Szolnok Megyei Néplap, 1973. június (24. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-24 / 146. szám
1973. Június 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Rügyek fakadnak Tiszasasi riportok A tejház ott van a nagy istálló végében, a takarmányelőkészítő mellett. Ott reggelizik Sz. Gyói Áron és Madia Mihály, a két tehenész. Gyói Imre a tehenészetvezető is ott van velük. Beszélgetnek. — -Na, Miska bátyám meglehet-e szokni? — Én megszokom, ha a gyomrom is erígedi — így Madia. — De már ott tartottam, hogy felmondom a szakmát. Huszonkét évig sorompóőr voltam a vasútnál, Istvánházán. Tiszta munka, de csak 1800-ért. Azzal aztán nem ugrálhat a családos ember. Megszűnt az őrhely Istvánházán, kérdezik hova tegyenek? Sehova, hazamegyek a tsz-be. Be is álltam, meg majdnem kiálltam. Hosszú, szikár ember Madia Mihály. — Nem voltam ehhez a szaghoz szokva. Bekaptam azt a féldecit minden reggel, vissza is jött mindig. Azt sajnáltam a legjobban. De most már nincsen baj. — Kereset? — kérdezem. — Átlagban felmegy háromezerig. Februárban az ötezer is megvolt. Arra nincsen panasz. — Az állatgondozókat jól meg kell fizetni — mondja a főagronómus, mikor eljövünk az istállóból. — Hónapok óta keresünk egy váltó gondozót. 2800 alappal. Nincs senki. Nagyon kellene pedig, hogy a többiek pihenőjét mindig ki tudjuk adni. Nemcsak a pénzzel tartják meg a tiszasasi embert á szövetkezetben. Gondolnak a többire is a tsz vezetői. A Nagy Áron építőbrigád tele van munkával. Most éppen a volt borjúistállót alakítják át. Egyrészt azért, mert így olcsón emelhetik a tehénlétszámot, másrészt pedig új gépek, szerkezetek kerülnek be az épületbe. A főagronómus azt mondja: — A szolnoki tsz-szövet- ség jóvoltából olaszországi tanulmányúton jártam. Ott láttam olyan trágyakihúzó rendszert, amit mi is megcsinálunk. Az istálló előtt nagy legelő van, megjavítják, villanypásztorokat vásárolnak rá. A határban egyszerre három helyen épül a brigádétkezde. J — Versenyfutás a csongrádi vízlépcsővel — mond» ják. Ezt nem értem. Szívesen megmagyarázzák. Tiszasason, mint iparteleptől félreeső kis községben úgy volt eddig: meggondolták az emberek, távol legyenek-e a családjuktól hetekig a jobb munkáért. Olvassák az újságokat: indul a Tissa III. vízlépcső építése. Szintén olvasták, halAz építőanyagipari vállalatok — az Építésügyi- és Városfejlesztési Minisztérium előzetes statisztikai adata szerint — az év első öt hónapjában 3,2 százalékkal termeltek többet, mint a múlt év azonos időszakában. A legnagyobb, 9 százalékos fejlődést érte el a hő-, hang- és vízszigetelő anyagokat gyártó ipar; ’a finomkerámia és csiszolókorong-ipar, a mész-, cement- és .azbeszt-cement gyártó ipar pedig 4 százalékkal bővítette termelését. A múlt évihez hasonló eredményt ért el a tégla- és tüzelőanyagipar. A cementiparban befejezett fontos beruházások munkája már érezhetően segítette az építkezések ceMint ismeretes, 176 millió forint beruházással újjáépítik Szeged belvárosának árvédelmi vonalát, a tiszai partfalat. A nagy szabású rekonstrukciót ábrázoló makettet, közszemlére tették. t A közszemle célja, hogy a lották, hogy Kiskörén is úgy volt, a környékbelieket Vitték oda-vissza, naponta az építkezésre. Csongrád nem messzé van ide. piacolni, vásárolni