Szolnok Megyei Néplap, 1973. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-08 / 32. szám

8 SZOLNOK MEGVET! NÉPLAP 1973. február 8 Csatornázzák a karcagi Varró utcát, amelyben két négy-négy lakásos társasházba költözhetnek be a tavasz- szal. 1973. FEBRUÁR 8., CSÜTÖRTÖK ARANKA NAPJA A Nap kél: 7.02 nyugszik: 16.55 órakor. A Hold kél: 8.42, nyugszik: 23.17 órakor. Várható időjárás: Felhőát­vonulások, néhány helnen, főként északon futó esővel. Megélénkülő, időnként meg­erősödő délnyugati, nyugati szél. Változékony, enyhe idő. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 3—8 fok között. LtCMSER LAJOS 140 éve, 1833, február 8-án született, és 64 éves korában Budapesten halt meg Leeh- ner Lajos építészmérnök. Tanulmányait a budapesti József Műegyetemen végezte, és gyakorlati tevékenységét az Építési Igazgatóságon kezdte el. Évekig külföldi tanulmányúton volt, majd hazatérve elkészítette Buda­pest városrendezésének ter­vét. amellyel elnyerte a Fő­városi Közmunkák Tanácsa által kiírt nemzetközi pályá­zat első díját. Munkájának felhasználásával készült el a főváros rendezési terve; el­képzelései szerint építették ki a Nagykörutat s ő kapott megbízást a Sugár út — a mai Népköztársaság útja — építésére is. Később meg­nyerte a főváros csatornázá­sára 1873-ban kiírt nemzet­közi pályázatot és ezt a nagyszabású munkát szintén az ő elgondolásai alapján végezték. Ugyancsak ő ter­vezte és irányította az árvíz által rombadöntött Szeged Újjáépítését (1879—1884). Munkásságáért, különösen 'Szeged korszerű városrende­zésének tervéért, a Tisza- parti város kőrútokkal, su- gárutakkal, rakparttal stb. történt új arculatának meg­teremtéséért sok hazai és nemzetközi kitüntetésben ré­szesült. 1884-től ő volt az Országház építésének mű­szaki ellenőre, 1886-tól pedig a budapesti mérnöki hivatal vezetőjeként közvetlenül irá­nyította a főváros vízellátá­sának és csatornázásának (munkálatait. Jubiláló tfizoltóegyesiilet Százéves Nyugat-Magyar" örszág egyik legrégibb tűzol" tóegyesülete, a sárvári. A vá­rosi tanacs végrehajtó bizott­sága szerdai ülésén méltatta a. testület tevékenységét. — Centenáriumi ajándékként korszerű új szertárat építe­nek. amelyet ez év augusztu­sában, Sárvár várossá nyil­vánításának 5. évfordulóján, adnak át rendeltetésének, A helyi Nádasdy Múzeum összegyűjtötte a tűzoltóság 100 évéről fellelhető tárgyi emlékeket Tizenhét halott Iskolatűz Párizsban Tizenöt gyermek és két felnőtt vesztette életét Párizs északi jegyedében, amikor kedden este tűz ütött ki egy iskolában, öt további sze­mély eltűnt Hat gyermeket pedig kórházban ápolnak ki­sebb égési sebekkel vagy füstmérgezéssel. A szerencsétlenség idején azért tartózkodtak ilyen so­kan az iskolában, mert első Ízben tartottak esti foglalko­zást a zenei tagozatú osztá­lyoknak. Szemtanúk elbeszé­lése szerint először robba­nást hallottak, majd Ijesztő gyorsasággal harapóztak el Orkán, földrengés, lávaveszély Orkánszerű szélvihar tom­bolt keddről szerdára virra­dóra Lengyelország észak­nyugata vidékén és a Balti tengeren. A vihar fákat csa­vart ki, háztetőket sodort él, villany- és telefonoszlopokat döntött ki. Sok helyütt meg­szakadt az áramszolgáltatás és a telefonösszeköttetés. A hongkongi csillagvizsgá­ló szerdai jelentése szerint Kínában a tibeti határ men­tén, Szecsuan tartományban igen erős földrengés volt. A közlés szerint a Richter-ská­la 8,2 erősségű földlökéseket mutatott ki. A coloradói or­szágos földrengéskutató köz­pont is észlelte a földrengést. Az izlandi hatóságok elren­delték, hogy a Vestmanna- eyjar kikötőjében tartózkodó hajók hagyják el a körzetet, mivel a Helgafell vulkán lá­vája másodpercenként fél­méteres sebességgel közele­dik a kikötőhöz. Kedden he­lyi idő szerint 20 órakor mintegy 130 méterre közeli­tette meg a vörös lávafolyam a kikötőt. Huszonnégy afrikai bá­nyász halt meg a carleton- viliéi dél-afrikai aranybá­nyában, tűzvész következté­ben. Kilenc embernek nyo­ma veszett. — TISZABÖN az idén a tanács költségvetéséből 30 ezer forint értékben 150 mé­ter hosszú gyalogjárdát szé­lesítenek és újítanak feL a lángok az egész épületben. Bár perceken belül a hely­színre érkeztek a tűzoltók és a közelben lakó szülők, a katasztrófát nem tudták megakadályozni. — Kiderült ugyanis, hogy a füst és a lángok elől a gyerekek a har­madik emeletre menekültek, de ennek padlója beomlott és a lezuhant diákokat ma­ga alá temette. Még a Késő éjszakai órák­ban is zokogó szülők álltak a füstölgő romok mellett, a tűzoltók pedig tovább foly­tatták az eltűnt személyek kutatását. — A KISZ Szolnok városi Bizottságának irányítása mellett társadalmi és kul­turális bizottságot hívtak életre, amely tegnap tartot­ta alakuló ülését. Az ülésen kidolgozták az első féléves munkaprogramot, amelyből kiemelkedik a forradalmi if­júsági napokra, a X. VIT-re való felkészülés, az országos diáknapok helyi rendezvé­nyeiben való közreműködés, a munkás- és diákifjúság szórakozásának és művelő­désének, valamint a klubok működésének segítése. Vigyázat, idős emberek! Tavaly Szolnok megyében hetvenhárom 60 éven felüli — volt közöttük 83 éves is — idős, kerékpárral közleke­dő embert ért baleset. Heten meghaltak. Bár még az év elején va­gyunk. a forgalom sem vala­mi nagy. máris találunk ke­rékpáros, idős nyugdíjas embert a balesetet szenve­dettek között. Figyelmeztető adatok ezek. A magas kort megért embe­reknek gyengébb a látása, a hallása. Sokan betegek, gyógyszeres kezelés alatt állnak, nem ismerik a KRESZ-t sem. Kerékpárjuk­ra nehéz, a szabad mozgást akadályozó csomagokat rak­nak fel. Nem csoda, ha könnyebben éri őket baleset. Életük, testi épségük vé­delmére fokozott figyelmet kell fordítani. Elsősorban a családtagok feladata jobban vigyázni rájuk: idős hozzá­tartozóikat oktassák, figyel­meztessék, mielőtt kerékpár­ra ülnek. Ha betegek, bi­zonytalanok. ne engedjék út­ra őket. Ám a gépkocsiveze­tők is legyenek figyelmeseb­bek, óvatosak, ha öregembe­reket látnak az úttesten. Vi­gyázzunk rájuk! (Pi) Törpe fák A koppenhágai Risoe ku­tató intézet kísérleteket folytatott annak érdekében, hogy embermagasságú gyü­mölcsfákat neveljenek ki, amelyekről könnyebb le­szedni a gyümölcsöt. A kí­sérlet során gammasugarak­kal kezelték a frissen met­szett fiatal fákat Elsőként cseresznye- és almafákkal kísérleteztek. A kutatók véleménye szerint tíz évre van szükség ahhoz, hogy a jelenlegi kísérletek eredmé­nyeit összegezhessék. —A FIATALOK lakásépítési akciójának elősegítésére ta­valy a Beton- és Vasbeton- ipari Művek kunszentmárto­ni gyárában 5t évre 300 ezer forintot terveztek. 1972-ben öt fiatal részesült egyenként 10—15 ezer forintos támoga­tásban és ugyanennyit adnak az idén is­Maradi fodrász Érettségizett dolgozókat azonnali belépéssel felveszünk gépi adatfeldolgozási munkához adatrögzítő gépkezelő és adatellenőr munkakörbe. Jelentkezés: levélben vagy személyesen, Cipőgyár személyzeti osztálya 5435 Martfű, Lenin u. 1, Hivatalos tolónyereménye k 13 plusz t-es szelvény 12 darab akadt, értéke 31602 forint, 13 találatot 422 foga­dó ért el. nyereményük 2253 forint, a 7488 darab 12 talá- latos szelvényre 85, az 53 942 darab 11 találatosra 15. a 214 295 darab tízesre 6 fo­rintot fizetnek. — ÉRTEKEZLETET tar­tott tegnap a KISZ megyei bizottsága és az Ifjú Gárda megyei parnacsnolcsága az ifjúsági szervezet honvédel­mi és sportfelelősei részére. A megbeszélés középpontjá­ban az Ifjú Gárda összetéte­lével. létszámával és szerve­zésével kapcsolatos feladatok álltak — VEZETŐI vizsgája nem volt, úgy közlekedett motor- kerékpárjával Rákócztfalva belterületén Pettendi József. Rákóczifalva 11L sas. alatti lakos. A járási- városi rend­őrkapitányság szabálysértési előadója 1300 forintra bün­tette. — AZ ÉPSZER Vállalat szocialista brigádjai közül tavaly Szolnokon a Jókai úti óvodánál, a kisegítő iskolá­nál. az MTE sporttelepen és a Munkás Horgász Egyesü­letnél huszonhármán össze­sen 712 órát dolgoztak, mun­kájuk értéke 143 464 forint. — A MÁJUS 1. Ruhagyár szolnoki gyáregységében — hat szalagon ballonruhák gyártására tértek át A jövő­ben a gyáregység bőr- és bailnnmhák készítésével fog­lalkozik. ív és a rádió mai műsorából TÍZEN TÚLIAK TÁRSASÁGA. A TIT riporterei Zán­kan az úttörők tavaszi és nyári terveiről érdeklődtek, a Velencei-tavon jégvitorlázókat Látogattak meg. Szó lesz még a kubai gyerekek életéről és régi farsangi játékokról is. Vendégünk: Berek Kati. Műsorvezető: Gyulai István. A műsort 18.25 órától láthatjuk a tévében. VIETNAMI RAPSZÚDIA. Külpolitikai dokumentum­műsor. Szerkesztő: Szécsi Éva és Bernát György. A doku­mentumműsor olyan világtörténelmi korszakot tekint át, amelynek nincs pontos, dátum szerinti kezdete, de befe­jezése sem. ..Graham Greene" „csendes amerikai"-játol a több mint félmilliós amerikai hadsereg barbár háborúján át jutottunk el az amerikai csapatok távozásához, a tűzszü­nethez, amely a műsor elhangzásának időpontjában alig kéthetes. A háború okait, okozóit, főbb szereplőit idézi fel a műsor. Készítői különböző helyszíneken kísérték végig az eseményeket: Salgó László a Vietnami Demokratikus Köz­társaságban és Párizsban, a négyes tárgyalásokon, Bőgős László — többízben is — Indokina hadszínterein, Schél Gyula New Yorkban. r i 1 _ MOZI ! LILI _J 1 Szolnok Vörös Csillag: Ná­polyi látni és... (16 éví.l. Tisza: Menekülés' I—II. (14 évf.l. Jász­berény Lehel: Az ellopott csa­ta Petőfi '73. (du.l. Kisújszállás Ady: A vőlegény nyolckor ér­kezik. — Kunhegyes Szabadság: Jelenidű. Kunszentmárton Kö­rös: Pél csillaga. Mezőtúr Dó­zisa: Az l-es számú ügynök. — Szabadság: Nészéiszaka a bör­tönben (16 évf.l. Tiszafüred Ti­sza: Fiatalok. Törőkszentmiklós Dózsa: A keselyű vére. Túrkeve Vörös Csillag: Botrány az ope­rában. RAOld SZOLNOKI RADIO: Alföldi krónika. — Magyar nóták. — Tiszta vizet a pohár­ba! — Oj vezetőséget válasz­tottunk. — Dzsessz. — Sport. — Szólj s megmondom ki vagyl — Peter Nero zongorázik. KOSSUTH RADIO: 8.3«: Mozart kamarazene műveiből ».0#: Az ősember eseménvnap- tára. (Befejezői rész. (isrn.l 9.3S: Népdalok, néptáncok. 10.05: Iskolarádló. 10.20: Zenekari muzsika. 11.22: Rádiószínház (19661 Requiem a főhadnagyért. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika ' tíz percben. 12.SS: Melódiakoktél. 14,00: Stephen Leacock két vi­dám elbeszélése. 14,20: Szoviet katonák dalai, n. rész. 14,40: Kozák Gábor József népi -zenekara látszik. 15,10: Zengien dalunk! A Ma­gyar Rádió énekkari hír- adóia. 15.40: Melis Gvörgv énekel. 16,00: A világgazdaság hírét 16,05: Kazaesav Tibor fúvósműveiből. 16.14: A közoktatás fóruma: ..Abrahámok”. 16,34: Néndalgvűitőúton Bartók Béla nyomában. 17.05: Vladimir Horowitz Schumann -műveket zongorázik. *7,1*: Több nyelven — egy akarattal. Riport 17,43: Magnósok, figyelem! (ism.l 18,28: Madách világa. XT. rész. 18,48: Miért igen. miért nem? Zenéről tíz percben. Í9.25: Kritikusok fóruma. Lugossv Gyula: A lézengő 19.35: Stúdiónk vendége: Gvönev Pál zeneszerző. 21.04: Szabolcsi Bencére emlékezünk. 22.20: Tíz perc külpolitika. 25.30: Vieene Gomez és Thom Kelltng felvételeiből. 23.00: Boross Latos néni zenekara látszik. 23.35: Hegedűs a háztetőn Részletek Bock zenés játékából. PETŐFI RADIO: 8.08: Domenico Modugne éne­kel. Paul Maurtat zene­kara iáiszik. 8.40: Hivatása rendőr... Riport. 0.03: Zenekari muzsika. 9.40: A belpol. rovat műsora, (ism.l iá.00: A zene hullámhosszán. 10.30: Néhány szó — zene köz­ben. 12,00: Könnyűzenei híradó. (ism.l Szolnok megyei NÉPLAP A Magvar Sroeialista Munkáspárt S min ok ép a Szolnok rnppvH Tunics latsla Vurca Wwef Telefoni 12—no* *•>—»20 12—063. •1-os* t*ipi wm fndev «rám* OflO 8001 Sr-tln/ilr *♦. Iflt Vlráeh Mn Telefon* 1?