Szolnok Megyei Néplap, 1973. július (24. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-13 / 162. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. Július 13. Ötezer bengáli hazatelepülhet Zulfikar Ali Bhutto pa­kisztáni köztársasági elnök szerdán, külföldi kőrútjának előestéjén sajtóértekezletet tartott és ezen kijelentette: Pakisztán beleegyezett abba, hogy július 24-én újabb tár­gyalásokat kezdjen Indiával. A megbeszélések színhelyét még nem állapították meg. Bhutto közölte azt is, hogy hozzájárul újabb ötezer ben­gáli hazatelepítéséhez Pa­kisztánból Bangla Desbe. A pakisztáni elnök tegnap Rómába utazott, majd hat­napos hivatalos látogatást tesz az Egyesült Államokban és Londonon keresztül tér vissza hazájába. A sztrájkot beiejezik— a váJság tart Az uruguayi dolgozók or­szágos konventje, a szakszer­vezeti központ szerdán este, az általa 2 hete meghirde­tett általános sztrájk befe­jezése mellett döntött, és felszólította a dolgozókat, hogy vegyék fel ismét a munkát. A konvent közle­ménye rámutat: e döntéssel új szakaszt nyit, amelyben a harcot más formában foly­tatja majd, olyan eszközök­kel, amelyeket a körülmé­nyek határoznak meg. Megfigyelők szerint az ál­talános sztrájk befejezése nem jelenti egyben az or­szágban uralkodó válság megszűnését is. Ezt a vál­ságot az elmúlt napokban tovább élezte a széles front és a Blanco-párt vezetőinek és más ellenzéki személyi­ségeknek a letartóztatása. 2. Magyar—lengyel gazdasági kapcsolatok Közös vállalat, összehangolt gyártás Japán nagykövetek a Közel-Keletről A közel-keleti országok­ban állomásozó japán nagy­követek háromnapos tokiói konferenciájukon, amely szerdán ért véget, sürgették a Tanaka-kormányt, mélyít­se el japán gazdasági együtt­működését az arab államok­kal »és ezáltal biztosítsa a körzetből származó olajim­portot a japán népgazdaság számára. A diplomaták ugyanakkor hangsúlyozták, hogy politikai téren Tokió­nak semleges magatartást kell tanúsítania a Közel- Kelet ügyében* A sziléziai iparvidék köz­pontjában, Katowice egyik központi irodaházában a be­járat mellett és a dolgozó- szobák ajtaján lengyelül és magyarul is olvasható a fel­irat: „Haldex Lengyel—Ma­gyar Részvénytársaság”. S ami első látásra is feltűnik az érkezőknek: a főbb veze­tő állásokat — mint például vezérigazgató — ketten töltik be: egy lengyel és egy ma­gyar szakember. A szakap­parátusban is lengyel és ma­gyar műszaki szakemberek közösen irányítják az egyre bővülő közös vállalat mun­káját. A lengyel—magyar gazda­sági kapcsolatok keretében különleges figyelmet érdem­lő Haldex több mint tíz éve működik eredményesen, a jó példa arra, hogy két or­szág szakemberei közös cé­lok érdekében hogyan tevé­kenykedhetnek. A Haldex keretében vég­zett együttműködés lénye­ge, hogy magyar szakembe­rek által szabadalmazott technológiai eljárással és be­rendezésekkel, közös vállal­kozások formájában haszno­sítják a lengyel bányavidéken nagy mennyiségben felhal­mozódott és gyakran város- fejlesztési célok megvalósí­tását is hátráltató meddőhá­nyók korábban értéktelennek tartott ásványait, anyagait, elsősorban közel tíz százalé­kos szén, és egyéb, főként építőanyagként hasznosítható tartalmát. A kitermelt anya­gok értékesítési nyereségé­ből arányosan részesedik a magyar fél, és joga van a visszanyert szén megvásár­lására