Szolnok Megyei Néplap, 1973. április (24. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-08 / 82. szám

6

SZOLNOK MtGYEI NÉPLAP

1973. április 8.

Amatőrök, műkedvelők, dilettánsok

Filmkamera a klubokban

] Iszlai Zoltán:

ÖRÖKSÉG

,Jeladó „Pentax 8” 2x8 mm-es montázsasztal 1500 forintért.” „Admira 16 A. 1. Elek- tric típusú felvevőgép négy darab objektívval, kifogástalan állapotban eladó”

AZ AMATŐRFILM című sokszorosított lapból vettük az fezeteket; az utolsót, a VII .évfolyam 1—2. számból. De szinte minden alkalommal találkozhatunk hasonló hirdetésekkel. Mert az amatőrfilmes mozgalom egyik legsajátosabb vonása, hogy a technikának meghatározó szerepe van. S tegyük hozzá: oz a technrika elég drága. Kispénzű ember nemigen tudja megvenni a felszerelést, mely ráadásul sohasem elegendő, mindig bővítésre, kiegészítésre szorul, hiszen a teljesebb felszerelésnek kedvező tartalmi, művészi következményei lehetnek. (Gyatra felszereléssel csak nagyon korlátozott tematikai, műfaji körben lehet elfogadhatót produkálni.)

Nem véletlen hát, hogy Magyarországon, mintegy tíz—tizenöt esztendeje, mióta az amatőrfilmezés egyre több hívet szerzett, a csoportok, a filmklubok játsszák a döntő szerepet. Persze, házi használatra családi- és útifilmek ezrei készülnek, hiszen a lakosság birtokában már több tízezer kamera van. Egyénileg. önerőből azonban legfeljebb csak néhány jobb keresetű orvos csinált már színvonalas amatőrfílmet. A felszabadulás előtt létezett ugyan egv szűk körű amatőrfilmes társaság, — közéjük tartozott Fehér Tamás is. aki .ma hivatásos játékfilm rendező —, de 1945 és 1957 között sem a technikai feltételek „em a társadalmi lehetőségek nem voltak megfelelőek ahhoz, hogy ez a mozgalom tömegméretűvé váljék.

Amikor 1957 után ismét lehetett kamerát és vetítőgépet vásárolni a boltokban, azonnal több ezer géo fogyott el. Azóta a behozatal egyenletes, a választék pedig bővült: a csehszlovák gépek után kitűnő szovjet és japán márkákkal. S a technika iránt mindig fogékony fiatalok úgy segítettek a lapos pénztárca gondjain, hogy összeálltak. s lehetőségek szerint biztosítottak maguknak egy-egy mecénást is. Nagyüzemet, gyárat, egyetemet, művelődési házat. Itt jöttek létre a filmklubok, ahol a legeredetibb egyéniségek természetesem egyedül rendeznek filmet, de nemcsak anyagi támogatóst kapnak — gépet, lámpát, nyersanyagot —. hanem a szellemi és a gyakorlati támogatást is a klub adja, hiszen a forgatókönyvet általában közös vita után fogadják el. s maga a filmkészítés is mindig közös munkát, legalább négy—öt, de néha nyolc—tíz ember együttes fáradozását igényli.

S éppen ebben rejlik a mozgalom legnagyobb erénye közművelői funkciója. A filmkészítés komplexitása ugyanis szinte minden fontosabb tudományos témakörben tájékozódást, tájékoztatást kíván. Szó volt már a technikáról. A technika azt is jelenti, hogy legalább minimális műszaki-mechanikai ismeretekkel: a lencsék miatt minimális optikai-fénytani, a filmnversanyag- és előhívás problémák miatt minimális kémiai ismeretekkel is kell rendelkeznie annak, aki filmet kíván készíteni.

S ez még csak a technika, mint minimum. Mert ennél is fontosabb az irodalmi tájékozottság. a művészettörténeti kultúra, a dráma és a színjátszás dramaturgjai és lélektani vonatkozásainak ismerete. Mindenekelőtt De*

dig a filmesztétikáé. Mivel pedig az amatőrök gyakran

— Magyarországon szerencsésen túlnyomó többségükben —. a dokumentum-műfajban próbálkoznak, tekintve, hogy ez számukra köny- nyebb, elérhetőbb a játékfilmnél.

Alii azt gondolja, hogy mindez naív kívánságlista, az még akkor is téved, ha kétségtelen tény, hogy á klubok „stábjai” eleve úgy állnak össze, hogy az e-gy-egy területen jártasabb fiatalok rendszeresen egy-egy részfeladatot végeznek. Ez igaz ugyan, de a forgatókönyv- vitákon valamennyien részt vesznek, s aki az operatőr vagy író egy filmnél, az is szeretne időnként rendezni

— és megfordítva.

Azt lehetne tehát mondani. hogy a közművelés korszerű formái közül a legsokoldalúbb előnyökkel az amatőrfilmezés rendelkezik. Ehhez képest még mindig sajnálatosan kevés támogató akad aki a klubok fenntartását vállalná. Néhány helyen a már régebben megvásárolt .drága felszerelés is raktárban porosodik. Kétségtelen problémája az amatőrfilmes mozgalomnak, hogy képzett szakember-vezetőt találni itt még nehezebb, mint egyéb műfajokban, és még súlyosabb a pénz- és helyigény, amit sok művelődési ház alig tud vagy alig mer vállalni, kielégíteni. Pedig érdeklődő éppen a fiatalok között mindig nagyon sok van. Még a 8—10 évesek között is! Egy lelkes amatőrfilmes be is bizonyította már, hogy épp úgy, mint a rajzban, a festészetben, bizonyos technikai minimum és segédlet mellett oly bájos, fantáziadús. kedves gyermekfilmek készülnek, mint amilyenek általában a gyermekrajzok.

ÉRDEMES lenne hát nagyobb áldozatokat is vállalni, mert a közművelődésbe fektetett energiák sehol sem gyümölcsöznek ilyen gazdagon. S hogy a „végtermékek”, azaz a filmek sem érdektelenek, a tévénézők is meggyőződhettek a Pergő képek pályázatán díjat nyert produkciókat látva, s majd hamarosan a békéscsabai országos amatőrfilm-fesztivá- lnn is. amelynek legjobb műveivel bizonyára ugyanr csak találkozni fogunk a képernyőn is.

M Bernáth László

Könyvespolc

ADY ENDRE összes prózai művei IX.

Akadémia Kiad) 1973.

A gyűjtemény Ady 1907. október 1-től 1909. november 10-ig írott cikkeit és tanulmányait tartalmazza. A költő ebben az időben többek között a Budapesti Naplóban, Magyar Szóban, A Hétben, a nagyváradi Szabadságban és Szilágyban, később a Népszavában, Szocializmus bán, Az Újságban, Huszadik Században, Vasárnapi Újságban, Nagyváradi Naplóban, Új Időkben, Független Magyarországban, Pesti Naplóban és a Nyugatban publikált. Leggyakoribb cikkaláírásai ebben az időben: Leilei, Dyb, Diósadi,

(A.), de előfordul Csáth, Brown, Barla, Öd. is. A 350 lap terjedelemben közölt eredeti cikkeket és tanulmányokat ugyanennyi jegyzet, névmutató, betűrendes tartalommutató és fakszimilék egészítik ki. E korszakban jelent meg a Nyugatban, az 1908 januári számban A magyar Pimodán, melynek csaknem húsz oldalas jegyzetanyaga bőven foglalkozik a tanulmány születési körülményeivel, összehasonlítja a kézirat szerinti szövget a megjelenttel, közli a cikket követő reagálásokat és a gondolatok versben való megjelenését is végigköveti. Közli, hogy az esszé címe egy Baudelaire- ről szóló tanulmányból való, melyet a költő jól ismert.

Polevoj Borisz (1908)

Eíiy igaz ember

Európa Kiadó 1973.

A híres háborús regény az emberi akaraterő, kitartás diadaláról szóL Meresz- jevnek, a regény hősének vadászgépét lelövik a németek. Hihetetlen fájdalmak közepette megindul a szovjet állások felé. Előbb két bot segítségével, majd négykézláb, végül henger- gőzve vánszorog a behavazott végtelen rengetegben, míg a tizennyolcadik napon ráakadnak egy elpusztított falu parasztjai. Moszkvába kerül kórházba, de elüszkö- södött lábait amputálni kell. A fiatalember nem törődik bele sorsába, hanem óriási életerővel, szívóssággal

megtanul járni a műlábakon, sőt újra repülőgépre száll, a háború végéig harcol, s minden vonatkozásban teljes értékű emberré lesz.

Polejov 1946-ban megjelent művében valóságos történetet dolgozott fel.

A vonaton a hosszú folyosó közepére sodródott. Mellével az ablakhoz támaszkodott. Mögötte szüntelenül jöttek-men- tek. A zakatolást félrészeg röhögések szakították meg. Sörösüvegek nyomódtak a hátához. Iyenkor mégjobban az ablakhoz szorult.

Húsz éve csak este volt zsúfolt a vonat. Akkoriban többen utaztak együtt. Valaki mindig kiment, foglalt a jegyekkel ülőhelyet.

Mária körülnézett. Diákokat nem talált. Az emberek kártyáztak, ittál?. Az asszonyok lehúzott cipőjüket az ülés alá tették, meztelen lábukat a szemközti pádon pihentették. A folyosón nem szűnt a forgalom. Fiatal katona jött. ölében sörösüvegeket egyensúlyozott. Szabad kezével Mária fenekébe markolt. Fölháborodotton, fordult hátra. A fiatalember a szemébe nevetett. Kézitáskáját kezében Szorongatva az étkezőbe ment. A dohányfüsttől émelyegni kezdett, a vonat mozgása el- szédítette. Nem volt kedve enni, de máshol nem maradhatott nyugton.

Évek óta nem volt otthon. Nagyanyja üzent, hogy látni akarja, nagyon beteg. Mire beértek, pénze negyedrészét elköltötte. Erős szél fújt, a sodró homok az arcába csapott, orra, szeme teli lett tőle.

Tétován állt a régi villamosmegállónál. Sín sehol, az Ót tfelejtett megálló jelző

zörgött a szélben. Észrevette a közelgő autóbuszt, fölszállt. A busz ismeretlen útvonalon járt. Kérdezősködni nem volt kedve. Nagyanyja házáig két kilométert gyalogolt. Egy közértben csokoládét vett. Már megpuhult, mire belökte a kaput Az udvaron semmi sem változott A tornác szőlővel volt futtatva. Előtte csillagvirág és tátika. A konyha ajtaját drótháló fedte. Nagyapja légycsapója a falra volt akasztva.

— Te vagy, fiam? — gyenge kiáltás hallott és a konyhába lépve belehunyor- gott a sötétbe.

— Mária vagyok, nagymama.

— Ö, fiam! Hogy ezt is megértem. Gyere, hadd nézzelek. Áldjon meg a jó isten, csak, hogy mégegyszer láthatlak.

Sovány, szürke karok nyúltak feléje. Az öregasz- szony fogatlan szájával veszettül csókolgatta. Mária simogatta a hátát és azon gondolkodott, hogy kendő nélkül még nem látta. Pedig dús haja volt, kontya magasra nyomta föl a fekete delin kendőt. Mostmár pár szálból tekert kis csomó volt a feje tetején, inkább sárga, mint fehér. Mária még mindig kezében szorongatta a csokoládét. A papírból a kockás párnára folyt. Ijedten utánakapott, de már későn. Nagy, barna folt éktelenkedett előtte.

— Magának hoztam, ma- muka — szégyenkezett és a maradékot a markába nyomta.

— Jaj, fiam. nézd meg, nem jött-e Rózsi? Mert addig elmondom mit határoztam. Mert a pénz a tied, azt nekik nem adom. A ház az övék. de a pénzt azt nem adom nekik.

Csitítgatva visszafektette a párnára az izgalomtól kimerült hetesei.

— Ráérünk, mamuka. Nem azért jöttem — mondta.

A konyhaajtó zajosan kivágódott.

— Van itt valaki? — kiáltott a sovány, inas asszony.

— Szervusz, Rózsi. Csak én vagyok — Mária felállt.

— Te? Mit akarsz itt? Eszedbe jutottunk? Nahát ilyet! Ellenségesen nézte unokatestvérét. Egyidősek voltak.

— Hiába fened magad. Te is öregszel — mondta megvetően.

Hátat fordított, a szatyrát rakodta.

— Minek jöttél? Neked nem jár semmi. Én küszködök vele.

Hirtelen sarkonfordult.

— Vagy elv/sized? Nesze

— mutatott az ágyra — a tied.

— Csak látni akartam — válaszolt Mária csendesen — nem akarok én semmit.

— Na, ülj le. Biztos megéheztél. Hozok valamit.

—- Ne fáradj, ettem.

— Akkor előbb lemosom

— intett a nagyanyjuk felé.

— Mindig összecsinálja magát.

izet, szappant hozott. — Már megint összemocskolta magát? Hát nem dolgozok magára eleget? Nem elég a lepedőjét naponta négyszer cserélni? Mit csinált a párnával?

— szedte le dünnyögve ez ágyneműt és vette ölébe az öregasszonyt.

— örökké becsinál. Nem tudok mit kezdeni vele. Átázik a gumilepedő is, a matrac mindig lucskos.

— Én voltam a hihás. Csokoládés volt a kezem — mentegetőzött Mária és cigarettát vett elő.

Rózsi gúnyosan odafordult.

— Büdös? Azért, mert úrinő vagy, segíthetsz.

Mária fölállt és ügyeden,ül fölfogta a nagyanyját

— Tartsd, majd mosom.

Rózsi tiszta lepedőt, új fitonellhálóinget hozott.

Az öregasszony hallgatott. Hagyta, hogy visszafektessék az ágyra. Ellenségesen figyelte Rózsit. Mikor kiment a piszkos vízzel, rekedten megszólalt.

— A pénz a tied. Neki nem adom. Apád után jár neked. De meg ne tudja mert megver. A padláson van, a rossz kéményben. Egy szakajtóban. Nyolcvan- ezer forint. Vidd él, a tied.

Kimerülve hátradőlt, elaludt. Mária a homlokához kapott. Ennyi pénz? Egy kocsi. Kocsit vehetnének. János elé állna. „Ne menj el veszünk kocsit. Itt a rénz. Ne kezd élőiről. Nem volt elég az albérlet, az állati spórolás a lakásra? Ha nem lesz pénzed, úgyis ott hagy. Én meg autót vehetek neked. Csinálok bele huzatot. A te neveden lesz. Kirándulunk utazunk. A hivatalba is azzal mehetsz. Gondold el: az asztalra dobod a slusszkulcsot.”

Rózsi gyanakodva pillant Máriára.

— Csak már elvenné az isten, Leszakad a karom a csavarástól. Csal? zabái. És ösz- szecsinálja az ágyat.

Mióta fekszik itt?

— Egy éve nem akar fölkelni — keményen néz Máriára. — És naponta többször váltok ágyat. Meg hálóruhát.

Rózsi is leül. Két karját egyenesen maga elé teszi. Kezét erősen összekulcsol &,

Mária észreveszi, hogy azt a kardigánt viseli, amit ő vett a nagyanyjának karácsonykor.

— Én küszködök vele. Miatta nem megyek állásba. Minden az enyém.

Az öregasszony mocorog, köhög.

— Mi kell? Éhes? Hozok enni — áll fel. — Zöldbabot főztem. Zabálni. azt még tud — int Máriának.

A gáztűzhely alól előveszi a fazekat. Tányérokat, kanalat keres elő.

— Akar egy kis pálinkát, ugye?

Lapos üveget vesz ki a konyhaszekrényből, poharakkal.

— Tiltja az orvos. De mit csináljál?, ha szereti?

Az öregasszony kihajtja a pálinkát. Mária lassan isz- sza, figyeli, ahogy Rózsi az ágy szélén ülve tartja a tányért, eteti.

— Tele van a bendője, Vagy kell még?

Merít egy fél tányérral és ismét az ágy szélére ül.

— Meddig maradsz? — kérdi.

— Megyek este — felelte Mária gyorsan. Pedig maradni akart.

Szótlanul kanalazták a levest. Csak a tornácon zümmögő legyei? nyüzsgése és az öregasszony szuszogása hallatszik.

— Kimegyek — áll föl Mária és vigyázva, hogy a legyek be ne tóduljanak, gyorsan behajtja az ajtót.

A kert végében álló árnyék- szék felől óvatosan a padláslépcsőnek kerül. Fönt behúzza maga mögött az ajtót, lábujjhegyen elindult.

A rossz kémény egy gerenda mögött van. Gyerekkorukban ide dugta az elcsent cigarettát és itt, a félhomályban cserélték ki Rózsival titkaikat.

Ahogy a szakajtó után nyúlkált, kezefejére vastag pókháló tekeredett.

Fejét is bedugta, hogy hamarabb megtalálja. Keze a poros szalmafonathoz ért, izgalmában felnyöszörgött. Előbb kihúzta fejét, majd óvatosan kiemelte a szakajtót is.

— Meglelted?

Ijedten hátrafordult. Rózsi állt a nyitott ajtóban és mereven a szakajtóra mutatott. Mária hanyatthomlok elro- hájával, elszántan szorította magához.

— Igenis, megvan. Enyém. Nekem adta.

Belemarkolt, de keze csak poros rongyokat tapintott.

— Te rohadt, elloptad a pénzét. Elloptad a szerencsétlen öregasszony pénzét!

T

eljes erejéből az unokanővéréhez vágta a szakajtót. Rózsi ügyesen félreugrott és a nevetéstől dülöngélve hagyta, hogy Mária hanyatthomlok elrohanjon mellette, le, a nyaktörő lépcsőn.

Nem törődve a legyekkel, a konyhaajtót sarkig nyitotta, asztalon heverő táskáját fölkapta, belevágta a cigarettát és a lapos üveget s nagyanyjára rá se pillantva rohant ki a házból.

Két órát ült az állomáson a piszoktól ragacsos váróteremben. A pálinkát a vécében itta ki. Amikor végre a beálló vonat lépcsőjére lé-i pett. a szél sírástól dagadt^ nedves arcára ragasztotta homokszemeket, ,

FAZEKAS MAGDOLNA KAJZA