Szolnok Megyei Néplap, 1973. július (24. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-15 / 164. szám
1973. július 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Klubról — klubra Esték a Szövetkezeti klub Törökszentmiklóson Két éven át sikert sikerre halmozott a törökszentmiklósi járási-városi művelődési központ ifjúsági klubja. 1968- ban és 69-ben még a kiváló címet is elnyerték. A folytatás azonban elmaradt. Először a klubvezető távozott, aztán a tagok búcsúztak sorra. 1971-ben a klub megszűnt... Régiből új A városi ruházati ktsz fiataljai kezdeményezték: legyen újra ifjúsági klub — emlékszik a kezdetekre Nyári László, a művelődési központ igazgatója. Hamarosan csatlakozott hozzájuk három másik szövetkezet, az alföldi építőipari, a gépgyártó és javító- valamint a fodrász. Helyiséget kerestünk. A választás a művelődési központ szenespincéjére esett. Csigalépcső kanyarog a mélybe. Néhány forduló és a végére érünk. A pince ajtaján felírat: „Csikós József szövetkezeti ifjúsági klub”. — A tüzelő, a limlom és a szemét birodalma volt ez — mondja Paff éri Zoltán Mit is csináljuuk? — A legnagyobb gondunk most az: mit és hogyan? — folytatta a beszélgetést a boltvezető. Egy felmérés néhány lapja kerül elő, majd egy-két kérdőív. lró—olvasó találkozót, filmankétot, színház- és mozilátogatást javasol a klub programjába a ruházati ktsz egyik fiatalja. Dorogi Péter vetélkedőt, klubestet, aokrsok kirándulást , szeretne, míg Molnár ZsuMíg beszélgetünk, a klub benépesült. Mellettünk sakkoznak ketten, valaki bekapcsolta a magnót, a sarokból nevetés hallatszik. Este a pincében.« H. D. ir Ami nem fér nyolc órába „Fiam ma később jövök" klubvezető. — Az első szemrevételezéskor magunk sem hittük, hogy az átalakítás sikerülni fog. Szerencsére segítség bőven akadt. A KISZÖV 50 ezer, a városi szövetkezeti bizottság 8 ezer. a megyei KISZ-bizottság pedig 5 ezer forinttal támogatott bennünket, és persze nagyon sok társadalmi munkát. végeztünk. Több mint ezer órát... A klub tágas, barátságos. Apró székek, asztalok sorakoznak a fehérre meszelt boltívek alatt. A sarokban televízió, magnó, lemezjátszó, körben rengeteg játék és persze könyv, újság- folyóirat. A rend példás... zsának az a véleménye, hogy legjobb volna néhány előadóművészt meghívni, tárlatokat, kiállításokat látogatni, és rengeteg zenét hallgatni. Egy figyelemre méltó javaslat: „dolgozzuk fel névadónk, Csikós József életét, munkásságát”. — Ötletben nincs hiány — nevet az intézmény igazgatója. Már alakul a progVékonykeretes szemüveg, értelmes arc, deresedé halánték, — az első benyo- ■ mások ezek Havasi Gézáról, a szolnoki járműjavító TMK lakatos csoportvezetőjéről. [Végtelen derű árad belőle. — Tudja, ha valaki negyven évet lehúz egy üzemben, mint én itt a járműjavítóban, akkor kipolirozódik, akkor lesz belőle igazán munkás. Tudom, hogy a szocialista brigádok klubjának titkára, az üzemi művelődési ház vezetőségének tagja. Rengeteg szabad idejét erre áldozza. — Soha nem számoltam, hány óra megy el. A társadalmi munka annyi, ameny- nyit magára vállal az ember. Nem az a fontos, hogy saját elfoglaltságán töprengjen valaki, hanem az, hogy szót