Szolnok Megyei Néplap, 1973. április (24. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-03 / 78. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. április 3. Szolnok 1900-ban Eoy emlékezetes vásár Nekem még szegény nagyapám mesélte úgy 6—7 éves koromban, de később apám is nevetve erősítette meg: hogyan is szegődött el ő alig tíz esztendősen színésznek a szolnoki vásáron. Nagy legényke volt már, de addig még sosem engedte el nagyanyám messzebb a falutól. Pedig de nagyon vágyott már ő is abba a híres szolnoki vásárba! Végre aztán megkapta reszkető nagyanyám hozzájárulását, és az 1900-as év februáriusának negyedik szombatján felültette nagyapám őt is a szekérderékba. Gyárneqyed a János kápolnánál Még sötét volt, mikor elindultak, csak a keményre fagyott hó világított mindenütt. Ahogy közeledtek a város felé, innen is. onnan is csatlakoztak hozzájuk a vásárba igyekvő szekerek. Mikor elérkeztek a város széléhez, nagyapa maga mellé ültette apámat. Egyenként mutogatta meg neki Szolnok nevezetességeit. Itt, a Tisza hajlatában, a János kápolna körül alakult ki a gyárváros. Elsőnek a vasúti indóház emelkedett szemük elé, a javítóműhely- lyel, ahol hatalmas gépek, vasúti kocsik körül szorgoskodtak az emberek. A vasgyárban is folyt már a munka javában, a világosodó, hajnali égre fekete csíkot rajzolt a kémények füstje. Feljebb a parton a gőzhajó állomással, majd a fatelep elkerített falával találkoztak. A szekérről felállva beláttak a telepre, ahol síneken le és fel jártak a vasúti kocsik: szállították a folyóról az idáig hozott szálfákat. Mellette a Szent István gőzmalom épülete, majd a gőzfürdő következett. Nagyapa a lovak közé csapott és először az állat-vásártér felé hajtott. Itt már ekkor teljes forgalom volt. Félreállította lovait, betakarta a két derest, kivette szájukból a zablát és nyakukba akasztotta a tarisznyát. Rágjatok csak... majd később kaptok vizet is — mondta. Aztán kézenfogta apámat, és elindultak szétnézni. Lacikony hások és pálinkamérők Az állatvásár elég nagy területen folyt, sokszor, a felhajtástól függően messze kinyúlt a Cédulaházon túlra is. Legnagyobb számban szarvasmarha, ló és sertés cserélt gazdát. Felütötte itt sátrát néhány sütögető is, akiknél pirosrasült paprikás húst, kolbászt vagy hurkát lehetett vásárolni. Sokszor a lacikonyhások maguk is árulták bort, de voltak külön boros sátrak is. A jászberényi és a kecskeméti borosokat látogatták legszívesebben. De a korai órákban szívesen állták körül a vásárosok a pálinkamérőket is. Nagyapa itt csak érdeklődött, szerette tudni, milyen a felhajtás, milyen a kínálat, az árak. Minden vételi szándék nélkül képes volt órák hosszat alkudozni, mustrálgatni egy-egy marhát, hízót. — csakhogy a végén megnyugodva vethessen számot, otthonhagyott jószága mennyit ér. Apámat azonban az állatvásár kevésbé érdekelte. Húzta, nyúzta nagyapámat, menjenek már adább, a kirakodókhoz, az igazi vásárba. Szolnok közepén, a szentháromság szobor körül alakult ki a rendszeres csütörtöki hetipiac, és ahogy országos vásárokon is. itt verték fel sátraikat végig a kövesút mentén fel majdnem a Tisza-hi- dig, s a mellékutcákban is le egészen a Tiszáig a különböző mesteremberek, cserepesek. mézeskaJácsosok. kalaposok. s az elmaradhatatlan sütögetők, kávémérő asszonyok, ponyvások. Lehetett itt kapni aprójószágtól tollas kalapig, bugylibicskától kisköd- mönig, mázas cseréptől tek- nőig, karikástól kolompig mindent. Ez volt csak az apámnak való mesevilág. Amíg mindent alaposan meg nem néztek, nem lehetett bevonszolni a világ minden kincséért sem egyik pecsenyés KEREKES ÍME: 28. Este tíz után — Édes... — mondja, ahogy belekóstol. — Szerencse. Idén sava- nyúak a narancsok. Az újság is írta, hogy mostanában