Szolnok Megyei Néplap, 1973. május (24. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-03 / 101. szám

1973. május 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Közművelődési tanácsok a kisközségekben Kísérlet Tiszapüspökiben és Tiszatenyőn A törökszentmiklósi járás néhány községében közmű­velődési tanácsokat hoztak létre, amelyek a község tár­sadalmi szerveinek vezetőit tömörítik. Ugyanakkor az iskolában második igazgató- helyettest neveztek ki, aki egyben a közműve'ődési ta­nács titkára is. Feladata el­sősorban a művelődési ház és az iskola, de emellett a termelőszövetkezet, az ÁFÉSZ, a népfront néomű- velési munkájának összehan­golása is. Tiszapüspöki, az alig né­hány ezer lakosú kisközség lett a kísérlet egyik színtere A februárban megválasztott közművelődési tanács elnö­kével és titkárával beszél­gettem a tervekről, az eddigi eredményekről. A titkár. Bottyán Menyhért tanár, há­rom évig volt a művelődési ház igazgatója. — Elsődleges feladatom az iskola és a művelődési ház összehangolása. A művelődé­si házban továbbra is a régi igazgató dolgozik, de az irá­nyítást a szakigazgatási szerv helyett én vettem át. A kí­sérlet eredményességéről még nagyon korai lenne be­szélni. Eddig megállapodást kötöttünk a művelődési ház­zal, hogy mivel nekünk nincs tornatermünk, az otta­ni nagyteremben tartjuk a testnevelési órákat Igyek­szem megismerni a művelő­dési ház, a tsz, az ÁFÉSZ, és a népfront kulturális ter­veit is, majd ezeket figye­lembe véve állítjuk össze a közművelődési tanács mun­katervét. — Bár Tiszapüspöki való­jában mezőgazdasági község, nagyon sok az eljáró ipari dolgozónk, — mondja Kocsis István igazgató, a közműve­Emléktáblát avatott a munkások nemzetközi ünne­pének előestjén a Lőrinci Hengermű: a gyár egykori munkásai, az 1919-es Ta­nácsköztársaság mártírhalált halt direktóriumi tagjai, Chlepkó Ede és Fiedler Re­zső emlékét örökítették meg ilymódon. Az emléktáblát lődési tanács elnöke. — Fel­adatunk, hegy az ő igényü­ket és idejüket is figyelem­be véve keressük azt a mó­dot. melynek segítségévei a legeredményesebben bevon­hatók a kulturális élet vér­keringésébe. Tiszatenyő Tiszapüspöki- hez hasonló kisközség. Föl­des útjai, apró kis házai vannak. A falu legnagyobb épülete az iskola és az alig egy éve készült klubkönyv­tár. Az utóbbit három hó­napja Lengyel Boldizsár, az iskola népművelés szakos igazgatója irányítja. A kine­vezett második igazgatóhe­lyettes pedig az ő nevelői, iskolai munkájában segít. — Az új irányítási rend­szer nagyon előnyös szá­munkra. A klubkönyvtárban jól berendezett klubszoba van, amely napközben ki­használhatatlan volt Most ott tartjuk az őrsi. a szakkö­ri foglalkozásainkat. A klub­könyvtár vezetője ilyenkor mindg ott van. ezzel teher­mentesít egy nevelőt. Az is­kolai könyvtárat és az évi könyvvásárlásra fordítható 1000 forintot átadtuk a klub­könyvtárnak, amely így évente 12 ezer forintért vá­sárolhat új könyveket, köz­tük számos ifjúsági kiad­ványt is. A November 7 Tsz az idén 1800 forinttal támo­gatja a klubkönyvtárat 1200 forintot ad játékok vásárlá­sára; az ÁFÉSZ pedig divat- bemutatóval egybekötött mű­sort biztosít. Lengyel Boldizsár vezeté­sével januárban harminc­négytagú ifjúsági klub ala­kult. Munkatervükben vál­tozatos, színes programok szerepelnek. Szellemi vetél­kedőket, műsoros esteket rendeznek. nemrég pedig Vilt Tibor Munkácsy-díjas szobrászművész társadalmi munkában készítette, s önté­sét a gyár ..Ifjúság” és „Ga- garin” brigádjai végezték. Az „Ifjúság” brigád egyébként felvette Chlepkó Ede nevét és tiszteletbeli tagjává avat­ta névadójának fiát. kétnapos budapesti kirádulá- son vettek részt a fiatalok. Minden kísérlet helyessé­gét az idő dönti el. Tehát, hogy fellendül-e a szellemi élet ezekben a kisközségek­ben, azt egyelőre nem tudjuk. Dajka Miklós, a törökszent­miklósi Járási Hivatal mű­velődési osztálya vezetőjének véleménye szerint az á'taluk megkezdett kisérlet járható és jó útja annak, hogy a fal­vakban valóban eredmény s népművelő munkát lehessen végezni. Egyrészt a túlter­helt, kislétszámú szakigazga­tási szerv helyett az irányí­tást szakember végzi, más­részt célszerűbben használ­ják ki a helyiségeket, a szű­kös tárgyi és anyagi eszközö­ket koncentrálni lehet T. M. Szolnoki fúvós­zenekari találkozó Hét zenekar részvételével május 5—6-án tartják az első szolnoki fúvószenekari be­mutatót. Szombaton este nyolc óra­kor a Ságvári Endre Megyei Művelődési Központ színház- termében Kukri Béla. a vá­rosi tanács elnökhelyettese mond megnyitót, utána az Olajbányász, a Dorogi Bá­nyász és a HM központi fú­vószenekara szerepel. Vasár­nap délelőtt a tatabányai Bányász Fúvószenekar, az Ózdi Szénbányák somsályi zenekara, a szolnoki Kilián Repülő Műszaki Főiskola és Eger helyőrség egyesített ze­nekara. valamint az oroszlá­nyi Bányász Fúvószenekar mutatja be műsorát. A díj­kiosztó ünnepségre délután 3 órakor kerül sor. BeváJt a Hidrop* „Hidrop” elnevezésű kü­lönleges berendezést szállí­tott a dorogi szénbányák a Szovjetunióba és Lengyelor­szágba. A magyar szabadalom alapján kialakított berende­zésekkel a víznívó alatt fek­vő üledékes ásványi anyago­kat kutatják fel, illetve ter­melik ki. A Szovjetunióba küldött „Hidroppal” Harkov környékén kutatnák fel mé­lyen fekvő homoktelepeket, Lengyelországban pedig Krakkónál a víz: alatt sza­badon áramló kavicsrétege­ket szabadítanak fel és ter­melnek ki a dorogi mód­szerrel. A magyar találmány iránt nagy az érdeklődés, már 9 komplett Hidrop dolgozik Magyarországon, Jugoszlá­viában, Lengyelországban és Csehszlovákiában, egy kísérleti berendezés pedig Franciaországban. Hevesi Sándor Száz évvel ezelőtt, 1873. május 3-án született a két világháború közötti magyar színházi kultúra egyik ki­emelkedő egyénisége, He­vesi Sándor. Drámaíró, kritikus, dra­maturg, rendező és színház- igazgató volt egyszemélyben — s egy időben — ugyan­akkor a Színművészeti Aka­démia tanára, Sztanyiszlav- szkij első magyarországi fel­fedezője és követője, a ma­gyar színjátszás megújulá­sáért alakult Thália Társa­ság egyik vezéregyénisége, a Nemzeti Színház Kamara- színházának megalapítója, a hazai Shakespeare- és Mo- liére-kultusz elindítója. Jó­kai Mór leghíresebb regé­nyeinek színpadra állítója. Bemard