értsen munkatársaival. Ebben sincs hiba. Ha végigmegyek az utcán, elfáradok a köszönésben. Egyszer megjegyezte a feleségem: „Te mindenkit ismersz?” — „Fordítva áll ez, fiam! Engem ismernek sokan.” A felesége a megmondhatója, hányszor hangzott el otthon, műszakba indulás előtt: „Fiam, ma egy kicsit később jövök.” Hiába, az élet véges és gyorsan elrepül. A napi munkán túl egy hétig is eltart, amíg az egész üzemben „osztályonként” ismertetik a művelődési ház tervét, s meghallgatják a javaslatokat. Az éves program kidolgozása, előadók felkérése csak ezután következik. Igaz, Géza bácsinak vannak hű segítőtársai, mégis sok a munka, mert í,mindenkivel foglalkozni kelTj. Az igények skálája pedig meglehetősen széles. Ezért kerül programba íróolvasó találkozó, előadás „Szolnok a bűnözés tükrében” címmel, tájékoztató a fertőző betegségek megelőzéséről, beszélgetés a KRESZ- ről, és így tovább. S amellett ott van a szocialista brigádok klubja. — Azért hoztuk létre, hogy elősegítsük a szocialista brigádok kulturális vállalásainak teljesítését. — Előadások, vetélkedők, országjáró túrák szervezését vállaltuk például. Persze, mi sosem úgy vágunk útnak, mint a kirándulók. Szabad szombatjainkon gyárakat keresünk fel. Voltunk például a debreceni Gördülőcsapágy Gyárban. A dunaújvárosi üzemek, s a jászberényi Hűtőgépgyár megtekintése is szerepel programunkban. — S ha éppen ott is szabad szombat van, ahová menni akarnak? — Előfordult már, hogy az egész csoport azért ve t ki egy nap szabadságot, hogy termelésben láthassunk egy üzemet. Utóvégre csak munka közben lehet sok tapasztalatot szerezni, tanulságokat leszűrni. A jó vetélkedőnek a szórakoztatáson túl mindig van valami célja. A járműjavító szocialista brigádjai klubjának vetélkedője tartalmasnak, jó ügy szolgálatának ígérkezik. — Ismerd meg Szolnokot címmel indítottuk útjára A város történetéről először előadássorozatot szerveztünk a múzeum közreműködésével. Ezt követően a város 900. jubileumáig minden évben megrendezzük az osztályok vetélkedőjét. A szocialista brigádok klubjának több mint hat- gzáz tagja van. Ezernyi a ram. A napokban várjuk Ipper Pált, s egy nagyszabású klubvetélkedőre is készülünk. A legfőbb tervünk azonban: kapcsolatot teremteni a város, a járás csaknem valamennyi klubjával. Kis túlzással azt mondhatnánk: Törökszentmiklós a klubok városa. Hét klub működik — ebből három külterületi — de tervezik már a nyolcadik megnyitását isN — A város klubmozgalmának az a sajátossága — magyarázza az igazgató tovább —, hogy valamennyi klub egy-egy réteg számára kíván tartalmas szórakozási lehetőséget. Van például mezőgazdasági, diák és most már szövetkezeti klubunk is. — Van-e már elképzelés a klubok közötti kapcsolatok kialakítására? Találkoznak-e egymással a rétegklubok tagjai? — Természetesen. Évente négy alkalommal klubtalálkozót — afféle „módszer- vásárt Csikós-módra” — tervezünk. Az elsőt májusban tartottuk. Tizenöt klub, főleg városi és járási volt a vendégünk, de elküldte kénviselőjét a megye két „aranykoszorús” klubja, a szolnoki „Mini”, a rákóczi- falvi „Tisza” is. Nem titkoljuk, azt szeretnénk, hogy az újjászületett klub a bázisfeladatokat