Szolnok Megyei Néplap, 1972. december (23. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-24 / 303. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. december 24. ötvenkétéves létére az ifj. megjelölést használja neve előtt Kiss István. Tudniillik 78 é'^es édesapja is él. a közelben lakik, nyugdíjasa a papírgyárnak, ahol a fia rendész. Egészségi okoból nemvégezhet más, jobban „fizető” munkát, így viszont havi 1300 forintot kap. Keveselli. s legutóbb a felettesei is elégtelennek tartották ezt a bért, amelyért 12 órás váltásban éjjel is dolgozni kell. — Ilyenkor, mint mára virradóra is. a vagyonőrzés különösen megviseli a látásomat, pedig a működési en-Örömök, bánatok—sorsok így éltünk 1972-ben Az unokák kedvéért A műszaki osztály eladói két Vénusz AT 552 típusú készüléket is bekapcsolnak. Lehet választani. A vevő őszes hajú, szemüveges néniké Mihályi Lászlómé. A vásárlásban két veje is segítkezák. Aknai Béla és Fogéi László. — Ezt hozza nekünk az 1972-es esztendő, — mutat a készülékre a nénike. Tudja nagy esemény ez nálunk, eddig nem volt még tévénk. Ha rajtam múlna nem is lenne, én nem rajongok nagyon érte. Köt a hazai munka. Persze ezután csali megnézem majd a jobb műsorokat. Pedig igencsak éllop majd az időmből. Az uram már jobban szereti. Ha meccset közvetítenek, már indul a szomszédba, vagy valamelyik vejéhez. De tulajdonképpen nem is magunk, hanem az unokák miatt vettük. Egy fiú van, meg két kislány. Ha eljönnek hozzánk, soha nem maradnak sokáig, merthogy a tévében mindig kezdődik valami érdekes műsor. Remélem ezután majd tovább ott lesznek, — néz mosolyogva, mintegy helyeslést várva a két vejétől. — Telik a nyugdíjból a tévére? — Dehogy telik. Ketten élünk belőle, mert én csak otthon dolgozgattam mindig, nekem nincs külön nyugdíjam. De a férjem a fejébe vette, hogy tévét vesz, s ezért a nyugdíja mellett még elment dolgozni, fűtőnek. Tavaly télen is, meg már az idén is. Mostanra aztán őszszegy ült az összeg. Nem volt ez nekünk rosszabb év a többinél, de tán jobb se. Éppúgy éltünk az idén, mint tavaly, dolgoztunk, csak nehezebben. Talán, az ősz szál több lett a hajamban. Kislányt várnak Mindketten dolgoznak gedéllvel végzett lábbeli-javításhoz szintén jó szemre van szükség. Így törekszem pótolni, kiegészíteni a gyári fizetést és általában a családi jövedelmet. Dolgozik a feleségem is: a cukorgyárban a kampány idején ezemyolcszázat keres. Máskor a takarítói fizetése ott neki is csak 1300 forint. A lányunk már férjnél van, de a fiam, legifjabb Kiss István még tanuló, mi tartjuk eL Nagyon megdolgoztunk azért, hogy aránylag tűrhetően alakuljon sorunk az idén. s biztos, hogy így kell jövőre is. Jó, hogy van ez a „másodállásom” és hogy már nem kell boltról boltra járni a szükséges áruk beszerzéséért. A Munkás áruházban vettem mosógépet októberben születésnapi ajándékul a feleségemnek, egy hónapja pedig az új tévét OTP-részletre. Lekopogom. mindkét „masina” jól működik. Bízom abban, hogy majdcsak több lesz a gyári keresetem, meg a feleségemé is. Csizmát vett a hatodikos kislánynak; kesztyűt, jó meleget keresett a nagyfiának aranyvasárnapon Nagy Józsefeié. A Kisgyépről jött be a lányával, pénzt költeni, szétnézni az áruházba^ — Nekem aztán sok örömem volt az idén. Az egész családnak. A Nyár utcában „téglaházat” építettünk. Sok pénzünkbe került, s ezt a sok pénzt mind az én jó uram kereste össze, két tanulógyerek mellett Nagy József mozdonyvezető, sok éve járja a vasútat — Az ifjabbik Nagy József meg az idén tette le a szakmunkásvizsgát Az ÉPSZER-nél szabadult, a gyerek, július óta már ő is dolgozik. Villanyszerelő. Csak nőtt a családi bevétel, ráadásul nem is egy ember fizetésével Mert közben én is munkát kerestem. a FÜSZÉRT-nél dolgozom nyár óta. Már csak a kislány a gondunk. Valahogy jobban éltünk — Kamasznadrágot szeretnék, de nem világosat Az a sötétszürke talán jó lenne, megnézném. Balázs Ferencné ezen az aranyvasárnapon is dolgozott, éppúgy, mint tavaly. A Centrum áruház készruha osztályán sok, nagyon sok a vevő. Balázsné örül neki: — Tavaly nem voltak enynyien. Már reggel az volt az érzésem, hogy ez a mostani aranyvasárnap jobb lesz. — Azért a kereskedőnek se könnyű. Míg mások vásárolnak, készülnek az ünnepre, áll a pult mögött, s dolgozik. — Nézze, én már megszoktam ezt. 1959-ben jöttem az áruházba, azóta sok ezüst, meg aranyvasárnapot, s jaj de sok hétköznapot megértem itt. Kedvemre való munka, én itt soha nem vagyak fáradt. — Pedig ez a pavilon nem' a legkényelmesebb munkahely. Még a vásárlónak se, hát