Szolnok Megyei Néplap, 1972. december (23. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-24 / 303. szám

1972. december 24.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

7

SZABÓ JÁNOS:

(Vöms karács ö ntp

ong — hümmentett Sárkány, a többszörös válogatott nagyváltósúlyú. Azzal, hogy bedörrentette maga mögött az ajtót, inkább csak saját kornyadozó hírnevének adta meg a díszlövést. Legszívesebben a lábtörlő alatt kúszott volna ki. — Tehát gong. Mindegy. Alikor is karácsony este van. Mazsolakongresz- Bzqs krémpalotában, nyestbundáért puszi, mennyből a szőrmamusz. Én is ajándékozd fogok. Vajha kinek? Anyácska-violácska azt sem érte meg, hogy a bíró először fölemelje a mancsom. Apácska viszont még színleg se volt a szentlélek helyett, mint Jézuskának József. Kecsesbecses asszonyaim döntő fölényük miatt sorra leléptettek, anélkül, hogy utánpótlásomról gondoskodtak volna. Ilyenformán ajándékot osztogatok fűnek-íának, ahogy az ég pártatlan angyalaihoz illik.

Zsiga bácsi, a szertáros, hallhatott a fegyelmiről, mert valami részvétfélét erőltetett a rókaképére:

— Fehér karácsonyunk lesz vagy marad a fekete. Sárkány sporttárs? — kérdezte bocsánatkérően.

— A magáé szerintem lila lesz. — Egy ötszázast csúsztatott az öreg zsebébe.

— A karácsony vagy fekete, vagy fehér — hápogott Zsiga bácsi. Ügy megrökönyödött, hogy elfelejtett hálálkodni.

Sárkány révedten himbálózott a bevásárlás végső rohamában lihegő utcán. Egy töpörödött virágárus asszonynál egy szál fenyőgallyat kért a gomblyukába, ötszázassal fizetett, és elködlött a tömegben. Betlehemező cigánygyerekekkel találkozott, köztük is szétosztott egy ötszázast. Figyelmes lett egy vánnyadt, kopott Lányra, aki képtelen volt elmozdulni az ékszerbolt kirakatától. Sárkány vett egy rubintos ötvösmedailont ezüst láncon, és némán a leány nyakába akasztotta. Találkozott Bolgár Bélával, a részeges, huszadrangú színésszel. Skót whiskit, vörös rózsacsokrot küldetett utána a színházba a következő üzenet kíséretében: „A Te sírásód volt az egyetlen emberi alakítás a Hameletben. Csók: Megtudod, kitől”.

Háromszázhatvanhat törzshelye közül Sárkány végül a Hárfásban állapodott meg. Már csak egy tucatnyi hívatásos alkoholista, két újságíró és egy otthontalan szerelmespár várta a korai rollóhúzást. Sárkány minden asztalhoz pezsgőt és vörösbort vitetett, majd széles mozdulattal csendet kért:

— Gyászfátyolhínár-pillájű hölgyeim! Hercegek és tintahalak! Valamint a vendéglátóipar haramiái! Tizenhat év aktív versenyzés után az imént néhány hájas hörcsög és acsarkodó patkány a pofámba vágta, hogy kösz, gong. Emeljék hát serlegeiket egy nagyon is kétes dicsőség alkonyára !

Az égből csobbant ital örömmámort váltott ki, csapkodták Sárkány vállát, nem is nagyon hallották, vagy nem vették komolyan, mit mondott. Csak a két újságíró horgonyzott le mellette vitorlányira feszített fülekkel.

— Sárkány! — Hát szögre akasztja? — hitetlenkedett Rédey, az elegáns sportriporter.

— Jaj, dehogyis! Az alkalomhoz illően karácsonyfára — élcelődött Csiha, a humorista. — Mért nem szólt előbb, most várhatok jövő karácsonyig ezzel a poénnal.

— Nézze, Sárkány — komolykodott Rédey. — Tegye a kezét a szívgödrébe. Sok volt a pia, az elbliccelt edzés, az egyesületek közötti hajóhinta, a megbundázott csébé-meccs, meg a botránykrónika a lapokban ... Na nem mondhatja, én mindig elismertem a tehetségét.

