Szolnok Megyei Néplap, 1973. május (24. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-19 / 115. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. májas 19. Hosszú e Magyar javaslat a helsinki konzultáción Tegnap délelőtt tizenegy órakor szállt le Leonyid Brezsnyewel, az SZKP főtitkárával és munkatársaival a fedélzetén, a bonn—kölni repülőtéren, az IL—62-es szovjet különgép. A szovjet küldöttséget, amely hivatalos látoga­tásra érkezett a Német Szövetségi Köztársaságba, Willy Brandt nyugatnémet kancellár fogadta. A jelenlevők és az esehiényt a televízió képernyőjén követő tízmilliók érezték, hogy a történelmi háttér miatt, de Európa, sőt a világ jövőjének kialakulása szempontjá­ból is, különleges jelenet tanúi voltak, amikor látták Nyugat-Németország földjére lépni „a Szovjetunió első em­berét” — ahogyan Brandt köszöntőjében nevezte vendé­gét Leonyid Brezsnyev pedig a szovjet vezetőknél meg­szokott realizmussal rögtön megadta a tárgyalások alap­hangját, miután megjegyezte, hogy a két tárgyaló fél mö­gött már „a megtett nem rövid út” húzódik, hozzátette: «Valahány látogatás egy újabb országba, mindannyiszor érdekes és kellemes esemény. Ha pedig ez a látogatás ráadásul nagy jelentőségű feladatok megoldásával is össze­függ, akkor természetesen még nagyobb megelégedésre szolgál.” Ami a megtett utat illeti: három év alatt, az 1970-ben Moszkvában aláírt szovjet—nyugatnémet megállapodás óta, mindenekelőtt e szerződés inditóerejének következtében és hatására Európában alapvető változások mentek végbe, ez időtől számítható az európai enyhülési folyamat kibonta­kozása, amelyet olyan további útjelzők szegélyeznek, mint megállapodás Lengyelország és az NSZK között, a nyugat­berlini kérdés rendezése, az NDK—NSZK alapszerződés megkötése, a helsinki konzultáció az európai biztonsági értekezlet összehívásáról, a bécsi megbeszélések az európai csapatcsokkentések ügyében megrendezendő konferenciáról. Ami a jövő feladatait illeti: a kétoldalú szovjet— nyugatnémet kapcsolatok fejlesztésén túl mindenekelőtt a biztonsági értekezlet összehívásának meggyorsítása és az együttműködés minden területén olyan kölcsönös előnyös lépések megtétele van napirenden, amelyek a pozitív euró­pai fejlődést, az általános világpolitikai enyhülés folyama­tát visszafordíthatatlanná teszik. (KS) A helsinki nagyköveti ta­nácskozás tegnap megtar­tott plenáris ülésén a részt­vevők elégedetten nyilatkoz­tak az utóbbi napokban meg­élénkült és eredményesebbé vált munkáról, amely egyre biztosabb reményt nyújt ar­ra, hogy a konzultáció ne­gyedik szakaszában befeje­zik az európai biztonsági ér­tekezlet előkészítését. A résztvevő 34 ország nagykö­vetei a munka sikere érdeké­ben úgy döntöttek, hogy meg­hosszabbítják a konzultá;iót és előreláthatólag június 1-ig üléseznek. Ha a szükség úgy kívánja, egy további hetet is szentelnek az előkészüle­Leonyid Brezsnyev megérkezett Bonnba {(Wőiyiatáa tsz 1. oldalról) rom haderőnemet képviselő tííszzászlóalj sorfala előtt. Willy Brandt rövid be­szédben üdvözölte szovjet vendégét — ahogyan ő fo­galmazott — a Szovjetunió első emberét Örömmel nyugtázta, hogy a látogatás lehetővé vált Megállapította, hogy a dol­gok Európában jó irányban haladnak, az NSZK népe bé-- két, enyhülést és növekvő együttműködést óhajt. Üj kezdetet jelentett — muta­tott rá — az 1970 augusztu­sában aláírt szovjet—nyugat­német szerződés. A kancellár hangsúlyozta, hogy a Szov­jetunióban őszinte eszme­cserékben közelebbről volt alkalma megismerkedni Brezsnyewel és most örö­mére szolgál, hogy most Leo­nyid Brezsnyewel, aki elő­ször jár az NSZK-ban, íoiy­Mi úgy jövünk ezekre a tárgyalásokra, hogy mögöt­tünk van a már megtett nem rövid út. Van egy jó szer­ződésünk, az 1970-ben meg­kötött szerződés. Rendelke­zünk számos konkrét egyez­ménnyel, amely érinti