Szolnok Megyei Néplap, 1974. március (25. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-24 / 70. szám

t 1974. március 24. SZOLNOK MEG VEI NÉPLAP 5 Dinloma Kalinyinból Szolnoki amatortilmesek sikere A Szovjetunióban az ama- tőrfilmézés százezrek kedv­telése. A köztársaságok leg­jobbjai hagyományos feszti­váljukat idén Kalinyinban rendezték meg, melyre meg­hívták az európai szocialis­ta országok — köztük Ma­gyarország — képviselőit is. Hazánk színeit négy film képviselte, ebből kettő — Rónyai Balázs: „Melyiket válasszam?” és Rónvai Ba­lázs—Nagy József: „A szol­noki Járműjavító munkásőr zászlóaljának jubileuma” — szolnoki amatőrfilmesek munkáia volt. Mindkét szol­noki filmet a fesztivál dip­lomájával tüntették ki. NAGY JANOS, a Csehszlovákiában élő szobrászművészt baráti kapcsolatok tűzik Papi Lajoshoz. A Szolnokon kiál­lító Papi Lajost a kiállítás megtekintése után kisújszállási lakásán kereste fel Nagy János, hogy a kiállítás tapaszta­latairól, mindkettőjüket foglalkoztató szakmai kérdésekről beszélgessenek HEM JEGYZET A DIKTÁTOR Huszonhét évvel ezelőtt. 1947-ben volt „A diktátor” első magyarországi bemuta­tója A siker most megis­métlődik. Jól látni a pénz­tárak előtt kanyargó hosszú sorokat, jó tüdni, hogy Char-, les Chaplin újra diadalt arat. Chaplin a film elkészíté­séhez Korda Sándortól kap­ta az ötletet, még 1937-ben. A történet lényege Korda szerint egy egyszerű1 sze­mélycserén alapulna: Hitler­ének ugyanis éppen olyan ba­jusza volt, mint a csavargó­nak- ..Hirtelen fény gyűlt bennem” — írja Chaplin „Életem” című könyvében. „Hát persze! Hitler szerepé­ben, az ő zsargonjában uszít­hatom a tömeget, és annyit b szélhetek, amennyit csak akarok. A csavargó szerepé­ben viszont jórészt néma maradhatnék. A Hitler-törté- net egyesíthetné a burleszket a pantomimmaL” Később, jóval „A diktátor” elkészülte után a művész már így nyilatkozott: „Ha tudtam volna a némert kon­centrációs táborok borzal­mairól, nem csinálom meg-- nem fogom tréfára a nácik gyilkos őrületét...” „A diktátor” szinte vala­mennyi addigi Chaplin-film erényeit egyesíti. Ráadásul e zseniális filmálmodó talán soha nem dolgozott ilyen pontosan, ilyen céltudatosan. Lelkesítette egyrészt a ket­tős szereplehetőség, de ami ennél sokkal fontosabb: saját etikai érzéke is. Chanün a masa módján, a maga lehe­tőségeivel csatlakozott a ki­bontakozó antifasiszta moz­galomhoz; szándékát nem be­folyásolta a fenyegető leve­lek özöne, s a katonai cen­zúra veszélye sem. ..Hitlert nevetségessé kell tennem, ki kell figuráznom” — mondotta egy alkalommal. Aki látta a filmet, tudja, hogy ez mennyire sikerült (Mesélik. Hitler tajtékzott a dühtől, mikor egy lopott kópiát levetítettek neki... Nehéz volna bármelyik je­lenetet kiemelni, mégis a Hinkel (Hitler)—Napolom (Mussolini) találka külön so­rokat érdemel. A rossz he­lyen megálló különvanat, a3 alacsony szék, a borotválko­zás vagy az esti „munkava­csora” — mind-mind az áb­rázolás telitalálata. Chaplin egyetlen humoralkalmat sem hagy kihasználatlanul, de számára a nevettetés csak eszköz: segítségével fogal­mazza meg örök mondaniva­lóját: az egyszerű, köznapi ember igazságát, diadalát. Két évig tartott „A diktá­tor” forgatása, 6 a költségek meghaladták a kétmillió dol­lárt. Természetesen a siker nem maradt el. New York­ban például tizenöt hétig ját­szotta két mozi, s a bevétel minden rekordot megdöntött Csak a kritikák hangja volt változó. Főként a befejező beszédet kifogásolták. A „Daily News” azt írta. hogy Chaplin a kommunizmus új­já vál mutat a közönségre... Ez persze nem igaz. A két­ségkívül stílustalan befejezés viszont a mondanivaló szer­ves része, a reménytvesztett kisember reményteljes ’ üze­nete az utódoknak, az élők­nek.