— Az a gáz, — ingatta Csiha a fejét, — hogy az edzőképzőt is abbahagyta. Mert azt_ tudja, hogy mostmár lőttek az alibi állásának is. Mondja, bejárt egyáltalán a munkahelyére?

— Mint vakond a holdkompra — vigyorgott Sárkány. — Látja, szerkesztőkém, ezzel a poénnal nem kell várni egy évet, mehet a szilveszteribe.

Nagy csönd fészkelődött körülötte. Mondhatta volna, hogy amíg ment a bunyó, senki sem szólt a piáért, a balhékért. Még tetszett is, hogy ilyen fenegyerek. És hogy az egyesületek durúzsoltak folyton a fülébe, sose ő kezdte a hintapalintát. Bunda! Tíz közül kilenc a sportköri górék fejbólintására, sőt rábeszélésére történt. Nem volt kedve válaszra, vitára. Gohg. Sárkány, mint ökölvívó, már úgyis csak három napig téma.

— De ez az ajándékozás, ez valahogy nem jött össze. Akiknek elszórtam a dohányt, buggyantnak néztek, nem angyalnak. Ezek meg itt úgyis betintáznak, akár fizetek nekik, akár nem. Az lehetett a baj, hogy pénzzel akartam megoldani. Olyan stexet dobáltam, amit lehet, hogy tényleg nem érdemeltem meg. Anya rétest húzott minden karácsonyra, öregapám kisszekereket faragott, korcsolyát köszörült a gyárban, hulladék lemezből. Én mi a fenét ajándékozhatnék, amit én csináltam? Mit csináltam? Sráckorom óta a ringben. Mit tudok? Csak az ütéstávot, az elhajlások ívét, a lábtempó ritmusát érzem még mindig. Mit adhatnék én ezeknek karácsonyra?

Szeme a szerelmespárra tévedt. Egyedül ők nem nyúltak a pezsgőhöz, borhoz. Olyan hosszú, selymesre mosott hajúak, virágosingűek, diákfélék. Odaballagott hozzájuk:

— Kaucsukpálma-derekú hölgyem. Üveggömbjeim elpattantak. A boxkesztyűm mellé szeretném a kebleit is a fenyőmre akasztani.

— Te!.., Agyonváglak! — szökkent föl mészfehéren a fiú. Karcsú volt, de magas, domború mellű. — Mintha magamat látnám ifista koromban — villant meg Sárkányban.

— Ülj le, fiú! — üvöltött a sportriporter. — Ez Sárkány, a bunyós!

Sárkány töltött egy pohár pezsgőt, kimérten a fiú arcába loccsantotta. A fiú ütött, Sárkány visszahúzta a fejét. Űjabb ütés, megint elhajolt. Tág gyűrű alakult körülöttük. Sárkány föl sem emelte a kezét. A fiú kaszabolta a levegőt, ökle súrolta Sárkány borostáit, a bokszoló eltáncolt. Egyszer, nem is gyorsan, kinyújtotta a balkarját: a fiú szemöldökcsontján kettényílt a bőr. Hátratántorodott, de dühe újra előrelendítette. Csépelte a levegőt, Sárkány táncolt. A nézők szorongva de nekivadulva ordítottak, a kis térben nagyobb volt a hangjuk, mint a Sportcsarnoké. Sárkány elmosolyodott, és hirtelen lépést váltott. Halántékán érte egy lengő. Ügy csinált, mintha megtántorodna, érezte, hogy fogán fölreped a fiú ökle. Ettől kezdve minden pillanatban kapott egy ütést. Az ordítás valószerűtlenné harsant, Sárkány látta, hogy már a fiút bíztatják. Kifelé hátrált az ajtón vigyázott, csak annyit lépjen hátra, hogy a vaktában hadonászó csapások mindig elérjék. Már az utcán jártak. Egy emeleti ablakban csillagszóró sziporkázott.

— Vagy csak a szememet érte a horog? Fogalmad sincs a bunyóhoz fiú, de erős vagy. Kiütni mégsem tudsz, sose volt üvegállam.

Egyszercsak a fiú teljes lendületből hasbarúgta Sárkányt. Mintha jég szakadt volna be alatta, a csillagszóró elaludt

indig rendkívüli volt az ütésálló képessége, most is percek alatt magához tért. Fektéből is tisztán belátott a kocsma nyitott ajtaján. A pincérek és tintahalak a fiú körül nyüzsögtek, mint megannyi szorítósegéd, poharat nyújtogattak felé. A leány fehér kendőt tapasztott a szemöldökére.

— Oké fiú, egy életre bevágódtál a nőnél. Legendát csináltál a Hárfás nagyérdemű vendégseregének. Szebb ajándékot ki se találhattam volna. — Sárkány végighúzta az arcán tenyerét, belebámult. — Látod, öreg Zsiga? Van vörös karácsony is.

RKACl a LIM MARIA; KARÁCSONY

1 ;

tl

i

1 '

rr

1

1'

I). ■ ■■ "

•i

m

< tes

zz.

jr“ ’ i

Egy bűvös hangszer feltámadása

Bakfark Bálint, korának leghíresebb lantművésze 1507—1576 között élt. „Új Orfeusz” — néven, emlegették kortársai, s legendákat szőttek köré. Királyi udvarok megtisztelt vendége volt, bűvös hangszerével meghódította egész Európát. Am az idő múlásával, a szép lant halálával úgy tűnt, Bakfark Bálint neve is mindörökre feledésbe merül. Szerencsére nem így történt. Századunkban, a megújuló reneszánsz zenével együtt éled fel ennek a nagyszerű művésznek emléke. Fennamardt tabula túráinak — a régi kottanyomtatást nevezik így — megfejtői újból és újból elámultak korát megelőző zenei formanyelvén. Egy-egy lelkes rajongó, előremutató zenéjét értékelve, Bakfarkot Bartókkal együtt említi.

Egy fiatal magyar gitár- és lantművész, Benkő Dániel is lelkes híve Bakfark Bálintnak. Ez évben másodízben vett részt az angliai Cheltenham városban évenként megrendezett lantkurzuson. Míg első meghívása e ritka hangszer kitűnő művészének szólt, második alkalommal, Diana Poulton, a Lute Society igazgatónője már a lantzene történetének magyar vonatkozású emlékeiről szóló előadásra és egy Bakfark mű eljátszására kérte fel.

— Mikor ismerkedett meg Bakfark műveivel?

— Először az emberrel „találkoztam”. Még konzervatóriumi növendék koromban olvastam Gombosi Ottó zenetörténész Bakfark élete és művei című könyvét. A művekről írott részletes elemzést akkor még nem értettem. De megragadtak az emberről írott sorok. Kortársainak csodálata. Mitől lehetett olyan nagyszerű? — kérdeztem magamban. És elhatároztam, hogy megismerem zenéjét. A könyv végén volt néhány Bakfark tabulatúra hangjegyekkel átírt megfejtése. Megkíséreltem lejátszani egyet, természetesen gitáron. A zene egy Bach

fuga hatását keltette bennem. A Zeneművészeti Főiskola gitár-tanszakának elvégzése után kezdtem el lanton is játszani, Szerettem volna a műveket eredeti hangzáshan hallani, közben beleszerettem a hangszerbe.

— Hogyan jellemezné a lantot?

— A lant, halálát annak idején a csend okozta. Halkan zengő húrjai nem tudták betölteni a koncerttermeket. Különös módon, újjászületését is a csendnek köszönheti. Az emberek ma keresik a lehetőséget a megnyugvásra, és mert a hangszer megteremti az egykori házimuzsikálások intim hangulatát, szívesen hallgatják. Ezenkívül, a lant mindent tud. Kísérni, együttesben játszani, szólózni.

— Mi különböztette meg Bakfark Bálintot a többi lantművésztől?

