Szolnok Megyei Néplap, 1973. július (24. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-08 / 158. szám

1973. július E.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

3

A Nagykunsági Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság kisújszállási erdészetének dolgozói Kunhegyesen a papírfákat hántolják. — Képünkön: Simái Balázs munka közben

All a fundamentum

Búcsú a tarisznyától — Gépek és emberek

Csevegjünk egy nyelven

Nekem szegezte a kérdést egy szorgalmas olvasónk, a szerkesztőség régi barátja, miért nem írtok könnyebb, csevegő hangon. Miért kell mindig nagy, nehéz szavakkal vaskos gondolatokkal teli cikkeket rakni a lapba. És hozzátette, az emberek élete ma alapvetően gondtalan, kiegyensúlyozott, s ami bajuk akad, azt szívesebben szeretnék inkább gyorsan elintézve látni, mint mázsás gondolatokkal teli eszmefuttatásokban vissza olvasni a lapból.

Tényleg ilyen egyszerű lenne? Múlik valami azon, hogy milyen hangon írunk, beszélünk a dolgokról? Próbáljuk meg.

Olyasmiket lát, hall az ember most a karcagi Május 1. Tsz-ben, amilyet még soha a közös gazdaság fennállása óta.

Több esztendő átlagában

0—10 millió forintot tud fejlesztésre félretenni a szövetkezet anélkül, hogy adósságba verné magát. Így volt ez tavalyig. Az idén viszont 5 millió forint hitelt kapott az államtól, sőt a napokban ismét úgy szavazott a közgyűlés: jövőre is kérnek újabb g milliót.

Ezékután pedig joggal gyaníthatná bárki: csődbe jutott a jóhírű karcagi szövetkezet. Éppen az ellenkezője. A múlt év óta olyan tempót diktál önmagának, olyan építkezéseket, beruházásokat indított, amilyeneket a megye nem minden közös gazdasága tud felmutatni. Zártrendszerek tagja, zárt technológiák kifejlesztője a tsz. Jól felszerelt. harminchattagú építőbrigádja csak a fejét kapkodja: melyik építkezés is most a sürgősebb?

) — Nekilódult a Május li

4— mondják a városban, mondják a tsz tagjai is. Közöttük azonban nem annyira a termelői beruházás a beszéd témája. Sokkal több szó esik a Tarattyó útról. Alig emlegetett dűlóút volt ez

1969-ig a város határában. Egy régi tehénistállón, egy tanyán kívül nem is volt ott más. Most meg műút visz a tanyába. Ott a nagy géptelep, a gépműhely, a raktár, a lucemaszárító üzem, épül a négy nagy gabonaraktár — 10 millióból — a terményszárító, lesz itt gépesített kombajnszéirű is. Pár száz méterre tőle készen a szakosított állattenyésztő- telep.

Ez a tsz — félig már meglévő, de inkább csak épülő — főmajorja, új központja. Négy szétszórt majorjuk volt korábban, aszerint, a határ ama részén, ahol valaha az elődszövetkezetek léteztek, építkeztek. Az iparszerű mezőgazdaság nem tűr meg Ilyen üzemszervezést.

Teljesen új körülmények alakultak ki a szövetkezetben a termelés koncentrálásával. Többek között az, hogy a Tarattyó úton dolgozik a tsz-tagok 80 százaléka; a gépesítésben, az állattenyésztésben, az építőbrigádban, a műhelyekben, a terményfeldolgozásban, a raktározásban. A hagyományos növénytermesztésben mindössze fél- fzáz ember dolgozik már, a

6 eaer 30 hektáros határban. De már azok se kapáló, kaszáló emberek: inkább a gépek kiszolgálói, ők se úgy indulnak már a határba reggelente, hogy tarisznyát a vállra, s fel a biciklire. Az 6 munkájuk is a termelési központhoz kötődik, idehozza őket a gépkocsi — a jövő évtől a menetrendszerűen közlekedő szövetkezeti busz —, innen indulnák a gépek után a dűlőkre.

— A traktorparkunk is olyan, mint egy önjáró, önálló üzem — mondja Fábián Márton elnök. — Gondolja csak el — folytatja —, egyszerre 20 traktor — köztük Joh Deere gép — indul egyszerre szántani. Műhelykocsi, szerelők, munkagépek követik őket.

Vallják, hogy előbb-utóbb a többi szövetkezet is rákényszerül a termelés koncentrálására. ők már belevágtak. Azt már nem is tudnák különválasztani, hogy ennek az összevonásnak célja, vagy velejárója volt-e a másik nagy beruházás. Alighanem mindkettő egyszerre.

