Szolnok Megyei Néplap, 1973. március (24. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-10 / 58. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. március 10. Nemzetközi °1.1műsorcsere A La Manche alagút A rádió nemzetközi mű- sorcsere-rovata — a most elkészült gyorsmérleg tanúsága szerint — havonta 6000—9000 percnyi műsort küldött tavaly külföldre. Legnagyobb az érdeklődés a magyar komolyzene-felvételek iránt. Ebben nagy része van annak, hogy a párizsi nemzetközi zene-. szerzői tribün magyar sikerei következtében számos országban felfigyeltek mai zenénkre. Az ott díjazott alkotások —Szőllösy András 3. concertója, Balassa Sándor Requiem Kassák Lajosért című műve — szinte minden „kívánságlistán” ott szerepel. De érdeklődnek könnyűzenénk iránt s ugyancsak keresett a magyar népzene is. A nemzetközi műsorcserének kialakult módszere »menetrendje” van. A rádióállomások minden évben elküldik egymásnak az úgynevezett ajánlási füzeteket, a Magyar Rádió ajánlásai között ott szerepelnek az olyan zenei események, mint a Budapesti Zenei Hetek vagy az Alba Regia jazzfesztivál. Külföldről is a napokban érkeztek meg a műsorajánlatok. Ezek elsősorban a tavasszal kezdődő fesztivál- szezon érdekességeit tartalmazzák. Először a Prágai Tavasz, majd a Bécsi Ünnepi Hetek hangversenyei következnek. A most érkezett anyagok között van a finn népzenei fesztivál, a flandriai fesztivál is. A képen látható elektronikus berendezés sikerrel helyettesítheti bármilyen felmérés kérdőíveit. Míg egy 5 főből álló közvéleménykutató csoport hagyományos módon egy év alatt 2 kiterjedt vizsgálatot végezhet el, addig e gép típusprogramok alapján negyvenet is elkészíthet. A közvéleménykutató automata igen egyszerűen kezelhető: az ember bedob egy zsetont (amely „feljogosítja” őt a közvéleménykutatásban való részvételre), s feltárcsázza a véleményének megfelelő kódjelzésű számot A gép pillanatok, alatt elraktározza a felele-. tét A készülék kívánságra kijelzi, hogy hányán adták szavaztukat egy-egy feleletre. A „jő memőriájű” kis Dőli árvái ság Leértékelés Ä jelek szertnt a tőkés világ valutáris zűrzavara elérkezett a kritikus ponthoz. Amikor az Egyesült Államok elnöke a februári dol- íárvihar csúcspontján tíz százalékkal leértékelte a kulcsvalutát szinte minden szakértő biztosra vette, hogy ez csak tüneti kezelés és hosszú távra semmikéooen sem oldja meg a tőkés világkereskedelem kulcsvalutájaként működő dollár bizalmi válságát Arra azonban senki sem számított, hogy a leértékelés hatása mindössze két hétig tart, hogy aztán átadja helyét egy még erősebben tomboló valutáris válságnak. A mostanáig érvénybe lévő tőkés valutarendszer a dolláron nyugszik. Minden valuta árfolyamát a kulcsvalutához viszonyítva állapították meg. A tőkés országokat nemzetközi egyezmény kötelezte és mindmáig kötelezi a rögzített árfolyamok fenntartására. Épp így ez az egyezmény kötelezi őket ar- is, hogy a pénztőasdéken Az angol szigetország és az európai kontinens közötti közvetlen szárazföldi összeköttetés megteremtése az emberiség csaknem két évszázados álma. A La Manche csatorna alatt fúrandó alagút tervei tárgyalási jegyzőkönyvei. diplomáciai erőfeszítései lassan egy egész könyvtárt megtöltenek. Az az igazság, Az első La Manche alagút terv 1802-ből származik. Kivitelezését azonban a hirtelen közbejött háború megakadályozta. Története röviden a következő: Az európai nagyhatalmak aláírták az ami- ens-i békét. Albert Mathieu francia mérnök bemutatta Napóleonnak a La Manche csatorna alatti alagút tervét. Az alagútban kocsik és lovak közlekedhetnének, a szellőzést hosszú kéményeken keresztül biztosítanák, így ló és ember egyaránt képes lenne elviselni a földalatti utat. A világítást petróleum lámnák segítségével oldanák meg. Charles Fox az angol whig párt vezére elfogadta a tervet, Bonaparte pedig ezt írta neki: „Oh, ez egy igen nagy vállalkozás lenne, amelyet közösen tudnánk kivitelezni”. De egy év múltán már él is szovjet kc„zülék sokféle célra használható. Szociológiai felmérések készítésére éppúgy alkalmas, mint például kereskedelmi, kiállítáaz egyes tőkés országok központi bankjai különböző támogató akciókkal közbelépjenek a meggyengült valuták árfolyamának védelmében. Ebben a rendszerben am^nd gyakrabban és gyakrabban felbukkanó válságok levezetését, az ellentmondásokból a kiutat a leértékelések és felértékelések láncolata, majd később a valuták lebegtetése jelentette. A leértékelés és a felértékelés egyszerű pénzügyi művelet: megváltoztatják az adott valuta és az aranyérték arányát, illetve ezzel az adott valutának a többi valutákhoz viszonyított arányát is. Az az ország, amely leértékeli valutáját. növeli exportcikkeinek versenyképességét a világpiacon, hiszen nemzetközi összehasonlításban olcsón ad él, viszont fékezd importját, mert a behozott árukért saját valutában többet kell- fizetnie. A felértékelést végrehajtó ország szempontjából a helyzet fordított: kedvezőbbé válik külföldön vásárolnia, sa* hogy mindkét oldalon ,nlen sokat beszéltek az alagútról, de a kivitelezéstől valahogy viszolyogtak az idők során. Az angolok mindig arra gondoltak, hogy háború esetén a szigetországot az európai kontinensről támadó ellenfél az alagúton át egyetlen éjszakán elözönli. felejtették az amiens-i békét ... A La Manche alagút tervet harminc évvel később, egy Aimé Thomé de Gamond nevű francia mérnök élesztette fel, kissé fantasztikus formákban. A mérnök először egy előre megépített tekintélyes átmérőjű acél csőrendszert akart lesüllyeszteni, majd valamiféle óriás méretű úszó-szigetre gondolt. Technikailag egyik terv sem volt kivitelezhető, de beszélni annál többet b-éjtek róla a csatorna mindkét oldalán. Elvileg sem III. Napóleon, sem Viktória királynő nem ellenezte a tervet. Lord Palmerston azonban így mennydörgőit az angol alsóházban: „Önök túl szélesnek találják a La Manche csatornát? Mi pedig túlzottan keskenynek”. si stb. közvéleménykutatásra, persze más kérdésekkel, és az ezekhez tartozó programokkal. ját termékei viszont megdrágulnak a világpiacon. A valuta lebegtetése pedig Didómképpen azt jelenti, hogy az adott ország egyezményben vállalt vaiutáris kötelezettségeit nem tudja, vagy nem akarja betartani: nem lép közbe a pénzpiacokon a veszélyeztetett helyzetbe került valuta — az utóbbi esetekben elsősorban a dollár- ímegálilapodásbaf» meghatározott árfolyamának tartásáért, hanem hagyja, hogy az a kereslet-kínálat szabályainak megfelelően alakuljon. Természetesen más a következménye a felértékelésnek, a leértékelésnek és a lebegtetésnek, ha mondjuk a holland forintról, és megint más, ha a dollárról van szó. A holland forintnál minden változás elsősorban nemzeti hatású és nemzetkö-’ viszonylatban, összefüggésben epizódszerű esemény. A dollárnak azonban minden rezdülése, az árfolyamnak még az árnyalatnyi m-'-’múlása is alapvetően érinti a tőkés világkereskedelmet és pénzügyi rendszert hiszen az részről a „Submarine Continental Railway Company”. 1872-ben mindkét oldalon megkezdték a fúrási munkálatokat. A sajtó lelkendezve Irta, hogy hat év múlva megnyithatják az alagutat. Amikor francia részről már 1840 métert fúrtak a víz alatt, Viktória királynő az alábbi levelet írta Disraeli miniszterelnöknek: „Remélem, hogy ön a maga részéről semmit sem fog tenni a ha Manche alagút elkészülése érdekében.” Az angolok ismét alag- útpánikba estek. Komolyan kezdtek félni, hogy az alagút valaha elkészül. Az angol kormány egy mérnököt küldött a francia partra, akinek egyetlen feladata volt; ellenőrizni, mennyit haladtak a franciák a fúrásban. Nem kellett azonban aggódniuk, mert időközben a franciák is leálltak. A mérnököt pedig, aki számtalanszor lemérte az 1840 métert, „Colonel Yard” néven jegyezte fel a történelem. 19Ó6—1916 között új idők, új tervek, új kudarcok... A második világháború után ismét megélénkült az „alagút-front”. Megalakult a „La Manche alagút kutató csoport” és ettől kezdve egyik terv a másik után született. A vita méi tart De nemcsak az alagút- front élénkült meg. hanem megnyílt a „híd-front” is, a „Société d’Étude du Pont sur La Manche” megalakulásával. A híd-terv szerint a csatorna felett épített 8 sávos hídon óránként 4000 gépkocsi gördülhetne keresztül mindkét irányban. 1964- ben azonban sok vita után mégis csak az egyik alagút- tervet fogadták el, részben mert olcsóbb, mint a híd- terv, részben pedig az alagút nem veszélyezteti a hajózás biztonságát. Az alaeút hossza e szerint 51 km, ebből 37 kilométeres szakasz vezet a tenger alatt. Az egyik végállomás a francia- országi Sangatte, a másik az angliai Westenhanger. Még mindig nincs azonban eldöntve, hogy fúrják-e az alagutat, vagy előregyártott elemeket süllyesztenek a víz alá. A tervezők vasútközle- kedés segítségével szeretnék megoldani az összeköttetést. A szerelvények öt percenként haladnának át. A menetidő az angol és a francia végállomás között 45 perc lenne. Ennék az ötletnek csaknem 200 év alatt volt ideje megérlelődni. H. M. amerikai pénz kulcsvaluta. A Közös Piac pénzügyi vezetői a valutaválság újabb kirobbanása óta ßzinte permanens tanácskozás-sorozatot tartanak. Múlt vasárnap kénytelenek voltak rendkívüli megbeszélésre összeülni a felhalmozódott válságjelenségek miatt. Kiutat azonban nem találtak. A valutáris rendezést az Egyesült Államok, Japán és a Közös Piac tagállamai is eltérő módon képzelik el. Szakértők az „európai” megoldást a közöspiaci valuták összehangolt lebegtetésében látják. Ebben némiképp mindenki egyetért, de az ezt megtere~itő feltételiben mély az ellentét Párizs, Bonn és London között. Párizs idegenkedik az árfolyamok felszabadításától. London pedig az ellenkezőjétől, a font árfolyamának rögzítésétől tart A vasárnapi brüsszeli tanácskozás elodázta a döntést, pénteken újabb '-onferenciát tartottak a francia fővárosban, amelyre meghívót kapott az Egyesült Államok és Japán is. Washingtonban hűvös udvariassággal fogadták a kezdeményezést, de kitérni nem lehetett előle. Győri Sándpp Az első terv Az angolok visszaléptek Palmerston halála után mindkét partján egyidőben Hawkshaw angol mérnök azt kezdjék el. A tervet elfogad- ajánlotta, hogy a tengerfe- ták. Francia részről megala- nék alatt fúrjanak -’agutat. Jcult a „Compagnie Francs a munkálatokat a csatorna caise du Tunnel”, angol Közvélemény-kutató automata Felértékelés — Lebegtetés Szállítási gondok Albániában Az albán mirtidai rézdúsító anyaghiány miatt nem teljesítette a múlt évi tervét. Nyersanyag van, de a szállítás lassú. A lemaradás állandóan növekszik. Vagy nincs elég tehergépkocsi, vagy motorikus hibák miatt akadozik a szállítás. A perui szövetkezeti mozgalom sikerei Peru északi részén a hatalmas mezőgazdasági és ipari komplexumokat, a Casagrande, Larendo, Car- tavio cukortermelő „latifundiumokat” jó három évvel ezelőtt kisajátították és megindult ott a dolgozók önigaz* gatású termelőszövetkezetei kialakításának folyamata. Akkoriban kételkedő hangok hallatszottak ennek kapcsán. 1971-ben a szövetkezetek 913 274 tonna cukrot gyártottak. Ez több mint 100 000 tonnával meghaladja az ország cukortermelésének eddigi évi átlagos szintjét. Most pedig a szövetkezetek 1972. évi munkájának eredményét értékelték és a szövetkezetek újabb rekordot értek el a cukortermelésben, 920 913 tonnát. A Limában rendezett sajtókonferencián a perui cukortermelő szövetkezetek egyesületének főigazgatója és a mezőgazdasági-ipari szövetkezetek műszaki és pénzügyi támogatásával foglalkozó különleges bizottság vezetője rámutattak, hogy a cukoripar munkája az állami költségvetésnek 3 milliárd 324 millió sol bevételt biztositott. Ez 824 millió sol- lal több, mint az előző évben. „Mindentudó” Mióta szintetikus úton is elő lehet állítani a gyémántszemcséket, jelentős mértékben megnőtt az ipari gyémántok alkalmazási köre, ami a kiváló tulajdonságú, minden más anyagnál keményebb szemcsék árának olcsóbbodásával magyarázható. A forgácsoló- és csiszolószerszámok egész sorát csiszológép A baloldali csiszolókövet szorosan záró műanyag-burkolat veszi körül, emelyben hűtőfolyadék cirkulál a túl* melegítés megakadályozásé* ra. A jobboldali tengely segítségével adja át a forgató- nyomatékot az állványba erősített befogófejnek, ahová kis átmérőjű fúrók épkészítik ma már gyémánt- szemcse-rátéttel vagy gyémántpor bevonattal, s használatukhoz új gépeket is konstruálnak. Egy ilyen francia gyártmányú csiszológép látható a képen; optikusok, üvegcsiszolók, ékszerészek, órások, fogtechnikusok és tükörkészítők munkájának megkönnyítésére hozták forgalomba. úgy befoghatok, mint a képen látható gyémántszemcsés, alakos csiszolókövek bármelyike. Az állványból kivett befogófejjel „kézből” is elvégezhető sokféle csiszolómunka. A gép több sebességi fokozattal működtethető, a forgásirány változtatható. Finnország Finn külkereskedelmi delegáció utazik Moszkvába, hogy tárgyalásokat kezdjen a KGST-vel. Az erről Helsinkiben közzétett közlemény szerint a delegáció tagjait Urho Kekkonen államelnök nevezte ki. A KGST delegációját Fagvejev, a KGST titkára vezeti. és a KGST Mint finn részről közölték, a tárgyalások keretében szerződéstervezetet készítenek Finnország és a KGST gazdasági és tudományosműszaki együttműködéséről. Ilyen értelmű javaslatot az elmúlt év végén terjesztett Finnország a KGST elé. Termelési sikerek a VDK-ban A Vietnami Demokratikus Köztársaság legdélibb tartományának számos gyára és üzeme február közepéig 60 százalékos arányban teljesítette az első negyedévi termelési tervét. Több üzem, közöttük a „Február 3” nevű teafeldolgozó üzem, valamint a Vinh városában működő étolajgyár teljesítette a negyedévi tervet. A munka termelékenysége februárban átlagosan 20 százalékkal növekedett Újabb olaj-megállapodás Libanon és Irak között megállapodás született arról, hogy újra megkezdik az iraki kőolajnak a libanoni Tri- pojj kikötőjébe való átszivattyúzását. Egyidejűleg Bejrutban közölték, hogy a libanoni kormány államosítja az Irak Petroleum Com pany olajmonopóiium favalítíj Űj lakások Indiában India nyolc államában mintegy 570 ezer szegénypa- raszt-család kap lakást a központi kormány programjának megvalósítása során, amelynek célja a lakosság széles tömegei életkörülményeinek megjavítása — jelentette be a parlamenti ügyek államminisztere. Több államban már megkezdték az olcsó lakások építését.