«, EL D. PAPP ZOLTÁN LÉPCSŐ AZ ALAGSORBA Franknak felcsillant a •szeme az örömtől. — Megmenekültünk. Mi­csoda szerencsi. Bódi hon­véd. Ezek szerint megmene­kültünk. Bódi nem látszott ennyire Vidámnak. __ Mi az, tán magának n em is tetszik, hogy így ala­kultak a dolgok? — förroedt rá Frank, — Dehogynem tetszik, szakaszvezetŐ úr —• pillan­tott rá gondterhelten. —• Csakhogy ón most erősen töprengek valamint... — Valami marhaságon, egye?! — vágott közbe kis- gé epésen Frank. — Nem egészen szakaszve­zető úr. Alázatosan ielentem, éppen azon tűnődöm, hogy ebben » pillanatban minek is számítunk mi tulajdon­képpen ? — Ho<rvhogv minek? — Hát katonának, vagy katonaszökevényeknek? Mert nem mi’tee<*v ám az, tet­szik-e tudni? Frakkot kissé mellbevágta, amit Bódi mondott Mert az okfejtésében — mint már annteszor — most is volt némi ráció. — Hát szerintem föltétle­nül katonáknak — mondta, bár nem telie«*n meggyőzően csengett a hangja ■— Ha annak, akkor aláza­tosan javasolnám felelte Bódi —•. hogy mielőbb húz­zuk föl a katonaruhánkat Mert ha esetleg egy tábori­csendőr ebben a ruhában lát meg bennünket akkor aztán lemagyarázhatjuk az égről a csillagot, az sem fog rajtunk segíteni. Néhány perc múlva újra uniformisban feszítettek. — Most pedig — jelentette be Bódi, miután magához vette az alezredes házrekvi- rálására fölszólító nyílt pa­rancsát — elindulok és föl­derítem a terepet.. Ha vé­letlenül nem jönnék vissza, akkor az azt jelenti, hogy nem hittek nekem... Éppen ezért tisztelettel azt javas­lom » szakaszvezető úrnak, hogy addig, amíg én oda­leszek. te««ék tömi a fejét egy olyan magyarázaton, amely maid elfogadhatóbb lesz az enyémnél. Frank oróbáHa t »eterfwt- ni. Mete s« javasolta, in­kább menjenek eevütt. De Bódi halthatatlan maradt. A szekaswezető gondter­helten nézett utána míg él nem tűnt a szeme elől. Bódi honvéd íől kilépett, és a hídfő felé Venveendott ei a kibetonozott közlekedő- ütőn. Ügy vélekedett hogy akörül biztos keli állomásoz­nia valami nagyobb egység­nek. Jól tippelt A sétány szélének árnyas fái alatt táboroztak le a le- génvek. Három szakasz. Tisz­tesek, sőt tisztek is voltak köztük. Bódi kiválasztotta a leg­magasabb rangút egy barna képű. mokány főhadnagyot. Előlépett összevágta a bo­káját: — Főhadnagy úr, Bó­di János honvéd a kilencedik határvadász zászlóalíból alá­zatosan jelentkezik, eevben engedélyt kér a jelentésté­telre. — Pihenj, fiam — mondta a főhadnagy, akinek rokon- szenvét már első pillanatban e'nverte az igen katonás föl­lépés. — Hát téged mi szél fűíf ide. Bódi erre szénen elmesélt mindent. Kivéve a ládát m«« a nőket. Elmesélte, hozván akarták foi 7fr\n«;ó'?'hí, Uolrría-mf ft?