Szolnok Megyei Néplap, 1973. október (24. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-02 / 230. szám

2 SZOLNOK MKOL 1973. október 2. . w* _ V Évforduló a fekete kontinensen Tizéfiöt esztendeje. 1938. október 2-án lassan lekúszott ö francia trikolór Conakry, a guineai főváros stadionjának zászlórúdján és az új nemzet himnuszának akkordjai kö­zepette méltóságteljesen felemelkedett a Guineai Köztár­saság lobogója. Az új ország állam- és kormányfője a ve­terán, hivatásps politikusok akkor Afrikában oly ritka cso­portjához tartozott. A fiatal tehetséges diák nem tudott beletörődni abba, hogy hazáját 1892 óta Francia-Guineaként tartották nyilván a földrajzkönyvek és térképek. 1958 óta sokminden történt Afrikában, amelyet nemcsak 1 lakói bőrének színe, hanem sorsa miatt is gyakran neveztek fekete kontinensnek. De Sekou Toure, aki fiatalon nemcsak hazájában, hanem párizsi esztendei alatt Franciaország haladó köreiben is nagy nevet szerzett magának, ma is a másfél évtizedes fennállását ünneplő Guineai Köztársaság állam- és kormányfője. A függetlenség csak a felemelkedés lehetőségét nyitotta meg Guinea előtt, de rendkívül nehéz esztendők következtek. A 245 ezer négyzetkilométer területű, mintegy öt és fél­millió lakosú nyugat-afrikai köztársaság rendkívül súlyos örökséget vett át a gyarmatosítóktól. Az ipar és a korszerű mezőgazdaság szinte teljes hiánya rezzenetlenül megmaradt a kolonializmus időszakában. Nem voltak képzett hivatal­nokok, katonák, orvosok, mérnökök és a távozó gyarmat- tartók magukkal vitték egész közigazgatási apparátusukat, valamennyi technikai felszerelésüket. A helyzetet súlyosbította egy nem elhanyagolható föld­rajzi körülmény: Portugál (Bissau) -Guniea közvetlen szom­szédsága. Afrika első és utolsó gyarmattartói, a portugálok innen rendszeres támadásokkal kísérelték meg, hogy kitölt- sék a franciák távozása után — szerintük — keletkezett „légüres teret”, vagyis pozíciókat teremtsenek a Guineai Köztársaságban. Sekou Toure nem egyszer a felfegyverzett nép, a milícia segítségével verte vissza ezeket a támadásokat. Ma a hely­zet alapvetően megváltozott: Bissau-Quineában megalakult a független kormány, amelyet mind több ország ismer el és immár a portugálok folytatnak utóvéd-harcokat. Az államfő és népe tudta, hogy az idő a függetlenség erőinek dolgozik. Az önállóság tizenötödik születésnapján elégtétellel állapíthatjuk meg, hogy a Guineai Köztársaság minden nehézség ellenére gyors ütemben fejlődik. Koszigin hazaérkezett Moszkvába Közlemény a szovjet—jugoszláv tárgyalásról A Szojuz—12 űrhajósai a szovjet fővárosban Az űrrepülés sikeres befejezése után Moszkvába érkez­tek a Szojuz—12 űrhajósai. Képünkön: V. Lazarev (bal­ról) és O. Makarov űrhajósok a repülőtéren. Jugoszláviai látogatásáról hazatérőben Koszigin szov­jet miniszterelnök hazánk felett átrepülve táviratban fejezte ki jókívánságait Ká­dár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának, Losonczi Pálnak, az Elnöki, Tanács elnökének és Foek Jenőnek, a Minisztertanács elnökének. • • * Alekszej Koszigin, az SZKP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnö­ke, aki Dzsemal Bijedicsnek, a Jugoszláv Szövetségi Vég­rehajtó Tanács (a kormány) elnökének meghívására hi­vatalos baráti látogatást tett Jugoszláviában, tegnap fzíséretével együtt hazaér­kezett Moszkvába. BELGKÁD A jugoszláv fővárosban tegnap közös közleményt adtak ki Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök szep­tember 24 és október 1-e között Jugoszláviában tett hivatalos baráti látogatásá­ról. A szovjet kormányfő Joszip Broz Tito köztársasá­gi elnökkel és Dzsemal Bi- jedics kormányfővel folyta­tott megbeszéléseket a nem­zetközi helyzetről, valamint a két ország