is. A Haldexnek jelenleg öt üzeme van, amelyek a nagy kőszénbányák, a „Rokitnica”, a „Dymitrow”, a „Szombier- ki” közelében helyezkednek el. A nagyobb üzemekben 24 óra alatt 2700 tonna hul­ladékból 325 tonna szenet nyernek. Az eddig is jól működő kö­zös vállalat most kezd „be­futni”, új formával bővít­heti munkáját. Erre jó ala­pot teremtett, hogy az ered­ményes munkát látva, 1971- ben mindkét ország kormá­nya határozatot hozott a Hal­dex tevékenységének bővíté­sére. Eleinte ugyanis csak a meddőből kiválasztott szén volt a fő cél, a szakemberek azonban már akkor is azt vizsgálták a helyszínen: ho­gyan lehetne a többi, érték­telennek tartott anyagot is felhasználni. A módszer kész, 200 milliós Haldex-beruhá­Diora-készülékek a dzierzoniowi rádióüzem futószalagján zás folyik, amelynek célja, hogy a meddőhányók anya­gából évente körülbelül 400 ezer köbméter könnyűbeton- adalékot ij készítsen. Ennek többszörös haszna is van. Egyrészt olyan anyagot használnak fel, amely ko­rábban semmire sem volt jó. Másrészt a sziléziai iparvi­dék közelében ritka és ezért drága a homok, a kaVicsj tehát a Haldex-anyag je­lentős gondot mérsékel. Ezen kívül a Haldex által adott könnyűbeton-adalék révén a vasbeton kedvezőtlen tulaj­donságait csökkentik: a ke­ménységet, a súlyt, gátolják a hővezetést és javítják a hangszigetelést. A magyar- lengyel vállalat termékeit fő­leg a házgyárak hasznosít­ják, de igénylik a téglagyá­rak is, amelyek 400—500 ki­lométerről is elszállítják, te­hát megéri: gyorsabban szá­rad, gyorsabban égethető, jobb hőszigetelő az így ké­szített tégla. További felhasználási le­hetősége is van a vállalattól kikerülő anyagnak: keverék­ként ezt használják az elha­gyott bányák járatainak tö­medékelésére. A mostani fejlesztések, be­ruházások azt jelzik, hogy a szocialista országok közötti gazdaságban elsőként meg­alakított közös vállalat jól vizsgázott. A Haldex azonban már nem az egyetlen példa a len­gyel—magyar gazdasági együttműködésben. Más jel­legű, de mégis hasonló az In- terkomponent. A Magyar— Lengyel Gazdasági Együtt­működési Állandó Bizottság ugyanis előirányozta a hír­adástechnikai alkatrészek és Megőrzik a Bujkál vizét Ä Bajkál egyedülálló ter­mészeti képződmény. A Föld összes édesvízkészleté­nek egyötödét tárolja, nö­vény- és állatvilága külön­leges — 1200 fajta növény- és állat csak itt található — 1620 méteres mélysége a ta­vak között rekordnak szá­mít. A kutatók nagy figyelmet szentelnek a Bajkál menti területeknek gyógyászati és üdültetési szempontból is. Leningrádi építészek most fejezik be a délnyugati part­vidéken és a Tunkini-völgy- ben kialakítandó üdülőöve­zet terveit. Számtalan kutatóintézet foglalkozik a Bajkál tanul­mányozásával. A kutatás földrajzi és geológiai, bioló­giai kérdésekre, valamint a tó és medencéje belső ház­tartásának vizsgálatára ter­jed ki. Egyre bővül a Limnoló- giai Kutatóintézet. Jelenleg a kísérleti laboratóriumok épülnek. Itt nyolc hatalmas akváriumot létesítenek, ame­lyek közül több a tó élő­világát reprodukálja egészen 1000 méter mélységig. Nyi­tott medencékben a bajkáli halak kapnak otthont. A kutatóknak, minden eszköz a rendelkezésükre áll, hogy a tóban lezajló folyamato­kat közvetlen közelről tanul­mányozzák. A Limnológiai Kutatóintézet egy egész flottával rendel­kezik. A Verescsagin