* rvrrorfo«; őr 'hnlmHát DVHaV -» hrycrv rn’h­fVf rísnVlph] JfoerVhVK.. ]Vf? fcir+^'nf amítror tYldcri r*c*cf |Y1 *»rrí ft % plc^ Afrvg-y eidtTCíiool^ — Aztán meg is tudnád mutatni 0pd a helvet abol el­rejtőztetek? _ kérdezte a főhadnagy. Diáknapok után 0 Általában nem sze­retem a versenyeket. Külö­nösképpen pedig a versen­gésnek azt a fajtáját, mikor művészi teljesítményt kell, úgymond centiméterekben vagy kilókban mérlegelni. A versenyek — saját bőrömön tapasztaltam — legalább asnyi sértődés tüskéjét hord­ják magukban, mint ameny- nyi öröm forrásai lehetnek. Ezért hát eltekintek attól, hogy a diáknapok súlyát az aranyak, ezüstök és bronzok — ilyen érmekkel jutalmaz­ták a diáknapok versenyzőit — számában fejezzem ki, ehe­lyett néhány olyan, a három­napos verseny szelleméből, tartalmából kinövő gondola­tomat fogalmaznám meg, amelyek kikívánkoznak be­lőlem a szerintem minden eddiginél sikeresebb, jubileu­mi tavaszi seregszemle ta­nulságaként. Zsúfolt nézőtér, csupa csil­logó tekintetű fiatal, gála­est a Ságváriban. Nem oda parancsolt nézők, hanem kí­váncsi, várakozó lelkületű diákok- szakmunkástanulók, gimnazisták, szakközépisko­lások. Együtt szorosan a vá­rakozásban.. Ki osztálytár­sára kíváncsi, ki barátját várja a színpadra, ki az is­kola valamelyik együttesé­nek kíván tapsolni. Hasonló gálán nemegyszer volt sze­rencsém részt venni. De eh­hez fogható forró hangulatú „búcsúestre” nem emlék­szem. A Tanácsköztársaság ünnepének estjén a látott és hallott művészi produkciók nyomán percről percre ma­gasabbra csaptak a terem­ben az érzelem hullámai, hogy azután a jólismert ku­bai da), a Qvantanaméra fel­hangzásakor az est a jelen­levők politikai érzelmeinek kifejezésévé váljék. Zúgott a dal. fiatalok. KISZ-esek éne­keltek önfeledten. Nem volt nehéz ráismerni ebben a fel­emelő pillanatban minden­féle mű veszi cselekvés igazi értelmére: a művészet képes mozgósítani értelmes célok érdekében — az érzelem hullámhosszán. S ha a művészi seregszem­le népes gárdájára gondolok arra a csaknem kétezer diák­ra, aki a diáknapok ösztön­ző hatására újra belekóstolt, a művészetbe, vagy talán először kóstolta meg a mű­vészet alkotásainak ízét, hogy —* Meg én, alázatosan je­lentem, hiszen itt van a kö­zelben. És a társad is itt van. Meg a szekér és a két ló is? — Ott alázatosan jelentem. No, akkor én most adok melléd két embert, és elsé­táltok oda. ha már olyan közel van. Aztán, ha igaz, amit mondtál, akkor útnak indítalak benneteket, mehet­tek Wenkheim alezredes úr után... Ha meg hazudtál, fiam. akkor meg itt maradsz ennél a hídfőnél. De örökre. Néhány óra múlva már ott állt a szekér felpakolva, a rakomány letakarva a sok vihart látott ponyvával a ház előtt. Befogva a két ló, Bó­di ott ült a bakon. Most éppen Frank kapasz­kodott fel, azon igyekezve, hogy jó kényelmes ülést ta­láljon magának. — Olvan jót úgyse talál, mint a fn ilyen az a ládika volt — mondta Bódi. Maid ami­kor n szakaszvezető nem fe­lelt. ígv folytatta: — Most pedig arra kérem a szakasz­vezető urat. hogy iól nyissa ki a szemét. Maid én is úev teszek. Mert mi ide esrvszer visszajövünk, ha fene fenét eszik, akkor is. Űgv meg kell iftcu^znűnk itt mindent, még a legutolsó fűszálat is hoav akár vakon is yi««ro+",-í,s—>- maid ha annak Is elérkezik áz órái a. Azzal közécsaoott a lo­vaknak és a szekér lassan kigördült a hat vili» utcá­jából. Északnak fordultak. Mentek a még ér> híd felé. hogv aztán Wenkheim alez­redes úr nvomába szegődhes­senek a mielőbbi viszontlá­tás remén-ében. (Folytatjuk) a megye középiskolád csak­nem kivétel nélkül csatasort ha álltak, soha ilyen népes versengés még nem volt a diáknapok tízéves történeté­ben — ez azt is mutatja, hogy megyénk középfokú ok­tatási intézményeiben egyre inkább természetessé válik a művészet jelenléte. Kiilnn is pozitív jelen­ségnek tartom, hogy felvo­nultak a szakmunkásképző intézetek, a szakközépisko­lák, méghozzá seregestül, ví­gan és vitézül. Egyáltalán nem a statisztika szerepét játszották a magas színvona­lú versengésben. Jászberényi szakmunkástanulók a jubi­leumi vetélkedőn — neves gimnáziumokat előzve lettek másodikok az első helyet a szolnoki vegyipari szakkö­zépiskolások szerezték meg; a martfűi szakmunkásképző fiataljai kitűnően megkom­ponált irodalmi műsorukkal feliratkoztak az aranyérme­sek sorába. A gálát, amelyről szóltam, ugyancsak az egyik szakmunkásképző intézet kó­rusa nyitotta meg. Mindez nyilvánvalóvá teszi, hogy a szakmunkásképző intézetek kapui egyre szélesebbre tá­rulnak a művészetek előtt Ott. ahol eddig a komoly ze­nének jóformán rés sem akadt, hogy a szakmai isme­retek között valamiképpen befészkelhesse magát. ott most daloló, éneklő közössé­gek élnek. Ott ahol az iro­dalmi, anyanyelvi kultúrá­nak is csak erősen korláto­zott idő jut a tanárok rend­jében. ott most szavaló kó­rusok nemes veretű irodalmi szöveget mondanak, szépen szólóan, hittel és átéléssel. Olyan folyamat kezdetét je­lenti ez, amely szorosain kap­csolódik a szépség demokra­tizálódásának forradalmi fel­adatához. Hallgatom a gálán a Jász­berényi szakmunkásképző kórusát. A kamasz dalosok arcán látom a megfeszülő akaratot. Csiszolnivaló, van még a produkción, de már ajkukon szól Novikov dala, és szólt a versenyben a töb- biekén is. hét testvérkórusuk dalosainak ajkán. Hallgattam őket, s közben arra gondol­tam, hogy talán épp a jö­vendő hangverseny-közönsé­get látom itt, akikben már felébredt a vonzalom a ko­molyzene szépségei iránt is. Ők, ha majd különböző mun­kahelyekre kerülnék, talán éppen ők lesznek környeze­tükben szószólói kulturális értékeink becsben tartásá­nak. Csoportok, kórusok, zene­karok, szólisták hetek, hó­napok óta folyó együttes munkáiénak gyümölcsé érett be a diáknapok egy-egy si­keres produkciójában. De én most mégsem egy-egy kiug­ró siker értékeit dicsérném elsősorban, hanem azt a kö­zös munkát amelyben a pró­bák során sokszor elmosódik a tanár és a diák megszo­kott hierarchikus különbsé­ge, amikor az alkotás lázá­ban tanár és diák alkotótár­sakká válnak. Ennek szépsé­gét hangsúlyoznám. Ugyan elképzelhető volna-e olyan összehangolt, gördülékeny, természetes előadás, mint a kunszentmártoni diákok po­litikai montázsa a világ kis és nagy dolgairól, tanár és diák tökéletes együttműkö­dése nélkül? Hány és hány próba, ismétlés, gyakorlásán egy-egy jól internált szólam­ban, tisztán csendülő rímben! Míg egy kórus oly éterien, tisztán szólalhat meg. mint például a diáknapokat ren­dező iskola leánykórusa. Vagy míg olyan elementáris erővel csap fe! az indulat egy színpadi együttesből, mint a martfűi szakközépis­kola tanulóiból, akik Gvöre Imre Vers a szocializmusról című költeményére saját gyáruk történetének prózai tényeit fűzték rá, hogy így avassák a hétköznapokat köl­tészetté Hiszem, hogy túl a verseny lázas percein, a fel­készülés lendülete bizonyára tovább is hat, s talán az egész iskolát is képes lesz esetenként magával ra­gadni A diáknapok nera az ön­célú művészkedés teréna — jóllehet, van csábítás a szel­lem arisztokratizmusára, esetlegesen