sokat esik Afrikában. — Ez kubai. — Kubai? — Azért édes. Kubában nem esett. Aztán citromlevet tett a teába, és lehűtötte, éppen annyira, hogy inni lehetett. — Csak azt akartam kérdezni, hogy élsz? — Köszönöm vagyok... — Nem valami barátságos a fogadtatás. — Várnak a megállóban... — Az lehet — mondja, — csak várjon. Aki nem tud várni, majd továbbmegy. Kinézek az ablakon, az utcán át a megállóhoz. Nem áll ott senki. Elhúzza a száját, mint akinek nem tetszik, hogy utána néznek. — Szóval megvagy? — Ügy, ahogy... — mondom. — Rövidek az éjszakák. — Hallottad, hogy azt a három mucust kivágták? Tőlem is elloptak egy ötvenest. — Nem érdekelnek a nappali szarkák. — Csak nehogy éjszaka visszajárjanak. — Minek? — Hát hozzád. — Nevet, Nem ad semmit a nevetés^ hez, csak nevet. — Hozzám? — Ki van itt más, éjszaka? — Az lehet. — Csak azért, vigyázz — mondja, — mert rövidek az éjszakák. — Már nem sokáig. Persze, másra számított. Felhajtja a tea alját. Kesztyű van nála. Előbb a táskájába rakja, aztán kiveszi. Megmozdul, hogy feláll, de aztán ölébe ejti a kezét. Az egyiken már kesztyű van. Elrakom a teásbögrét, aztán körülnézek, hogy mit kell itt még helyre tenni. Az asztal lapját is végigsimítom, ha vízcsepp hullt volna a fára. Ennyi az egész. — Indulsz? — Itt az idő, — mondom. Nézem az órát: lassan tizenegy. — Induljunk... Feláll a priccsről, lesimítja a szoknyát hátul-elől. Mindig olyan szoknyában járt, hogy azon nem tűrt meg gyűrődést. — Hát akkor — mondja, — örülök, hogy láttalak. Látott minden este. Már amikor az esti műszakba járt. Ha meglátott, sose kaptam el a tekintetét, mert úgy tudott valamire nézni, mintha mellénézne. sátrába sem. Inkább megivott gyorsan egy csésze cukros kávét, és már indult is tovább. Nagyapa készségesen mutogatta neki a város nevezetességeit is: a kettős akácfasorral szegélyezett kő- út végén messze az állomást, a város legszebb utcáját, a Molnár utca végén az egy éve elkészült új zsinagógával, az elegáns Lloyd kávéházat, az Ipartársulat épületét. ' s azokat a többemeletes palotákat, amelyek a fővárosban is megállnák helyüket. Aoám ekkor látott életében először olyan házakat,i amelyekben az emberek egymás fölött laknak. A vásár területén volt a Magyar Király szálló, amelyben a Külsőszolnoki Takarékpénztár, a táviróhivatal és egy igényes kávéház volt, *s vele szemben a piac másik oldalán állt az egyemeletes városháza. Még ebéd előtt akarta nagyapám elintézni a vásárol maqyar Jól mulattak a fülig vörösödéit kisfiún és odaültették maguk közé. Apám altkor már kitűnően olvasott és elég sok részletet is tudott a korabeli divatos regényekből, vásárból hazahordott szerelmi történetekből. A mutatványosok hasukat fogták nevettükben. miközben a tízéves pöttöm kisfiú hősi pózban játszotta el a „Sobri Jóska”, a magyar Rinaldó élete, kalandjai és halála’’, valamint a „Rinaldó Rinaldi- ni. a legszebb és leghíresebb rablóvezér” ponyvák egyes jeleneteit, s vékony hangon citálta az „Árva szív” szerelmes történet elhagyott női hősének sirámait. A kövér ember, aki láthatóan a trupp tréfamestere volt, megkérdezte apámat: — Mondd, kislegény! Nem csapnál fel most azonnal közénk? Hiszen már most any- nyit tudsz, hogy történeteiddel biztosan megnevettetnéd a publikumot is. Ládd mi is milyen jól nevettünk előadásodon. Apám boldogságában nagyot ugrott. Hogy már most, azonnal színész lehet. Még az iskolát sem kell folytatnia. Hát. hogy is ne csapott volna azonnal a hatalmas emlősök at. néhány apró holmit, vásárfiát, amivel a nagyanyám megbízta. Nagy izgalom fogadta őket már az első sátraknál: megérkeztek a mutatványosok. A vásár területének szélén, az állatvásár és a kirakodó között állottak meg szekereikkel és állították fel a nagy ponyvás deszkabódét, ahol a meghirdetett „A hóhérlegény és Margit, a hóhér leánya” című történetet készültek előadni. Apám számára abban a pillanatban, hogy meghallotta a hírt, a mutatványosokon kívül nem létezett semmi. Míg nagyapa nézegette a vászonfazekakat, a mezőtúri ki rali odók mázas tányérait, apám egy óvatlan pillanatban kicsúszott kezéből, és usgyi, rohant a mutatványosokhoz. Addig-addig ólálkodott a szekerek között, amíg egy hangosszavú, örökké nevető kövér ember megszólította. — Hát te, kislegény? Neked mi kéne? Apám bár megszeppent egy kicsit, hogy emigyen kiválasztották a bámészkodók közül, bátran megfelelt. — Én is komédiás vagyok, s ha megnövök táncolni meg énekelni fogok: Rinaldó élele bér lapátnyi markába. Ebben a pillanatban azonban közbelépett nagyapám, aki már régebben figyelte fia szereplését. Eddig várta, mire jutnak apámmal, a mutatványosok, no meg valljuk be, büszke is volt fiára. Most azonban már kissé megsokal- lotta a játékot, attól tartott, apám komolyan veszi a mutatványosok viccét. — Nem addig van az. Hát ott tudnád hagyni apádat, anyádat? Ki adná oda a vásárfiát barátaidnál?? Ki mesélne nekik a vásárról, ha te most se szó. se beszéd, itt maradsz? Mit mondok majd Bolyhosnak, ha meglátom az út közepén. hol hagytam a kis gazdáját? — Nem baj — mondta —, most hazamegyek, otthon elintézem a dolgaimat, aztán visszajövök magukhoz. Mert azért én mégiscsak mutatványos leszek. Apám színészi ambíciói a gyerekkorral együtt elmúltak, ottmaradták szülőfalujában nagyapám régi bútorai, vaksiablakú tanyája fal - ’ közt. De az első vásárra, „színészi múltjára” mai napig is legkedvesebb történetei között emlékezik. Egri Mária Már jól elhaladtam a fal mellett, a talponálló felé, de még mindig ott láttam a megállóban. A villamos ilyenkor ritkán jön. Jött egy autó, mellettem stoppol, aztán kiszólnak. Egy szót se értek. Magyarul mondom, hogy menjen először jobbra, aztán balra, de mutatom is. Szőke mucus ül a kormány mellett, bólint, hogy megért. Megértjük egymást, ha meg akarjuk érteni. Mire visszaértem, vagyis befejeztem a kört, Nelli már ott ájlt a portásfülke előtt. — Soká várakoztatsz — mondja. — Tudtam én, hogy megfordulsz? — Tudtad. Láttam, hogy figyelsz. Láttad azt is, hogy nem szállók fel a villamosra. — Nem is jött villamos. — Akkor hogy mentem volna el. — Gyere be — mondom. Belöktem az ajtót, aztán leporoltam a helyet, ahová le akart ülni. Most már tudta, hogy helyben van. Valahogy én is. Megbeszéltük az ügyet, de csak pár szóval. Ha sok a mondanivaló, jobb ha az ember mjnél kevesebb szót használ. Van ez így. Ahogy szokta, hazament az utolsó villamossal. Mintha semmise történt volna. Átlépek az úton, a talponálló még nyitva. Ismer a öfeapos, tudja, hogy nem vagyok nagyivó. — Hosszúlépést? — Kisfröccsöt — mondom. — A Lipták úrnak meg egy kevertek A Lipták úr ismer engem. Nagyon is jól ismer, bár a túloldalról engem mindig ködben lát. Most azonban világos előtte minden. Épp a műholdról magyaráz, de ahogy hall engem, megáll a műhold a fantáziájában. A fejével biccent csak, hogy köszöni, aztán legyint. i — Úgysem értitek... — mondja. És rám való tekintettel új témába fog. A radarról mesél, ami jobban lát a sötétben, mint tíz éjelliőr. Szétnéz a társaságon. Legyint. — Dehát ehhez el kellene mondanom a második világháború történetét. Úgyse értitek... Éppen issza a kevertet, mikor a nyitott ajtón át látom, hogy fékez a taxi. Vajda úr, a KÖZÉRT-es érkezett, neki fékez. Richter úr, a csapos, éppen most húz el a talponálló előtt, siet, utcán át nem szereti a kocsmaszagot. Erdélyi úr, a festő is megjelenik egy pillanatra az ajtóban, de csak vigyorog és továbbmegy. Kivételesen eltévesztette a házszámot, nem tehet arról, hogy lábai akkor is’ a kocsmába viszik, ha haza akar menni. A Sle- zákné arcát épp, hogy elkapja egy pillanatra a talponálló fölött sárgán virító neonfény. Beéri Erdélyi urat, a hóna alá nyúl, így kíséri el a kapuig, megvárja míg eltűnik a lépcsőházban. A Slezáknén látni, hogy valami eszébe jutott, mert míg néz utána, állandóan csóválja a fejét. (Folytatjuk) A hatodik űrhatalom A Szovjetunió, az Egyesült Államok, Franciaország, Japán és Kína után Anglia volt a hatodik ország, amely A képen látható „Prospe- ro-X3” műholdba 66 kg súlyú műszert építettek be. A mesterséges hold minimális mesterséges holdat bocsátott fel saját készítésű hordozó- rakétával (már 1962-ben is útjára bocsátott ugyan egy mesterséges holdat, az „Ariel—l”-et, de amerikai „köl- csönrakétával"). 1970-ben az „Orba” típusú angol műhold startja nem sikerült: a rakéta nem. érte el az első kozmikus sebességet. földközelsége 537, maximális távolsága 1593 kilométer volt a felbocsátást követően. A brit kutatók programjában további három, ehhez hasonló felépítésű, de valamivel több műszert tartalmazó technológiai műhold felbocsátása szerepel. Acélgyártás plazmával A kohászok már évszázadok óta igyekeznek felemelni a kemence üzemi hőmérsékletét, hogy fokozzák a termelékenységet és jobb minőségű acélt gyártsanak. Ugyanakkor számolniuk kellett azzal, hogy a magas hőmérsékleten tonnánként 20— 120 kilogramm értékes ötvöző anyag — Wolfram, vaná- dium, mangán, szilícium, titán — kiég az acélból. Az elvileg teljesen új technológiával dolgozó kemencében ionizált gázokból egy oszlop keletkezik, ez hangtalanul — mint a villanylámpában a szál — ég. Az acél igen tiszta, szennyeződésmentes közegben olvad meg, az elemzések kimutatták, hogy az ötvözet részaránya változatlan marad. Kenés helyett ultrahang A rakéta- és nukleáris technika, valamint a rádióelektronika fejlődése különleges fizikai-kémiai tulajdonságokkal rendelkező — így nagy tisztaságú anyagokat is — igényel. Ezeket az anyagokat általában vákuumban való meleghengerléssel állítják elő. Eközben azonban megnő a súrlódási együttható, és a fém a hengerekre tapad. A mérnökök legújabban ultrahang-frekvenciával rezgő hengerekkel működő berendezést szerkesztettek. A hengerek forgástengelyével párhuzamos irányú rezgőmozgás eredményeképpen majdnem kétszeresére csökken hengerlés közben a deformáció és jóval kisebb lesz a kontakt-súrlódás is. Érdekes, hogy az ultrahang hatására az anyag még hevítés nélkül is megmurikál- hatóvá válik. Halak — narkózisban A konstruktőrök ötletes villamos halfogó készüléket terveztek. A „Pelikán” anódja egyúttal merítőháló és a katód is kiemelhető. Az elektródákat övező zsákban szerelték fel az elektronikus blokkot és a négy órán át feltöltés nélkül működő tápegységet. A halak az elektródák által létesített villamos térben az anód közelébe kerülve, átmeneti narkózis állapotba kerülnek. A vízből sértetlenül kiemelt halak hamarosan újra vidáman fickándoznak — akár a piacra induló tartálykocsi, akár újra a halastó vizében. Telefon süketvakoknak A süketvakok központjában, Hannoverben, telefont létesítettek a süketvakok számára. Mivel a süketvakok csupán a Braille-írás segítségével tudják megértetni magukat, az egyik távbeszélő-állomáshoz a szokásos telefonkészülékek helyett úgynevezett braillop- hon készülékét csatlakoztattak. Ha a süketvak „beszélgetést” akar folytatni, akkor először megnyomja készülékének kapcsoló billentyűjét, s egy kiugró pö- cök jelzi, hogy a vonal szabad. Ezután, mint a rendes telefonnál, tárcsával hívja meg u beszélgető partner számát. A közlendő szöveget a vakok pontírásában kapja meg papírcsíkon, amelyet készülékén letapos gat. A csengőjelzés helyett a süketvak a hívókészülék rezgéséből tudja meg, hogy hívás van a vonalban. i
