Szolnok Megyei Néplap, 1973. november (24. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-25 / 276. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. november 25. Garai Gábor: Ha a szerelem elhagyott... Mert ha a szerelem elhagyott, kipattogzik arcodon vékony fehér rétegben a védtelenség, mint omló falon a sqlétrom; mert ha a szerelem elhagyott, csak loholsz az utcán szorongva, elbűvöl s nyomban megaláz minden parázna szoknya; és nyelved száraz kőporban forog, ha elalszol, kifoszt az álom, ébren lábaid fércen rángatod; parázson jársz, parázson... És tarkódig felperzselődsz; tagjaid hamuként elomolnak, mozdulataidról az otthonosság arany páncélja leolvad. Vad fogaid élesen összeverődnek, tekinteted röpte kileng, és míg kv-ül a forróság emészt, belülről ráz a didergés... Mert ha .megcsal, ha elhagy a kedves, azt elviselheted még, de jaj, ha veszni hagyod a magad érette való szerelmét! Mert minden idegen lesz neked akkor, s kivattogzik arcodon vékony fehér rétegben a védtelenség, mint omló falon a salétrom. Futnál — menedékül a megkövült közöny nyirkos barlangjai várnak: takaródzhatsz melegedni magadba, mint bundájába az állat. — Hát ezért vagy inkább hü. keserűn is, nem ereszted az elveszített; körömmel ezért behegedt sebeid újra csak új kikezded. S élsz felelősen, mint a sebesült harcos: ki bevégzi naponta, mit rendel a nap, míg izmai közt bolyong a szilánk, .mely végül szívébe szalad. üiiniülniinniiu M ióta az iskolában dolgozott. soha nem beszélt még vele így az igazgató. Mikor végre kiengedte az irodájából, ő azonnal kilépett a testületi szoba előtt húzódó teraszra, kiteregette a párkányon a litografált Utasítások lapjait, hogy belülről úgy lássák, olvas, nem bírja megvárni, míg hazamehet. azonnal tudni kívánja, milyen módon kell módosítani a tantervet ezerki- lencszáznegyvenöt áprilisában. A haragos könny elfutotta a szemét, ha akarta volna, se látja a betűket. Katust sose szerette, most azt érezte, egyenesen gyűlöli. Harmadszor rendelték le miatta, harmadszor hozták a tudomására, hogy nem jól végzi a munkáját. Az igazgató szenvedélyesen szerette a csinos táblaképeket, főbb színű tintával készített ügyes kis kimutatásokat, szemléltető rajzocskákat, és sose tudott jelesnek elfogadni egy dolgozatot, ha nem volt kifogástalan a külső alakja. Most is azt hiszi, ezen múlik az élet. Kajtus torz cs betűin. „Ne mondja azt, kérem, hogy középiskolai tanárnak készült, és hogy nem ismeri a hivatalos betűformákat. Tanulja meg az ábécé írását, ennél sokkal különb dolgokat elsajátíthatott az egyetemen. Cé-es. A cét így húzom. így kerekítem, így kötöm az s-sel. Igazán nem mondhatja, hogy boszorkányság.” Nem boszorkányság, dehogy az. Csak éppen nem akarja csinálni, nem érdekli. Felmegy a központba, megmondja, nem marad ^tovább ebben az elemiben, ahol cs betűk körül forog a világ, madarak meg fák napját ünnepük, és hülye versikéket gagyognak arról, hogy az élet gyönyörű. Nem erre vállalkozott, mikor megkezdte a tanulmányait. Ismereteket közölni értelmes, nagyocska lányoknak, fiúknak, ahhoz volna kedve. De Katus cs betűivel bajlódni — nem. Egyszer már járt a központban, akkor rábeszélték. hogy csak maradjon, még egyszer nem hagyja lerázni magát mindenféle csillapító érvekkel, hogy itt van rá igazán szükség, hogy a helybeli gimnázium nevelőinek létszáma teljes, itt viszont sok férfikollega hiányzik, akadozik a tanítás; van, aki meghalt, van aki még nem került elő a fogságból. Maradjon, nem adnak neki más beosztást. Sok férfikolléga hiányzik. Neki mondják ezt? Állt, lehunyt szemmel, odaengedte arcát a tavaszi szélnek. Különben is beszélni akar vele ismét, mondta az előbb az igazgató, nekik olyan rosszul esik, hogy annyira meglátszik minden kelletlen szaván, mozdulatán, hogy nem szeret közöttük lenni. Mért nem szeret, nem rossz emberek ők. Csak állt előtte, hallgatott, bámulta a szőnyeg mintázatát. Mit kellett volna válaszolnia? Hogy ő is tudja, nem rossz emberek, csak éppen Ko- vácsnénak két szép gyereke van, és itthon a férje. Takács .Marika menyasszony, a tornatanár veszi el, aki kiböjtölte a nagyanyja tanyáján az utolsó hónapokat, itthon a férje Szilágyinénak is. „Mért nem megy férjhez az ilyen szép kislány?” — kérdezte Kovácsné. az igazgatóhelyettes a múltkor. Neki éppúgy nem válaszolt, mint az igazgatónak. Beszéljen nekik talán Sándorról? Kiáltsa bele az igazgatói hangszóróba, hogy pusztult el a fronton, hogy tűnt el az élők közül, mint a füst a kéményről? Ki tud erről beszélni ? Katus cs betűi, azok körül forog itt a világ. „A cét így húzom, így kerekítem. így kötöm az s-sel, így ni. így mutassa meg majd, kartársnő, Katusnak is, és írasson vele a Rabiéra cs betűs szavakat, hadd tanulja meg végképp. Olyan fogalmakat keressen, amilyenek a gyerekeket érdeklik. Tartsa itt mindjárt ma, tanítás után, Simon Ildi egy házban lakik Katussal, küldjön vele egy cédulát, ne aggódjék az anyja, hol marad a kislány, maguk meg gyakoroljanak szépen egy kis félórát.” Az igazgató problémái! Mindjárt kicsengetnek, vége a szabad órájának. Ugyan hasznosan eltöltötte! Nem. jövőre nem csinálja tovább, ha nem segít a központ, maga veszi kezébe a dolgot. Elmegy zöldségesboltba, káposztát válogatni, Katus cs betűinél érdekesebb feladat lesz. Ha az ember répát árul, legalább nem kell naponta harmincszor elmagyaráznia egy falka gyereknek, hogy az igazság mindig győz, és az élet gyönyörű. Szünetben megírta a cédulát. Katus anyjának, felszaladt az emeletre, beszélt a Simon gyerekkel és Katussal is. Katus csak nézett rá mozdulatlan pillantású, szürke szemével. „Buta — gondolta a tanárnő. — In- dolens. Utálok vele foglalkozni. Milyen értelmetlen minden, milyen felesleges.” Volt még egy órája, a fiúosztályban, úgy ment be a kamaszok közé, mint egy vértanú. Nyelvtant tanított aznap, tudta, hogy rosszul csinálja, s állandóan érezte az osztály unalmát és ellenállását. Az igazgató benézett egyszer, a fiúk felpattantak, mikor meglátták az ajtórésben, s mindnek mosolyogni kezdett a szeme, pedig az igazgató nem is szólt semmit, csak éppen rájuk nézett. „Szeretik — gondolta a tanárnő. — Engem nem szeretnek. Nem maradok itt, nem érdekel az iskola. Nincs senkim, még csak a szüleim sem élnek, még rokonaim sincsenek semerre. Senkim sincs, aki tudná, mit vesztettem, aki ugyanarra gondolna, amire én. Idegenek között kell élnem.” Ha nincsenek Katus rút cs betűi, tizenkettőkor hazamehetett volna, így meg kellett várnia, míg a gyerek is végez. A szabad órás asszonyok ott beszélgettek körötte, ételrecepteket cseréltek, megtanították egymás, mi készíthető a kukoricalisztből. Ö elővette a munkafüzetét, dolgozni kezdett. gyűjtötte a cs betűvel kezdődő szavakat. Kovácsné, az Igazgatóhelyettes a válla fölé hajolt, kovácsné mindig mindent tudott, ami az iskolában történik, most is csak eny- nvit kérdezett; „Katus?” Mint az igazgató, ő is írt mintának egv óriási cs betűt, s azt javasolta, mindjárt értelmeztesse is a gyerekkel a leírt szót, akkor egyben szókincsfejlesztés! gyakorlatot is végezhet. „Csacsi” — írta a tanárnő. s elbámult saját keserűségén. Ugyan hogy férhet meg ennyi reménytelenség egy ilyen játékos fogalom mellett, amin Katus nyilván mosolyogni fog? „Csibe. cseresznye, cserebogár, csikó.” örülhet az igazgató, csupa qlyan szót talált, ami a .gyerék fogalmi körébe tartozik, ami kellemes asz- szociációval jár. „Csemege. Csóka. Csipi-csóka.” Kipottyant a könnye, elmázolta. „Meg vagy fázva” — sajnálkozott Kovácsné, s aszpirint kínált neki. Megrázta a fejét, hogy nem kér, gyakorolta tovább a cs betűit, és gyűjtögette a szavakat. Megtalálta a császár szót, a családot, meg ezt; csinnadratta. Egy Iskolában őrök a csinnadratta, itt mindig minden ajtó mögött mozgolódnak, beszélnek, és folyton szól a csengő. Csengő. ez is cs betűs szó. Felírta a füzetbe. Katus az első padban várta. Kihívta a táblához, s megmutatta neki, amire az igazgató és Kovácsné tanították. Rút cs betűt rajzolt, reszketett a keze, Katus engedelmesen másolgatta a torz vonalakat, arcán most sem látszott indulat. „Tied a világ, Katus — gondolta a tanárnő —, itt maradok miattad ebédidőben, és játszogatunk. Csibe, cserfa, csacsogás.” — Csacsi — diktálta. — Csengős csacsi. Most vihogni fog — várta. Ám a gyerek komoly maradt, majdnem rosszkedvű. Csikó. Csóka. Csermely. Semmi vidámság a figyelő arcon, csak a csúnya, betűk szaporodtak a táblán, a gyerek teljes közönnyel dolgozott. Csemege. Katus Katus azt írta: csemeg. — Csemege! — mondta emeltebb hangon a tanárnő. _ E a végén, mit nézel? Nem tudod, mi a csemege? Nem /várt választ a kérdésre, ugyanúgy tette fel, ahogy néha azt kérdezte valamelyik gyerektől; „Nem tudsz beszélni?’’ vagy: „Hát néma vagy?” Ám Katus felelt. Azt mondta, nem tudja, mi az a csemege. Egymásra néztek. A tanárnő emlékeiben vérnarancsok gurultak, rőt szemű datolyák, desszert, rumos meggy, csokoládé. Katus emlékei közt semmi. A csúnya cs betűk ott fehérlettek a táblán, a gyerek hozzápótolt egy e betűt a csemeg szóhoz. A tanárnő végiggondolta a szöveget: csacsi, csikó, csóka, csermely, és hirtelen rájött, hogy a vidékükön nincs is patak, és arra is, hogy a lovakat reges-régen mind behívták, és az erdőre nem lehet járni madárlesre, mert a fák között még ott az aknazár. Nézték egymást, Katus pillái nem rezegtek. — írj magadról cs betűs szavakat! —- mondta a tanárnő. — Tudsz? Katus azt mondta, tud. — És ha kérdezem, melyik mit jelent, meg tudod majd mondani a jelentésüket? Katus bólogatott, és írni kezdett. Már sokkal szebb betűket írt, mint a tanárnő, majdnem olyan elegánsakat, mint az igazgató. Felírta: csajka. „Miért nem csibe? — kérdezte magában a tanárnő. — Miért nem cseresznye, cserebogár, csillag. Mért csajka, uramisten? Miért?” — Amiből a katonák esznek — értelmezte a szót hangosan, tagoltan a gyermek, és megigazította az a betűt, hogy kerekebb legyen. Aztán mellé írta: csata. „Ne! — mondta a tanárnő gondolata. — Katus ir- galmazz! Ne értelmezd!” — Csata — mondta tagoltan Katus —■, ahol a katonák meghalnak. Csizma. Amiben mennek. Csont. M egakadt, mert á kréta hegye letörött a táblán, ahogy roppant igyekezetében rosszul tartotta. „Sándor — mondta a tanárnő gondolata —, Sándor! A csajka, amiből ettél, a csizma, ami a lábadon volt, a csata, ahol meghaltál. Csont.” I — Csönd — mondta Katus elgondolkozva, felírta, megakadt, mert ezt p szót valahogy nem tudta értelmezni. A tanárnő ránézett, életében először nézett rá úgy igazán, hogv lássa is. és Sándor halála óta legelőször érezte, hogy mégis van hát valakihez köze a világon, és azt is érezte, hogv talán mégsem megy el az iskolából. Babits Mihály „...mert vétkesek közt cinkos, aki néma...” — mondja Babits Jónása, s a híres verssor egy budapesti kávéház falán már emléktáblába -vésett feliratként is hirdőti a művész az ember kötelességét. A Jónási könyve híres soraiban így folytatja a próféta-Babits: „...mert gyönge fegyver szózat és igazság. Nincs is itt haszna szép szónak, s imának, csak harcnak és a hatalom nyilának. Én, Jónás, ki csak a Békét szerettem, harc és pusztulás prófétája lettem.” Betegágyán araszolta ezeket a szavakat a halálra készülő költő, hogy a fasizmus szédületébe tántorgó országnak prófétaija a végveszélyt, nehogy a hamuba hulló Nináve sorsára jusson. Tette ezt az a költő, aki pályája kezdetén büszkén vallotta magát a művészet elefántcsont-tornya magányos lakójának. Aki később is sokszor hangozhatta félelmét, tartózkodását a közvetlen társadalmi kérdésektől és finnyás ízléssel válogatta művész-példaképeit, szomorú és zárkózott egyéniségének hazai és külföldi rokon-szellemei közül. Mégis igazságtalanok lennénk. ha Babitsot csak a Jónás könyve felől közelítenénk meg. Már a világháború közben tanári állását veszti egyetlen jámbor, pacifista, királyellenes hasonlatáért, majd egyetemi tanári katedrát vállal a Tanácsköztársaság idején. Ám akkor is leegyszerűsítenénk életpályáját, ha csupán társadalmi elkötelezettségének külső, vagy költeményeiben jelentkező belső nyomait vizsgálnánk. A tudós-költő, vagy pontosabban: a költészet tudósa, a poeta doctus, ahogy már életében nevezték, sokkal nagyobb hatással volt a huszadik századi magyar Urára, mint azt az olvasóközönség sejti. Még azok is, akik vitatták költér szetének bizonyos elemeit — mint József Attila tette kitűnő tanulmányában —, a nagy ellenfélnek kijáró alapossággal vágtak neki, hogy stílusának műveltségből, filozófiából. elvontságból és sérülékeny emberi érzelmeiből font hálóját felfejtsék. S ha személyes barátja kevés író, művész lehetett, emberi, költői, céhmesteri rangja elfogultságaival együtt is egy szakma mércét mutató vezetőjévé emelte. S az irodalmi élet vezére betegágyán nőtt fel a feladat méreteihez, hogy • így mennydörögjön, megtört testéből is a fasizmus mindem veszedelmeire: „Irtsd ki a korcs fajt. s gonosz nemzedéket, mert nem lesz addig igazság, se béke, míg gőgös Ninive lángja nem csap az égre.” Holnap lenne 90 éves. Könyvjelxö trók műhelyében A költő kifejezési formája a vers, a prózaíróé a regény vagy a novella. Van azonban, amit csak egy interjú mondhat eL Sajátos műfaj ez, sajátos törvényei vannak. Az író szubjektív látásmódját tükrözi világunkról, az irodalomról, önmagáról. Bertha Bulcsu „írók műhelyében” című interjúkötete mintegy folytatása az egy év előtti „Meztelen a király” kötetnek. A szerző az inter júkészítés során a kortárs írók legielesebbjeit, többek között Cseres Tibort Garai Gábort, Déry Tibort, Illyés Gyulát Mándy Ivánt, Zelk Zoltánt ég másokat keresett fel. Az olvasó a szerzővel együtt lépheti át szobájuk köszöbét. s így a művek mögijtt álló alkotók emberi közeibe kerülnek. Szinte harmadik, láthatatlan résztvevője lesz mindenki a vallomááos párbeszédeknek. Bertha Bulcsú éles szemmel figyeli meg mindazt, ami megfigyelésre érdemes, s közben aprólékosan leírja környezetüket. és láttatja ahogy az író él és dolgozik: „A Cseres Tibor-i világ, azt hiszem, rendezett. Ebben a világban a szellem feja és ereje mozgat mindent A fák, mint társak állnak az ajtó előtt, s élvezik rangjukat, az egyenlőséget, az együttélést Cseres Tiborral. Tavasztól késő őszig Cseres együtt lélegzik kertjével, a fákkal." De nemcsak az írót ismerjük meg, hanem szülőfaluját az ott élő emberek szokásait és tulajdonságait is. A szerző okosan kérdez. de ha kell, hallgat is. Kérdései érdekesek, nem szokványosak, mindig a lényegre irányulnak és ritkán ismétli önmagát •Mit tud meg az olvasó a kérdésekből? Megtudhatja, hogy kedvenc írója vagy költője hogyan indult el a pályán: hogyan határozta meg emberi, írói arculatát a táj, a neveltetés, a származás; milyen módszerrel dolgozik; hol és mennyit ír; milyen » közérzete? A fesztelen cseve- vegés közben azt is megtudjuk, hogyan öltözködik, mi a kedvenc étele, itala és cigarettája. A szerző az interjúk készítése során írói eszközökkel dolgozik, így azok szinte novellákká lényegülnek. Mert Bertha Bulcsu vérbeli novellista is. Félreismerhetetlenül sajátos hangja és világa van. Élesen rögzít, pontosan ábrázol; hiteles és takarékos. Mindazt amit ad, kifogástalanul adja, mert jól is ír; fegyelmezetten, tárgyszerűen, fölösleges ékítmények nélkül. Könyvét szinte irodalomtörténeti jelentőségűvé avatja az a tény. hogy későbbi korok emberei is megismerhetik majd: hogyan éltek és dolgoztak az írók a huszadik század második felébei\ De ezen túl az interjúk elmondanak valami olyat is a má irodáméról, a korról, amit máshol, eddig még nem mondtak eL % 6*. Szabó Magda: ^ CSE V v