együttműködése fejlesztésének lehetőségeiről. MOSZKVA Az Izvesztyija tegnapi számában Alekszej Koszigin. szovjet kormányfő jugoszlá­viai látogatásának eredmé­nyeit kommentálva rámutat, hogy a Szovjetunió és a szocialista Jugoszlávia egy­aránt érdekelt a béke szi­lárdításában, valamint ab­ban, hogy pozitív lépések történjenek a bonyolult nemzetközi kapcsolatokban és ezeket a lépéseket a szo­cialista országok következe­tes és összeegyeztetett poli­tikája révén visszavonhatat­lanná tegyék. A lap megál­lapítja, hogy a Szovjetunió és Jugoszlávia az időszerű nemzetközi kérdésekben azonos, vagy egymáshoz kö­zelálló álláspontra helyezke­dett. A Szovjetunióban — írja a lap — pozitívan ér­tékelik azokat az erőfeszíté­seket, amelyeket Jugoszlá­via tesz a békés együttélés elveinek megvalósítása ér­dekében. Az Izvesztyija szerint Koszigin látogatása tovább tömöríti a szocialista orszá­gokat, erősíti sokoldalú együttműködésüket, különö­sen gazdasági területen. Ju­goszlávia aktívan részt vesz a KGST munkájában és egyre szélesebb területen kooperál a szocialista orszá­gokkal. A belgrádi tárgyalá­sok napirendjén szerepelt a hosszúlejáratú együttműkö­désre való áttérés kérdése. A moszkvai délutáni lap végezetül arra mutat rá, hogy Jugoszlávia az utóbbi időben a színesfémkohászat­ban, a gépgyártásban és a mezőgazdaságban egy sor jelentős hossz-lejáratú meg­állapodást kötött szocialista partnereivel és ezek a meg­állapodások lehetővé teszik, hogy Jugoszlávia a termelé­si kapacitások növelését évekre előre tervezze, ellá- sa magát megrendelésekkel és biztosítsa a stabil elhe­lyezési piacokat. A Szojuz—12 kéttagú le­génysége, Vaszilij Lazarev űrhajó parancsnok és Oleg Makarov fedélzeti mérnök vasárnap visszatért a Moszk­va környéki Csillagvárosba. A Szojuz sikeres útjának al­kalmából a Csillagvárosban megtartott gyűlésen Georgij Beregovoj tábornok, a szov­jet űrhajósokat előkészítő központ vezetője méltatta Lazarev és Makarov munká­ját. A Szojuz—12 legénysé­ge kétnapos útjával újabb lé­pést tett a Szovjetunió űr­kutatási programjának meg­valósítása felé — mondotta. A legénység sikeresen haj­totta végre a tökéletesített fedélzeti rendszerek kipróbá­lását és ellenőrzését, a kézi és automatavezérlés további kidolgozását. Üdvözlő táviratok Tiltakozás a chilei terror A Kínai Népköztársaság megalakulásának 24. évfor­dulója alkalmából a Magyar Népköztársaság kormánya, a magyar nép nevében Fock Jenő, a Minisztertanács el­nöke üdvözletét és jókíván­ságait fejezte ki a Kínai Népköztársaság Államtaná­csának és a kínai népnek. Péter János külügyminisz­ter az évforduló alkalmából táviratban üdvözölte Csi Peng-fej-t, a Kínai Népköz- társaság külügyminiszterét. ☆ A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a Szovjet Minisztertanács üd­vözölte a kínai népet a KNK kikiáltásának 24, évfor­dulója alkalmából, A Kínai Népköztársaság elnökéhez és IlegSelaőbb államhatalmi és népképviseleti szerveihez in­tézett szovjet távirat hangoz­tatja, hogy a szovjet nép mindig sokoldalú és széles körű támogatásban,. részesí­tette a kínai népnek az Ok­tóberi Szocialista Forradalom hatására kibontakozott fel­szabadító mozgalmát, a szo­cialista építőmunkát. „A szovjet és a kínai nép alapvető hosszútávú érdekei­nek egybeeséséből kiindulva a Szovjetunió következetesen gíkraszáll a Kínai Népköz- társasághoz fűződő jószom­szédi kapcsolatok és az együtt­működés helyreállításáért a szuverenitás, az egyenjogú­ság és a beiügyekbe való be nem avatkozás elveinek tisz- tartása alapján,'’ Bizottsági ülés Genfben G«ifben tegnap ülést tat“ tolt aa európai biztonsági és együttműködési értekez» let jspQrdináeiós bizottsága Hegy áttekintse ft konferem pia második szakaszának; eddigi tevékenységét, és