Szolnok Megyei Néplap, 1974. március (25. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-31 / 76. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1974. március 31. Kína fejleszti kikötőit Kína egy időben meglehetősen elzárkózott a világ gazdaságától, az utóbbi időben azonban mindjobban terebé- lyesíti nemzetközi kapcsolatait és főként a kivitelt szorgalmazza. A kínaiak nagy súlyt helyeztek a tengeri kikötők építésére és bővítésére. Kínai hírforrások szerint a kikötők be- és kirakodóképessége együttvéve most immár tizenkétszer nagyobb, mint amennyi 1950-ben volt, de ez mégis kevés ahhoz, hogy zavartalan legyen az áruforgalom, vagyis a szállítás, s még kevésbé elég ahhoz, hogy kielégítse azokat az igényeket, amelyeket Kína támaszt a kivitellel szemben. Múltja mindössze 25 év A Szófiai Fémvágógépgyár múltja mindössze 25 év, de ez elegendő volt ahhoz, hogy kialakuljanak a termelési hagyományok, megszilárduljon a tekintély. A programozott, számjegyes vezérlésű fémvágógépek és gépsorok, amelyeket elektronikus számítógépek irányítanak, képviselik azt a kulcspontot, amely nélkül elképzelhetetlen a termelési folyamatok automatizálása a kis- és középszériás termelésben. A komplex automatizálás megvalósítása a gyakorlatban nemcsak a munka magas termelékenységét, hanem' a részletek kiváló minőségű kidolgozását is jelenti. Jelenleg Bulgáriában több száz hazai gyártmányú, magas termelékenységű gép és meghatározott számú automata gépsor gondoskodik a gépalkatrészgyártásról. Termelésük jóvoltából állandó a kivitel, a más országokkal való kooperáció és integráció. Érdemes megemlíteni azt a tényt, hogy a gyár bővítette néhány alapvető programozott vezérlésű fémvágógép- fajta, programozott számjegyes vezérlésű fémvágógép és feldolgozó központ nomenklatúráját. Ezek a gépek összekaesolhatók a világ legtekintélyesebb cégeinek számítógépeivel, a megrendelő igényeinek megfelelően, és tekintettel az adott ország javítóhálózatának felszereltségére és tapasztalataira. A Szófiai Fémvágógépgyár termékei évente 30—40 nemzetközi vásáron és kiállításon mutatkoznak be, és mindenütt nagy elismerést aratnak, díjakat nyertek. Energiakrízis után élei mi szergondok Az 1973. évre vonatkozó összefoglaló statisztikai adatok kiszámításakor a szakemberek kimutatták, hogy a világpiacon leginkább az élelmiszerárak növekedtek. Ez az adat meglepetést keltett, mivel a tőkés világ mindenekelőtt az infláció, a növekvő ipari nyersanyagárak, no meg az energiaválság okozta gondokkal volt elfoglalva, ezért a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek árának alakulására kevesebb figyelmet fordított. Még nagyobb aggodalmat keltett az, hogy kiderült: nem „rövid távú” jelenségről van szó, mivel az élelmiszerhiány és az ezzel járó magas ár jó néhány évig állandósulni fog. Sőt elhangzottak olyan vélemények is, hogy a tőkés világnak az energiakrízis után egy újabb megrázkódtatással, az élelmiszerválsággal kell szembenéznie. S valóban: ennek jelei egyre határozottabban kirajzolódnak. Az élelem egy harmadát Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) adatai szerint a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Kanada, Japán, Ausztrália, Üj-Zéland és még néhány más, a fejlett gazdaságúak kategóriájába tartozó, főleg európai ország adta 1970-ben a Főid mezőgazdasági termelésének 70 százalékát. A fejlődő országokra tehát csak 30 százalék jutott. Ezzel szemben a fejlődésben levő országokban élt 1970-ben az emberiség 66 százaléka. (Itt megjegyezzük, hogy a FAO statisztikai kimutatásában nem szerepelnek a Kínai Népköztársaságra vonatkozó adatok.) Ezek szerint a Föld lakosságának két harmada termeli meg az élelem egy- harmadát, a lakosság egyhar- mada pedig az élelem kétharmadát. A fenti adatok bizonyítják, hogy a mezőgazdasági termeléssel összefüggő adatok, vonatkozzanak azok a technikai színvonalra, a munka módjára vagy annak végső eredményére, óriási végleteket takarnak. A világ éles ellentétekkel, ellentmondásokkal van tele. Az Egyesült Államok egyes vidékein például hatalmas hambárokban tárolják a felhasználatlanul álló gabonát, miközben Afrika vagy Ázsia kiterjedt övezeteiben százezrek halnak éhen. Nyugat- és