Szolnok Megyei Néplap, 1973. március (24. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-18 / 65. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. március 18. Hagyomány és hazaíiság Irta: Dr. Majoros Károly Ilyenkor, tavasszal nagy nemzeti ünnepeink gyorsan követik egymást. Rendezvények sora, zászlók erdeje hirdeti, hogy hagyományainknak nemcsak örökösei, hanem méltó megbecsülői is vagyunk. Az idő természetesen rostálja a hagyományokat. Vannak, amelyek feledésbe merülnek, mások megmaradnak, s minél távolabb kerülünk tőlük, annál inkább érezzük értéküket, nemzeti önbecsülésünket gyarapító erejüket. Az ember sajátos tulajdonsága az emlékezés. A hagyományok vizsgálata képessé tesz bennünket arra, hogy gondolatainkat, érzéseinket rendezve értsük a jelent és megalapozottan gondljuk el a jövőt. A tanulságok nemcsak a gondolkodás számára hasznosak, hanem gazdagítói, formálói népünk érzés- és gondolatvilágának is. Évszázadok, vagy talán évezredek során ez a felismerés vezetett oda, hogy bizonyos napokat az együttes emlékezésnek szenteljünk. Az 1848-as szabadságharc, március 15-e tisztelete, Damjanich, Petőfi emléke mellett ma már egyre inkább méltó helyet kapott a hagyománytiszteletben az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság emlékére március 21. és 1945. április 4-e, hazánk felszabadulásának napja. A tavaszi nemzeti ünnepek sora így természetes. Hazát szeretni és hazát építeni csak úgy lehet, ha történelmi múltunkból támaszkodunk mindazokra a nemzeti hagyományokra, melyek a maguk idejében a nemzet felemelkedését és a nemzetközi haladást egyaránt szolgálták, vagy szolgálják. Másként ez nem is lehet, hiszen a nemzet, a haza érdeke az előrelépés, a haladás volt és ma is az, úgy, ahogyan Aczél György elvtárs mondotta: íyA hazát Veretni, mint mindig, igazán ma is úgy lehet, hogy vigyázunk arra, hogy a nemzet ne maradjon le a történelem, a fejlődő élet kívánalmaitól, ha együtt és egyszerre szolgáljuk a haza sorsát és az emberi haladás ügyét.” (Országos agitációs, propaganda és művelődési tanácskozás anyaga, 25. oldal.) • Hagyománytiszteletünk így, és csakis így lehet alapja nemzeti büszkeségünknek, alkotó szocialista hazafiságunknak. Haladó hagyományaink önmagukban hordozzák értelmüket, tartalmukat és egyben érzelmi töltésüket is. A mi dolgunk, hogy megismerjük és ismertté tegyük lényegüket, elfogadjuk és elfogadtassuk azt. Mert lényegük végső soron mégis csak az, hogy népünk múltjában — más népek múltjában — nincs egyetlen olyan példa sem, mely azt bizonyítaná, hogy a nemzet felemelkedését a nemzetközi haladással szemben, vagy attól eltérően is lehetett volna tartósan, hosszú távon biztosítani. Ügy igaz, ahogy Ady írta: „Aki ellensége a haladásnak, a jobbra törésnek... hazaáruló, ha örökösen nem tesz is egyebet, mint a nemzeti himnuszt énekli.” (A nacionalizmus alkonya, 91. oldal.) A hazafiság élő valóság, mely minden korban nagy tettekre, áldozatvállalásra, munkára, alkotásra serkent. így tartalma nem örök, mert változik, igazodik azokhoz a követelményekhez, melyeket a kor parancsa szükségszerűen diktál. Annak megítélése elengedhetetlen, hogy milyen konkrét cselekedeteket kíván a haza. Tehát tudni kell szeretni a hazát. Bonyolult időkben ez nem könnyű. Nem könnyű azt megítélni, hogy mi a haza igazi érdeke, különösen akkor, ha a haladás fékezői, vagy tudatos ellenségei elhallgatással, vagy elferdítéssel nehezítik is ezt. A történeleem ma már kristálytisztán igazolta azok nézetét, akik marxista osztályszemlélettel vallják, hogy 1848- ban nem a Habsburgokkal való megbékélés, hanem a szabadságharc következetes szolgálata; majd később, nem az első világháború nemzetiszínű ellenforradalma, hanem a vörösen lobogó Tanácsköztársaság; nem a Szovjetunió elleni kereszteshadjárat, hanem a fasizmus elleni harc, s végül: nem a nemzeti kommunizmus jelszava, hanem az ellenforradalom leverése szolgálta a nép, a haza ügyét. Szükséges tehát, hogy korunk hazafiságának problémáit egyetemes látásmóddal szemléljük. Hiszen ha igaz — és igaz —, hogy a magyar szabadságharcra nem kerülhetett volna sor az 1848-as francia forradalom nélkül, hogy a Magyar Tanácsköztársaságot nem érthetjük meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalomtól elválasztva, hogy fel- szabadulásunk nem független a Szovjetunió felszabadító harcától, akkor további fejlődésünk is csak a nemzetközi haladással, a szocializmussal, a Szovjetunióval szoros szövetségben lehet. Haladó hagyományainkat könyvek százai és albumok ezrei őrzik. Emlékezetünkben legjobban és legmélyebben azok a hagyományok élnek, melyekben a nemzeti felemelkedés eggyéforrt a nemzetközi haladással. Tehát mindenképpen hagyományaink torzítása, ha csak önmagukban keressük értékeinket, ha csak önmagunkban látjuk hazafisá- gunk tartalmát. Éppen ezért nem lehet hazafiságunk mércéjét, vagy alapján provinciális értékrenddel mérni. Tudni kell, hogy merre halad a világ, hol a helyünk, ha hazafiak akarunk lenni. Az egyetemes forradalmi eszmeáramlat megértése és elfogadása nélkül nem volt, nincs és nem is lehet igaz hazafiság, a nép a nemzet felemelkedéséért való következetes harc. Mint ahogy nemzeti múltunk megbecsülését nem engedjük szembeállítani szocialista jelenünkéi, úgy azt is látni kell, hogy: „Annak a nemzeti büszkeségnek, vagy nemzeti önérzetnek, amely szocialista jelenünkről nem vesz tudomást és csak a múlt hagyományaira hivatkozik, még ha az csak a forradalom, vagy csak a haladás múltja is, ma már nincs sok köze a hazafisághoz.” (Országos agitációs, propaganda és művelődési tanácskozás 26. oldal.) Hazafiság és szocializmus ma egyértelműen összefonódik. Nem lehetünk vagy szocialisták, vagy hazafiak, hanem csak szocialisták és hazafiak. Mert az a szeretet, mely bennünket ahhoz a földhöz köt, ahol megláttuk a napvilágot, ahol az első lépéseket tettük, ahol az első szót kiejtettük, az nemcsak az Alföld síksága, a dunántúli dombok, a hegyek, hanem a szocializmust építő ember alkotását dicsérő gyárak, iskolák, óvodák és lakások is. Ami ma bennünket népünkhöz, történelmi örökségünkhöz fűz, az tehát egyben a szocalizmus szeretete is. Amikor büszkeséget ébreszt bennünk a kizsákmányolás feletti győzelem, az eltelt 28 év kezünkkel formált alkotásai, akkor szocialista hazafiságunk, nemzeti büszkeségünk, hazaszeretetünk erősödik. Ezért a szocialista hazafiság nem jelenthet csak érzelmi drukkolást, hanem szorosan egységbe kell, hogy kapcsolja a világnézetet, a politikai gyakorlatot és az érzelmi viszonyokat. Ma abban a világban élünk, melynek alapjait, atmoszféráját nagy áron, a nemzeti és a nemzetközi példaképeink nyomán népünk teremtette meg és formálja nap mint nap szebbé, gazdagabbá. Nemcsak ismerni kell hagyományainkat, nemcsak alkalmazkodni kell hozzá, hanem mindenekelőtt alkalmazni kell a mindennapi munkában, hiszen a hazafiság mindig a reális, konkrét valóságban van, azt igyekszik szebbé, gazdagabbá varázsolni. A hagyományok végtelenül alkalmasak am, hogy nagy tettekre serkentsenek, hogy vonzalmat alakítsanak ki bennünk történelmi múltunk iránt. Tévedés lenne azonban ebből azt a következtetést levonni, hogy hazafiságunk alapegysége csupán a múlt. Nem, mert önmagában a hagyomány történelmi közélményeiből kiszakítva, attól függetlenül semmi, mint ahogy a gép is funkciója szerint csak akkor termelőeszköz, ha termelnek is vele. Hagyomány és kora tehát egymástól elválaszthatatlan. Hagyománytiszteletünk csak annyit ér, amennyit útmutatásaiból, tanításaiból megvalósítunk. Példaképeink útján haladva nem szó szerint azt kell megismételni, amit ők tettek, hanem abban kell követni eleinket, ahogyan ezt tették, ahogyan szolgálták a maguk idején népünk haladását. Ez pedig ma lelkesedést, önzetlen munkát, becsületességet, a szocializmus őszinte szeretetét jelenti. Igazán tartalmas, értelmes életet ma csak a szociaiista hazafiság adhat, mely nem nagy vitákat, hanem nagy tetteket kíván. Ezért a társadalmi érzékenység nélkülözhetetlen a hazafias tett megítélésében. Nem a szurkolók, hanem a cselekvő emberek a hazafiak, mert ők teszik azt, amire a hazának szüksége van. Nem elég csak azt tudni, hogy mit kíván ma tőlünk a haza. Ettől erősebbnek kell lenni bennünk az adni tdhás képességének és az önzetlenségnek a haza, a szocializmus szolgálatában. Végső soron ez minden embernek az egyéni boldogulását, a szó igazi értelmében vett EMBERRÉ válását is szolgálja. így, és csakis így érezheti annak örömét mindenki — bárhol is dolgozzék —, hogy tett valamit, nemcsak önmagáért, hanem hazájáért, az emberiségért, a szocializmusért. Hagyományainkat tisztelni — az 1848-as szabadságharc hőseitől, a Tanácsköztársaság harcosain keresztül, a szocializmus őszinte építőjéig — azt jelenti, hogy elfogadjuk: nemzeti büszkeségünk beletartozik egy nagyobb nemzetközi összefüggésbe és végső soron a történelmi szükségszerűség szálára van felfűzve. Ezt a hazafias érzést minden ember képes átélni, de csak akkor, ha életében munkával, önfeláldozással, lelkesedéssel ilyen élményeket szerez. Az ember a maga szűk világába, nemzeti elvakultságába bezárkózva kokárdás különc lehet, de igazi hazafi soha. A hagyományainknak a kisebb és nagyobb közösségek, az egész nép életében fontos szerepe van. Közösséget összetartó erejét aligha akad, aki vitatja. Aktivizáló képessége persze akkor hatékony igazán, ha azok közösséget összetartó és formáló kulturális értékei széles körben elterjedtek és a különböző rendezvényeken, összejöveteleken jól szervezetten felhasználták. A szabadságharc hagyományai nem véletlenül olyan erősek, ezer szállal a néphez kötöttek, hiszen dalai, versei ott élnek szinte minden magyar ember ajkán. Ha a romantikus hazafiságtól, esetenként az indokolatlan nemzeti múltbafordulástól nehezen tudunk továbblépni, akkor abban minden bizonnyal annak is része van, hogy a későbbi időszak nemzeti hagyományait művészi alkotások kevésbé őrzik, vagy kevésbé képezik még mindennapi kulturális életünk szerves részét. Amikor haladó hagyományainkat, hazafi Ságunkat felfogjuk, átéljük, magyarázzuk, kell, hogy logikailag, történelmileg igaz sémát kövessünk. Meg kell szoknunk és alkalmaznunk kell — mert így igaz —, a nemzeti fel- emelkedés és a nemzetközi haladás elválaszthatatlan kapcsolatát. Ez mutatja meg, hogy merre vezet az út az igaz hazafiság felé. Ez nem receptet jelent, nem ad végleges választ, de mindenképpen követendő magatartásformákat állít elénk. Nemzeti hagyományaink tisztelete arra kötelez bennünket, hogy bátor és következetes harcosai legyünk a jobbra törésnek, a haladásnak. A múlt tisztelete annyit ér, amennyit útmutatásaiból megvalósítunk. Nem betű szerint azt kell megismételni, amit ők tettek, hanem azt, ahogyan szolgálták népünk haladását. Mint ahogy 1849-ben a szolnoki csata hőseinek hazaszeretete a szabadsáharc hű szolgálatát, 1919 vöröskatonáinak harca a forradalom feltétel nélküli vállalását, az illegalitás harcosainak cselekedete a felszabadulásért való küzdelem rendíthetetlenségét jelentette, úgy ma a hazaszeretet nem lehet más nálunk, mint a szocializmus építése, a Szovjetunióhoz, a testvéri szocialista országokhoz fűződő barátság erősítése. Erre intenek hagyományaink. Űj lehetőségek, új kötelességek állnak népünk előtt. Ma a szocializmus építése során hagyományaink beszűkült nacionalista értelmezése már csak a múlt visszajáró kísértete. Vigyázzunk, hogy ami holt, nehogy visszahúzza és magával rántsa azt, ami az élős ami a Jövő! A dolgosokhoz Kőmívesek, kik hordjátok a téglát, Hogy égbetörjön torony és tető, Ugye tudjátok, hogy szent a verejték, Hogy minden nagyság abból eredő? Lakatosok, kik zárakat csináltok, Melyek megőrzik a kincseket. Ugye tudjátok, hogy a nyitja hol van Annak, hogy ínség és nyomor lehet? Asztalosok, kik fúrtok és faragtok, Hogy asztal, ágy és koporsó legyen, Mikor készíttek már egy nagy koporsoi Melyben a szolgaság lesz a tetem? Vasutasok, kik lámpákkal jeleztek Es sípoltok, ha indul a vonat, Tudjátok-e, hogy egy új állomás vár, Hol mást nem látni, mint munkásokat? JUHÁSZ GYULA Szolnok A proletárdiktatúra kikiáltásának híre gyorsan szétfutott az országban, Szolnokom és a megye többi városaiban, sőt községeiben már március 22-én elterjedt a nagy hír. Általában hirtelen összehívott népgyűléseken ismertették megyeszerte a forradalmi változásokat. Szekrények polcain féltve őrzött redikeokról. Jászdózsán Vajda János kezdeményezésére népgyűlésen kiáltották ki a proletárdiktatúrát. Kunmadarason március 31-én tartot+ak gyűlést a községháza udvarán. Az előadó Hanusz Sándor budapesti megbízott volt. A Kunszentmártomban március 23-án tartott népgyűlé- een Rényi Albert ismertette Vörös tüzérüteg viák emlékeztetnek ezekre a forradalmi időkre. A 40 éves évfordulón Szolnokon rendezett 1919-es emlékkiállításra Ács Zoltánná karcagi asz- s/.ony két fényképet adott kölcsön. Mindkettőt karcagi fotós csinálta 1919. március 23-án. A nagyszerűen sikerült fényképen a proletár- diktatúra kihirdetésének nagygyűlését láthatjuk Karcag főterén, amint éooen Bu- zelka Antal direktóriumi tag beszél. A téren kucsmás, ka- lapdb férfiak és főkötős asz- szonyok feje fölül kiemelkedő zászlók és feliratos táblák láthatók, köztük Van a karcagi földmunkások csoportjáé is. Jászberényben a március 23-án megjelent Jászberényi Újság vezércikkében „Lenin elvtárs szikratávíróval üdvözli a magyar proletáriá- tust” cím alatt közli a történelmi jelentőségű üzenet- váltást Csepel és Moszkva között. „Aki elolvassa az alul következő tudósítást, az a sorok közül fölemelkedni látja Lenin elvtárs apostolos, szép fejét, és szavában, hangjában érezheti a fölszabadult orosz proletármilliók sóhajtását, amely forró és ujjongó, hogy körülkerítette, a gyűlölködő a forradalmi változásokat Ugyanezen a napon Túrkevén is népgyűlést tartottak, amelyen Madarász István kőművesmester beszélt a Budapesten átélt eseményekről: „A diktatúra nem jelent sem rablást, sem gyilkolást, sem fosztogatást, csak eszköz eddigi elnyomóink, a burzsoázia ellen” — mondta a többi között. Más szónokok kifejezték reményüket, hogy fellendülnek a szomszéd népek forradalmi mozgalmai is. Majd felhívták a várost küldjön élelmet Budapestnek. s felszólították a kisgazdákat. támogassák a +a- nácsköztársaságot. A gyűlés után felvonulást tartottak Túrlteve dolgozói. „Dobban a Pöld, s piros virágos, Nagy kedvvel a Napot köszöntjük...” idézte Adyt és köszöntötte a proletárdiktatúrát a Törökszén tmiklósi Újság. Meg kell jegyezni, hogy a proletárdiktatúra kikiáltásának hírére itt-ott kilengések is történtek. Ilyenek voltak azok a fosztogatások, amelyek — néhol egész nagylétszámú résztvevővel — a A szolnoki ártéri híd javítása kapitalista világban, megtalálta magyar testvéreit...” S .a költő szavai után olvashatjuk az üzenetet: „Itt Lenin, őszinte üdvözletem a Magyar Tanácsköztársaság proletárkormányának és főleg Kun Béla elvtársnak. Üzenetüket éppen most közöltem, a bolseviki Oroszország kommunista pártjainak kongresszusával...” Jászapátiban március 24-én tartott népgyűlésen Velem! Endre járási népbiztos mondott beszédet. Jászberényben 26-án volt népgyűlés, Jászkiséren 28-án Darvas Ferenc megyei kiküldött beszélt a forradalmi változámégye több helységében előfordultak. Így pl. ..Fegyveme- ken a Karcag közelében lévő Bucsa-telepen, Török- szentmilclóson, valamint Jász- árokszálláson. Az utóbbi helyen mintegy százan vettek részt a rablásban, jellemző módon nem annyira a rászorultak. mint — szinte tuda+os felforgató szándékkal — inkább a .gazdák, mondván, hogy kitört a forradalom, most már mindent szabad. Azonban mindenfelé azonnal kiadták a jelszót: „Aki lop, rabol, vagy fosztogat, az meggyalázza g. proletárdiktatúrát. és ezért halállal bűnhődik!” A Tanácsköztársaság eredményei Szolnok megyében A Tanácsköztársaság a dolgozók állama volt, széles körű gazdasági, szociális és kulturális intézkedéseket hozott a dolgozó nép javára.. Mm első intézkedő"“' vei alapjaiban zúzta szét é kapitalista- kizsákmányolást, s állami túl a Honba vette a gyárakat, bányákat, kőzldie»
