Szolnok Megyei Néplap, 1974. március (25. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-19 / 65. szám
2 SZOLNOK MFOYFl NÉPLAP 1974. március 19. „Fekete hétfő" Japánban „Ez a hét is jól kezdődik!” „Fekete hétfő” s hason]ó óriásbetűs címek alatt kommentálták a japán lapok azt a napot, amely nemcsak egy új hét, hanem talán egy új politikai-gazdasági szakasz nyitányának bizonyult majd a felkelő nap országában. Hétfő — tokiói utcákat boritó koratavaszi hó ellenére — azért kapta a „fekete” jelzőt, mert ezen a napon lépett életbe valamennyi olajtermék árának hatvankét!!) százalékos emelése. Az a hatalmas vihar, amit ez a döntés kavart, tpbb okból is érthető. Japán a tőkés világ második legnagyobb gazdasági hatalma. Van azonban egy másik sorrend, amelyben Japán az első helyet foglalja el: az ország a világ legnagyobb nyersanyagvásárlója — és ez nemcsak az olajra vonatkozik. Az .egész japán gazdasági struktúra lényege éppen az, hogy a földkerekség minden pontjáról mindenfajta nyersanyagot összevásárol, azokat kitűnő, közismerten szorgalmas és viszonylag rosszul fizetett munkaerő-gárdájával, valamint a legmodernebb technikával késztermékké dolgozza fel, majd az így született áru nagy hányadát exportálja. Amíg ez a körforgás tartott. Japán eredményei impozánsan alakultak. A fejlett tőkés államokban a nemzeti jövedelem évi négy-öt százalékkal emelkedett. Japánban mintegy tizenkét százalékkal. A termelékenységnövekedésnek mutatóit illetően ugyancsak Japán állt a tőkés világ vezető helyén. Ilyen struktúra mellett érthető, mit jelentett ennek a'z országnak a nyersanyagárak tavalyi robbanásszerű növekedése, ami azóta is tart. SJzámokban kifejezve: az 1972-es kétmilliárd dolláros többlet után 1973-ban már 5,4 milliárd dollár deficitet. Semmi sem jobb példa a függőségre, mint az olajhelyzet. Japán energia szükségletének hetven százalékát olajból nyeri és ennek nyolcvanöt százaléka érkezik a Közel-keletről. Ha ehhez hozzávesszük az ugyancsak olajszármazékokra épülő műtrágya- és műanyag-ipart, nem kell különösebb kommentár ahhoz, mit jelent ez az áremelés. Ebben a helyzetben a japánok mind nagyobb hányada érzi úgy, hogy olyan kormányra lenne szüksége, amely igyekszik útját állni az ijesztő folyamatnak. A szocialista párt, a szakszervezeti főtanács és az egész baloldal úgy látja: Tanaka konzervatív kabinetje indokolatlanul, — vagy éppen nagyon is érthetően — engedett a nagytőke áremelési követeléseinek. A dolognak külpolitikai vonatkozásai is vannak: ha a japán export megrendül — márpedig ez elkerülhetetlen — ennek igaza haszonélvezője az eddig legnagyobb vetélytárs, az amerikai nagytőke lesz. Leonvid Brezsnyev — Raul Castro találkozó Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára tegnap találkozott Raul Castróval, a Kubai Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagjával, a Központi Bizottság másodtitkárával, aki nemhívatalos látogatáson van a Szovjetunióban. Leonyid Brezsnyev és Raul Castro mélyrehatóan megvitatta a Szovjetunió Kommunista Pártja és a Kubai Kommunista Párt, a Szovjetunió és a Kubai Köztársaság közötti sokoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésének és elmélyítésének kérdéseit, és eszmecserét folytatott számos, kölcsönös érdeklődésre szá- mottartó nemzetközi problémáról. „a Deice megszi iára itassanak érdekében” címmel a Pravda tegnap vezércikke emlékeztetett arra, hogy az SZKP KB Politikai Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa teljes mértékben jóváhagyta és nagyra értékelte Leonyid Brezsnyevnek a Georges Pompidou francia köztársasági elnökkel Picundában megtartott találkozón kifejtett eredményes munkáját. A találkozó eredményei meggyőzően igazolták, hogy minél szélesebb a Szovjetunió és Franciaország egyeztetett erőfeszítéseinek köre, annál kedvezőbb lehetőségek nyílnak a nagy nemzetközi kérdések megoldása előtt. A Pravda utal arra, hogy idén lesz 50 éve annak, hogy megteremtették a szovjet—francia diplomáciai kapcsolatokat. Az eltelt félévszázad alatt mindkét állam jelentős tapasztalatra tett szert a kölcsönös kapcsolatok terén. A szovjet emberek mély elégedettséggel fogadták Leonyid Brezsnyev és Georges Pompidou picundai -találkozójának eredményeit. MÍTOSZOK alkonya Most a béke a járható út „A megszállt arab területek kiürítése és a palesztínai probléma igazságos megoldása véget vetne a hadiállapotnak, amely huszonhat éve mérgezi a közel-keleti térség légkörét, s megnyitná a béke új korszakát” — jelentette ki Szadat egyiptomi elnök a Newsweek című amerikai hetilapnak adott interjújában. Szadat újólag megerősítette, hogy Egyiptom nem köt külön békét Izraellel, „az átfogó rendezés csak Egyiptom, Szíria és a palesztínaiak együttes részvételével érhető el — mondotta. Az egyiptomi elnök derűlátó képet festett a közel-keleti rendezés kilátásairól. Annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy a Sínai-fél- szigeten néhány hónapon belül megvalósul az izraeli csapatkivonás következő szakasza, s öt év múlva tartás, igazságos és tisztességes béke uralkodik a térségben, „Ha tanúi lennénk egy sikeres csapatszétválasztásnak a Szíriái fronton, akkor úgy gondolom, új módon tekinthetnénk Izraelre. Ez ugyanis azt jelentené, hogy az expanzió befejeződött és összeomlott az úgynevezett biztonságos határok teóriája, amely mások területének a megka- parintására épült”. „Valódi és tisztességes békét ígérek” — jelentette ki Szádat, majd kifejtette: ha Egyiptom Izrael állam megsemmisítésére törekedett volna, akkor felhasználhatta volna a három legnagyobb izraeli városra irányított nagy hatósugarú rakétákat, valamint a Szuezi-csatorna nyugati partjára behatolt hatszáz izraeli tankra becélzott rakétákat”. De nem volt értelme a további háborúnak — mondotta. — Az arabok döntő csapást mértek a dédelgetett izraeli teóriákra. Most a béke a járható út”. Közben a Golan magaslaton immár hatodik napja folynak a csatározások. Egy Damaszkuszban tegnap kiadott közlemény szerint a délelőtti órákban — az izraeli fél provokatív magatartása miatt — újabb tüzérségi párbaj robbant ki. A helyszínről érkezett jelentések elmondják, hogy az ágyúzás a koradélutáni órákban változatlan hevességgel tartott. Veszteségekről egyelőre nem érkezett jelentés. PEKING Ütőn a Kubai Köztársaság felé, rövid időt Pekingben töltött a Pham Van Dong vezette vietnami párt- és kormányküldötts^éHANOI A saigoni légierő március 6-a és 10-e között 104 berepülést hajtott végre a DIFK ellenőrizte területek fölött — jelentette be a DIFK külügyminisztériumának szóvivője. A saigoni csapatok ugyanebben az időszakban 95 alkalommal intéztek tüzérségi támadást a felszabadító erők ellen és 499 területrabló hadműveletet indítottak. NEW YORK Little Rockban (Arkansas állam) befejezte munkáját az amerikai néger szervezetek második országos kongresz- szusa, amelynek munkájában csaknem háromezer küldött vett részt. PÁRIZS Tegnap tovább folytatódott a francia bankoknál a fizetésemelést sürgető tisztvlseBécsben tanácskozik az olajtermelő államok értekezlete. Ezzedin Mabruk Líbia olajügyi minisztere (képünkön) — országa korábbi, radikális álláspontjával ellentétben — most az Egyesült Államokkal szembeni embargó megszüntetését javasolta Feloldották az olajembargót az Egyesült Államokkal v szemben Hét arab kőolajexportáló ország azonnali hatállyal feloldotta az Egyesült Államok elleni kőolajszállítási tilalmat — jelentette be tegnap este Bécsben a Hotel Imperialban Jamani, szaúd- arábiai olajipari miniszter, aki a sajtó képviselőivel ismertette az Oapec bécsi ülésszakának döntését. Szíria és Líbia továbbra is fenntartja az embargót az Egyesült Államokkal szemben, ez a két arab állam nem csatlakozott a bécsi döntéshez. — Ugyanakkor mindkét ország bejelentette: amennyiben az izraeli csapatokat visszavonják a jogtalanul megszállt arab területekről, Szíria és Líbia is feloldja a szállítási tilalmat és érvényteleníti a kőolajtermelés csökkentésére korábban hozott határozatát. Bécsben a döntést azzal magyarázzák, hogy az arab országok az Egyesült Államok megváltozott politikai magatartását vették figyelembe, amelyet a közel-keleti válság rendezésének ügyében kifejt. Szaúd-Arábia és Egyiptom kezdeményezte, — hogy a közel-keleti válság megoldása érdekében tanúsított amerikai közbenjárást az embargó feloldásával viszonozzák. Holandia ellen érvényben marad a szállítási tilalom és az arab termelő országok fenntartják a Dániát érintő korlátozó intézkedéseiket is. Az arab államok megítélése szerint ez a két ország nem változtatott Izraelt támogató politikáján. lök és alkalmazottak sztrájk- mozgalma. KAIRÓ Abdel Aziz Higazi egyiptomi ifiinisztef elnökhelyettes, gazdaságügyi és külkereskedelmi miniszter szovjet szakértőküldöttséget fogadott. A delegáció a Szuezi-csatorna helyreállításában való szovjet részvételről tárgyal. BELFAST Londonderry közelében négy álarcos férfi hatolt be egy amerikai haditengerészeti támaszpontra, s lefegyverezte az őrséget. Megkísérelték kifosztani a fegyverraktárat, de miután nem sikerült fel- robbantaniok a raktár páncélajtóit, elmenekültek. PÁRIZS A francia kormány meghívására Párizsba érkezett Klaus Schütz nyugat-berlini kormányzó polgármester. Hétfőn fogadta őt Pompidou köztársasági elnök, előzőleg pedig Jobert külügyminiszterrel tárgyait. » HELSINKI Tegnap a finn fővárosban diplomáciai értekezlet nyílt a Balti-tenger halállományának és élővilágának védelméről. Az értekezlet munkájában a Szovjetunió, a Német Demokratikus Köztársaság, Lengyelország, Dánia, Svédország, a Német Szövetségi Köztársaság és Finnország küldöttségei vesznek részt. LIPCSE Végétért az Idei lipcsei tavaszi vásár. A vásáron hatvan ország több mint 9 ezer kiállítóval képviseltette magát. Az NDK-ból 4000 külkereskedelmi és ipari vállalat vett részt a vásáron. BRASILIA Brazília, Chile, • Bolívia és Uruguay katonai rendszereinek vezetői csúcstalálkozót tartottak az országok közötti fennálló kapcsolatok szorosabbra fűzésének megvitatására. —' Nemzetközi bizottság vizsgálja a chilei junta bűncselekményeit Tüntetés Santiagobaa A chilei katonai junta bűncselekményeinek kivizsgálására alakult nemzetközi bizottság március 21-én Helsinkiben megnyíló első ülésszakába chilei neppel vállalt szolidaritás egyik legkiemelkedőbb megnyilvánulása — hangoztatta Ulf Sundqvist finn közoktatásügyi miniszter. a nemzetközi konferencia előkészítő bizottságának vezetője a TASZSZ tudósítójának adott nyilatkozatában. A finn politikus elmondta, hogy a nemzetközi bizottság ülésén világhírű tudósok, jogászok, közéleti személyiségek, továbbá számos szak- szervezeti- és békemozgalom, különféle társadalmi szervezetek és politikai pártok képviselői vesznek részt. Az ülésszakra Helsinkibe várják Salvador Allende özvegyét, Carlos Altamiranót, a Chilei Szocialista Párt főtitkárát és Volodia Teitelboimot. a Chilei Komunista Párt Politikai Bizottságának tagját. Szemtanúkat hallgatnak meg, és dokumentumfilmeket vetítenek le, valamint fényképeket mutatnak be a katonai junta üldözéseiről, kegyetlenkedéseiről — közölte a miniszter. ☆ A chilei fasiszta junta elleni tüntetéssé vált Jose Tohának, Allende volt elnök egykori belügy- és honvédelmi miniszterének temetése. Jose Tohát — akit a junta egyik börtönkórházának pribékjei fojtottak meg múlt hét pénteken — háromezer, ember kisérte utolsó útjára^ A gyászszertartás alatt egyre sűrűbben hangzottak fel a tömegből a „Toha elvtárs velünk vagy”, az „Allende elvtárs velünk vagy”, majd az „Egységes népet nem lehet legyőzni” kiáltások. A fasiszta diktatúrát elítélő kiáltások hallatán a helyszínre vezényelt rendőri alakulatok feltartóztatták a gyászmenetet, s a sírhoz csak a legközelebbi hozzátartozókat engedték közel, majd a tüntetők közül számos személyt letartóztattak. Bratteü Moszkvában Tegnap egyhetes hivatalos látogatásra Moszkvába érkezett Trygve Bratteli norvég miniszterelnök. A norvég kormányfő ezzel Koszigin szovjet miniszterelnök 1972 decemberi látogatását viszonozza. A Vnukovói repülőtéren a vendégeket Alekszej Koszigin, Kirill Mazurov, Andrej Gromiko és más hivatalos személyiségek fogadták. Hétfőn megkezdődtek a tárgyalások Bratteli és a kíséretében lévő személyiségek, valamint a szovjet vezetők között az időszerű nemzetközi és kétoldalú kérdésekről. A norvég miniszterelnök szerdáig tartózkodik Moszkvában, majd Taskentbe és Leningrádba látogat. Heves harcok Dél-Yíetnamban A leghevesebb harcok robbantak ki a tavaly januári túzszüneti megállapodás aláírási óta a dél-vietnami központi fennsíkon, Kontum térségében. Saigoni katonai szóvivők közlése szerint a harcokban a halottak, a sebesültek és az eltűntek száma mindkét fél részéről eléri az 500-at, ugyanakkor haditudósítók legalább 800-ról beszélnek. Ugyancsak saigoni közlés szerint a rezsim szárazföldi alakulatainak támogatására nagy légi és tüzérségi erőket vetettek be, A felszabadító fegyveres erők Kontumtól 10—14, illetve 18 kilométerre harcolnak, tüzérségük mintegy 700 lövedéket lőtt ki az ellenség ö'"’é- sen hat állására. PORTUGÁLIA Tovább tart a válság A portugál fővárosban továbbra sem hangzanak el hivatalos értékelések, kommentárok a fiatal katonatisztek múlt hét végén kirobbant lázadásáról, ugyanakkor ismeretes, hogy vezető politikusok és katonatisztek intenzív tanácskozásokon értékelik a helyzetet. Megfigyelők többsége egyetért abban, hogy a Spinola tábornok „Portugália és a jövő” című február 22-én kiadott könyvével megindult válság csak á kezdeténél tart. Megfigyelők értékelése szerint a válság most egy kevésbé látványos szakaszba négy át: a politikai csoportosulások harcába a hatalom oizto- sításáért. Ugyanakkor lem zárják ki újabb incidensek lehetőségét sem Változatlanul ismeretlen tényezőt jelent a hadsereg álláspontja, a jelenlegi válságban, amelynek megoldódását Lisszabonban egyelőre senki sem látja közelinek. A MEZŐGÉP Vállalat Szolnok, Vöröshadsereg n. 33. általános Iskolát végzett tanulókat szakmunkás tanulónak Iskoláz be az alábbi szakmákban: géplakatos; esztergályos; hegesztő szakmában. Tanulóink részére a kötelező ösztöndíjon felül vállalat] ösztöndíjat is biztosítani. Jelentkezés és érdeklődés: s személyügyön. Szedláknénál. Egyeztetett törekvések