Közép-Afrikában négy-öt éve katasztrofális aszály pusztít. Hatmi llióaa életveszélyben A szárazság összesen 25 millió embert sújt, közülük hatmillió közvetlen életveszélyben van. Addeke H. Boerma, a FAO vezérigazgatója drámai felhívásban figyelmeztetett „az óriási területeken pusztító éhínség általános következményeire.” A szárazság ugyanis nem kímélt más kontinenseket sem. Harminc éve a legsúlyosabb aszály pusztít Közép-Amerika országaiban, Costa Ricában, Nicaraguában, Salvadorban, Guatemalában, a Dominikai Köztársaságban. Az ázsiai földrészen India, Nepál, Szri Lanka, Törökország és Jordánia küzd nagy nehézségekkel. De nemcsak az aszály veszélyezteti az élelmezési „utánpótlást”. Kimutatások tanúskodnak róla, hogy évenként körülbelül négymillió tonna klórtartalmú rovarirtó mérget szórnak és permeteznek szét a fejlett tőkés országokban, s bár az utóbbi időben igyekeznek korlátozó rendszabályokat hozni — hiszen az állatok húsában és a növényi rostokban található méreg sok helyen élvezhetetlenné, nem egy esetben pedig veszélyessé teszi a táplálékot —, a jelek szerint a vegyi anyagok továbbra is, sőt még nagyobb mértékben rontják majd a jövőben a világélelmezés feltételeit. A Science című tudományos folyóirat már néhány évvel ezelőtt felhívta rá a figyelmet, hogy a vegyszerek lassítják és gátolják a tengeri növényzet fejlődését, eltorzítják tehát azt a természetes folyamatot, amelytől az élet függ a vízben. Márpedig ez károsan befolyásolhatja az élővilág egész láncolatát az alacsonyabb rendű növényektől kezdve egészen az állatokig. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a levegő szennyeződésének következtében mindinkább csökken az életet jelentő Nap sugárzásának hatása a Földre, s ez károsan hat a növényvilágra. Csökkent a termelés Mintegy összegezve a nehézségeket, a FAO vezérigazgatója kiemelte, hogy a világ mezőgazdasági termelése tavaly egy százalékkal csökkent, lakossága pedig két százalékkal gyarapodott. Mindent összevetve: az élelmiszer-ellátási helyzet jelenleg kritikusabb, mint valaha is volt a második világháború óta. Számos olyan ország, amely régebben élelmiszerfölösleggel rendelkezett, az utóbbi években már behozatalra szorul. Például Thaiföld bevételének túlnyomó részét évekkel ezelőtt a rizsexport adta, ám az utóbbi években a rizstermelés 42 százalékkal csökkent, s ennek következtében a kivitel leállt. Hasonló a helyzet a Fülöp-szigetekkel és Indonéziával is. A világ élelmiszer-ellátásának problémái miatt meg- kondultak a vészharangok. Vannak, akik úgy vélik, hogy a következő évtizedek legnagyobb gondja az élelmiszer lesz. (Hargita) Ujcsavargók, a hippik utódai Egymillió amerikai vándorol az országban Miamitól Vancouverig húzódik az „utcai emberek’’ vándorlásainak útvonala. A legtöbb amerikai még mindig hippiknek tartja őket, nem tudva, hogy a hippik, miután „éppúgy lekoptak, mint farmerjeik”, mezőgazdasági kommunákba költöztek, vagy levágatták a hajukat, zoknit vásároltak, és a hátsó ajtón besurrantak a középosztályba. Az „utcaiak” hadoszlooai minden nagyobb amerikai városban összeverődtek, de a kisvárosokban is, ha ezek a vándorlás útvonala mentén fekszenek. A szegényebb negyedekben vagy némelyik egyetem, például az Ann Arbor és a Berkeley közelében tanyáznak a csavargók. Az „utcai emberek” elnevezés — mai értelemben — a Berkeley Egyetemen született a hatvanas évek vége felé. Eredetileg a Telegraph Avenue környékén tanyázó fiatalokat nevezték így. Éjszaka csöveznek: parkban, lépcsőházban alszanak, valakinek a lakásában a padlón vagy szerencsés esetben a csavargók menhelyén. Az „utcaiak” épp olyan elidegenedettek, mint a hippik, de más okok miatt. A főleg polgári származású hippik elidegenedése filozófiai jellegű volt. Amikor a gazdaság, úgy látszott, vég nélküli konjunktúrát élvez, ők hátat fordítottak a munkapiacnak, a nirvánát akarták elérni kábítószerek, elmélkedés, vegetarianizmus és szerelem segítségével. A pénz szót undorítónak tartották, bár általában bővében voltak a pénznek. Sokukat a gondos szülők havi pénzesutalványa tartotta fönn, mások kábítószerrel kereskedtek, vagy plakátokat árultak a turistáknak. Amikor 1968-ban véget ért a gazdasági virágzás, a