is eljárnak oda Ti- szasasról. A tsz vezetői kimondták: még a csongrádi építkezés indulása előtt ipari körülményeket teremtenek a szövetkezetben. Szóba került a busz vásárlása is. Horváth István, a tsz népművelési előadója panaszkodik Kiss Dániel párttitkámak. — Autóbusz nélkül hogy legyen kultúra? Szeretnének már szépen felöltözve utazni a tagok. De hogy öltözzenek fel teherautóra? Tavaly is, megálltunk Pesten, a Hősök terén a Csepellel, a sok fényes kocsi között. Restelli már ezt a mi tagságunk. Várják az emberek a buszt nagyon, ott kezdődik a kultúra. Kiss Dániel hallgatja Horváth Istvánt. — Kisebb tőggyel is megellik az a tehén Horváth elvtárs. Busz nélkül is lehet még művelődni. Nem arról van szó, hogy nem kellene már. De azt nyugodtan megmondhatjuk, hogy ebben az évben nemigen lesz. Elvitte a sok pénzt a gépvásárlás, az építkezés. Az étkezde is nagyon kellett már. A legutóbbi közgyűlésen Csávási Lajosné, szőlőmunkás az étkezdéről beszélt. Az övé volt a legrövidebb felszólalás, mert csak ennyit mondott: — Köszönet az asszonyok nevében, hogy főznek helyettünk. Május utolsó hetében főzték meg az első ebédet a tsz konyháján. A konyha ügye már jóval korábban füstöl- gött. Ráérne még az később is — intették óvatosságra a község vezetői a tsz-t. Azzal, hogy az étkezde nem gazdaságos; jobban tennék, ha az ÁFÉSZ-szel főzetnének. A. szövetkezeti közgyűlés másképp határozott. S nemcsak, hogy felépült a kis étkezde, de egyenest önkiszolgáló éttermet nyitottak. Délben mennek a traktorosok, a munkások fognak egy tálcát, kést, villát, kanalat, kenyeret, tányérokat raknak rá, aztán leülnek és ebédelnek. Azt is kimondja a szabályzatuk: kívülállók nem részesülhetnek a tsz étkeztetésben. Ellenben a nyugdíjasaik. és azok hozzátartozói öt forintért kapják az ebédet, a dolgózó tagok hat forint ötven fillérért. Öcsödön van még üzemi étkezde a kunszentmártoni járás tsz-eiben ezenkívül. De a tiszasasi példa azt mutatja: nem ők ha- markodták el, másutt késnek vele. mentellátását. Ebben az öt hónapban csaknem 200 000 tonnával több cementet gyártottak, mint a múlt év azonos időszakában. Falburkoló csempéből kétszer annyit kaptak a megrendelők, mozaik- és cementlapból 15,5 százalékkal többet. Az épületek betonszerkezeteinek minőségjavításában és a cementtakarékosságban léptek előre azzal, hogy ebben az időszakban az építők már 60 százalékkal több kitűnő minőségű betont vásároltak a központi betongyáraktól, mint a múlt év első öt hónapjában. Beépíthető konyhaszekrényből 35 százalékkal többet gyártottak, és hőkicserélő készülékből 30 százalékkal növelték a termelést. lakosság véleményéről Is tájékozódjon az alsótiszavi- déki Vízügyi Igazgatóság. A kivitelezésnél a kisebb módosításokra, főleg esztétikai megoldásokra, vonatkozó javaslatokat figyelembe veszik majd. Június közepe előtt jártam Tiszasason. Ilyen étkező létszámra emlékszem: 114, 152, 186, 190. Kétszázhuszón- öt dolgozó tagja, kétszázhuszonhat nyugdíjasa van a szövetkezetnek, az étkeztetési engedélyt kétszáz emberre kérték. Ilyen gyors sikerre nem számítottak. Hiszen az étkezde ellenzői is abból indultak ki: mindössze hat- van-hetven ember ebédelt eddig a községi vendéglőben. Azok között is kevés volt a termelőszövetkezeti