kutatóhajón a mélyvízi háló lebo- csátására készülnek az elektronikai építőelemek gyártásának fokozatos tipi­zálását, szakosítását és ezek kölcsönös szállításának növe­lését. E feladatok megvalósí­tására 1973-ban Interkompo- nent néven közös koordináló irodát hoznak létre Varsóban. E témáról beszélgetve a lengyel fővárosban elismerés­sel szóltak a szakemberek a magyar híradástechnikai ipar jó eredményeiről, számos ki­váló termékéről. A lengyel híradástechnikai ipar bizo- nyocs ágazatai ugyancsak vi­lágszínvonalú termékekkel jelentkeznek a nemzetközi piacon. Kitűnő licencvásárlá­saik eredményeként Crun- dig-típusú magnetofonokat, Telefunken-típusú lemezját­szókat, többféle fekete-fehér és hamarosan színes televí­ziót gyártanak, s az év végén hordozható videomagnetofo- nok sorozatgyártását kezdi meg a varsói rádiógyár. Az Interkomponent a hír­adástechnikai alkatrészek gyártásának összehangolásá­ban segít, közreműködik a piackutatásban, egyezteti a licenc és know-how vásár­lásokat, a szaktanácsadások mellett szabványokat is ki­dolgoz, s hozzájárul a párhu­zamos gyártások felkutatásá­hoz és megszüntetéséhez. Az alapok régebbiek: az elektroncsövek választékcse­réje már mintegy tíz éve megvalósult, ezidőtájt a ma­gyar és a lengyel gyárak egy­más javára lemondtak bizo­nyos típusok gyártásáról. Az elmúlt évben például az Egye­sült Izzó 292 ezer rubel ér­tékbe^ szállított Lengyelor­szágba olyan termékeket, amelyek előállítását a gyár­tásmegosztás révén magára vállalta. Mindenesetre az In­terkomponent alapító tagjai, a Magyar Egyesült Izzó és az Elektramodul, valamint a lengyel Unitra a nemzetközi együttműködés magasabb szintjére vállalkozott. Marik Sándor (Folytatjuk.) 5? n Elárverezik a történelmi épületeket Lengyelországban a most közzétett adatok szerint több mint négyszáz üresen és el­hanyagoltan álló történelmi épület található. A kormány társadalmi összefogást sür­get a különböző korokból származó műemlékek meg­mentésére. Varsóban kiál­lítást és „árverést” rendez­tek: Stanislaw Wronski kul­turális és művészetügyi mi­niszter felhívta a városok, intézmények és vállalatok fi­gyelmét, hogy .helyreállítás, karbantartás és rendeltetés- szerű használat fejében meg­kaphatják az elárvult épüle­teket. Az elhagyott várkastélyok, erődök, nemesi kúriák, szél­malmok és ódon vendégfo­gadók most várják új gaz­dáikat és — a régen esedé­kes restaurálást. TURKU au rmmammmmi Bélyeg-világkiállítás A Nemzetközi Bélyeggyűj­tő Szövetség védnöksége alatt 1973. augusztus 19-e és szeptember 2-a között rende­zik meg Poznanban a bé­lyeg-világkiállítást. 52 or­szágból összesen 1296 bé­lyeggyűjtő vesz részt rajta. A jelentkezőket természete­sen megválogatják, de már így is ismeretes, hogy a bé­lyegkiállítások történetében a poznani lesz a második, a legnagyobb. A poznani nemzetközi vásárok pavilon­jában állítják ki a gyűjte­ményeket. A tárlók egymás mellé állítva 6 kilométer hosszú sort alkotnak. Köny­nyű kiszámítani, mennyi időt vesz igénybe a kiállí­tás alapos megtekintése. A díszcsarnokban kap he­lyet többek között Erzsébet angol királynő és III. Raini- er monacói herceg gyűjte­ménye. Ugyanitt kerül ki­állításra a lengyel szárma­zású Londonban élő Miros- law Bojanowicz gyűjtemé­nye, amely az első, 1860-ban kibocsátott lengyel postabé­lyegek több mint 2000 