hippik eltűntek. Helyükön megjelentek az „utcaiak”. Ök szegényebb családokból származnak, általában idősebbek és kevésbé képzettek a hippiknél, bőrük gyakran fekete vagy kávészínű, nemigen értenek olyasmihez, amiből meg lehet élni. Elidegenedésük gyakran közel áll a kétségbeeséshez; kívülrekedtek az amerikai élet fő áramlatán, és képtelenek visszatérni. Az „utcaiak” többsége előtt már bezárult az otthon kapuja. Ok az újcsavargók. Némelyiket szülei kergették el hazulról, mások alkoholista családból származnak, vagy súlyosabb egyéni problémáik vannak. Sokan közülük népes család legidősebb gyermekei, akik egészen fiatalon önállóságra kényszerültek. Általában kihaló városkákban nőttek föl, vagy olyan nagyvárosokban, ahol sok a munka- nélküli. Henry Miler, a társadalomtudományok professzora a Kaliforniai Egyetemen, évek óta foglalkozik a vándorló fiatalok életmódjának vizsgálatával. Szerinte az „utcaiak” jobban hasonlítanak a harmincas évekbeli csavargókhoz, mint a mai beatnikckhez vagy hippikhez. Kutatásai szerint jelenleg több mint egymillió 24 éven aluli amerikai fiatal vándorol az országban. További néhány százezer utazgat Európában és Ázsiában, különféle apróságokat árulva a turistáknak az American Express irodái előtt. Újabban föltűntek az európai és a kanadai „utcaiak” is. Elég kényes kérdés: ki a felelős értük? A szociális és jótékonysági szervezeteket minden városban elárasztják a fiatal csavargók. Élelmet, szállást, orvosi segítséget és elsősorban munkát keresnek. De a szociális költségvetést megnyirbálták. Arra is alig elegendő, hogy a helybelieket segítsék elő. A jövevényeknek többnyire csupán azt tanácsoljuk, hogy menjenek haza. A szociális segítség hagyományos módszerei gyakran csak félreértésekre vezetnek, mert az „utcaiak’.’ és a középosztályból származó szociális hivatalnokok életstílusa: két külön világ. A hatvanas évek végén az Egyesült Államokban és Kanadában mindenfelé spontán módon létrejött az „alternatív” szociális hivatalok naló- zata. Ezeket különböző, gyakran vallási szervezetek vagy lakosságcsoportok létesítették. Vezetőik többnyire fiatalok, akik jól ismerik a szubkultúra problémáit, vagy maguk is „utcai” emberek voltak. A legnépszerűbbek az úgynevezett telefonsegély- központok. Ezek segítséget nyújtanak a rászorulóknak, vagy a megfelelő hivatalhoz küldik őket. Az 1967-ben megnyílt San Franciscó-i Haight Ashbury központ volt a példakép. Ennek sokszorosított munka- szervezési kézikönyvét küldték szét több mint 200 újonnan létrejött szociális hivatalnak. A könyv útmutatást ad: hogyan kell megoldani a különféle problémákat a kábítószer-mérgezéstől kezdve az öngyilkossági kísérletekig és az éjjeli szállások megszervezéséig. A Haight Ashbury-i központban a legnagyobb bűn „azt mondani valakinek, hogy nem segíthetünk, és letenni a kagylót”. A kizárólag önkéntesek — többnyire volt csavargók — által vezetett központ éjjel-nappal működik. Egész San Franciscó- ból kap segélykérő telefonhívásokat, s naponta mintegy 80 személyt helyez el szállásokon és magánházakban. A Berkeleyben működő Streetwork Project tisztviselőit nagyon aggasztja, hogy az „utcaiak” között egyre több az idegbeteg, és nincs megfelelő intézmény, amely foglalkozna velük. A Nixon- kormányzat csökkentette az idegklinikák pénzalapját. Kaliforniában a takarékossági intézkedések során csökkentették az ideg- és elmekórházak számát. A fölmérések szerint a Berkeleyben ingyen ebédet kapottak 22,3 százaléka legalább egyszer volt már idegklinikai gyógykezelésen. A megkérdezettek a súlyosabb esetekben egyszerűen nem tudták kitölteni a kérdőívet, mások pedig letagadták*,^ hogy a múltban ideg- és elmezavarokban szenvedtek. Ezeknek a fiataloknak több mint a fele folytonosan vándorol, és nincs állandó lakcíme. A vándorlás legelterjedtebb formája az autóstop. A leggyakrabban látogatott úti állomáshelyeik az úgynevezett Ride Centrerek, ahol írásos üzeneteket hagynak egymásnak. Az egyedül utazgató lányokat különösen sok veszély fenyegeti. | (Nation) JAPÁNBAN az állami vállalatok dolgozói tüntetést tartóttak az ellen, hogy magas állású kormánytisztviselőket nevezzenek ki a vállalatok igazgatóságaiba nyugdíjazásuk után