Shaw valamennyi annakidején bemutatott szín­művének fordítója. Az em­ber tragédiája és a Faust nagy sikerű, modern hang­vételű rendezése is az ő nevéhez fűződik. Tucatnyi nagy színészegyéniséget in­dított el pályáján. Mint az Operaház főrendezője nagy hatással volt a hazai opera­rendezés megújhódására, ő vitte színre a Mozart-ciklust, és jónéhány opera szöveg­könyvét ültette át magyarra. A Nemzeti Színház 1923-tól kezdve Hevesi Sándor igaz­gatása alatt — »mint Schöpf- lin Aladár, a kiváló esztéta írja — „olyan virágzásba jutott, amilyenre még alig volt példa viszontagságos történetében. Nehéz időkben, nehéz körülmények között az állam ki nem elégítő anyagi támogatásával küsz­ködve visszaszerezte a Nem­zeti Színház népszerűségét Hevesi Sándor színházeszté­tikai munkái alapvető fon­tosságú és jelentőségű útmu­tatásul szolgálnak napjaink színházművészete számára is. ☆ Szülővárosa Nagykanizsa, május 6-tól Hevesi Sándor- emléknapokat rendez az év­forduló alkalmából. Nagy sikerű bemutatkozás A T allinni Művészegyüttes Szolnokon A Tallinni Művészegyüt­tes, amely soraiba tömöríti kz Észt Baráti Társaságok Kamarakórusát és a Tallin­ni Kultúrpark „Leigarid” népművészeti együttesét, bi­zonyára akkor is nagy tap­sot kapott volna Szolnokon, ha közepes színvonalú pro­dukciót nyújt, hiszen test­vérvárosunk szívesen látott képviselőit tiszteljük ben­nük. A Ságvári Endre Me­gyei Művelődési Központban Emlékmű munkásmártíroknak tartott premier és még in­kább május elsején a Tisza- ligetben bemutatott műsoruk lelkes fogadtatása ékes bi­zonysága annak, hogy több­ről van szó, mint udvarias tetszésnyilvánításról. A kamarakórust nemcsak azért illeti őszinte elismerés, mert kiváló mesterségbeli tudással, igazi élményt nyúj­tó, gazdag hanganyaggal bűvölte el a hallgatókat, ha­nem azért is, mert, kedves figyelmességgel magyarul is szólaltattak meg műveket. A tánckar eleven cáfolata az északi népek „mérsékel­tebb” hőmérsékletének. Szé­pen kimunkált kompozícióik­kal, népi játékaikkal ma­gukkal ragadták a közönsé­get. Főleg a Tiszaliget ár­nyas fái alatt, természetes környezetben íejtett ősi tán­caik találtak lelkes vissz­hangra. A Tallinni Művészegyüttes fellépése kimagasló színfolt­ja volt a szolnoki május elsejei ünnepségnek. S egy­úttal szimbóluma is népeink virágzó barátságának, mely a kulturális életben is egyre gyümölcsözőbb kapcsolatokat teremt. K. Pausztovszkij: / / Valósággal kétségbeestünk. Sehogy se tudtuk, hogyan csípjük el ezt a rőt dögöt! Kirabolt bennünket minden éjjel. Olyan ügyesen bújt el. hogy egyikünknek sem sike­rült fölfedeznie. Csak egv hét múlva derült ki — végre-va- lahára —, hogy a macskának tépett fülei vannak, és hosz- szú farkából is hiányzik egy darab. Mondom, ilyen volt ez a macska, aki lelkiismeretének utolsó maradékát is elvesz­tette már — a csavargó gaz­ember! Ezért, no meg külö­nösen a villogó szeme miatt Csórónak neveztük el. Mindent lopott: halat, tej­fölt, vajat, kenyeret. Sőt, egy­szer a kamrában szétszabdalt egv konzervdobozt, amelyben gilisztákat tartottunk. Nem ette meg őket, de a szétrom­bolt doboz köré odatoreglet- tek a tyúkok és egész gilisz­takészletünket felfalták. S mikorra elérkezett a te- temrehívás ideje, a tyúkok kinn feküdtek a napon és nyögtek. Mi körülöttük tén- feregtünk átkozódva — no, de a halászatnak már befel­legzett Majd egy hónapba is bele- tellett, amíg a rőt macska nyomára akadtunk. tek nekünk. Egy szép napon lélekszakadva vágtattak be hozzánk, hogy Csóró hajnal­ban átviharzott a veteménye­sen, fogai közt egy sügéres hordócskával. Lerohantunk a pincébe és felfedeztük, hogy a kis hordó bizony eltűnt. — Tíz kövér sügér volt benne, azok, amiket a holtágban fogtunk. Ez már nem is tolvajlás volt hanem rablás. Rablás — fényes nappal. Megesküd­tünk. hogy elfogjuk a macs­kát, meglakol gaztetteiért. Rajta is kaptuk még aznap reggel. Az asztalról elcsent egy jó darab májashurkát, és felmászott vele egy nyír­fára. Elkezdtük rázni a fát. Csó­ró elejtette a hurkát, és az éppen Ruvim fejebúbjára esett. A macska fentről va­dul méregetett bennünket, és fenyegetően berzenkedett. De mivel nem volt számá­ra menekvés, kétségbeesett lépésre szánta el magát. Fé­lelmetes f óvással levetette magát a nyírfáról, a földre vágódott, felpattant, mint egy gumilabda és hajrá! — a ház felé iramodott! A mi házunk meglehetősen kicsi. Elhagyott, isten háta mögötti kert közepén áll. Éj­szakánként mindig felébreszt bennünket a vadalmák kop­panása, amint az ágakról a deszkatetöre potyogtak. A házikóban horgászszer­számok, körték, almák, szá­raz levelek heverek szerte- széjjel. Csak háltunk benne. Egész nap, kora reggeltől késő estig a megszámlálha­tatlanul sok patak — meg tavacska mellett lebzseltünk. Halásztunk, tábortüzet gyúj­tottunk a partmenti csalitos- ban. Hogy a nagy tóhoz ér­jünk, apró sövényt kellett kitaposnunk a magas, dús fűben. A virágok pártakoro­nái fejünk felett himbálóz­tak, sárga virágporral szór­ták be vállunkat. Estefelé értünk haza: fá­radtan, napégetetten, vadró­zsáktól összeszurkálva cipel­tük haza az ezüstszínű halak c®omóit és minden alkalom­mal a rőt kandúr kalandozá­sairól szóló történetek fogad­tak bennünket. No. de végül is rajtavesz­tett. Bemászott a kazán egvik búvólyukába, a ház alá. In­nen pedig nem volt más kiút. A nvílást elzártuk egy ha­lászhálóval. és vártunk. De a kandúr csak nem jött. Mérgesen fútt, mint vala­mely földalatti szellem, fújt csak ránk szüntelen, lanka­datlan dühhel s anélkül, hogv akár eSv csöooet Is ki­fáradt volna. Elmúlt íw óm, kettő, három... Már réven le kellett volna feküdnünk aludni, de ő még mindje fújt, tombolt a kazánbáz alatt, s mi már-már végére értünk a fcü relmün knek. Ekkor végre elhívtuk — Ljonykát, a község cipészé­nek fiát. Ljonyica faluszerte híres volt rettenthetetlen bá­torságáról és talpraesettségé­ről: rábíztuk, csalja ki vala­hogyan a macskát a .ház alól. Ljonyka vett egy selyem horogzsineget és rácsomózta egy napközben fogott koncér farkára, majd behajította a halat a bűvólyukon át a föld alá. A fúvósnak végeszakadt, szilaj ropogtatást hallottunk — a kandúr megragadta a hal fejét. Ráharapott halálos harapással. Ljonyka pedig lassan elkezdte húzni a zsi­neget kifelé. Csóró eltökélten szegült szembe, de Ljonyka erősebb volt, na meg a macs­ka semmi áron sem akarta elereszteni az ízletes aján­dék-zsákmányt Egy perc múlva a nyílás száján kibukkant a macska feje: fogai között a koncért szorította. Ljonyka felkapta Csórót a gallérjánál fogva, s felemelte a földről. — Először vettük szemügvre. amúgy isteniga­zából. A kandúr lesűnyta a szemét, fülét feszesen szorí­totta a koponyájához, a far­kát behúzta. A rablások elle­nére bizony vézna volt ez a tfízvörös. sárgafoltos csa­vargó. Ruvim nézte, hosszasan né­zegette. maid némi töprengés után megkérdezte: — No és... most mi legyen vele? — Verjük meg —• mond­tam én. — Nem használ — felelte Ljonyka. — Már gyerek ko­ra óta. ilyen a jelleme. In­kább adjatok neki egyszer enni. rendesen. A macska várt, behunyt szemmel. Megfogadtuk a tanácsot, bevonszoltuk Csórót a kam­rába és pompásan megva- esoráltattuk: — adtunk neki disznósült-pectonyét, sügér­kocsonyát, túróslepényt és tejfelt. A macska több mint egy őrahosszat falatozott. Úgy jól lakott, hogy Ingadozva jött ki a kamrából, a küszöbre he- veredett, pimasz tekintettel nézegetett bennünket és az alacsonyabban égő csillago­kat. Megmosakodott, sokáig prüszkölt, aztán mereven fel­tartott fejjel hengergőzni kezdett. Ez biztosan annyit jelent hogy meg van eléged­ve — gondoltuk. De már fél­tünk is, hogy ledörzsöli a szőrt a tarkójáról. Aztán a hátára nenderiiit, elkapta a farkát és azt ha- rapdálta: köpött egyet s a kemencéhez vonult, elnyúlt rajta és dorombolt békésen. Attól kezdve hozzánk szo­kott. együtt lakott vélünk — és nem is fosztogatott többé. Sőt, már másnap reggel páratlanul nemes cselekede­tet hajtott végre. A tyúkok felmásztak a kerti asztalra és nagy tola­kodás. karattvolás közepette nekiláttak szedegetni a po- hánkakásából. A macska a méltatlankodástól remegve. hozzájuk lopakodott, és éles csatakiáltással az asztalon termett. A tyúkok kétségbe­esetten sopánkodtak, és le­röppentek. Feldöntötték a te­jesköcsögöt és tollaikat hul­latva kiinaltak a kertből. — Elől sűrű csuklások között, egy ostoba, hosszúlábú kakas szedte a lábát, bizonyos Ka­ját nevezetű. A kandúr három lábon vetette magát utána, a ne­gyedikkel meg püfölte Kaját hátát. Csak úgy perdült a ka­kasról a toll meg a pihe. És bensőjében minden ütésre valami puffant, kongott — mintha a macska gumikard­dal csapdosta volna. A kakas ezután révetegen feküdt egv darabig, szemeit forgatta és halkan nyögdé- cselt. Leöntöttük hideg vízzel erre szépen felocsúdott. Ettől fogva a szárnyatok sem mertek rossz fát- tenni á tűzre._ Meglátják a kandúrt és máris kotkodácsolva, lök­dösődve iszkolnak... A kandúr pedig úgy iár- kel a házban és a kertben föl s alá. mintha ö volna a gazda, de legalábbis az ri- pán. Vagv az éjjeliőr. Fejét a lábunkhoz dörzsöli. Vi­gyázni kell vele, mert a nad­rág szárán vörös szőrcsomó­kat hagy. Egyébként nem is hívjuk többé Csórónak. M'licistának kereszteltük át. Ruvimnak ugvan némi kételyei vannak: mi azonban egészen biztosra vesszük, hogy a milícia nem veszi zokon. Fordította; Raáb Győré V

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom