Szolnok Megyei Néplap, 1973. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-08 / 32. szám

1973. február 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 ff Őrségváltás a motorházban Úton az elektronikus autóhoz Sok szakember szerint a ma autója archaikus eszköz, amelyből csak az elektronika teremthet való­ban korszerű gépet, optimálissá téve működését, s tökéletesen ellátva a vezetőt minden szükséges infor­mációval. Az elektronikus szabályozók teljes hatalom- átvételét 1990-re jósolják. Előhírnökei már ma is szép számmal akadnak. A villamosság már fél évszázaddal ezelőtt megje­lent a technika egyik legösz- szetettebb alkotásában, az autóban. Áttekintve fejlődé­sét, megfigyelhető, hogy a mechanikai szerkezetek és a villamosság szinte párhuza­mosan fejlődött az autóban: a7 elsőnek szüksége volt a másodikra, s a második fej­lődése serkentette az elsőt. A ma autójában úgyszólván megszámlálhatatlan felada­tot lát el a villamosság. Már az sem számít újdonságnak, hogy a hűtőventillátort nem Az elektronika, egyszerű szóval: a villamos szabályo­zás-technika — a korszerű félvezetők révén — ugrás­szerű változást hozott az autók villamos berendezé­seinek fejlődésében. Erőtel" jes fejlődésnek indult a gyújtóberendezés elektroni­kus kivitele. A hagyomá­nyos gyújtóberendezés meg­bízhatósága, illetve megbíz­hatatlansága közismert: a megszakító érintkezőit 5—10 ezer kilométerenként csi­szolni kell. s 20—30 ezer ki­lométerenként már ki is kell cserélni őket. Az elektroni­kus gyújtó berendezés gya­korlatilag örökéletű, termé­szetesen a gyújtógyertyák időszakos cseréje itt' semkti- szöbölhető ki. (A nagyobb teljesítményű gyújtóberen­dezés érdekes „visszaélé­sekre” ad alkalmat: a na­gyobbra méretezett szikra­teljesítmény következtében a gyújtógyertyák gyorsab­ban tönkremennek, mert a gyújtószikra eróziós hatása miatt „elfogynak” a elektró­dok.) Az elektronikus gyújtó­berendezések első típusaihoz germánium tranzisztorokat alkalmaztak, később áttértek a szilícium tranzisztorok használatára. Legújabban már tirisztorokat találunk ezekben a készülékekben. A a motor, hanem külön vil­lanymotor hajtja, vagy hogy az üzemanyagszivattyú me­chanikus hajtás helyett kü­lön villamos hajtást kap. E megoldások legfőbb haszna, hogy a villamos haj­tású egységek önállóan is szabályozhatóvá válnak: az üzemanyagszivattyú a motor megindulása előtt is működ­het (hosszú állás után na­gyon fontos), illetve a hűtő­ventillátor csak akkor mű­ködik, ha valóban szükség van a hűtésre (egyébként egy hőfokkapcsoló megállít­ja a ventillátor motorját). változtatás legfőbb oka és eredménye, hogy a korsze­rűbb félvezetők alkalmazá­sával lényegesen nagyobb a berendezés megbízhatósága, mint a germánium tranzisz­torokkal. Elektronikus elemeket tar­talmaz a legújabb autókban a dinamó helyett használt villamos energia termelő berendezés, a váltakozó ára­mú generátor is. Minthogy az autó akkumulátora csak egyenárammal tölthető, egyenirányítani kell a ge­nerátor által termelt válta­kozó áramot. Ezt a felada­tot már jóval korábban is megoldhatták volna, de csak lényegesen bonyolultabb, ke­vésbé megbízható és nehe­zebb szerkezeti elemekkel. Csak amióta a villamos irányítástechnika ■ számára hozzáférhetővé vált az egy­szerű és olcsó, ráadásul gya­korlatilag jelentéktelen mé­retű és súlyú félvezető, nyílt lehetőség a váltakozó áramú generátorok felhasználására az autóban. Ezek élettarta­ma és megbízhatósága lénye­gesen nagyobb, mint az egyenáramú dinamóé, s gya­korlatilag a csapágyazás az egyetlen kopásnak kitett al­katrészük (a mai generáto­rok jórészénél még csúszó­gyűrűk és kefék is találha­tók). lehetőséget, s ugyanakkor a porlasztás motorhoz viszo­nyítva kisebb az üzemanyag­fogyasztás és kevesebb szennyező anyagot tartalmaz a kipufogógáz. Az autó men­tődobozánál alig nagyobb szabályozó automata csak az elektronikai ipar leg­újabb eredményeinek fel­használásával születhetett meg. Az elektronika legújabb vívmányai tették lehetővé a gyakorlatilag tökéletes blok­kolásgátló létrehozását is. Mind az autó iránytartása mind pedig a hatásos féke­zés szempontjából követel­mény, hogy fékezéskor az autó kerekei ne blokkolja­nak. Az elektronikus blok­kolásgátlóban is egy szabá­lyozó automatának van főszerepe; érzékeli a kere­kek szöglassulását, s ennek megfelelően változtatja meg a kerekekre ható fékerőt. Az automata tulajdonképpen minden pillanatban opti­mum-feladatot old meg: mindig megkeresi azt az op­timális fékerőt, amellyel adott körülmények között a kerekek a leghatásosabban fékezhetek. de még nem csúsznak meg. A Jövő kocsija Nem kisebb sikerrel al­kalmazzák az elektronikát azokban az automatákban sem, amelyeknek feladata egyrészt a vezető tehermen­tesítése (például a követési távolságot ellenőrző radar), másrészt a vezető útbaiga­zítása a nagyvárosi forga­lomban, a legkedvezőbb út­irány megkeresése (Robotok az autóban, Delta 1972/8.). Sok szó esik manapság a villanyautóról is, amelynek létjogosultságát főként a környezetvédelmi szempon­tok indokolják. Végső meg­oldásáig még hosszadalmas vajúdás várható, annyi azonban már most is bizo­nyos, hogy a jövő villany- autójának szabályozása — figyelembevéve a súly- és méretkövetelményeket — kizárólag elektronikus úton és módszerekkel valósítható meg. Hadas János— Nádas! Antal ^Karámban*1 a magyar Örökéletű gyújtó-berendezés Túrkevén már a múlt szá­zadban is végeztek meteoro­lógiai megfigyeléseket. A munkát 1891-ben Hegyfoky Kabos kezdte, aki később Európa-hírű meteorológus lett. A meteorológiai társa­ság a 30-as években emlék­érmet alapított az ő nevé­vel, amivel azokat a meteo­rológiai állomásvezetőket ju­talmazzák, akik húsz éve végzik munkájukat. (Az Is­mert tudós nevét Túrkevén egyetlen emléktábla sem jelzi.) A túrkevei meteoro­lógiai állomás jelenlegi ve­zetője Kiss Károly vasutas és neje. Egyéb munkájuk mellett naponta háromszor jegyzik a műszerek adatait a hőmérsékletről, a légnyo­másról, a széljárásról, a csa­padékról a napsütéses órák­ról. Képünkön: Készül a feljegyzés a hőmérséklet alakulásáról. FARSANGI TRAKTA Megnyílik a Piknik Cukrászati bemutató Pezsgőbál Kelendő a Voiqa-terv A budapesti házgyár ter­mékeiből felépített 732 ágyas Volga Szállóval jelentős nem­zetközi sikert aratott a LA- KÖTERV és a 43. Állami Építőipari Vállalat. E „Vol- ga”-típusú tervek szerint épül jelenleg .Pozsonyban egy újabb .szálló a győri házgyár termékeiből s Ausztriából és Jugoszláviából is érdeklőd­tek e gazdaságos tervek iránt. Most pedig az OSZSZSZK nemrégiben Bu­dapesten járt lakás- és kom­munális gazdálkodási minisz­terének kérésére készítettek ajánlatot az alkotók a Vol­ga Szálló terveiről. A rész­letes műszaki elemzésen ala­puló ajánlat most készült el, s ebben a tervezőik vállalták, hogy a megrendelés elküldé­sétől, illetve a szerződés alá­írásától számított 30 napon belül átadják a teljes mű­szaki dokumentációt Bár megyénk nem rendel­kezik híres, idegeneket is vonzó farsangi hagyomá­nyokkal, a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat kelle­mesnek ígérkező programot állított össze a szórakozni vágyóknak. Jász-Nagykun Farsang né­ven, február 16-án kezdődik a rendezvénysorozat. Szolno­kon délután 3 órakor ren­dezik a Magyar Szakácsok és Cukrászok Országos Szö­vetsége Jász-Nagykunsági Egyesületének alakuló köz­gyűlését. Szakelőadó Venesz József, a szövetség elnöke és Benács László, a szövetség titkára. Utána az Aranyiakat étteremben hidegkonyhai és cukrászati bemutatót rendez­nek a Tisza Szálló, az ÁFÉSZ, az Utasellátó, a vendéglátó vállalat, vala­mint Bács, Békés és Heves megyéből benevezett cukrá­szok és szakácsok részvételé­vel. Este gasztro bál zárja a programot. Február 18-án a Nemzeti étteremben a Farsangi Trak­ta keretében a szakács és felszolgáló tanulók közös ver­senyére kerül sor. a Bé'-° ét­teremben sörivó verseny lesz. Február 22-én „Fő az elegancia” címmel a Cent­rum Áruházzal közösen, di­vatbemutatót rendeznek a Múzeum étteremben. A far­sangi rendezvénysorozat ke­retében adják át a Beloian­nisz úton a Piknik bisztrót, ahol vásárlással egybekötött hidegkonyhai és cukrászipari bemutatót rendeznek. Febru­ár 24-én a Bástya vendéglő­ben hal-vad vacsora lesz. Jászberényben, a Lehel étteremben amatőr magyar­nóta és táncdal énekesek ve­télkedőjét rendezik. Az elő­döntő február 16-án, a dön­tő 28-án lesz. Újdonság lesz a városban a pezsgőbál, A tenger Benzinbefecskendezés vezérléssel Ma már nemcsak a sport­autókban. hanem a nagy so­rozatban készült gépkocsik műszerfalán is megjelentek a fordulatszámmérők. Nagy választék van belőlüli, fő­ként az utólag felszerelhető típusokból. Kivétel nélkül elektronikus elemek felhasz­nálásával készülnek, nélkü­lük nem lehetne olyan kis méretet és súlyt elérni, ami az utólagos felszerelést le­hetővé teszi. Korábban me­chanikus hajtásuk („spirál”) volt a fordulatszámmérők- nek; ehhez természetesen külön csatlakozót kellett ki­alakítani a motor főtenge­lyénél. Amelyik motorban nem volt kihajlás, ahhoz utólag nem lehetett fordu- latszámmérőt felszerelni. A7 elektronikus fordulat- számmérőket villamosán kapcsolják a gyújtóberende- zéshez, s a motor főtenge­lyének fordulatszámát azzal mérik hogy „megszámolják” a* időegység alatti gyújtá­sok (megszakítások) számát. ■Minthogy gyújtóberendezése minden motornak van, az elektronikus fordulatszám- mérő bármely autóba be­szerelhető' (áramkör kialakí­tása a hengerszámtól függ). Jónéhánv éve annak, hogy a porlasztó helyettesí­tésére kidolgozták a benzin- fecskendezés rendszert. Az első benzinfecskendezők szinte a megszólalásig ha­sonlítottak a Diesel-motorok befecskendező rendszeréhez, de már ebben a formájuk­ban is jobban szolgálták ki a motort, mint a porlasztó. Akkoriban persze a befecs­kendező szivattyút mechani­kai elemekkel szabályozták. Az elektronika fejlődése ezen a területen is új lehe­tőségeket teremtett. A korszerű elektronikus vezérlésű benzinfecskendező rendszer lelke egy elektroni­kus szabályozó automata, amely minden pillanatban „kiszámítja”, hogy a motor­tól kívánt teljesítményhez mennyi üzemanyagra van szükség. A motor összes hengeréhez, pontosabban az összes henger szívócsövéhez szeleppel vezérelt fúvóka tartozik. Az üzemanyagot szivattyú szállítja, viszony­lag kis nyomással a fúvóká­hoz. A fúvókák szelepét mágnes mozgatja, amely a szabályozó automatától kap­ja a villamos impulzust. A szelep ezred, illetve század másodpercig van nyitva. Az elektronikus szabályo­zó automata minden pilla­natban összegyűjti a gázpe­dál állására, a beszívott le­vegő és a hűtővíz hőmérsék­letére. a motor fordulatszá­mára, a szívócsőben uralko­dó nyomásra és a7 előgvúj- tásra vonatkozó adatokat, s azok birtokában ..határozza meg” a motorba juttatandó üzemanyag mennyiségét. Az elektronikus szabályozás na­gyobb teljesítményre nyújt A romai időktől napjain­kig nagy változásokon ment át a Balaton vidéke. A itala folyó szabályozásával, a nagybereki láp lecsapolásá- val, az egyes partszakaszok birtokbavételével és kultúr- területté fejlesztésével ezek a változások — ha kisebb arányokban is — még nap­jainkban sem szűntek meg. A déli oldalon megfi­gyelhető parterózió, az erős hullámverés, s az időnkénti magas vízállás formálja a partot, a víz állandóan veszélyezteti a parti területeket. Mindez intézkedéseket sürge­tett s vízjogilag is véglege­sen rendezni kellett a Bala­ton partvonalait. Szükséges­sé vált tehát, hogy végleges keretek közé szorítsák a ta­vat. E munkára — az új szabályozási vonal megálla­pítására —■ csak az utóbbi években nyílt lehetőség. Nyolcvan nap óta nem hul­lott számottevő csapadék He­ves megyében. Az ilyen tar­tós téli aszály szinte példa nélküli ezen a vidéken. Kü­lönösen szembetűnő a csa­padékhiány a Mátrában. A hegyvidék nagyobb részén egész télen át hiányzott a Befejeződött a. tavat öve­ző 42 település határá­nak részletes felmérése és elkészítették minden nyaralóhely és község rendezési tervét. Ezekben megjelölték a távlati fej­lesztési tervek körvona­lait is. A Balaton új szabályozási vonalát a gazdaságossági szempontokat figyelembe vé­ve állapították meg. Ez a vonal az elképzelések sze­rint már legfeljebb centi­méterekkel változhat. Az új parti létesítményeknek eh­hez kell igazodniok, s ennek megfelelően építik ki a végleges partvédő művet. A távlati tervek egyik legér­dekesebb pontja az, amely szerint a Balaton állandó jellegű szabályozási vonala mentén közterületi sávot — parti körsétányt — alakíta­nak ki. hótakaró és jelenleg is csak a Kékestetőt fedik gyér hó­foltok. Számos helyen telje­sen kiapadtak az erdei for­rások. A mezőgazdasági te­rületek öntözését szolgáló víztározók többségében a té­len várható vízmennyiségnek a fele sem gyűlt össze, Téli aszály Fiatalok, vár benneteket az építőipar! A Szolnok megyei Állami Építőipari Vál­lalat az 1973/74-es tanévre az alábbi szakmákra vesz fel tanulókat: — kőműves, — ács-állványozó, — vasbetonszerelő — üvegező. — miíkőkészítS, — tetőfedő. — vízszigetelő, — építőgép-szerelő, — bádogos. — villanyszerelő, ■*— asztalos. — szobafestő-mázolő —* központifűtés -szerelő — víz-gázszerelő. Tapasztal* oktatók, korszerűen felszerelt tanműhely várja a jelentkező fiatalokat. Kőműves, ács-állványoző vb-szerelő, szigetelő szak" mákban havonta 200.— Ft ösztöndíj-kiegészítést 4“ 250.— Ft ösztöndíjat fizetünk. A jelentkezési lapra Írjátok rá: SZOLNOK MEGYEI Állami építőipari vállalat >

Next

/
Oldalképek
Tartalom