a szovjet—nyugatnémet kap­csolatok fejlődésének külön­böző területeit. Megvan vé­gül a már több mint két esztendős gyakorlatunk, amely során kezdtek testet ölteni a szerződés magas­rendű eszméi. így elmondhatjuk • van jő alapunk. Most az a felada­tunk, hogy erre az alapra felépítsük az országaink közötti jószomszédi viszony szilárd épületét. Mi készek vagyunk előremutatóan hoz­zájárulni ehhez az ügyhöz, s reméljük: az NSZK állam- férfiai ugyancsak megteszik a szükséges erőfeszítéseket, hogy új hasznos munkát vé­Brezsnyev, ase SZKP főtitkára, pénteken hivatalos látoga­tásra az NSZK-ba érkezett. Brezsnyevet Willy Brandt kancellár fogadta a bonn—kölni repülőtéren. Az SZKP főtit­kára a német kormányfő társasagában megszemléli a disz- alakulatot tathatja a párbeszédet „a bé­kés együttműködés dialógu­sait”. Ezután Leonyid Brezsnyev lépett a mikrofonhoz. Leonyid Brezsnyev az üd­vözlésre válaszolva kijelen­tette: „Valamennyien őszintén köszönjük a szövetségi kancellár úr üdvözlő szavait és jókívánságait. A magunk részéről engedje meg, hogy üdvözöljük önt és kollegáit, kifejezzük önnek és az ön személyében a Szövetségi Köztársaság minden állam­polgárának, hogy békét és jó­létet kívánunk. Mi szövetségi kancellár úr, már kétszer találkoztunk önnel, mind a kétszer a Szovjetunióban. Most én jöt­tem önhöz a Szövetségi Köz­társaságba. Valahány láto­gatás egy újabb országba, mindannyiszor érdekes és kellemes esemény. Ha pedig ez a látogatás ráadásul nagy jelentőségű feladatok megol­dásával is összefügg, akkor természetesen még nagyobb megelégedésre szolgáL Nyíltan megmondom: nem­csak úgy jöttem, hogy na­gyon érdekel minden amit látni és hallani fogok, ha­nem mindenekelőtt annak a felelősségnek a tudatával ér­keztem, amely a küszöbön 'ló úi tárgyalásokat kíséri. gezzenek népeink javára, Európa tartós békéje nevé­ben.” . Brezsnyev & Brandt kan­cellár, valamint a szovjet küldöttség tagjai és a nyu­gatnémet államférfi ezután kocsikba szálltak és elindul­tak a Petersbergi szálló felé, ahová néhány perccel 12 óra után érkeztek meg. Nyom­ban a megérkezés után a szovjet küldöttség szállásán kötetlen véleménycsere kez­dődött Leonyid Brezsnyev és Willy Brandt között. Délután a Petersberg szál- tóban különböző szinteken megkezdődtek a szovjet- nyugatnémet ' tárgyalások. WiUy Brandt és Leonyid Brezsnyev megbeszélésein a kétoldalú kapcsolatok, élső- sorban a két ors,ííg közötti gazdasági együttműködés fej­lesztésének kérdései voltak előtérben. A két államférfi tárgyalá­saival összeült a két külügy­miniszter, Andrej Gromikű és Walter Scheel, továbbá Borisz Bugajev polgári légi­közlekedési és Lauritz Lau- ritzen szövetségi közlekedés­ügyi miniszter is. Egon Bahr szövetségi miniszter az SZKP KB főtitkárának két tanács­adójával. Andrej Alekszand- rovval és Anatolij Blatowal kezdett eszmecserét A tárgyalások megkezdése előtt Von Wechmar nyugat­német szóvivő tájékoztatta a sajtó képviselőit a szovjet küldöttség megérkezéséről ea az első kötetlen eszmecsere részleteiről. Elmondta, hogy a Petersberg szállóba történt megérkezés után program­megbeszélés következett. Willy Brandt szövetségi kancellár tegnap este a Scha­umburg palotában vacsorát adott Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP Központi Bizottsá­ga főtitkárának tiszteletére. A vacsorán Brandt kancellár, majd Leonyid Brezsnyev mondott pohárköszöntőt. A tárgyalusokat ma folytatják. ☆ „Mi, kommunisták aa NSZK és a Szovjetunió kap­csolatai fejlődésének, Európa békéjének szemszögéből ki­emelkedő eseménynek ta *t- juk e látogatást” — mondot­ta Kurt. Bachmann, a Né­met Kommunista Párt elnö­ke az SZKP KB főtitkárának Bonnba érkezése után. „A Német Szövetségi Köz­társaság barátsága, jószom­szédi viszonya — országunk békéjének elengedhetetlen feltétele. Most az a felada­tunk. hogy folytassuk a meg­kezdett utat, megvalósítsuk a moszkvai szerződést és megteremtsük Európa tartós békéjét” — fűzte hozzá Bachmann. PÁRIZS Leonyid Brezsnyev nyu­gat-németországi látogatá­sának első napján a világ­sajtó tovább foglalkozik a látogatás jelentőségével. A L’Humanité a többi között azt hangsúlyozza, hogy Brezsnyev Bonnba érkezése egyrészt a nemzetközi élet­ben bekövetkezett változá­sok jelentőségét, másrészt azoknak az eredményeknek a fontosságát demonstrálja, amelyeket a Szovjetunió és a többi szocialista ország ért el a békés együttélés • pilitilcájának megvalósításá­ban, LONDON A Times tegnapi szerkesz­tőségi cikkében arra mutat rá, hogy az SZKP KB főtit­kárának nyugat-németor­szági útja a második vi­lágháború óta végbement történelmi változásokat tük­rözi, és ez a látogatás an­nak következtében vált le­hetővé, hogy a világon álta- lánossságban elfogadták en­nek a háborúnak a követ­kezményeit, elsősorban a háború utáni határok té­nyét. NEW YORK A Christian Science Mo­nitor című bostoni lap igen találóan jegyzi meg, hogy Leonyid Brezsnyev bonni látogatásának útját a dip­lomácia „virágai” szegélye­zik. A lap a „virágok” alatt természetesen a látogatást előkészítő komoly diplomá­ciai alapot érti. a többi kö­zött az NDK—NSZK alap- szerződésének a közelmúlt­ban történt ratiiikálását. Ugyanez a lap egy másik ' cikkében azokról a nyugat­német várakozásokról ír, amelyek szerint a látogatás eredményeként folytatódik az enyhülés a kelet és a nyugat között, és tovább nö­vekszik a gyümölcsöző együttműködés. Az amerikai sajtó egészében véve üdvöz­li Leonyid Brezsnyev bonni Erich Honccker. az NSZEP KIS clsó titkára (jobbról) fo­gadta Dzsemal Bijedics jugoszláv miniszterelnököt Hadeiőcsökkentési tárgyalások Bécsben megtartották a fegyveres erők csökkentésé­ről folyó előzetes vélemény- cserék e heti utolsó plenáris ülését Az ügyrend elfogadá­sa és az általános nyilatkoza­tok meghallgatása után ez volt az első munkajellegű ta­nácskozás. A rövid egyórás ülés után kiadott közlemény szerint a megbeszélésen résztvevők előterjesztették az érdemi konferencia napirendjével kapcsolatos elképzeléseiket. A 19 résztvevő ország képvi­selői zárt ajtók mögött a jö­vő héten folytatják ezeknek a kérdéseknek a megvitatá­sát MINDENFELŐL GÉNI A Szovjetunió állandó gen­fi ENSZ-képviseletének épü­letében tegnap megtartották a stratégiai fegyverek korlá­tozásáról folyó szovjet—ame­rikai tárgyalás-sorozat újabb megbeszéléseit, i ADDIS/ ABEBA Etiópia fővárosában tegnap zárt munkaüléssel megkezdte tényleges munkáját az Afri­kai Egységszervezet minisz­teri tanácsának csütörtökön megnyílt ülésszaka, • NEW YORK Jakov Malik, a Szovjetunió ENSZ-íődelegátusa a legha­tározottabb intézkedések meghozatalát kérte a fajül­döző Rhodesia ellen a Biz­tonsági Tanácsban. Intézke­déseket sürgetett a Dél-Afri­kai Köztársaság és Portugá­lia ellen is. amelyek nyilván támogatják Rhodesiát a Biz­tonsági Tanács határozatai- megsértésében SAIGON A saigoni kormány szóvi­vőié tetmao bejelentette. — hogy Van Quang altábor­nagy. Thieu elnök különle­ges katonai és belbiztonsági tanácsadója Párizsba utazott. PÁRIZS Párizsban tegnap nyilvá­nosságra hozták 52 francia baloldali párt, szaikszervezet és társadalmi szervezet közös nyilatkozatát,. amelvben til­takoznak a Eleverijlt Álla­mok ős a Saigon: rendszer vietnami békét szabotáló ak­ciói ellen. A Német Demokratikus Köztársaság isvnsla*ára má­jus 23-án Berlinben az NDK és az NSZK kéoviselői tár­gyalásokat kezdenek a két német állam egészségügyi 'Stessálteaoőtóeáről ROMA Hatalmas megdöbbenéssel és felháborodással fogadta az olasz közvélemény azt a borzalmas terrorcselekményt, amelynek csütörtökön Milánó volt a színhelye. Gianfraneo Bertoli,. 