megszabja az értekezlet to­vábbi munkarendjét, A 35 résztvevő ország képviselői ezután rövid ál­talános vitát folytattak az értekezlet eddigi tapasztat jataipéi, majd bizottságot (pipitek kj a további mufi­konferencia köreiből szár­mazó értesülések szerint több nyugati ország képvise­lői a konferencia ütemének csökkentését, naponta keve­sebb albizottság ülésezését javasolták. Megvitatták a koordiná­ciós bizottság ülésén a nem­zetközi szervezetekkel, így elsősorban az ENSZ euró­pai gazdasági bizottságával való konzultáció kérdését, is. A biztonsági értekezlet kosrdinaeiós kizslfoáeg. $)a lelHatja ffiHfílíáját ellen Fulbright szenátor. az amerikai szenátus külügyi bizottságának elnöke hang­súlyozta: Washingtonban és Santiagóban egyaránt szá­molni kell azzal, hogy az amerikai közvéleményt mélységesen felháborítják a chilei események. Elmond­ta. hogy a külügyi bizott­ság ezrével kap leveleket, táviratokat. telefonhíváso­kat, amelyek arról tanús­kodnak, hogy az amerikai embereket nyugtalanítják az államcsíny véres következ­PLEIKÜ Nguyen Van Thleu saigoni elnök tegnap Pl alkuban egy katonai ünnepségen elhang­zott beszédében arra szólított fel, hogy fokozzák a felsza= badított övezetek gazdasági blokádját. Minden szem rizs­től meg kell fosztani ezeket a területeket — mondotta Thieu, s ürügyként azt hoz­ta fel, hogy a hazafias erők „effenzívára” készülnek. B£es Az osztrák kancellári kis vgtgl ítgpvjypje állatán Hí­ményei. és különösképp az, Hogy az Egyesült Államok­nak milyen szerepe volt a chilei tragédiában. A katonai államcsíny ide­jén amerikai hadihajók tar­tózkodtak a chilei partok közelében, hogy közös had' gvukorlat.cn vegyenek részt, s jelenlétük ürügy volt ar­ra. hogy a chilei hadihajók nem sokkal az államcsíny kirobbanása előtt kifuthas­sanak, s “kudarc esetén a chilei kikötők határain túl lehessenek. vatalosan bejelentette, hogy Golda Meir izraeli miniszter­elnök ma délután Birsbe ér­kezik, BONN Willy Brandt nyugatnémet kancellár levélben tájékoz­tatta Georges Pompidou francia köztársasági elnököt Nixon elnökkel és Kissinger külügyminiszterrel folytatott washingtoni tárgyalásairól — jelentette be tegnap Bonn­ban Rüdiger von Weehmar MINDENFELŐL Folytatódik az ENSZ közgyűlés 28. ülésszaka Ottó Winzer felszólalása Az ENSZ közgyűlés 28. ülésszakának általános poli­tikai vitájában tegnap -fel­szólalt Otto Winzer, az NDK külügyminisztere. Az NDK felvétele az ENSZ-be — mondotta beve­zetőjében — azt bizonyít­ja, hogy Európában lezárult a háború utáni időszak. Aláhúzta, hogy az NDK megalakulása óta a potsda­mi egyezményben rögzített politikát követte, s hogy a demokratikus német állam antifasiszta demokratikus alapon fejlődött szocialista állammá. A potsdami egyez­ménnyel összhangban lelki- ismeretesen eleget tett jóvá- tételi kötelezettségeinek a a Szovjetunióval és a Len­gyel Népköztársasággal szemben. A lengyel, és cseh és a szlovák nép irányában, amely népek oly gyakran voltak a nagynémet agresz- szió áldozatai, döntő lépése­ket tett az igazi megbéké­lés érdekében. Az NDK anélkül, hogy az ENSZ tagja lett volna •— folytatta- Winzer —. követ­kezetesen megvalósította a világszervezetnek a kolonia­lizmus és a neokolonializ- mus elítélésére, a fajüldöző rendszerek bojkottálására vonatkozó összes határozata­it és ajánlásait. Külpolitiká­jának alapelvei az ország megalakulása óta; a béke és biztonság tartós szavatolása, a függetlenségükért és sza­badságukért küzdő népek tá­mogatása. Törvényes ENSZ-tagsága új lehetőséget tár fel az NDK előtt arra, hogy sa­ját népe, a békés egymás mellett élés és a világbéke érdekében hatékonyan ki­bontakoztassa békepolitiká­ját. Az NDK külügyminisztere emlékeztetett arra, hogy a két német állam ENSZ-be történt bebocsájtását nem­zetközi jogi szerződések előz­ték meg, amelyek elsimerik az európai határok és az európai területi status quo érthetetlenségét. E szerződé­seket a Szovjetunió, a Len­gyel Népköztársaság és a Német Demokratikus Köz­társaság kötötte a Német Szövetségi Köztársasággal. ' Az államok nemzetközi kapcsolatai csak akkor szol­gálják az enyhülést, — a bé­kés együttműködést, ha az ENSZ alapokmányában rög­zített, mindenkire kötelező elveken nyugszanak. Vonat­kozik ez az NDK és az NSZK kapcsolataira is. „Az NDK és az NSZK kapcsolatainak alapjairól szóló szerződés megfelel a megmásíthatatlan történelmi realitásoknak, amelyek a második világháború és a háború után német terüle­ten végbement fejlődés eredményeként alakultak ki, hangsúlyozta Winzer. — Negyed évszázada két egymástól független, szuve­rén, különböző társadalmi rendszerű német állam lé­tezik. Az NDK a béke, a demokrácia és a szocailiz- mus állama, amely egyszer és mindenkorra szakított a német militari zmus áldatlan múltjával. Az NDK-bán fejlődik a szocialista né­met nemzet, amely szoros szövetségben áll a szocialis­ta államközösség népeivel. — Az NDK örömmel üd­vözli a Szovjetunió javas­latát, hogy az ENSZ köz­gyűlés 28. ülésszaka foglal­kozzék a Biztonsági Tanács állandó tagjai katonai költ­ségvetésének 10. százalék csökken lésével.. . Az NDK osztja az ENSZ tagállamok túlnyomó több­ségének álláspontját, hogy megérett az idő a leszere­lési világkonferencia össze­hívására, amely lehetővé tenné az összes államok egyenjogú részvételét — mondotta. A latinamerikai helyzetet elemezve, Otto Winzer ál­lást foglalt Chile törvényes kormányának megdöntése és Allende elnök meggyilkolása ügyében is. Ennek kapcsán kifejezte meggyőződését, hogy 'a chilei nép a véres terror és erőszak ellenére vissza fogja verni az élet­hez való joga és fejlődésé­nek önmaga által való meg­határozására tartott igénye elleni támadásokat. Péter János a török külügyminisiter 'ogadásán Péter János külügyminisz­ter, aki az ENSZ-közgyűlé- sen résztvevő magyar dele­gáció vezetőjeként New Yorkban tartózkodik, tegnap Szarka Károly nagykövettel. hazánk állandó ENSZ-képvi- selőjével együtt részt vett a Bayülken török külügymi­niszter által a közgyűlési de­legációk tiszteletére adott ebéden. Tízezer pedagógus sztrájko az USA-ban A tanév megkezdődött az Egyesült Államokban, de Michigan állam Detroit varosában az iskolák több­sége változatlanul zárva van. Több mint 10 000 peda­gógus sztrájkol. Fizetésemelést követelnek a drágaság növekedése következtében. A helyi hatóságok, amelyek ugyan tárgyalásokat folytatnak a pedagógusok szak- szervezetével, engedményeket nem tesznek és a bíró­ság hatáskörébe utalták az ügyet. A detroiti pedagó­gus szakszervezet vezetői elleni per október 1-én kez­dődik. Azzal vádolják őket, hogy megsértették a bí­rósági döntést, amely a pedagógusoknak mint állami hivatalnokoknak megtiltja a sztrájkot. Indiana állam Highland városában hasonló bírósági döntést hoztak. Ebben a városban is bírósági eljárást indítanak a sztrájkoló pedagógusok ellen. Harmadik hete sztrájkolnak New York város két legnagyobb kerülete — Brooklyn és Queens — közép­iskoláinak fizetésemelést követelő pedagógusai. imm intiimn mw r. ■ » rmruiTi »lirmii i n ■ ryrurr. Párizsba érkezett az olasz elnök Giovanni Leone olasz köz­társasági elnök tegnap dél­után kétnapos hivatalos lá­togatásra Párizsba érkezett, Az elnököt Pompidou köz- társasági elnök fogadta. Aj* látogatás fcepetä-: ben tartandó eszmecserék té­mái között szerepel az álta­lános európai helyzet átte­kintése is, valamint az Egye­sült Államok és a Közös Piac közqtti viszony inegvi - tatása, «sí. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom