Szolnok Megyei Néplap, 1973. március (24. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-09 / 57. szám

SZOLNOK HEßTEI NÉPLAP 1973. március fc 3 A nyolcadik híd Vályi Péter utolsó napja az USA-ban Szívderítő a jelentés, amely csütörtökön Hanoiból ér­kezett: a VDK népének lendületes munkájáról szól. Arról, hogy hazaszeretetéből fakadó hősi erőfeszítéseit békében éppúgy nem kíméli, mint háborúban. Arról szól a hír, hogy a tűzszüneti egyezmény óta eltelt néhány hét alatt a VDK- ban hét lebombázott hidat építettek újjá és nyitottak meg Ismét a forgalom számára. Érdekes a Vietnammal kapc solatos többi hír is. A két dél-vietnami fél csütörtökön Párizsban befejezte előkészítő tárgyalásait. Az erről kiadott közlemény szerint a felek közötti hivatalos tárgyalások — ugyancsak Párizsban — március 15-én kezdődnek. Ez kétségtelenül lépés előre. Mint ahogy az előrehala­dás jele az is hogy a dél-vietnami felek Saigonban meg­állapodtak az újabb fogolycseréről és ennek végrehajtását csütörtökön már meg is kezdték. A február 26. és március 2. közötti párizsi nemzetközi Vietnam-értekezlet. amely a tűzszüneti egyezmények nemzetközi szentesítését, tizenkét- hatalmi megerősítését vállalta magára, úgy látszik nem volt hiábavaló és hatással van a saigoni félre. Hurrá-optimizmusra persze továbbra sincs ok. Ugyan­akkor. amikor a fent ismertetett események végbementek, « saigoni rezsim még mindig akadályokat gördített a DIFK küldöttség zavartalan munkája elé. Sőt, továbbra is nehéz­ségeket támaszt a NEFB számára, amint ezt Esztergálj os Ferenc, a nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottságban részt vevő magyar küldöttség vezetőjének minapi tiltako­zása is mutatja. Szóvá kellett tennie: a saigoni tábori csend­őrség az egyik légitámaszponton feltartóztatta a nemzetközi bizottság magyar és lengyel tagjait. Igen, Saigon változatlanul csak vonakodva, késlekedve és úgy tűnik — akarata ellenére, az általános helyzetnek és a nemzetközi nyomásnak engedve tesz lépésről lépésre (s milyen apró lépésekben!) elegét a tűzszüneti egyezmé­nyeknek. Mégis kénytelen lépni, kénytelen érdemi tárgya­lásokba is bocsátkozni azzal a kormánnyal — a DIFK-kel —, amelynek elismerésétől még mindig vonakodik. Hét összerombolt, agyonbombázott hidat újjáépített már a vietnami nép a VDK-ban. Kétségtelen, hogy a nyolcadik híd: a béke hídjának felépítése a legnehezebb feladat mind közül, hiszen nemcsak acél, beton, csavar és emberi munka kell hozzá, hanem sok minden más is. A történelmi körül­mények, a politikai helyzet segítsége is kell hozzá. Ezek azonban, bármennyit akadékoskodik is a saigoni rezsim, a vietnami nép oldalán vannak, az ő ügyét, a béke hídjá­nak felépítését segítik. » 1t Népszavazás Észak-Írországban Viharos néoszovozás Essak-Iroraz&gbaa tegnap tartották & népszavazást arról, hogy csatlakozzanak-e az 8r Köztársas-!"-hoz, vagy Észak-Irország maradjon továbbra is Anglia fennhatósága alatt. A szavazatokat a belfasti Floral Hall-ban (képünkön látható) számolják majd össze, melyet ez alkalomra az angol katonaság szögesdrót-akadályokkal és megerősített katonai őrséggel vett körül 17 500 angol katona. 9000 milícista, 4300 rendőr fegy­vereinek árnyékában csütör­tökön reggel. — magyar idő­számítás szerint 9 órától este 9 óráig folyt az észak-íror­szági „határszavazás”. — A népszavazásra kibocsátott szavazólapokon ®z a kérdés szerepelt: Kívánja-e a lakos­ság, hogy Észak-írország ré­sze maradjon az Egyesült Ki­rályságnak, vagy pedig az az óhaja, hogy az ír Köztársa­sággal egyesüljön? Az észak-írországi népsza- vaás napján London egyes központi körzetei a „Blitz­krieg” napjaira emlékeztet­tek. Miután a Scotland Yard székháza előtt hatástalanítot­tak egy bombát Délután három óra körül rázta meg az első, hatalmas detonáció a Cityt. A robbanás célpontja az Old Bailey bírósági épület volt. -— A rendőrség szerint több mint 30 ember sebesült meg az épületben és az ut­cákon. Miközben ez történt, bom­ba robbant a körülbelül egy kilométernyi távolságban is. További lépés a rendezés Jelé Szovjet és magyar felszólalás a genti értekezleten Csütörtök befejeződtek a két dél-vietnami fél közötti előkészítő tárgyalások. A megbeszélésekről kiadott köz­lemény szerint a felek kö­zötti hivatalos tárgyalások március 19-én délelőtt 10 óra 30 perckor kezdődnek meg az eevik Párizs környé­ki kastélyban, amelyet a francia kormány bocsátott rendelkezésükre. Dél-Vietnamban tegnap kezdődött meg a dél-vietna­mi felek közötti fogolycsere második szakasza, amelynek keretében a DIFK 1250. a saigoni kormányzat 6300 fog­lyot bocsát szabadon. A fo­golycsere második szakasza négy-öt napig tart. A dél-vietnami felek kö­rött! fogolycsere második szakaszának első napján a A LEMP KB titkársága, a lengyel kormány elnöksége és a szaktanács levelet inté­zett az ország összes vállala­ti - párt-, szakszervezeti és munkásönigazgatási szervé­hez, valamint az igazgatók­hoz. A lesnél újból felhívja a figyelmet arra, hogy a dol­gozók szociális és munkakö­rülményeinek megjavítását továbbra is napirenden kell tartani. A LEMP KB titkársága 1971 januárjában felhívással fordult a vállalati igazgatók­hoz, párt- és tömegszervezeti vezetőkhöz, hogy a helyszí­saigotó kormányzat 500 fog­lyot bocsátott szabadon. Az első napra a DIFK részéről nem irányoztak elő fogolyát­adást. & A Laoszi Hazafias Front Pártja és a vientiánei kirá­lyi kormány „elvben” meg­állapodott a katonai vegyes­bizottság megalakításában —, közölte csütörtökön egy kor­mányszóvivő a két fél képvi­selőiből álló katonai albizott­ság ülése után. Az »IVssott- ság pénteken ismét összeül a részletkérdések kidolgozásá­ra. Ez a bizottság lesz felelős a tűzszünet végrehajtásáért, az összes foglyok átadásáért, és az összes külföldi csapatok kivonásának ellenőrzéséért. nem, önerőből is tegyenek meg minden tőlük telhetőt a kollektívák szociális prob­lémáinak, munkakörülmé­nyeinek szakadatlan javítá­sára. A mostani levél megelége­déssel értékeli az elmúlt két évben elért eredményeket de megállapítja „az összes lehe­tőségeket és tartalékokat azonban még nem használ­ták ki”. Különösen sok a tennivaló a vállalati étkezte­tés. az egészségügyi szolgá­lat, a munkavédelem és az adminisztráció munkáiénak további megjavításában. A genfi leszerelési értekez-. let csütörtöki ülésén A. Ros- csin a szovjet küldöttség ve­zetője a Szovjetunió állás­pontját ismertetve elsősor­ban a leszerelési világkon­ferencia kérdéseivel foglal­kozott. Rámutatott, hogy a nemzetközi légkörben, meg­figyelhető egészséges változás, a feszültség csökkenése kedvező feltételeket teremt a leszerelési világkonferen­cia előkészületei számára és elősegíti az ENSZ XVII. közgyűlésén határozatba fog­lalt különbizottság létrehozá­sát. Roscsin rámutatott annak a véleménynek a tarthatat­lanságára, amelyet néhány küldött a különbizottság összehívásával szemben han­goztatott. Egyes atomhatalmak tény­kedése következtében bonyo­lult helyzet alakult ki, de nem nyugodhatunk bele az egy helyben való toporgásba, s nem egyezhetünk bele ab­ba, hogy a különbizottság az atomhatalmak részvétele nélkül üljön össze. A Szovjetunió képviselője kiemelte, hogy a különbizott­ság életrehívása megterem­tené a szükséges szervezeti alapot a leszerelési világér­tekezlet útjában álló akadá­lyok elhárításához. A genfi leszerelési értekez­let csütörtöki ülésén felszó­lalt dr. Kőmfves Imre nagy­követ, a magyar küldöttség vezetője is. Beszéde első részében ki­fejtette. hogy a leszerelési bizottság ez évi ülésszaka kedvező fejlemények nyo­mán, bíztató nemzetközi po­litikai légkörben kezdhette el munkáját. Rámutatott, hogy a straté­giai fegyverrendszerek kor­látozásáról hétfőn Genfben újrakezdődő tárgyalások, va­lamint az európai fegyveres erők és fegyverzetek csök­kentésével kapcsolatosan Bécsben jelenleg folyó elő­zetes konzultációk nemcsak az általános politikai hely­zetre lehetnek kedvező befo­lyással, hanem közvetlen ha­tást gyakorolhatnak a lesze­relési bizottság munkájára is. A leszerelési bizottság ülésszakának napirendjén szereplő kérdések közül a magyar küldöttség vezetője két témával foglalkozott részletesen. Először arról be­szélt, hogy a bakteriológiái fegyverek betiltására és meg­semmisítésére vonatkozó, a bizottság átal korábban ki­dolgozott egyezményt már mintegy száz állam írta alá, és várható, hogy ez a fontos okmány rövidesen hatályba lép. A következő lépésként most a vegyi fegyverek tel­jes és átfogó betiltására és megsemmisítésére vonatkozó­an kell minél előbb egyez­ményt kidolgozni. A nukleáris leszerelés kér­déseiről szólva Magyarország képviselője nagyra értékelte azt a határozatot, amelyet a Szovjetunió kezdeménvezésé- re az ENSZ legutóbbi köz­gyűlése fogadott el az erő­szakról való lemondásról és a nukleáris fegyverek hasz­nálatának végleges betiltá­sáról. A szociális helyzet további javításáért Vályi Péter, a Miniszterta­nács elnökhelyettese és a «nagyra- 'kormányküldöttség tagjai szerdán, az Egyesült Államokban tett látogatásuk utolsó napján vezető ameri­kai üzletemberekkel talál­koztak. A New York-i Waldorf Astoria Szállóban szívélyes beszélgetést folytattak Do­nald Kendell-lel, a Pepsi- Cola Corporation elnökével. Délután a New York-tól 70 km-re lévő New Bruns- wick-ban tekintették meg a Johnson and Johnson Cor­poration ottani korszerű gyógyszergyárát. A konszern­nek a világ 36 országában összesen 45 000 dolgozót fog­lalkoztató 88 vállalata van. s csaknem 100 országba szállí­tanak gyógyászati cikkeket, orvosi felszereléseket, higié­niai és kozmetikai terméke­ket A konszernhez tartozó New Brunswick-i vállalat, az Orto Pharmaceuücal el­nöke, Wilfred Norman is­mertette a vendégekkel a gyógyszergyár működését, majd üzemlátogatáson mu­tatták be a gyártási folya­matokat. A konszern vezetői est* helyi vendégházukban vacso­rán látták vendégül a ma­gyar kormányküldöttséget s a rendkívül szívélyes fogad­tatás betetőzéséül Fos tej Whitlock, a Johnson and Johnson Corporation alelnö- ke magyarul olvasta fel oo- hárköszöntőiét amire vi­szonzásképpen Vályi Péter angolul válaszolt. Vályi Péter és a küldött­ség tagjai: Nagy János kül­ügyminiszter-helyettes, Szá­lai Béla külkereskedelmi mi­niszterhelyettes és Fekete Já­nos. a Nemzeti Bank elnök- helyettese helyi idő szerint csütörtökön reggel 10 órakor New Yorkból Ottawába in­dultak ötnapos kanadai lá­togatásra. A Fekete Szeptember bírálata A kairói sajtó mindeddig megértéssel kezelte a Fekete Szeptember tragikus kimene­telű khartoumi akcióját, s a hivatalos szervekkel együtt tartózkodott a felelőtlen ka­landorok. elmarasztalásától. A magyarázó, mentegető hangvételű írások ehelyett Izraelt és az Egyesült Álla­mokat ültették a vádlottak padjára, a palesztínai arab nép ellen elkövetett bűncse­lekmények felidézésével pró­bálták igazolni a nyilvánva­lóan igazolhatatlan gyilkos­ságot, amely súlyos károkat okozott mind a palesztínai felszabadítási mozgalomnak, mind pedig az arab népek igazságos ügyének. Elsőként az A1 Gumhurija csütörtöki kommentárja ne­vezi hibának a khartoumi akciót. „A palesztínai ellen­állást támogatva sohasem vonatkoztathatjuk el azoktól a hibáktól, amelyeket az el­lenálláshoz tartozó egyes személyek követnek el —- állapítja meg a cikkíró. —- E hibák közül a legutolsót Khartoumban követték ek Mi haszon származott belő­le? A Journal d’Egypte azt emeli ki, hogy a khartoumi vérontás és a palesztínai ge­rillák ellen hozott ammanl ítéletek egyaránt mérhetet­len károkat okoznak az arab ügynek, ellentéteket és súr­lódásokat idéznek elő az arab népek között, amikor egységre és összefogásra len­ne szükség az izraeli agresz- szióval szemben. Nagy kórháztüz Japánban Kitakyushu dél-japán város ötemeletes kórházénületében hatalmas tfiz ütött ki, amely a betegek közül 12 halálos áldozatot követelt és húsznál több sebesülést. Az ápoló- személyzet önteláldozőan, a lángokon keresztül mentette ki a betegeket Tárgyalások a va utc válság mego dr só'ól Csütörtökön délelőtt két­órás rendkívüli ülést tartott a Közös Piac Miniszt.rtaná- csa. Az ülésen az N'tZK-t Franciaországot és Dániát pénzügyminiszter-helyettes, a többi tagállamot pénzügymi­niszter képviselte. Wilhelm Haferkamot, az EGK bizottságának alelnöke közölte, hogy az ülésen elvi megállapodásra jutottak a pénteki párizsi értekezleten tanúsítandó közös magatar­tásról. Egyetértettek bban is. hoey ezt írásba t'offla1' A szöveget délután, újabb ülésen dolgozzák ki. Bonnban úvan hírek ter­jedtek el. hogy Heath brit miniszterelnök magánlevelet intézett Brandt nyugatnémet kancellárhoz és ebben közöl­te: Nagy-Britannia kész együttműködni a - •*at- európai országokkal a valuta- válság megoldásában. Bonn­ban egyébként hogy február eledtől március 2-ig a Szövetségi Bank össze­sen 8 6 milliárd dollár* vásá­rolt fel. Japán egy nappal a párizsi pénzügyminiszteri értek, "et előtt bejelentette b-««v a va­lutaválság megoldásához va­ló hozzá* áruin-''ént en felszabadítia a yen árfolya­mát. Fnnek értelmében a Janán Nemzeti Bank a tokiói devizapiac iövő hétre várt megnvs*á<aa után akkor sem fog közbelépni, ha a Janán valuta h“1vzete 10 százalékos felértékelődést mutat a dol­lárral szemben. V4S4ROLJOM A CEMRUMARUHAZHA\ SZOLNOK PIACTÉR (SÁGVÁRI KRT. 59 A) Woomark márkás szövetet. Férfi 100 s ázal5kos élőgyapjú szövet különböző színekben 365 — 412 I t-ért

Next

/
Oldalképek
Tartalom