vál­tozatát tartalmazza. Világ- viszonylatban ez a legna­gyobb lengyel bélyeggyűjte­mény. A tisztelgés eredete Honnan eredt a katonák tisztelgésmódja. A legenda szerint ez az eljárás 1588-ra tekint vissza, amikor Drake angol tengernagy a spanyol hadiflotta fölött aratott győ­zelem után megtudta, hogy az angol királynő személye­sen adja át a kitüntetést de­rekasan harcoló tengerészei­nek. A tengernagy azt akar­ta, hogy a legénység kellő­képpen kifejezze tiszteletét a magas személyiség előtt, s kiadta a parancsot: „Te­kintettel ökirályi Felségé­nek vakító szépségére, a ki­tüntetés alkalmával minden­ki a jobb kezének tenyeré­vel takarja el szemét”., Egy kis igazítás Leborotváltatta és fehérre festette haját, megigazította szemöldökének vonalát és hamis sasorrot kellett csi­náltatnia. Az eredmény azonban tökéletes: Raymond Barr, amerikai filmszínész, aki Perry Mason megszemé­lyesítésével vált híressé, most XIII. János pápáról forgat filmet az amerikai televízió számára. A hangszerkészítés mestere A legjobb Azerbajdzsán népdalénekesek is megtisz­teltetésnek tartják, ha Kja- mil Abdullajev, a bakui ze­Kjamil Abdullajev kedves szórakozása ugyanis a ke­leti népi hangszerek készí­tése. Nagyapja és édesapja Ui- ........ nei főiskola tanára kíséri is kitűnő hangszerkészítő őket. Még nagyobb örömet volt. Munkájához a legegy­okoz számukra, ha sikerül szerűbb eszközöket, kést, vé­egy olyan népi hangszerre sőt, kalapácsot használ. A szert fenniük, amelyeket képen: Díszes keleti népi Abdullajev készített. hangszerek. Fortuna kegyeltjei Néhány hónappal ezelőtt Argentínában is meghonoso­dott a labdarúgó-sportfoga­dás. A bevétel egyharmad részét az állam sportlétesít­mények építésére és karban­tartására fordítja, a pénz többi részét pedig a fogadók között osztja szét. A hirte­len meggazdagodás azonban nem mindenki számára je­lent boldogságot. így t pl. Fabiana Lopeznak sem: vő­legénye 400 millió pesót nyert a sportfogadáson és ezután elhagyta. Igaz, bú­csúzóul adott neki 10 millió pesót. Minden totójátékos biz­tosra veszi, hogy egyszer te­litalálata lesz. De háromszor egymás után eltalálni a pon­tos eredményt — ez már nemcsak határos a csodá­val, hanem maga az igazi csoda. Edgar René Satarain- nak és Alfredo Jósé Marti- neznek ez sikerült, noha mindketten elismerik, hogy a sikerben nagy szerepe ju­tott a szerencsének. A két barát a nyereménysorozat után tovább szándékozik folytatni eddigi munkáját, mert a háromszoros telita­lálat sem hozott nekik olyan busás összeget, amelyből életük végéig gondtalanul megélhetnének. Gyomorfájás barackmagtól A 60 éves Silvio Maffé tűrhetetlen gyomorbántal- makra panaszkodva kereste fel • a Cottolengo kórházat. A gyomráról készített rönt­genfelvételeken meglehető­sen nagy folt látszott. A közel egyórás műtétet vég­ző orvosok kijelentették: „Azt hittük, hogy valami különösen súlyos esettel ál­lunk szemben. Legnagyobb meglepetésünkre a felnyitott gyomorban 9 jól konzervált sárgabarack-magot találtunk. Megkérdeztük a pácienst, vajon az utóbbi időben fo­gyasztott-e sárgabarackot. A válasz meglepő volt: 20 éves korában történt, hogy egyik unokatestvérével mintegy 2 kilónyi sárgabarackot kebe­leztek be. A fájdalmat, hányingert, étvágytalanságot előidéző 9 barackmag tehát 1933. óta volt a gyomrában

Next

/
Oldalképek
Tartalom