ember, ebből aztán arra * a gondolatra jutottak a faluban, hogy a tsz-tagok nem is igénylik még a napi meleg kosztot. — Egyrészt, a mi tagjainkat mégiscsak mi ismerjük jobban — mondja Hakk László, a tsz-elnöke, — másrészt pedig, az igényeket fel is lehet kelteni. Most már az a gondunk, mi lesz, ha kétszáznál többen akarnak kosztolni? László Istvánná pedig azt mondja, kinn a Tüzesen, szőlőkötözés közben. — Ki törődött eddig a melegétellel? Hiába főztünk volna otthon is, ha kihozzuk megsavanyodik itt a napon. Boldizsár Jánosék meg úgy csinálták eddig a Bánhidi- ben, a másitc határrészen: eljött a dél, hárman-négyen főztek maguknak lebbencset, ezt-azt, kis bográcsban. Vagy krumplilevest, vagy csak éppen szalonnát sütöttek. A szél belekavarta a homokot az ételbe, de más lehetőség nem volt. Boldizsár János azonban ezen a héten még nem iratkozott fel ebédre. A felesége már bennkosztos. Hadd próbálja ki előbb az asszony. Tígyi Lászlóék a zárt rendszerrel teszik ugyanezt. A férj az építőbrigádban, a fiatalasszony a szőlőben dolgozik. Egyikük háztájija a zárt rendszerben van, másikuké hagyományos. Sok ilyen család van most Tiszasason. A zárt rendszer megosztotta az idén a falut. Még a télen egy nagysikerű előadásra hívogatták az embereket a művelődési otthonba. Harmatos László főagronómus beszélt az új technológiáról. — Jó lesz az Laci? — kérdezgették az emberek. — Én azt tudom mondani — válaszolta a főagronómus — tavalyelőtt mi vásároltunk kukoricát, most meg úgy szerződtünk a terményforgalmival, hogy eladunk 130 vagonnal. Nagy vita kerekedett. (Folytatjuk) BORZÁK LAJOS Kukoricaszárból liszt A keszthelyi Agrártudományi Egyetem termelésfejlesztési Intézetében, a sze- remlei Duna-Gyöngye Termelőszövetkezet megbízására, kidolgozták a kukoricaszár liszt előállításának és felhasználásának új módszereit. A kukorica szárát a gazdaságok eddig a termés betakarítása után beszántották a talajba. A keszthelyi kutatók szerint a kukoricaszárból szárított lisztet lehet előállítani, és így kiválóan alkalmas, fehérjementes takarmányokkal keverve, elsősorban a szarvasmarhák táplálására. A szeremlei termelőszövetkezetben még ebben az évben megkezdik az új takarmányhordozók előállítását. Több a cement, a csempe és a beépíthető konyhabútor Közszemlén a tiszai partfal Aratók köszöntése Irta: BtRECZKI LAJOS, a me« vei fanács elnök helyettese I smét elérkeztünk ahhoz az időszakhoz, amikor a mező- gazdasági üzemekben dolgozók gabonatermesztésből vizsgáznak az ország népe előtt. A múlt év őszétől ápolt gabona szépen érik, Szolnok megyében is igen jp termést ígérve várja, hogy akik felnevelték, most le is arassák. .Most válik nyilvánvalóvá, hogyan hasznosult az a társadalmi összmunka, amely a gabona- termelésben is tárgyiasult; hiszen a nehézipar, a gépipar, ' a vegyipar, a kereskedelem, a közlekedés stb. mind hozzájárultak az immár iparszerű gabonatermeléshez. A termelési eszközök felhasználása azonban végső soron a mezőgazdasági üzemekre vár. Ezért fordul most a közvélemény érdeklődése a mezőgazdaságra, hogyan birkózik a mindannyiunkat egyformán érintő fontos és még mindig nagyon nehéz munkával. Szocialista mezőgazdaságunkban edzett, sokat tapasztalt vezetők, fizikai munkások, tsz-tagok vannak. Bízhatunk is