40 éves, magát „szer­vezeten kívüli anarchistá­nak mondó férfi bombát hajított a milánói rendőrka­pitányság épülete élé. A rob­banás következtében meghalt egy fiatal, 23 éves lány, — megsebesült 38 személy (köz­tük 20 rendőr). teknek. 3 akkor a konferen­cia — mértéktartó számítá­sok szerint — június utolsó napjaiban ülhet össze. Rónai Rudolf, a Magyar Népköztársaság helsinki nagykövete a plenáris ülésen megismételte az értekezlet összetételéről szóló, még de­cemberben benyújtott ma­gyar javaslatot, amely azt indítványozza, hogy a kon­ferenciára hívjanak meg minden európai országot, to­vábbá az Egyesült Államo­kat és Kanadát. A résztve­vők úgy határoztak, hogy az ügyrenddel foglalkozó mun­kacsoport legközelebbi ülé­sén megvitatja a javaslatot. Határozat született arról is, hogy a fő munkabizottság­nak a jövő héten foglalkoz­nia kell a 4. napirendi pont­tal. az európai biztonsággal foglalkozó állandó szerv té­májával is. Le Dúc Tho— Kissinger Henry Kissinger, Nixon el­nök nemzetbiztonsági főta­nácsadója tegnap 90 percen át tárgyalt Pompidou fran­cia államfővel, hogy előké­szítsék a francia és az ame­rikai eülök izlandi találkozó­ját. Kissinger az Elysée-palotá- bói távozóban nem volt haj­landó nyilatkozni, diplomá­ciai körökben azonban csak­nem bizonyosra veszik, hogy a csúcstalálkozó előkészítése mellett szóba kerülnek aa atlanti alapokmány módosí­tására vonatkozó amerikai elképzelések is, amelyek nemtetszéssel találkoztak francia kormánykörökben. Kissinger tegnap délután Le Dúc Tho-val folytatja tár­gyalásait a vietnami tűzszü­nettel kapcsolatai problé­mákról. Nixon jogainak korlátozása Az amerikai szenátus kül­ügyi bizottsága ellenszavazat nélkül jóváhagyta azt a tör­vényjavaslatot. amely erőtel­jesen korlátozza az elnök katonai egységek harci be­vetésére való jogait. A rendelkezés csupán azt teszi lehetővé az elnök szá­mára, hogy a kongresszus jóváhagyása nélkül legfeljebb 30 napi időtartamra küldje harcba csapatait „az ameri­kai erők, vagy területek el­leni támadás, illetve táma­dással való fenyegetés elhá­rítására, továbbá a külföldön veszélybe került amerikai ál­lampolgárok megmentésére”. Megoldódott a iibononi válság A libanoni hadsereg és a palesztin ellenállás képvise­lőinek magasszintű bizottsá­ga kétnapos, összesen 17 órás tárgyalás-sorozat ered­ményeképpen megállapodott a két hét óta tartó válság rendezésének feltételeiben. A megállapodásról a két fél csütörtökön este közle­ményben nyilatkozott. Rész­leteket ugyan nem közöltek. a palesztin ellenállás veze­tőségének szóvivője azonban kijelentette, hogy „a felek a korábbi megállapodások alapján vállaltak kölcsönös kötelezettségeket”. Megfigye­lők szerint ez a megállapo­dás arra utal. hogy a tár- gyalásokon messzemenően figyelembe vették az 1969- es kairól megállapodás elő­írásait. Haladás a csehszlovák— NSZK tárgyalásokon A csehszlovák—nyugatné­met tárgyalások május 8. és 11. között Prágában megtar­tott első fordulóján jelentős haladás történt — jelentet­te ki az NDK rádiója és televíziója tudósítójának adott nyilatkóiatábah Bo- huslav Chnoupek csehszlo­vák külügyminiszter. A prágai megbeszélések eredményeiről elhangzott el­ső csehszlovák állásfoglalás­ban a külügyminiszter kije­lentette: „a Német Szövet­ségi Köztársaság kormánya elé terjesztettük az úgyne­vezett müncheni szerződés érvénytelenségének és kö­vetkezményeinek általunk javasolt és mindkét fél szá­mára elfogadható megoldá­sát, s jelenleg úgy tetszik, hogy ez a nyugatnémet partnernél pozitív vissz­hangra: talált”. — A május 23-án kezdő­dő bonni fordulón még tisz­tázni kell néhány kérdést. Meggyőződésem azonban, hogy az államközi szerző - dés szövegét illetően lénye­gében már meváu-nodnak. Ezután semmi sem áll majd annak útjában, hogy a kül­ügyminiszterek júniusban, parafái ják a szerződési' majd később sor kerüli: es - < sert aláírására. * /

Next

/
Oldalképek
Tartalom