— Mint szólistát, nagyszerű technikája. Sokáig élt róla a hit, hogy halála előtt tűzbevetett kottáiról maga is azt tartotta, rajta kívül úgysem tudja megszólaltatni azokat senki. A kották elégetéséről több elmélet is kialakult. Kaczirz lengyel zenetörténész, az első Bakfark kutató szerint, a lantos szász származású volt, szász virtusból dobta tűzbe a kottákat. Gombosi Ottó ugyanezt a. művész magyar temperamentumának tulajdonítja. (Bakfark Bálint Brassóban született, és mindig magyarnak tartotta magát.) Mivel köztudott, hogy Olaszország-, ban, pestisben halt meg, az igazság az lehet, hogy kottáit elégették. Nagy népszerűségének köszönhető, hogy műveiből még életében kiadtak két kötetet nyomtatásban. Az egyiket Lyonban 1552-ben, a másikat Krakkóban, 1565- bem És megmaradt néhány kézirat is. Ezek megfejtése ugyan fáradságos munka, de a művészt és a hallgatót egyaránt ritka élménnyel gazdagítja.

— Hogyan összegezné

Bakfark müveinek különlegességét?

— Megtalálható bennük a barokk zene jellegzetessége, a négyszólamú szerkesztés. Jelentéktelen témákat dolgozott fel — csodálatosan. Feltehetően sokat tanult Lassus és a többi nagy kórusmester műveiből, mert tökéletes hangzásban tudott kórusműveket megszólaltatni hangszerén. A lantosok ma is úgy vélekednek, hogy műveit játszani művészet, megfejteni tudomány.

— A lant, népszerűtlenné válását nemcsak gyenge hangerejének köszönhette, hanem annak is, hogy a tíz, sőt tizenhárom dupla húron való játékot túlságosan nehéznek tartották a művészek, önnek nem okoz problémát az, hogy egyidöben játszik gitáron is és lanton is?

— A hangszerek között váltani valóban nehéz. A gitárjáték során megszoktam a szimpla húrok pengetéseit és fogásait. A lanton egymás mellett lévő dupla húrok ütése egészen más, de önmagában az a tény, hogy sok húron kell játszani, nem jelent nehézséget.

— Hány húros hangszeren játszik?

— Egy hét, egy nyolc és egy tíz dupla húros lantom van.

— Mennyi ideig tart egy lant hangolása?

— Koncert előtt, körülbelül fél óráig. Koncert közben tíz percenként újra kelj hangolni. Az időjárás, a terem hőmérséklete is befolyásolja, hogy mennyi ideig „bírja” a hangolást.

— Említette, hogy jónéhány Bakfark tabulatúrát megfejtett már, és amennyiben a tanítás és koncertezés mellett ideje engedi, ezt a munkát módszeresen tovább folytatja. Miért?

— Elsődleges célom, hogy műveit közel hozzam az emberekhez. Mert megismerésük azt is jelenti, hogy Bakfark Bálint művészete mégegyszer nem merül feledésbe.

L. I.

JÓZSEF ATTILA:

Betlehemi királyok

Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk! Három király mi vagyunk.

Lángos csillag állt felettünk, gyalog jöttünk, mert siettünk, kis juhocska mondta biztos itt lakik a Jézus Krisztus.

Menyhárt király a nevem. Segíts, édes Istenem.

Istenfia, jónapot, jónapot!

Nem vagyunk mi vén papok.

Ügy hallottuk, megszülettél, szegények királya léttél. Benéztünk hát kicsit hozzád. Üdvösségünk, égi ország! Gáspár volnék, afféle földi király személye.

Adjonisten; Megváltó, Megváltó! Jöttünk meleg országból.

Főtt kolbászunk mind elfogyott, fényes csizmánk is megrogyott, hoztunk aranyat hat marékkai, tömjént egész vasfazékkal.

Én vagyok a Boldizsár, aki szerecseny király.

Irul-pirul Mária, Mária, boldogságos kis mama.

Hulló könnye záporán át alig látja Jézuskáját.

A sok pásztor mind muzsikál. Meg is kéne szoptatni már. Kedves három királyok, jóéjsaakát kívánok!