Arról van ugyanis szó, hogy a Tarattyó tanya bejáratában elkészült egy nagy épület fundamentuma. ők kombinátnak hívják. A földszinten kétszáz ember egyszeri étkeztetésére ebédlő, hozzá konyha, háromszáz szövetkezeti tagjuk tisztálkodására fürdő, pontosabban fürdősorok. Külön a nőknek, külön a férfiaknak. Pihenő, arra az esetre, ha esik az

Minden eddiginél kedvezőbb körülmények között kezdték el az idén a dohánytermesztést a jászsági termelőszövetkezetekben. A jobb termesztési feltételeket a szövetkezetek a dohányművelés gépesítésével teremtették meg.

A járásban, ahol hét termelőszövetkezet 174 hektár területen termeszt dohányt, eddig egy dohányművelő kombájn és két fűzőgép volt. (A jásziványi Szabadság Tsz- ben.) Az idén 5 millió 500 ezer forintos költséggel újabb 5 kanadai gyártmányú Baltes dohányművelő kombájnt vásároltak a szövetkezetek. Jelentős összeget — 260 ezer forintot —■ költőt-.

eső. vagy éppen munka után időzni akar még valaki. Aztán presszó; Colával, feketével, dohányáruval. Az emeleten a termelés szakirányítóinak irodái lesznek.

Az egész épület körül pedig sportpályák, futball-, röplabdapályák épülnek majd- Nincs még ennek az építkezésnek neve, az alapja azonban már készen van. Ahogy az építőbrigádnak ideje lesz, húzzák is fel a falakat.

— Jövőre búcsút intünk a tarisznyás világnak — mondja Sütő Lajos, az építkezés irányítója. — Május elsején avatjuk. Attól kezdve külön öltözője lesz ott mindenkinek.

A pénz megvan rá. Az idén és jövőre 5,5 millió forintot költenek négyszázötvenhá- rom dolgozó tagjuk munkahelyi kultúrájának megteremtésére. Hatalmas összeg ez. Évi fejlesztési alapjuknak több mint a fele.

— Eddig mindig a termelésfejlesztésre áldoztunk sokat, következzék már az ember is — mondják.

Méghozzá úgy, hogy a műszaki fejlesztés se essen visz- sza. Erre kell a hitel. Soha nagyobb belenyugvással nem szavazott még meg hitelkérelmet a Május 1. Tsz közgyűlése, mint most. Látják az emberek: értük, az ő életük változásáért diktál ilyen erős — néhány évig talán megerőltető — tempót a tsz vezetősége.

— borzák —

tek 7 korszerű fűzőgép beszerzésére.

A dohánytermesztés korszerűsítését szolgáló gépesítést a jövőben folytatják. A tervek szerint újabb 3 kombájnt és két fűzőgépet vásárolnak.

Az eddigi — különösen a jásziványi Szabadság Tsz- ben szerzett — tapasztalatok azt bizonyítják, hogy bár jelentős költségekkel jár a gépesítés, mégis gazdaságos. A jásziványi dohánytermesztők tavalyi gépi műveléssel 11 mázsa holdanként! termést takarítottak be. szemben a jászkiséri Kossuth Tsz-szel. ahol a hagyományos módszerekkel alig érték el a holdanként! 8 mázsát

Az alkoholizmusról.

Ami azt illeti, e témáról valóban sok nehéz tanulmány, cikk látott már napvilágot, mondhatni minden eredmény nélkül. A mi lapunkban például — néhány héttel ezelőtt is — olyan cikk jelent meg, amely vitára ingerelt egy érdekeltet. Csevegjünk egy kicsit erről a vitáról. Idézem a sorait: „A megjelent rosszhírű kocsmáról írott cikkre az alábbiakban kívánok válaszolni és viszontválaszt várok... Véleményem, mint egyszerű kétkezű dolgozónak a következő. Jelszavunk: a ,.Sajtó’’ legyen a nép nevelője, a szocializmus zászlóhordozója. Ez a riporter, ha szocialista Legalább néztevalnameg, hogy egyes üzemeknél pl: Hány embert kellett haza- küldeni mert a „Rosszhirü- italboltban” berúgtak. Én már két hete jöttem ide dolgozni, azóta minden reggel megiszom a magam kis italát, decsakúgy szolidan. Este meg azt a pár pohár sört. Ha ez a Riporter eljönne, meglátná, hogy 90 százalékban becsületes munkásemberek járnak ide a kis italukat fogyasztani... Ha föltünösködni akarnak az újságban, kérjenek tőlem címet a rosszhírű kocsmákról majd adok...”