—tm Ar elöfize**« df«« hónawra «0— fo HM Tériéért* *» Maevar Po«t© Előfizethető nntnden nosta« hfvntnínat ** 9*10*15! Szolnok* 'WvotndP illatat $009 Szotnelr ur««m 1. a % Felel«« veretéi KmÄ «swsasfip 12,30: Mozart-áriák 13,20: Saint Saens: Az állatok farsang i a. 14,00: Ifjúsági randevú —. kettőtől—hatig... . A műsort Vass István Zoltán vezeti. Zenei szer­kesztő: Komiáthy György. Szerkesztő: Szuhav Er­zsébet. 15,33: Csak fiataloknak 2 Tánczene. 16.33: Műsorismertetés. 18.00: Hírek. Jdőiárás. 13,10: Bordalok operákból. 18.30: Színes néDi ifthzsika. 3 9.^2: .Ui könyvek (tern.) 19.3 5: Jó estét, dverekek! 19,20: Kapesoliuk a 6-os stúdiót. A Magyar Rádió Sztra- vlnszkií-ciklusa. II rész. 20.00: Esti Krónika IT. kiadás. 20.20: A Ii an e verseny közvetítés folytatása. 20,50: Könnyűzene. 21,10: A históriák forrásánál: Fatia Negra reltélve. 21,30: A Rádiószínház bemuta­tói a: Kötélen a Niagara felett. Alfonso Alegria színművének rádió­változata 22.16: A Veneto! szólisták Vivaldi-hangversenye az 1972. évi Montreux-1 Fesztiválon. 23.47: Brahms: Cigánydalok. BUDAPESTS 11.05: Iskola-Tv: Kémia. (Alt. isk. 8. oszt.) A mészkő 11,55: Földrajz. (Ált. tek. 7. oszt.) A déli földrész: Ausztrália. 15.50: Kémia (ism.) 16.40: Földrajz (ism.) 17.40: Hírek. 17,45: Joaquim Rodrigo: Araniu- ezi koncert. Spanyol film (színes D 18.10: Sakk-matt. 18.25: Tízen Túliak Táneasága. 19.15: Reklámműsor. 39.20: Esti mese. 3 9.30: Tv-hfradó. 20.00: Amerre a vaddisznók jár­nak... Magyarul beszélő Jugoszláv filmsorozat X. (befelező) rész. 21.05: Telesport: Műkorcsolya Európa Bajnokság (szí­nes n Férfi szabadon vá­lasztott gyakorlatok. — Közvetítés Kölnből). Köz­ben: Tv-híradó — 2. ki­adás (ism.) POZSONY: V 9.06: Emberek a föld alatt« Tv-iáték (ism.) 10.40: Tv-híradó. 16.20: Horizont 73/1. 16.50: Ifjú S7emmel Magazin. 18.00: Esti mese. 18.15: Megtörtént. nem történt meg. Vidám műsor. 19.00: Tv-híradó. 19.30: Halálodra magad maradsz. NDK film. 2. rész. 20,40: Mű korcsol ya EB. — HELYESBÍTÉS. Feb­ruár 2-i számunkban közöl­tük ..A munká«r>K érdeké" ben” című. az MTI informá­cióján alapuló vezércikket. A negyedik bekezdés szám­adatai helyesen: Ha a lakóházépítés mun­káltatói kölcsön támogatással történik: a kölcsön a szociál­politikai kedvezménnyel csök­kentett építési költségnek (eladási amak) telepszerű többszintes lakóházépítésnél legfeljebb 75°/o-áig, egyedi többszintes lakóházépítésnél legfeljebb 60%-áig teriedhet, családi házépítésnél pedig az építési költségnek legfeljebb 25%-a lehet. K5«izAnetnvikinfiá8 Köszönetét mondunk mind- ároknak a rokonoknak. merőtöknek. ST©nt«iT*őnl«- ntak. akik szeretett felesé- re-«* édesanyánk, nagyma­mánk. VAGÖ balAzsní temetésén megjelentek. »ír­tára koszorú*. >ú*-á«rot he­lyeztek. méTv fájdalmunkat enyhíteni íevekezlek. a e-vászoló család Üjszász

Next

/
Oldalképek
Tartalom