Szolnok Megyei Néplap, 1974. március (25. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-31 / 76. szám
1974, március 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 Lengyelország A szakmunkásképzés reformja Két „világrekord” Lengyelországból: Varsó a legfiatalabb főváros, mert minden negyedik lakója 15 évnél fiatalabb; a forgórészes villamosgépek gyártása 1938- hoz képest máig pontosan a százszorosára nőtt. Mi köze van e kát rekordnak egymáshoz9 Az első pillantásra semmi. Sőt,, ha kicsit belegondolunk, ellentmondást érzünk. Honnan vesz Lengyelország annyi szakmunkást, amennyi az ilyen felfutáshoz kell? Jogos kérdés, de magában rejti a választ is. Hiszen Varsó világrekordja nem csak a fővárosra korlátozódik. Egész Lengyelország fiatal ország. Harminchárom millió lakosából 16 és fél millió még nem töltötte be a tizennyolcadik évét. Szinte fantasztikus adat: a hatvanas évek végén, öt év alatt, 3 millió kétszázezer új munkahelyet kellett teremteni a fiataloknak. Vajon ilyen tömegű fiatalság elsősorban merre igyekezhet? A statisztika választ ad rá. Közülük több, mint tíz millió tanul, ebből másfél-két mii lió szakiskolában, amelyből kicsi híján tízezer van az országban. A lengyel iskolában, csakúgy, mint Európa szinte valamennyi országában, igyekeznek reformálni az oktatást. Az általános tankötelezettség, akár nálunk, nyolc éves. Ehhez azonban, a magyarországitól eltérően, nemcsak négy éves általános, illetve szakközépiskola, hanem öt éves szakiskola is kapcsolódik. De éppen azért, mert a lengyel ifjúság soha nem látott tömegben áramlik az iparba, meg akarják alapozni az élet követelte újfajta szakiskoláztatást. Az általános terv az, hogy mielőbb bevezetik a tíz éves tankötelezettséget. A tervet tudósok, neves pedagógusok dolgozták ki, s tavaly terjesztették a szejm elé. Ügy gondolják, hogy 18 éves korig minden lengyel fiú és leány köteles lesz iskolába járni. Ezen belül a jelenlegi öt éves szakiskolát — egyelőre — nem szüntették meg, de újfajtákat is terveznek. A törvényjavaslat szerint a tíz éves általános iskola után fél éves — két éves szakiskolába iratkozhatnának be a fiatalok, ahol kiemelt szakmunkásnak, mezőgazdásznak, kisiparosnak és szolgáltatási alkalmazottnak képezik ki őket. E két fajta szakiskolázás azonban kevésnek bizonyulhat, ezért már tervbe vettek iskolán kívüli továbbképző és szakismereti tanfolyamokat is. E tanfolyamok szintén a tíz éves általános iskolához kapcsolódnak, s egy-egy szűkebb körű, de mélyebb szaktudást igénylő szakmára képesítenek. A tanfolyamokat speciális körpontok szervezik majd, s nem csupán a fiatalok számára. Felnőttek szintén beiratkozhatnak, ha tudásukat gyarapítani, vagy magukat átképezni akarják. Számol a lengyel szak- oktatási reform azzal is, hogy némely fiúnak, lánynak később jön meg a kedve a főiskolai, egyetemi tanulmányhoz. Ezért a törvényjavaslat kimondja: egyetemre jelentkezhet az a fiatal, aki a tíz éves iskolán kiemelkedő tehetségét és képességét igazolta egy-egy tantárgy tanulmányi versenyén; aki elvégezte a két éves irányjellegű előkészítő iskolát, vagy a tíz éves iskola után valamelyik szakiskolát, illetve a munkahelyén, vagy a hadseregben mintaszerűen helyt állt. Ez a törvénytervezet még nem az általános oktatási reform. Azt a kormánynak két éven belül kell a szejm elé terjesztenie. Ez csupán a legsürgősebb továbblépés az oktatásnak azon a területén, ahol a leginkább szorít a cipő, a szakoktatásban. Mit várnak ettől a lengyel szakemberek? Olyan ifjú munkásgárdát, amely mindazon iparágakban, amelyben Lengyelországnak objektív lehetőségei vannak, kiválót alkot. Firon András Panama példája A külpolitikai kommentátorok, politikai irányzatuknak és világnézeti beállítottságuknak megfelelően, gyakran értelmezik másként ugyanazokat a híreket. Abban azonban nem volt vita, hogy az új Csatorna-szerződés