különleges, ext­rém tanári ambíciók kiélé­sére is. Ezen a seregszemlén ilyenfajta kísértésnek még csak nyomát sem lehetett ta­lálni. Klasszikus értékeinek, nemes forradalmi hagyomá­nyaink, s a mi mai életün­ket, gondolkodásmódunkat tükröző alkotások, művek ju­tottak szóhoz. Politikus tar­talmú művészi seregszemle volt a három tavasz jegyé­ben rendezett diáknapok. A rersmondóh Cso­konai, Petőfi mellett a mai rnaevar líra, elsősorban köz­életi töltésű darabjaiból vá­lasztottak. kifeiezve a közös­séghez kapcsolódni, tartozni vágyódásukat. A versenyzők nem a divatoknak hódoltak, hanem a hasznos gondolatok és pozitív érzelmek, a. meg­termékenyítő eszmék Szolgá­latába szegődtek, ki-ki egvé- niségének színeit is megcsil­logtatva. Megannyi pozitívum, de más szempontból is rejt ta­nulságokat a diáknapok. Ki tudja, talán lesz életpálya, amelvre éppen egy itt szer­zett élmény nyomja rá a bé­lyegét. Az együttes próbák ame­lyekről fentebb szóltam. a si keres művészi produkción túl mást is teremnek: a kö­zös munka hangulatában ba- rát«ágok, gyengéd kapcsola­tok is születnek A közös éneklés, a közös játék nagy­mértékben hozzájárulhat kid közösségek összekovácsolódá- sához. S Ilyen értelemben a műkedvelő művészi tevé­kenység a szocialista közös­ségi emberré válás felbecsül­hetetlen értékű műhelyei is. Ami napjainkban, amikor annyi minden éppen az egy­mástól eltávolodásnak ked­vez, igen lényeges. A diák­napok egészséges hangulata inspirativ módon képes visz- szahatnj öntevékenyen műve­lődő iskolai közösségek szer­veződésére. És ez is a pozi­tívumok sorába tartozik Szolgált persze, hpgyne szolgált volna kevésbé ked­vező tapasztalatokkal is a példásan megszervezett di­áknapok Némelyik produk­ciónak bizonyára javára vált volna az avatott kéz egy-egy simítása. Az együttesek ve­zetőinek jó szándékához nem párosult minden esetben kel­lő szakértelem. És ez egy- egy kórus, irodalmi színpad vagy csoport teljesítményé­nek alacsonyabb hőfokában meg is mutatkozott Ezek a kérdések már a további elő­relépés kérdései, s bizonyá­ra a közművelődés és közok­tatás felelős irányítói alkal­mat teremtenek majd rá, hogy együttesen vitassák meg őket: azt tudniillik, hogy a középfokú intézetekben még teljesebb sikerrel a mű­vészeti nevelés feladatait mi­ként lehet megoldani, A fenével kapcsolat ban Kodály mondta, hogy sokszor egyetlen élmény egész életre megnyitja a fiatal lelket a zenének. És azt is hozzátette, hogy az élményt nem lehet a vélet­lenre bízni: ezt megszerezni az iskola kötelessége. Ügy gondolom, ugyanez elmond­ható a művészet más ágaira is. Éppen ezért, akinek ma köze van a középiskolák for­málódó világához, aki fele­lősséget érez a felnövekvő nemzedékért, annak megszív- lelendőek a fenti szavak. A friss szellemű, tavaszi han­gulatú diáknapok, ügysze­rető pedagógusok áldozat- vállalásával — lehet-e né­hány szóban elismerni a hadrafogött nevelők szorgal­mat! — legszebb dicsérete: tudatos formát biztosított a művészi élmény szerzésére, százak és százak figyelmét fordította értékes remekmű­vek felé, s a résztvevőknek a cselekvő élet örömeit fut­tatta. Mert a versrhóndás. a színpadi játék a zenélés még a tánc is: cselekvés. A mű­vészi tevékenység a cselekvő ember megnyilatkozása, még műkedvelő formájában is, Vaikó Mihály

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom