Szolnok Megyei Néplap, 1973. szeptember (24. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-16 / 217. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. szeptember 16. Korrekt gyilkosság Nem az első és feltételezhetően — sajnos — nem az utolsó vérengzés miatt irányul a haladó világ figyelme Dél-Afrikára. A fajüldöző rezsim rendőrsége szerda hajnalban sortüzet nyitott a carletonville-i aranybánya dolgozóira. Tizenegy halottat és tizenkét sebesültet követelt a gyilkos merénylet. Okkal kínálkozik a kérdés: vajon mi indította Johannes Vorster rezsimjét az újabb tömeggyilkosságra ? Nos, a válasz egyszerű: a bányászok béremelést követeltek. Az apartheid — a faji megkülönböztetés — lelkes híve, a bennszülött lakosság jogait sárba tipró fehér telepgskormány miniszterelnöke nem átallotta cinikusan kijelenteni: a rendőrség „korekt módon” járt el, amikor tüzet nyitott. Ügy érvelt: a tüntetőktől nemcsak a fehéreket — értsd a kisebbséget — hanem saját társaikat is meg kellett védeni, s ez adott okot a tömegvérengzésre. A fajüldöző módszereiről hírhedt Dél-afrikai Köztársaságban gyakoriak a hasonló esetek. A carleton- ville-ihez hasonló „korrekt” gyilkosságokkal szüntelenül rettegésben tartja a maroknyi fehér telepes az őslakosságot, sárba tiporva az alapvető emberi jogokat, felrúgva a legelemibb demokratikus szabadságjogoknak még a látszatát is. Szakszervezeti jogokról, szervezkedési szabadságról, emberibb megélhetést nyújtó bérezésről az apartheid körülményei között szó sem lehet. A jogok csak 4 fehér telepeseket illetik meg. Az őslakosságnak csak a kötelességből jut ki. Az önbíráskodás félelmetes légkörében a fehér telepes a legapróbb rendzavarás, a legcsekélyebb sérelem esetén is jogot formálhat a fegyveres megtorlásra. Napjaink tragikus anakronizmusa a fajüldöző Vorster- rezsim. Áldozatainak száma azonban nőttön-nő. S a világ haladó erőinek gyakori tiltakozása az ENSZ illetékes bizottságának közbenjárása. szankciók bevezetése és erélyes fellépések ellenére Pretoria urai nem hajlandók emberi körülményeket teremteni az ország ős- Ukóinak. Eli enimondások A Kínai Kommunista Párt X. kongresszusa Ha a Kínai- Kommunista Párt nemrégen lezajlott X. kongresszusa fő nemzetközi mondanivalóját keresi az ember, nem nehéz megtalálni a választ. A tanácskozás egyértelmű- ’ en — és sajnos elvakult gyűlölettel — a Szovjetuniót kiál- * tóttá ki fő ellenségének, a szovjetellenességet tette a párt el- ' sőszámú feladatává, s minden egyebet ennek rendelt alá. > » Rövid fegyverszfinet a csoportok között y Sokkal nehezebb helyzetben van a kommentátor, aki azt keresi, hogy mi az az új információ, elemzés illetve irányvonal-meghatá- rozás, amelyet az ország belső életére vonatkozóan adott a KKP mostani kongresszusa. S ha Csou En-laj- nak a tanácskozás elé terjesztett, a Központi Bizottság nevében elmondott beszámolójában ilyen mondatokat olvas: „Lin Piao pártellenes klikkjének összeomlása nem jelenti a párton belül a két irányvonal közötti harc végét”, továbbá: „Az elkövetkező időben sokáig lesznek még harcok a párton belül a két irányvonal között, ami az ellentmondásokat fogja tükrözni, s e harcok tízszer, húszszor és harmincszor fognak előfordulni” — akkor óhatatlanul az a gondolata támad, hogy a KKP X. kongresszusa nem egyéb, mint, hihetőleg rövid fegyverszünet a párton belül küzdő különböző csoportok között. 1 Egyébként teljesen érthe- tő, hogy Csou En-laj, a nagy taktikus ángolna ; módjára lavírozott: minden ; megállapítása a belső viszonyok megítélését illetően csupa óvatosság, amolyan „egyrészről-másrészről” bölcsesség volt. Egy kongresz- ’ szuson, amely jóváhagyta és , helyesnek, beváltnak és to- . vábbra is követendőnek nyilvánítja az előző, a KKP , IX. kongresszusa irányvona- , lát — amelyet időközben , elsőszámú ellenségnek kiki- , áltott Lin Piao terjesztett , elő és egyúttal megállapít- ja, hogy Lin Piao a jobboldali revízionizmus képvise- 1 lője, mióta a pártban tévé- > kenykedik —, itt az előadó- ; nak semmitől sem kellett ’ jobban óvakodnia, mint az > egyértelmű, világos szavak- > tói, megállapításoktól. A belső helyzetre csak következtetni > lehet [ Mindezek miatt a nyilvánosságra hozott anyagokból csak következtetni lehet, milyen ma a belső helyzet a Kínai Népköztársaságban, a pártban és még inkább arra, hogy milyen útori próbálnak tovább haladni. A gazdasági helyzetről, a tervekről egyetlen adatot sem közölt Csou En-laj. (Persze a tanácskozás szigorúan titkos jellege miatt nem kizárt, hogy magán a kongresszuson sok minden más is elhangzott, mint amit a kínai néppel és a külvilággal közöltek.) „Országunk népe a Lin Piao bírálatára és a munkastílus kiigazítására született mozgalmaktól sarkallva, felülkerekedett a Lin Piao-féle pártellenes klikk szabotáló tevékenységén, úrrá lett súlyos természeti katasztrófákon és új győzelmeket ért el a szocialista építés terén. Jól ala- v kul országunk ipari, mező- * gazdasági, közlekedési, pénz- és kereskedelemügyi helyzete. Nincsenek sem külső, sém belső adósságaink. Az árak stabilak és a piac virágzik. Számos új eredményt értünk el a kultúra, az oktatás, a közegészség, a tudomány és a műszaki fejlődés terén”. Ennyit mondott Csou En- laj, s ez bizony egy ilyen . nagy ország bonyolult vi- ‘ szonyainak megítélésére tel- . jességgel elégtelen alap. • Annyi azonban biztos, hogy bizonyos nehézségeken „úrrá kellett lenni”, ha — természetesen — az ilyen bajok okozója nem is lehet más, mint az éppen időszerű főellenség, Lin Piao... «► konszolidálja és továbbvigye a nagy proletár kulturális forradalom vívmányait és megfelelően kell dolgoznia minden téren”. Ebből megint csak annyi deríthető ki, hogy bizonyos egészségtelen tendenciák vannak — hogy milyen területeken, milyen irányzatúak, s mik, illetve kik képviselik, az szándékosan homályban marad, — had’ rettegjen mindenki, hogy most éppen ő kerül sorra! Aztán: konszolidálni kell, meg tovább folytatni a proletár kulturális forradalmat. (Ez utóbbi utasítás különben még többször elhangzik.) A kongresszus beszámolója — nyilván nem ok nélkül — nagyon erőteljesen követeli, hogy tovább kell erősíteni a párt központosított vezetését. Igen ám, de mit kezdjen a pármunkás, a párttag az ezt konkretizáló megfogalmazással: „A hét szektor — az ipar, a mezőgazdaság, a kereskedelem, a kulturális élet és az oktatás, a hadsereg, végül a kormány és a párt — közül a párt az, amely az általános vezetést gyakorolja”. Megrárkódtatáíok Tárhatók Mindenesetre a KKP X. kongresszusának belpolitikai vonala arra mutat, hogy a harc a párton belül tovább folyik, s még nem kevés megrázkódtatásra számíthat az ország, a társadalom. Az a figyelmeztetés, amellyel Csou En-laj zárta beszámolóját, ezekre az időkre igyekszik felkészíteni az országot, s a külvilágot: „Egy igazi kommunistának készen kell állnia arra, hogy magasabb, illetve alacsonyabb tisztségeket egyaránt betöltsön, képesnek kell lennie arra, hogy gyakran kiállja az előléptetés, illetve a lefokozás próbáját”. Nemes János Az Indokínai mérleg A kambodzsai hazafiak tovább fokozzák támadásaikat a Lón Nol-rendszer hadserege ellen. A fővárosba vezető főközlekedési utakat és az ország területének 85 százalékát ellenőrzésük alatt tartják. 1973. augusztus 15-én véget ért az Egyesült Államok indokínai háborúja, de a Thaiföldön, Guamon és a 7. amerikai flotta hajóin állomásozó 62 000 katonával a délkelet-ázsiai amerikai jelenlét továbbra is megmaradt. Az 1961. decembere óta tartó indokínai háborúban az amerikai hadsereg 46 079 katonája halt meg, 303 653 megsebesült, 1259 pedig eltűnt. Ez a háború 140 milliárd dollárjába került az amerikai népnek. 1965-től (a VDK rendszeres bombázásának kezdetétől) 1972. végéig Indokína 741 635 négyzetkilométer területére, 8.5 millió tonna bomba hullott. Nyugati becslések szerint ez kb. ötszöröse a második világháborúban az európai hadszínterekre ledobott bombamennyiségnek. A térség 50,6 milliós szegény (az egy főre jutó nemzeti össztermék 1970-ben átlag 115 dollár) lakosságából kb. 10 millió ember volt kénytelen elhagyni otthonát, sok millióan pedig megsebesültek. A háborús károk 90 százalékát a polgári lakosság szenvedte eL ikVfri Az óriási méretű amerikai emberi és anyagi támogatás ellenére a felszabadító erők — amint térképünk is jól szem- lélteti — hatalmas sikereket értek el az elmúlt 8 évben. Nemcsak Kambodzsa (181 035 négyzetkilométer, 6,7 millió lakos) és Laosz (231000 négyzetkilométer, 3,11 millió lakos) területének nagy részét szabadították fel, hanem jelentős területeket ellenőriznek Dél-Vietnamban, (170 850 négyzet~ kilométer, 18,8 millió lakos) is. így Dél-Vi'etnamban két kormány és hadsereg valamint három politikai erő létezik, amelyet az 1973. január 27-én aláirt párizsi egyezmény is elismer. A feladatokról általánosságokban Ami a feladatokat illeti, abban is általánosságokban mozgó, szűkszavú és igencsak sokféle képpen értelmezhető volt a kongresszus. „További erőfeszítésekre van szükség annak érdekében, — mondotta Csou En-laj, ■— hogy leküzdjük a hiányosságokat, hibákat és bizonyos .egészségtelen . tendenciákat, amelyek munkánkban megnyilvánulnak. Egész pártunknak ki kell használnia a jelenlegi kedvező légkört ahhoz, hogy /' Mao Ce-tung fogadta Ponpadout Mao Ce-tung fogadta a Kínában tartózkodó francia köztársasági elnököt, Georges Pompidout Tágulnak az együttműködés távlatai A világsajtó, valamint különböző országok politikai és közéleti személyiségei továbbra is élénken kommentálják annak a látogatásnak az eredményeit, amelyet Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára tett az Egyesült Államokban. A visszhangok többsége megerősíti Brezsnyev szavait: „A szovjet— amerkai kapcsolatok javulását mi nem tekintjük elszigetelt jelenségnek, hanem úgy tekintjük, mint a nemzetközi légkör alapvető meg- javulása átfogó folyamatának szerves, méghozzá rendkívül fontos részét.” Ez a vitathatatlan tény jutott kifejezésre abban, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok az egyetemes béke és biztonság megszilárdításának céljától vezérelve egyezményt kötött a nukleáris háború elhárításáról. A legmagasabb szinten folytatott szovjet—amerikai tárgyalások e legfontosabb dokumentumának aláírása jelentős lépés ü nemzetközi feszültség enyhítésének útján. Nemcsak a kortársak, hanem az eljövendő nemzedékek is méltán tartják maid történelmi ie'en- tó«égűnek ezt az egyezményt. ó'élionv hai4s a nemzet közi téoköne A Szovjetunió — irta a ki tóga tás t megelőzően a New York Times — mindent megtesz annak érdekében, hogy támogassa az egyetemes béke megszi lárdításá- nak kedvező tendenciáját.” Ez valóban így is van. És e következtetés helyességéről bárki meggyőződhet, aki elolvassa a szovjet—amerikai közös közleményt és az új megállapodásokat, amelyek számos vonatkozásban kibővítik a békés és kölcsönösen előnyös kapcsolatok körét. A tárgyalások során összegezték a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésében eddig elért eredményeket, fontos további lépéseket határoztak el, bővítették a tartós együttműködés területeit, miáltal az együttműködés stabilabbá vált A szovjet—amerikai jó kapcsolatokat a nemzetközi béke állandó tényezőjévé kell tenni — ez volt a Washingtonban, Camp Da- vidben és San Clementé- ben folytatott megbeszélések vezérmotívuma. Mint Leonyid Brezsnyev kijelentette, a szovjet—amerikai csúcstalálkozó megerősítette, hogy mindkét fél „helyes úton jár, hiszen ez felel meg népeink és az egész emberiség létfontosságú érdekeinek.” A földkerekség békeszerető erői mind egvetértenek ezzel az értékeléssel. A világ sorsa kétségkívül nagv mértékben függ attól, rn’ként a Szovjetunió és az Egyesült Államok karv’so’ntai. Az is nyilvánvaló, hogy e két ország viszonyának javulása egyetlen harmadik ország érdekeit sem csorbítja. Ellenkezőleg, igen jótékonyan hat a nemzetközi légkör alakulására. A politikai póker hangoskodó játékosai azonban egyáltalán nem értenek egyet ezzel a vitathatatlan következtetéssel, hanem sokatmondó hangsúllyal azt kérdezgetik: Ki a vesztes? Ki ellen irányulnak a szovjet— amerikai egyezmények, amelyekkel — mint mondják — a „szuperhatalmak” újra „felosztották a világot” maguk között? Amerikában van egy mondás: „Madarat az énekéről lehet felismerni.” Az efféle provokációs áriák hangzavarából nem nehéz kihallani a béke ellenségeinek hangját és űzőkét. akik hegemóniákra törve az államok egymás közti viszonyának kiélezésével próbálkoznak. Az ilyen nagyarányú és nagyhorderejű események értékelésénél, mint amilyen a szovjet—amerikai csúcs- találkozó. fontos, hogy számításba vegyük a ielen]ovl világtörténelmi hátteret is. „A jelenlegi világhelvzet” — írta a Nation című párizsi lap — erősen külöobö- zi’- •> közelmúlttól, a hidegháború időszakától. 1973- ban az együttműködés ás a megegyezés a béke szinonimái. az államfők és kormányok programjában szereplő elsőrendű problémák közül is a lege'sőrendűbbek.” A lap vélekedésében sok az igazság Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy ez t