Szóval, hogy is van? Azt megengedi az újságírónak a szesztestvér, hogy zászlóhordozó legyen. Cipelje, ha akarja. Meg hogy nevelő is. De a pia-pajtások ügyeibe ne avatkozzon bele. Mi az,, hogy rosszhírű kocsma? Megítélés dolga ez, mert a levélíró erről a talponállóról például csak jót tud mondani. No, mármost kinek van igaza? A „kétkezű dolgozónak”, aki a szocializmust úgy érti, hogy mindenki úgy issza le magát, ahogy akarja, vagy az újságírónak? És különben is, mit akarunk mindig ezzel az alkoholizmussal. Beszélhetnénk néha másról is.

Az Őszibarackról

De a világért se komolyan. Mert ha csak annyi teherautó rakomány érkezne belőle az idei szezonban Szolnokra, ahány komoly, megfontolt cikk jelent meg az elmúlt években e témáról, ma már csevegni sem lehetne róla. Nem lenne hiánycikk, s az ára sem lett volna még akkor is tizenkét forint, amikor a fővárosban már dömping áron kínálták 6,50-ért. A szebbjét. Mert a csarnokokban a kevésbé szép 4,50 volt. (Aki nem hiszi, járjon utána. A július 4-i árakról szól a csevegés.)

Egy szó mint száz. Az élet bizonyította, hogy a sok komoly cikknek semmi foganatja nem volt. Ennek sem lesz, de legalább nein idegesítjük egymást, nem mutatjuk ki, hogy mennyivel olcsóbb az élet a fővárosban, mint Szolnokon, nem haragítunk magunkra senkit. Csak csevegünk. És közben úgy könnyedén azt is odavetjük, hogy ugyanazon a napon a paradicsom 18 forint volt a fővárosban, Szolnokon elvétve akadt 42-ért. A paprikának, amit itt még darabszám árultak két forintért, 24 forintba került kilója.

Nem kellenek itt a szigorú, nagy szavak. Azok már elhangzottak. Köztük olyan is, amelynek a hatására néhány év alatt megfelelő bázis jön létre a város zöldségellátására. De azért addig sem ártana ilyen esetekben szigorú, rendkívüli intézkedéseket is hozni a város ellátásának javítására.

Ennyit az Őszibarackról. Ami tulajdonképpen nem is fontos ügy. Mert senkit sem kergettek kiskorában a sertésól körül, ha nem ette meg a szatymazi őszibarackot. És most sem kergetnek sehova senkit, ha ott rohad meg a termelőknél, míg imitt-amott nehéz forintokért is alig (lehet kapni. És különben is, van ennél sok fontosabb dolog.

A céllövöldéről.

Bizony — a céllövöldéről is kellemesen el lehet csevegni. Mert tessék csak visszagondolni, milyen sok cikk jelent már meg arról a témáról, hogyan élnek a falusi emberek. Mire használják a nagyobb keresetet, a több szabad időt. Ez neip kevés pedagógiai célzatú, ám reménytelen bölcselkedéseket azonban nem sokan olvasták éppen azok közül, akiknek címezték. Hogy miért? Mert a megváltó szándékú mora- lizálások szép, gondos tördelésben, diszkrét kiemelésekkel, olykor illusztrációkkal ékesítve, többnyire vasárnap jelentek meg a lapokban. ök azonban vasárnap nem értek rá olvasni. Mást csináltak. Például lőttek. Célba.

Egy vasárnap délután megszámoltam. A jászsági község szélén, az egykori marhavásártéren kilenc cél- lpvöldés sátor állt. A puskák egész nap durrogtak. Egy lövés öt forint. A véletlen úgy hozta, hogy ugyanazokat a céllövöldéseket láttam a múlt hetekben Pesterzsébeten is. Ott még há- rorrl forintért lehetett lőni. Azt hiszem, nem a néhány grammnyi ólom lett drágább azóta. A céllövöldések jó üzletemberek: tudták, hogy gazdag helyen járnak, itt ennyit is el lehet kérni.

Elkezdtem számolni. Az egyik sátornál, nem is csúcs- forgalomban, tíz perc alatt 30 lövést adtak le. A kilenc sátorban, tíz óra nyitvatartási számolva tehát 81 ezer forintot durrogtattak el. A levegőbe. No, de kinek mi köze hozzá? Ez a 81 ezer ‘ forint az ő saját pénzük.