kidolgozásáról aláírt panamai—amerikai nyilatkozat a kis középamerikai ország sikerét és az az Egyesült Államok kényszerű visszavonulását jelentette. Ma már túl vagyunk a részletek fejtegetésén, a mexikóvárosi külügyminiszteri értekezlet tovább erősítette Panama pozícióját, visszatekintve tehát kiemelhetjük a dolgok lényegét. S ez a lényeg, Panama példája, vagy egy kissé jogászosan fogalmazva Panama precedense, megéri az alaposabb vizsgálódást. Állam a csatornához Ha van állam, amelyet valóban művi úton hoztak létre, az a 76 ezer négyzetkilométernyi területen fekvő, másfélmilliós Panamai Köztársaság. Amikor ugyanis, a század elején, Washington átvette Lesseps Ferdinánd dicstelen hagyatékát, a Panama-csatorna csődtömegét — megfelelő biztosítékokat kívánt teremteni a maga számára, a kulcsfontosságú politikai, stratégiai és gazdasági állások birtoklására. Kolumbia, amelynek abban az időben a panamai vidék tartománya volt, hajlandónak mutatkozott a tárgyalásokra, de vérszemet kapva, felsrófolta az árat. Az Egyesült Államok kiterjeszkedőben lévő imperializmusa nem sokat habozott: új államot formált a csatornához. 1903 novemberében, amerikai hadihajók árnyékában, végbement egy „különválási puccs” Panamában s tizenöt nappal a „függetlenség” bejelentése után már aláírták a Csatorna- szerződést a washingtoni kormánnyal. Az amerikaiak természetesen „örök időkre” megkapták a Csatorna birtoklási és használati jogát, a kis országot ténylegesen kettészelve kihasítottak egy másfélezer négyzetkilométeres Csatorna-övezetet (az USA korlátlan fennhatóságával!) s bérleti díjként jelentéktelen összegeket ajánlottak meg. Senki nem lepődött meg, hiszen az akkori amerikai elnök, Theodore Roosevelt nyíltan hirdette a „nagy fúrkósbot” politikáját. Évtizedek váltották egymást, a világon sok minden változott, de a Panama-csatorna körül ólomlábakon vánszorgott az idő. A bérleti díj összege ugyan valamelyest emelkedett, de nem többel, inkább kevesebbel, mint amennyit a dollár ezalatt értékéből vesztett. Az elégedetlenség néha felszínre tört, de mindig sikerült leszerelni. Amikor 1964 januárjában tüntető diákok és munkások vonultak fel a Csatorna amerikai övezetébe, a végső eszköz is előkerült. Sortüzet vezényeltek, s az amerikai tengerészgyalogosok golyói ötésfélszáz panamait meggyilkoltak vagy megsebesítettek. A történelemkönyvek a „nemzeti szégyen napjaként” említik ezt a januárvégi dátumot. Betelt a pohár Ám egyszer betelt a pohár és 1968 októberében, csaknem egyidőben a perui fordulattal, Panamában is hazafias katonatisztek vették kezükbe a hatalmat. Bizonyos mértékig új képletről szólhatunk, — akárcsak Peruban — hiszen rendhagyó államcsíny zajlott; ezek a katonatisztek a nép követeléseinek teljesítésére, reformok megvalósítására kötelezték el magukat. Politikájukban voltak és vannak vargabetűk, következetlenségek, de mégis új korszakot nyitottak az ország életében. Mivel Panamának nincs fejlett gazdasága, nincsenek olajmezői és nyersanyagtartalékai — elsősorban fekvését és kincset érő Csatornáját kell hasznosítania. Megindultak a megbeszélések az Egyesült Államokkal, és éveken át tartott- tak. (A Fehér Ház legtapasztaltabb diplomatáit küldte alkudozni, a tárgyalások finisében Bunker volt saigoni nagykövet képviselte az amerikai színeket.) Végül is megállapodtak s az amerikai képződményként született Panama lényegében keresztülvitte nemzeti kívánságait a hatalmas északi szomszéddal szemben. Az Egyesült Államok először volt kénytelen egy nemzetközi jogi okmányban elismerni, hogy uralma nem lesz örökéletű a Csatorna és az övezet felett, jóllehet a kivonulás pontos időpontját illetően még heves viták várhatók. Sokan kérdezik a „panamai titok” nyitját. Hiszen az Egyesült Államok százhu- szonháromszorta nagyobb területen fekszik és lakosságának száma százharmincszorta nagyobb. Washington a világ egyik