecsorgott a víz és a hajuk a koponyájukra tapadt. Ordítoztak és megint a víz alá merültek és válluk- nak meg karjuknak az a jellegzetes, begörbült íve megmegvillant a zöld víz felett, ahogy eltempóztak a medence túlsó végébe. A nap pillanatok alatt felszántotta a betonon támadt tócsákat, a lábujjak gyöngyfűzér-nyo- mait. Panna felriadt az ablaknál, sarkonfordyüt. és végignézett a konyháján. A csészék füle harmincfokos szöget zárt be az__üveg síkjával. Panna ismét arra gondolt, hogy ezek a csészék meddők, és fölöslegesek és hogy össze kéne törni őket. Nem ijedt meg a gondolattól, csak mérlegelte. De valami abnormális lett volna abban, ahogy egyenként a földhöz csapdossa őket, majd elkezdi összese- pergetni a cserepeket. Szeme a kezében lógó, kizöl- dült rongyra esett, és na°y megkönnyebbülést érzett Kiemelte a nagyollót a fiókból. leült a sámlira és módszeresen, alaposan, szakértelemmel hasogatta hosszú csíkokra a fürdőruhát. Az eredményt belesüillyesztette a szemétládába. Felöltözött, szatyrába tette a szappant és a sárga frottírtörölközőt. Krekkáék bordófedelű könyvét is kézbevette és kissé tétovázott. Oh, mondta a grófné pihegve, s ibolya színű szemeit... Visz- szatette a könyvet az asztalra. és azt gondolta: veszek egy képes hetilapot is útközben. A kulccsal záródó dobozból kivett két százast, maid némi gondolkodás után még egyet. Majd megspórolom, gondolta, spórolni aztán igazán tudok, ezt senki se vonhatja kétségbe, és veszek egy napszemüveget is. Napszemüveg nélkül nem lehet a strandon képeslapokat olvasni. Mikor bezárta maga mögött a kaput, fogalmazni kezdte, amit majd a boltban mondani fog. Kérek valami szolid fürdőruhát, de fekete ne legyen. Fekete semmiesetre se legyen. Köszönöm, de feketét nem kérek. Sipkay Barna: A karikás Ezer éjszakán át Nem aludtam Betonba ékelt Gépfalka mellett Hallgattam Ahogy sussan A szíj A hengerek Ahogy menetelnek öntvénybe burkolt Fogaskerekek A bordás kuplunggal Ahogy feleselnek A morajló hullámok fölött A forgó csiga Ahogy láncszemet perget Hallgattam A felszedő dobon Ahogy a drótkötél , Szála serceg Ezer éjszakán át Nem aludtam Betonba ékelt Gépcsorda mellett Hallgattam A pattogó robajt Ahogy érdesen peng A kormos lábú Gerendák között Ahogy szétpattan Egy darabka csend A szikár koppanás Duzzadt ököllel Ahogy leüti Az elkábult percet A terem falára Láncolt gőzcsövön Hallgattam ahogy a gőz heve Perceg Nappalom szeme Felhő-hályogos Álmaim turbinás terem Kupoláin át Bemosolyog a végtelen moccanni se, mert idegenül reccsen alatta a rugó, álmatlanságtól tüzelő bőrén láng- ralobban az ágynemű, de néni mer kitakarózni sem, mert akkor a sötétség nyirkos tenyere végigkúszik öregedő testén. Tapasztalatból tudta, hogy a könnyek hamar kifogynak, ha mégoly szívből is hullatja őket áz ember. Most is arra riadt, hogy nem sír már, kifújta az orrát és rámeredt a konyhakő sakktáblájára. Meglátta a saját lábszárát az ablakon beömlő fénycsíkban. Ivíost megérezte azt is, milyen meleg a nap. Ahogy átjárta csontját a meleg, s ahogy nézte a lábát a fényben — fehér, kissé táskás bőr, szürkéllő, ritkás szőrszálak, befelénőtt. vastag körmök — egy őrült gondolata támadt. Stranda kellene 'ínenni. Az őrültség egyik első jelének minősítette az ötletet, meg is ijedt tőle. de mégis az történt, hogy bement a szobába és az ovális tükör elé állva, kibújt a pagodás köntösből. Merőn nézte melltartóba és száras rózsaszín nadrágba gyömöszölt köpcös kis alakját, kétszer is megba. és megint kiment a konyhába. Kinézett a kertbe a keményített függönyön át. s a gyomrában olyan nyomást érzett, amj nem gondolat volt, pusztán egy gondolatnak, sőt, egy bizonyosságnak az emészthetetlen gombóca, és magás kőkerítéssel körülvett, szürke épületre vonatkozott. A kertben a margaréták most meg se moccantak. Krekkáék fekete macskája most kapaszkodott föl a kerítésre, szinte hallani lehetett könnednek korcogá- sát. aztán leugrott a túlsó oldalra. Elállt a szél. gondolta Panna. érzelmek nélkül. A kert. a margaréták, a füvek.