Inkább folytatom egy kis alkoholszagú csendélettel. Ugyanazon a vasárnapon, a híres zsóri fürdőnél láttam. Falusi emberek nyüzsögtek ott sok-sok autóbusszal. Közeledik az este, indulni kellene hazafelé. Többen már a buszban ülnek, de néhá- nyan még a vendéglő előtt éneklik, hogy „százforintnak ötven a fele...” Nem sajnálom tőlük a jó kedvet, különben ők is a saját százasukat isszák, éneklik el, mint a jászsági célbalövők.

Egyszóval énekelnek a magyarok. Jól érzik magukat. Pedig semmi különös nem történt velük, csupán egy kirándulás keretei között idegen pályán szólították magukhoz a minden vasárnap esti szeszmennyiséget.

De közben láttak idegen tájakat, városokat, más emberek között is forogtak.

Egy ilyen kirándulás is szülhet igényt. Ök már jövőre sem céllövöldében pu- fogtatják el forintjaikat. Különösen, ha megtudják a férfiak, hogy milyen sok szép bortermő tája van még ennek az országnak. A töb- bj már csak szervezés dolga. Egy üveg egri medoc — Dobó István várának a megtekintése. Tolcsvai furmint? Emlékezés Sárospatakon a Rákócziakra. Egy üveg szemelt rizling a kecskeméti aranyhomokról, közben: ismerkedés a homoki zöldség- és gyümölcstermesztés módszereivel.

Nem többet ér ez, mint nehéz cikkeket olvasni arról, hogyan, kell élni? És még az újságíró is jól érzi magát, ha ilyen kellemes dolgokról cseveghet, ahelyett például, hogy nagy cikkben vonna párhuzamot a falun élő emberek és a nagyüzemi munkások jövedelmi arányai között — különös tekintettel arra, hol keresnek jobban a céllövöldések.

MunkásöntudatróL

Érdekes, akármilyen témához nyúlok, előbb-utóbb kiderül, hogy az újságíró a hibás. Megírtuk, hogy még januárban bezárták a hírhedt „Párnás Bírót” — s a közvélemény óhajának megfelelően élelmiszerbolt lesz a kocsma helyén. Igenám, de hónapokig semmi jele nem volt az építésnek. Az újságíró — más dolga nem lévén — enyhe humorral kezdte az ügyet piszkálgatni. Több sem kellett. Felvonult a vállalatvezetés. Nem a boltot építeni. A szerkesztőségbe, tiltakozni.

Az igaz, mondták, hogy nem folyik a munka hónapok óta, de hogy jön ahhoz az Újságíró. És jött a szöveg arról, hogy nincs „tervdokumentáció”, de még „tételes költségvetés” sem készült. Bizony. Nem beszélve arról, hogy a „tervszolgáltatás is szakaszos lesz”. Egyébként is csak májusban készült el a „lebonyolító munkaközi részterv”, s alig húztak fel néhány falat, máris az „áthúzódó méretlen gázvezetékre vonatkozó biztonsági előírások miatt az elkészült munkákon módosítást kellett végrehajtani...” (Ejnye, de szépen írják, hogy közben elrontottak valamit!) Szó esett még valamilyen „bonyolítóról’'* — ami azt hiszem, azt jelenti, hogy külön van egy szerv az építkezéseknél, amelyet nagy költséggel azért tartanak fenn, hogy az ügyeket összekuszálja.

Ja! és a legjobb: kellő

oktatásban részesültünk arról is, hogy a vállalat dolgozói tisztességes emberek (amiben nem is kételkedünk), mi több: közülük

számosán szocialista brigádok tagjai, vagy éppen az építőipar kiváló dolgozói. Ez külön örömmel tölt el bennünket, de meggyőződésem, hogy e megtisztelő címeket jobban szervezett munkahelyen érdemelték ki. Abban is bizto? vagyok, hogy ők is, mint minden munkásember, szívesebben dolgoznának szervezett körülmények között, jó munkahelyi vezetés mellett. Mert bennük van a munkásöntudat.

És még annyit a tiltakozóknak: Az arra ténfergő

újságíró azt is látta, hogy szemben noha később

kezdték — időközben egy teljes vásárcsarnok felépült.

Befejezésül: köszönöm olvasónk jó tanácsát. Valóban kellemesebb dolog ilyen kérdésekről elcsevegni, mint vaskos cikkekben közzétenni a mindennapi világmegváltó szándékot. A világot megváltani úgy sem lehet. Szebbé tenni azonban igen, ha egy nyelven csevegünk.- ■ VARGA JÖZSEF. !

Korszerű dohányművelés a Jászságban