legnagyobb hadseregével rendelkezik, Panama tizenkétezer nemzeti gárdistával ... Nem is olyan régen, milyen egyszerűen pereghettek volna az események: századunk első felében negyvennégy alkalommal történt nyílt amerikai beavatkozás a latinamerikai kontinens ügyeibe. A guantanamói támaszpont kicsikarása Kubától, a hosszú nicaraguai megszállás, a guatemalai elnökbuktatás, a dominikai partraszállás és sorolhatnánk tovább az amerikai magatartást illusztráló eseteket. Ha csupán az Egyesült Államok és Panama áll szemben egymással, most sem történt volna másként, csakhogy a hetvenes évekre alapjában megváltoztak világunk erőviszonyai. Panama nemzeti függetlenségi küzdelme, amely minden jószándék mellett, korábban eleve kudarcra ítéltetett volna, most sikerrel járhatott, mert más a világpolitikai háttér. Tavaly tavasszal „kiszállt” a Biztonsági Tanács Panamavárosba, s állástfoglalt a panamai követelések mellett. Az egy év leforgása alatt lebonyolításra került öt ame- rikaközá konferencián (Washington, Quito, Caracas, Bogota és most Mexikóváros) egyetlen latin-amerikai ország sem volt, amely ne nyilvánította volna szolidaritását Panamával. Nincs „titok” Panama igazságos álláspontját messzemenő támogatásban részesítette a szocialista országok, mindenekelőtt a Szovjetunió és a közeli Kuba sajtója, Panamába látogatott a Béke-világtanács küldöttsége és a moszkvai békevilágkongresszuson is általános rokonszenvre talált Panama harca. Mindez, amiről szóltunk, együttesen alakította ki azt a közeget, amelyben az Egyesült Államok vezető körei sem tu-üak már a régi módon politizálni és cselekedni. Nincs „titok” — az erővi- nak szüntelenül a béke és haladás javára. Ennek szerény, ám jellegzetes tükröződése a „panamai precedens” is ... Béti Ervin A cordobai lecke CORDOBÁBAN, az egyik legnagyobb és legfontosabb argentínai tartományban többhetes összecsapások után nyugvópontra jutottak a dolgok. A négyszázezer lakosú tartományi székhelyen az ipari negyedekből már nem vonulnak a városközpontba a munkások, hogy megütközzenek a lázadó rendőri egységekkel és követeljék a baloldali kormányzó és hel/et- tesének visszahe! vezését hivatalába. A jobboldali erők, amelyek összeesküvéseket szerveztek Obregon Cano kormányzó és helyettese Atilio López megdöntésére, győzelmet ünnepelhetnek: nem a törvényesség, az alkotmányosság aratott diadalt, hanem a nyers fegyveres erő. A perónista mozgalom jobboldali szárnyához tartozó erők kivívták, hogy a központi kormányzat szentesítse a puccsisták fellépését. A fellázadt rendőri erők által leváltott baloldali kormányzót és helyettesét nem helyezték vissza hivatalába, hanem jobboldali kormányzót neveztek ki Cordoba tartomány élére. Mindaz, ami Cordobában történt, természetes következménye volt annak az eseménysorozatnak, amely Juan Domingo Perón visszatérését követte a Rózsaszínű Háznak elnevezett elnöki palotába. Az 1955-ben államcsínnyel megdöntött diktátor, aki 18 esztendőt volt kénytelen eltölteni madridi száműzetésben, célul tűzte ki, hogy alelnöki posztra emelt feleségére egy „pacifikáit” országot hagy örökül. Mivel ő maga megromlott egészségi állapota és idős kora miatt már nem számíthat arra, hogy még néhány évig Argentína élén állhasson, legalább az „utódlás zökkenőmentességét” igyekszik biztosítani. Ezért indíttatott hadjáratot a peron ista mozgalom baloldali elemei ellen. Ügy ítéli meg a helyzetet, hogy a hadsereg jobboldali érzelmű főtisztjei és az argentin oligarchia csakis akkor szentesíti végakaratát az utódlásra, és tűri el, hogy felesége az elnöki székbe emelkedjék, ha előzőleg a mozgalmat megtisztítják a baloldali elemektől. A perónista mozgalom vezérkaránál ez már megtörtént. Fokozatosan kiszorítottak minden olyan politikust, aki nem hódolt be a jobboldali irányzatnak. A baloldali szárny azonban egyes vidékeken megőrizte befolyását és vezető szerepét. Cordobában például, Argentína egyik legnagyobb munkásmozgalmi centrumában éles bírálatok érték a központi peronista szerveket és a kormányzóval az élen elszánt küzdelmet folytattak a jobboldali irányzatok visz- szaszorítására. Perónnak és jobboldali híveinek tehát érdekében állt, hogy a rendőrség sikeres lázadása nyomán „szabad folyást” engedjen az eseményeknek. Csupán akkor avatkozott be a jobboldal megsegítésére, amikor a cordobai munkások megmozdulásai azzal fenyegettek, hogy vereséget mérnek a puccsistákra. A „CORDOBAI leckével” arra akarják figyelmeztetni a még renitenskedő kormányzókat, hogy Obrego Canoéhoz hasonló sorsra jutnak, ha nem hódolnak be a jobboldalnak. Cordobának azonban vannak más tanúlságai is a perónista mozgalom egésze számára. Mint külföldi laptudósítók rámutatnak: sok egyszerű perónista tulajdonképpen csak most értette meg, hogy nem sokat várhat az egykori vezértől Argentína égető problémáinak megoldására. A cordobai események fényében jelentősen csökkent Perón személyes tekintélye, amelyet mozgalmának vezetői a száműzetés másfél évtizede alatt mesterségesen tápláltak. Ez a kiábrándultság, amely ma az egész perónista mozgalomban elhatalmasodik, kedvez a baloldali irányzatok újabb megerősödésének. Van azonban egy másik sokkal veszélyesebb tanúlsá- ga is a cordobai fejleményeknek. A puccsisták szemszögéből nézve a dolgokat, arról van szó, hogy a központi kormány behódolt előttük és szentesítette azt, amit erőszakkal, törvénytelen eszközökkel kikényszerítettek. Ha pedig a központi kormány nem lép fel erélyesen egy tartományban az alkotmányosság és a törvényesség oldalán és eltűri, hogy a legszélsőségesebben jobboldali erők akarata érvényesüljön, miért ne lehetne megismételni a „cordobai sikeres főpróbát” országos méretekben. AZ ARGENTIN Kommunista Párt, amely élesen elítélte a perónista vezetés jobbratolódását, már régóta figyelmeztetett erre a veszélyre. Most, a cordobai események nyomán újólag határozottan rámutat a helyzet veszélyes elemeire. Meg kell állítani a puccsistákat — hangoztatja felhívásában az Argentin Kommunista Párt — amíg nem késő! Mert ha eltűrik, hogy nem helyezik vissza tisztségeikbe a Cordobában törvénytelenül leváltott vezetőket, akkor ettől az államcsínyre törő erők vérszemet kapnak és ami Cordobában történt, holnap vagy holnapután Buenos Airesben is megtörténhet. Arkus István Tanulnak a szovjet orvosok 1930 óta fennálló moszkvai Központi Orvostovábbképző Intézetben eddig 300 ezer orvos vett részt szakmai továbbképzésen. Az orvosokon kívül más egészségügyi dolgozók továbbképzésével is foglalkoznak itt, de a „diákok” között megtalálhatók a felsőfokú orvosképző intézetek tanári karának tagjai is. Az elmúlt évtizedekben az intézet az ország egyik legnagyobb oktató- és tudományos intézményévé fejlődött. Itt dolgozzák ki az orvostovábbképzés szakmai-módszertani kérdéseit, összehangolják az ország orvosi egyetemein folyó szakmai továbbképzést, tapasztalatcserét végeznek. Az utóbbi években az intézet olyan ismert nemzetközi tudományos központtá vált, ahová a világ különböző országaiból évente számos ocvos utazik tanfolyamokra és szemináriumokra. Az intézethez 78 tanszék tartozik, melyek a Szovjet Tudományos Akadémia és az Egészségügyi Minisztérium 15 vezető tudományos kutatóintézetében, valamint gyógyítómegelőző és ' egészségügyijárványügyi állomásán működnek a szovjet fővárosban. Az intézet oktató kollektívájának 1500 munkatársa van, köztük számos kiemelkedő tudós. Hét nagy területen végeznek kutatásokat: a szív- és érbetegségek, az onkológia, a járványos megbetegedések csökkentése, a környezetvédelmi problémák, az orvostovábbképzés, az anya- és csecsemővédelem, valamint a légzőszervi megbetegedések problémakörében. Képünkön: gyakorlati foglalkozás a moszkvai Központi Orvostovábbképző Intézet Kardiológiai Tanszékén.