- a kerítés korhadt lécei, a kerítés aljában egy vakondtúrás, a vánnyadt orgonabokor szív alri-cú levelei mind moccanás nélkül álldogáltak, feküdtek, hevertek, léteztek a mindent elöntő meleg fényben Panna lelki szemei előtt egy négyszögletes, fehérszélű valami jelent meg. kristályosán és tengerszinűen csillogó valami. Lassan mellétolongtak a hangok Is: viháncolás és dünnyögés és csobbaná- spk és tussolok sercegése és meztelen talpak surrogása, a négyszögletes valami is megf-r arka foltos a határ, mint I a seb. Zöld, barna, lucskosszürke és fehér. A fehér vakít, bele a kék mindenségbe. Az út mentén nedves, kúsza, csupasz fák. Az úton sárga az olvadó jég. A lovak rángatják a szánkót. A fiú nem törődik velük. Épp csak tartja a gyep- lűt. Fél liter forralt bor zümmög benne. Nem részeg. Fél litertől dehogy részeg az, aki mindennap megissza. Különösen, ha tizenkilenc éves. Szemben jön egy gyalog ember. Fényesfekete esőkabát serreg rajta, fekete kalap. A vállán nagy karikásostor. Színes.szalagjai messzitől virítanak a lucsokban. Kondás. Minek a kondásnak most a karikás? — gondolja a fiú — Bolond az. Karikással parádézik. amikor a disznók még nem járnak ki. Szép karikás. A lovak prüszkölve rángatnak. Itt a kanyarban ereje van a napnak. Jég alig, a sárga luesok bokáig ér, azt verik a paták. Szép karikás. Minek ennek a bolondnak? Ha bolond, úgy — nem kell neki. A fiú arra gondol, hogy az a karikás jó lenne neki. Nem a bolondnak. Az ember egyre nagyobb. Szaporán, de nyugodtan lépeget az út mellett, inkább a hóban, mint a lues ikban. A napfény fehér, szikrázik a havon. A zöld fű hideg és nyirkos. A lovak párállanak. Az embernek fekete bajú- sza van. A lába elé néz. A bolond. A karikásostor lehet vagy három ölnyi. Feltekerve kígyóként a vállán. Már \hal- lani a fekete köpeny sustorgását, pedig a szán is recseg, siseg, A'fiú megállítja a lovakat. Kihajlik. Ügy várja az embert. — Mennyiért adja a karikást? — kérdi, amikor odaér. — Semmiért — mondja az ember, fel se néz. Minek a bolondnak a karikás. Ha disznóval lenne, megértené mindenki. Szép karikás. Ördög vigye! Minek egy bolondnak?! . 1 A fiú leugrik a szánról. Három ugrással utoléri az embert. Megragadja a karikást. — Adja ide! — parancsolja sziszegve. Az ember megpördül, elrántja magát. Nem szól. A ^zeme kemény bazalt. Aztán indul tovább. Iviszi a szép karikást a Jr. bolond. Meg akartam venni — gondolja a fiú —, de ha nem adta. Ö kereste magának. Kirántja a kést a csizmaszárából, és teljes erővel beledöfi a fekete köpenybe. Hersen. Rohadt, fekete köpeny, milyen büdös, ha süti a nap. Az ember megtántolódik, visszafordul. Kezét maga elé emeli, a szeme csupa csodálkozás. A fiú elölről is belevágja a kést. S már fogja a karikást, ha az ember ledől, ne legyen lucskos. Estében ügyesen lerántja a válláról. Nem néz az emberre, félszemmel úgyis érzi. hogy az végi ghem peredik az út oldalán, lábával tocsog egy darabig s nyög. Halkan. mintha fájna a nyögés is. A bolond. Minek jár karikással, amikor tél van. A disznót még nem eresztik ki. Szép karikás. Közelről még szebb, mint gondolná az ember. A fiú körülpillant a nagy határban. Sehol senki. Csak a tarka élet. zöld, lucsokszürke meg fehér. A lovak toporzékolnak. A franc essen belétek — gondolja —, túlságosan jó dolgotok van. De majd én kihajítom belőletek. FelléD a szánra, rövidre húzza a gyeplűt, öklére csavarja, és a karikással nagyot csap a levegőbe. A lovak úgy ugranak ki, mint a puskagolyó. Süvít a szél a szán mellett. A fiú mosolyog. Félsodorja a karikást, bedugja a kebelébe. Szép karikás. Ügy érzi. most már van valamije. Még vagy félóra a másds falu. Ott az állomás. Odahait, — Megjöttek a Ko&suth Tsz szerelékei ? ) — Miféle szerelékei ? — veILVH ISTVÁN- GÉPTEREM mnmü