önzetlen, lelkiismeretes és hozzáértő munkájukban; meggyőződésünk is, hogy ebben’ az évben is sikerrel learatnak. Beseny- szögön, Zagyvarékason — s talán már máshol is — hozzá is kezdtek a betakarításhoz. Ezért jó most az alkalom arra, hogy az aratás kezdetén köszöntsük a nyári betakarítás derékhadát: az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek testületi és üzemi vezetőit a kombájnosokat, gépszerelőket, a szállító- és szérümunkásokat. És mindazokat, akik közvetlenül, vagy közvetve kiszolgálják és segítik e nagy munkában a mezőgazdaságot. * Már elöljáróban is kérjük mindannyió- jukat, hogy szervezőkészségüket, tudásukat vessék latba, a meglevő technikának és munkaidőnek a lehető legjobb kihasználását biztosítva. Ki-ki a maga posztján tegyen eleget a termelésben ráváró kötelességének. Munkájukat segítse az a tudat, hogy tőlük függ az ország jövő évi kenyérellátása. A gabonabetakarítás sikere nem kevéssé járul hozzá népgazdaságunk évi gazdasági, életszínvonalemelési céljai megvalósításához is. A mi megyénk hazánk legnagyobb gabonatermelő tájainak egyike. A most induló nagy kampányban 136 ezer hektár kenyérgabonát és 25 ezer hektár egyéb gabonát kell betakarítani. A várható termésmennyiség: kenyérgabonából 430—450 ezer tonna, takarmány és egyéb ipari terményből 48—52 ezer tonna. Ennek jelentős része az állami raktárakba kerül. A megyében a gazdasági, műszaki, technikai felkészültség a korábbi évekhez mérten is jó. A meglevő 1030-as gabonakombájn-park 115—125 új szovjet és NDK kombájnnal egészül ki. A jelenlegi gépállomány egyharmada öt évnél idősebb, 372 arató-cséplőgép pedig három évnél rövidebb ideje üzemel. Kedvezően korszerűsödött a traktor, a szállító traktor és tehergépkocsi-park is. Köz- < úti forgalomban alkalmazható traktor 2862, tehergépkocsi pedig 619 van a megye mezőgazdasági üzemeiben. Ennek ellenére sem mondhatjuk a gépellátottságra, hogy optimális. Számításaink szerint — figyelembevéve a kombájnok számát, szemáteresztőképességét, * a vele párosuló szállító teljesítményt, a kombájnszérük áteresztő- képességét, és így tovább — mintegy 25—26 munkanap szükséges a megye gabonatermése betakarításához. Ám, mindez, csak akkor lehetséges ennyi idő alatt, ha minden fogaskerék hozzáillik a másikhoz és kifogástalanul működik a mechanizmus. Amennyiben a munka bármelyik szakaszában is fennakadás lesz, ez megállítja a termelést az egész vertikumban. A sok éves tapasztalat azt bizonyítja, hogy azok járnak jól, akik idejében kezdik az aratást. A kezdeti 3—4 napos késés, gyötrelmes 10—15 nappal hosz- szabbíthatja meg a munkát. Azt hiszem, minden kombájnos emlékezetében megmaradt 1971 nvara, amikor rájöttünk erre az igazságra, A korán kezdőknek a siker, a késlekedőknek a kudarc és a felmérhetetlen anyagi veszteség 197J nagy tanulsága. A korai kezdéshez most is adottak a feltételek. A búza beéréséig be tudjuk fejezni a repce, az őszi árpa és a borsó betakarítását. Ezzel egyidőben, a korábban érő búzatáblákon már alkalmazhatjuk a rendrearatást. Az üzemek nagy többsége — és a felvásárló vállalatok is — rendelkeznek szárítóberendezéssel, ezért a magasabb nedvességtartalmú búza aratása is lehetséges. A bizakodás másik alapja a gépek maximális kihasználása. Javasoljuk, hogy a gépek karbantartását éjszaka, vagy a kora reggeli órákban végezzék. Az agronómia hivatása annak megállapítása, hogy reggel mikor indulhatnak és este meddig dolgozhatnak a gépek. Az ő dolguk: kisebb, pásztás esők esetén a gépek, a betakaritók egyik tábláról a másikba irányítása. A kombájnok csoportos üzemeltetésének már hagyományai vannak a megye gazdaságaiban ennek szervezési előnyeit nem kell indokolni. Fontos feltétel, hogy összhangban legyen az üzemben a kombájnok, a szállítóhálózat és a kombájnszérük áteresztőképessége. A jó szervezők már az indulásnál annyi embert osztanak be, hogy biztosítva legyen a gépkihaszriálás is és az azokon dolgozók napi pihenője, hetenkénti pihenőnapja is. Rossz gyakorlat: az egy kombájnon egy ember elv. Igaz, ennek elvetéséhez több kombájnos is kell. Ezért számítunk arra, hogy az ipari üzemekben, a vállalatoknál, intézményeknél kombájnvezetői képesítéssel és gyakorlattal dolgozók, erre az időre visszatérnek a mezőgazdaságba. Kérjük is őket erre. A vállalati, intézményi vezetőktől pedig elvárjuk, hogy lehetővé teszik az aratás alatt ezeknek az embereknek az átmeneteiét. A mezőgazdasági üzemi, vezetőktől is elvárjuk, hogy messzemenően a lehető legjobban gondoskodjanak az aratásban résztvevők ellátásáról, élelmükről, ivóvizükről, pihenőhelyükről, egészségükről. Ezt az egészségügyi és kereskedelmi hálózatnak is támogatnia kell. Nagy jelentőséget tulajdonítunk az üzemek együttműködésének is. Ennek kö- vevőhelyeken az anarchikus torlódást, ben. Azok a gazdaságok, amelyek technikailag jobban felszereltek, szervezettségük magasabb, hamarabb végeznek az aratással. Gépeiket, embereiket adják át a gépekkel gyengén ellátott, a segítségre még rászoruló termelőszövetkezeteknek. A korábbinál nagyobb összhangra számítunk a termelőüzemek s a felvásárló vállalatok tevékenységében is. Meg kell — mert meg lehet — szüntetni az átvevőhelyeken az anarchnikus torlódást, a 6—8 órás várakoztatást. A gyakorlati követelményeknek megfelelő szállítási tervvel, napi sőt óránkénti ütemezéssel gyorssá tehető a gabonaátvétel. A mező- gazdasági üzemek is sokirányú szolgáltatást nyújtanak a felvásárló vállalatoknak, szárításban szállítással, rakodással, tárolással, technikai eszközök bérbeadásával is. Kapcsolatukat ebben is a kölcsönös gazdasági érdekeltségre alapuló megállapodások jellemezzék. Az eladott gabona minősítése mindig az áru tényleges használati értékének feleljen meg. Ezt, az állami és érdekképviseleti testületek rendszeresen ellenőrizzék. T alpraesettséget, szakértelmet, szervezőkészséget, szorgalmat vizsgáztató időszak ez a mezőgazdaságban. Mi figyelemmel is fogjuk kísérni az állami gazdaságokban, a termelőszövetkezetekben, a megyében a vezetők szervező, irányító munkáját. Ígérjük, hogy a jól szervezett, a becsülettel végzett munkáért nem marad el az üzem kollektívájának kijáró elismerési sem. De azt sem nézzük tétlenül, ha a munka szervezési hibák miatt húzódik el és a gazdaságnak, az ott dolgozó embereknek, ebből káruk lesz. Bizonyosra veszem, hogy az ilyen esetet az adott üzem kollektívája sem fogja szó nélkül hagyni, Rajtuk, az aratókon most az ország szeme. Nem féltjük őket, tudjuk, hogy jó szívvel, felelősségtudattal dolgoznak: és ez a siker záloga. jj| »