is ellátná. A klubok között teljes a barátság. A cél közös- segítik tehát egymást. Októberben újra találkozunk... klub titkárának dolga. S mellette, pontosabban előtte a napi munka; a gépek, berendezések javítása. S nemcsak az. Ha valamivel bíbelődő kezdőt lát, odamegy: „Komám, így könnyebb.” És megmutatja, hogyan köny- nyebb. — Honnan ez a lelkesedés, erő a munkához? Beszélgetésünk során először rebben Géza bácsi szeme. — Bakafántos ember vagyok én, nem színaranyból való, nehogy azt gondolja. Semmit sem egyedül csinálok, hanem együtt a többiekkel. Nem bántok én senkit, de megkövetelem a pontos munkát. — Most nem a többi munkásról van szó, hanem Géza 'bácsiról. Szóval, miért vállal többet, mint más? — Miért? Mit tudom én! Azt sem tudom, miért nem dohányzom reggel héttől délután fél négyig. A feleségem zsörtölődik is miatta: „Miért itthon bagózol, miért nem a műhelyben?” Ha kínálnak, akkor sem fogadom el. Talán a nagyapámra ütöttem, aki szintén itt dolgozott a járműjavítóban. Munkába jövet kiverte a pipából a parazsat, s csak hazafelé menet, az utcán gyújtott rá, úgy beszélgetett a portással. Talán azért vagyok ilyen, mert a nagyapám is ilyen volt. Mit tudom én, miért? Arra sem tudnék felelni, ha azt kérdezné, hogy a brigádomban évek óta miért nincs selejt. Ügy gondolom, így a természetes. Igen, Géza bácsi, így a természetes! Simon Béla (Következik: Ezerötszáz atmoszféra). Az avatási ünnepséget, nem az új klubkönyvtár nagytermében tartották. Sátrat húztak fel az udvaron, abban vigadtak kétszáz- nyolcvanan. Az építők ülték körül az asztalokat, kevés volt ott a vendég és a költségeket maguk fizették, ök adták össze a pörkölt, meg a jó borocska árát. Ami pedig az építkezés „drágasága” mellett vagy ellen szól, hadd idézzem Inait — a munkások egyikét, — aki azt mondta ott jártamkor: „Nekünk ez az épület a legszebb, • meg a legdrágább mert mi csináltuk, a magunk erejéből. Nem talál itt egy szöget se, amit ne mi vertünk volna a falba. Hogy másnak mennyit ér? Azt nem tudom ...” Nem vagyok szakember, de ha arra gondolok, hogy egy kétszobás, összkomfortos családi ház is belekerül kétszázötvenezerbe, akkor ez az épület félmillió forintnál bizonyára többet ér. Van benne egy nagy, kétszáz személyes előadóterem (belefér kétszáz ember), aztán egy könyvtárszoba, előszoba, meg kétszobás összkomfortos szolgálati lakás. Igaz az összkomfort még nem teljes, mert víz az még nincs, de biztosan lesz. Ha ők egyszer elhatároznak valamit... Míg bokáig érő porban ballagtam a kanyargós dű- lőúton, egyre azon törtem a fejem: vajon miért vállalkoztak erre a nagy munkára? Büszkeségből, hogy megmutassák a régi „kódisjárásiak” is viszik valamire? Vagy azért, hogy szebb legyen az életük? Szeretetből, mert ragaszkodnak ehhez a földhöz, ahol születtek, az egymás mellett meghúzódó házakhoz, a sok-sok gyümölcsfához, a kis kertekhez, ahol csodás illatot árasztanak a violák? Szükségből, mert másképpen nem fejlődne a Járás-tanya? .Miért? Vajon miért? Medveczky Ferenc — akinek ősei a Vág mellől jöttek el, s telepedtek le a Jászságban —■ itt eresztett gyökeret: apja, anyja itt_ volt 25 esztendeig tanító, s ő maga is már több mint negyed- százada tanítja a tanyasi gyerekeket. Ma ő itt az iskolavezető, a tanácstag és a népfront tanyabizottságának titkára. Felesége itt tanítja betűvetésre, • olvasásra az elsősöket, ö tanítja meg velük: a-pa, vi-rág, al-ma, ha-za... Lámpás ez a két ember a Járás-tanyán. ördögh Józsefné — Inci — ^tt született, itt járt abba az iskolába, ahol most két kisfia ismerkedik a fizikával, matematikával. „Engem is az igazgató bácsiék tanítottak, aztán lám már a fiaim járnak hozzájuk”. A tanító házaspár évődik a fiatalasszonnyal; „Lesz még egy kislány is, és az is idejár majd”. Az aszonyka kész a válasszal: „Már mi ebben a botban csak ilyet kapunk, nem vásárolunk tovább ...” Férje kombájnos, a helyi Haladás Tsz-ben. Molnár Béla aki napszámos volt valamikor, vegyszerező a szövetkezetben. Nagypapa épp úgy mint Máté Béla, aki hét unokával dicsekedhet. Ő már nyugdíj as, kőműves volt Jobbágyiban, Tatabányán, de az otthona, a családja itt Járás-tanyán. A legnagyobb munka, amin dolgozott, — és ezt nem kis büszkeséggel mondja — aminek az építését vezette, egy három emeletes komlószárító volt. Korcsok Imre pedagógus 18 esztendeje került ide, Pásztor Béla nevelő 13 éve. Furcsa? Járás-tanyaiaknak vallják magukat. Nagy Hajnalka, aki most végezte a VIII. osztályt, pedagógus akar lenni, és visszajönni ide, erre a vidékre. Ülünk az új klubkönyvtárban és közösen próbáljuk sorba venni mindazt, amit az itteniek társadalmi munkában építettek. Amit ők maguk alkottak, a maguk pénzéből. a maguk javára! Elkészült a terület villamosítása 1957-ben, majd 1972-ben tovább bővítették a hálózatot, összesen mintegy 8—10 kilométer vezetéket építettek. Most már minden házban van villany. Aztán 1968-ban megcsinálták a közvilágítást, 54 lámpahelyet raktak le három nap alatt. Oszlopot, pénzt, munkát adtak. Mondják nem is igazi tanya ez már, itt egymás mellett vannak a házak, mint a faluban, és lámpafényben mehetnek esténként haza, ta- nyázás után. Egy évvel később, 1969- ben egy nap alatt ásták ki az árkot a vezetéknek, de még aznap este megszólalt a segélykérő telefon is: örömet jelzett, nem bánatot, bajt. Hírül adta, hogy Járás-tanya nem elzárt település többé. Majd 1971-ben darálót építettek maguknak és köbben már tervezgették az újabb nagy vállalkozást: a klubkönyvtár és szolgálati lakás építését. És csak úgy mellékesen közösen megvették az első televíziót az iskolának, kifestették az ÁFÉSZ vegyesboltját, gyűjtöttek az árvízkárosultaknak. Menyit ér mindez? Egy milliót? Vagy még többet is? Esetleg kevesebbet? Nem tudják, dé mondják nem is ez a fontos, hanem az, hogy meg van! Miért csinálták, miért adták össze a sok-sok pénzt, amit talán mosógépre, kerékpárra, rádióra költhettek volna. Ördögné: „Magunké ez, a mi gyerekeinké lesz. Ha nem ragaszkodnánk ehhez á helyhez, nem csinálnánk. Mi itt vagyunk itthon, itt születtünk, itt mindenki jóbarát. Hát ezért!” Molnár Béla: „Itt van most már a könyvtár, hetenként háromszor még a mozi is, igaz, csak keskenyfilm, de csak mozi az. Lehet kártyázni, beszélgetni!” Máthé Béla: „Kellett már egy rendes szórakozóhely, ahol esténként eltanyázhatunk. Mert járunk mi színházba. Egerbe, de csak kell egy ilyen hely is. Egy háznál jó, ha tízen-tizenketten elfértünk, itt most kétszázan is összejöhetünk egyszerre. Aztán már itt szép ünnepélyeket is rendezhetünk”. Pásztor Béla: „Nem kell itt győzködni az embereket a munkára, mindenki jön magától, mert ragaszkodik a közösséghez. Innét is mentek el fiatalok városba, az iparba, de a többségük marad és itt dolgozik a földön a tsz-ben. Szeretjük a szépet, az okos szót: tudni akarjuk mi van a világban. Ráadásul én vagyok az a szerencsés ember, aki megkaptam a szolgálati lakást. Eddig négy kilométerről jártunk ki a feleségemmel, mert ő is itt tanít. Két gyerekünk van, hat éves házasok és végre lesz otthonunk. Hát én ezért is dolgoztam”. Korcsok Imre: „Dolgoztam, mert én tartom itt az ismeretterjesztő előadásokat, film. vetítéseket és az iskolai tanterem mindig kicsi volt, nem fértek be mindannyian, akik kíváncsiak voltak. Itt van hely. barátságos környezet”. Hajnalka: „Az én szüleim is a tsz-ben dolgoznak, de nekem igyekeznek mindent megadni, ősztől Jászapátiba járok majd gimnáziumba, tanárnő akarok lenni, de visz- szajövök, mert én tudom, hogy a tanyai gyerekek is szeretik a szépet, az okos szót. En nem akarok innen elmenni. Az iskolában sokat tanultunk a hazaszeretetről, nekem ez a kis hazám. Én a nagy hazát ebben a tanyában szeretem. Én is azért dolgoztam, hogy adjak valamit, a szülőföldemnek”. Medveczkyné: „Most adtam férjhez a nagyobbik lányomat. Kétszázan voltak a lakodalmán, azért csak eny- nyien mert nem volt több helyünk. Volt segítségem is a vendéglátáshoz. Mi itt egymáshoz tartozunk. Közös erővel gazdagodtunk, mert dolgozunk, mert szeretjük az otthonunkat. Nekünk nemcsak a házunk jelenti az otthont, hanem ez a vidék is”. Medveczky Ferenc: „Ne mondja, hogy rajtam múlt. Igaz, én jártam a tanácsnál, hogy adják nekünk a Telki iskolát, amit lebontásra ítéltek, hogy abból építsük fel ezt a klubkönyvtárat, én beszéltem az emberekkel az építkezésről. De magam semmire sem mentem volna, ha mi közösen nem akarnánk az életünket saját magunknak, a gyerekeinknek szebbé tenni". Tizenegyszer tizenhét méter: ennyi az épület alapterülete. ötszáz ember él Járás-tanyán. közülük kétszázötvenen — aki bírja a munkát — lebontották a hét kilométerre lévő elnéptelenedett Telki iskolát, az anyagot ideszállították, az úttörők tisztították a téglákat, aztán a felnőttek felépítették mindannyiunk házát. Az iskoláslányok térítőkét, függönyöket hímeztek. Az asszonyok kitakarították az épületet: csillogtak az abl.aksze- mek a napsütésben, lobogtak a kis zászlócskák, az épület homlokzatán az avatási ün- nepsségen. Miért tartották sátorban az ünnepi vacsorát: mert még nincs elég szék a klubkönyvtárban. A megyei tanácstól 53-at kaptak, meg magnót, rádiót, televíziót, hát lócákat már csak nem vihettek be a fehérre sikált padozatra. Sorolták mi kellene még: székek, sötétítő függönyök, kerítés, kút, vagy két kilométer hosszú bekötőút. Körülbelül ilyen távolságra élnek a falutól, Jászszentandrástól. Az útépítésre nem futotta a maguk erejéből. Poros, kacskaringós út visz Járás-tanyára, ahol ötszáz ember él. élni tud, és nem is akárhogyan. Varga Viktória