még aki itt éli munkáséletét. — Képzelje csak, volt mostanában egy TIT-előadás nálunk és a városi főmérnök azt mondta: parancs a város vezetésének, s a lakosság legfontosabb kívánsága, hogy minél előbb igazi áruház legyen a Centrum. Hát bizony mi felírtuk ezt, mert itt akarunk megöregedni is, aztán szeretnénk, Imi jobb lenne az életünk. — Az idei, ez a most búcsúzó év milyen volt? — Ha az áruház forgalmát; a vevőket nézem, azt mondom, sokkal jobb, mint a tavalyi. Mintha totó pénzűk lett volna az embereknek. Az én életem meg nyugodtabb. Nem is tudom, miért mondom ezt így, de ez az érzésem. Pedig a férjem már hetven óta nyugdíjas, a TITÁSZ dolgozója volt. Ketten élünk, sajnos gyerekünk nincs. Nem mondom, nem sok a nyugdíj, az én pénzem se lett sokkal több az idén, de mégis valahogy jobban éltünk. — Amilyen jó volt az év, olyan lesz a karácsonyunk is. Megdolgoztunk érte, megérdemeljük. A bevásárlószatyor mélyéről előkerül a régi, meg az új ház képe. Még az építkezés idejéből is van emlék. — Amíg egy család eljut odáig, hogy háza lesz rendes otthona, bizony meghúzza a nadrágszíjat. Most, hogy túl vagyunk rajta, nem is tudom, mit tervezünk a jövőre. Mert mindig többre, mindig jobbra vágyunk, ez már így igaz. Azt biztosan tudom, hogy a férjem az év /elején újból iskolára megy. Most a „Dieselt” tanulja majd ki. Sokat kell egy mozdonyvezetőnek tanulni. De jó fejű emberem van nekem, sok vizsgát letett már. Búcsúzáskor megigazítja menyeoskésen hátrakötött tarka kendőjét, s szabadkozik: — Még benézünk máshová is, kis ajándékokat veszünk, Kollár György a Járműjavító asztalosa jövő ilyenkor már kisgyermekének választ fenyőt. Ez a legnagyobb boldogságuk az idén és egyben a legnagyobb reménységük is jövőre. Az első gyerekre ugyanis régóta várnak. Szeretnék azt is remélni, hogy új lakásban fogadják az újszülöttet. Mert Kollárék eddig csak ígéretet, kaptak a lakásra, hiszik, hogy az valóra is válik. A feleség az idén vizsgázott gyors- és gépírásból, s az is szép emlékük, hogy balatoni beutalót kapott munkahelyé-'*, tői. Bíznak az új esztendőben, leginkább abban, hogy egészségesen viseli a kismamák sorsát az asszonyka. S, hogy kislány születik.., ÍRTA i SOSKUTl JŰLIA MAGYAR ISTVÁN KATONA LÄSZLÖ Aranyvasárnapi forgatag. Mindenki siet, mindenki vásárol, készülődik az ünnepre. A családoké ez a nap. Ilyenkor indul férj ét feleség, anya és gyerek együtt az útra. Pihenőnap. A Ságvári kőrúton konflis ATI, bakján a kocsis jó favart sejt Televízió, mosógép, még egy centrifuga is elfér a jó öreg szekéren”. A fenyőfa árusok „aratnak’. Egy-egy zöld fácska majd minden vásárló kezében. Hiába, itt az ünnep, nyakunkon az év vége, a karácsony. Ebben a sietős forgatagban sókan furcsán néztek a riporterekre. Beszélgetni? Arra most a legkevesebb *3 idő. Aztán mégis válaszoltak a kérdésre. Hogyan éltek, mi örömük, bánatuk volt ebben az 1972-es évben? Volt, aki azt mondta, soha rosszabbat. Más, hogy legalább ilyet jövőre is. És volt, aki szomorú emléket idézett Megfogyott a család, elment egy nagyon kedves szeretett családtag. Autóbuszon ét személyautókon, kerékpáron igyekeztek és gyalogosan jöttek, mentek az emberek. Kisgyerekek dugták orrukat a játékbolt kirakatához, nagymamáknak próbáltak gondoskodó gyerekek új télikabátot fs közben emlékeztek, Erre a búcsúzó, öreg esztendőre. Egyenesbe ériünk — Anyu! As egyik Me nem csipog! Nézd már! Hiába ütöm. nem szól! — Nem baj picim, majd feicseréljük, — simogatja meg az éladónő, a csöppnyi szőke lánykát. Egy pillanat múlva a kas Anett már az újabb csipogó kalapáccsal veri boldogan a játékbolt pultját. — Karácsonyi ajándék? — kérdezem, az anyukát. Forgács Gábomét. — Nem, túl kevés lenne ennyi az ünnepre. Csak vennem kellett valami hasonlót, mint a húsklopfoló. Otthon mindig azzal játszik, püa® asztalt, a széket. Es? biztonságosabb lesz, — A ’72-es év — néz Seassas a férjével. A rendeződés, a nagy változások és egy szomorú esemény éve vodt Anyósomat temettük. Négy éve vagyunk házasok, a férjem agronőmus á szajok tsz-ben. Eddig lakásgondjaink voltak, szülőknél és albérletben is laktunk. Az idén végre kaptunk lakást Állami garzont. A jövő év már könnyebb lesz, több jut majd szórakozásra, kirándulásra, öltözködésre. Ahogy mondják: az idén egyenesbe értünk; „Téglaházat" épített ünk Sötétlila kabátok Vállas, bőrkabátos apuka nézi mosolyogva a tükör előtt forgolódó két nagylányát. Té- Kkabátot próbálnak. Egyformát, sötétlilát fekete prémmel, Abonyiak. — Jó lesz apu? 4— Ti hordjátok majd. De aztán később ne legyen panasz e miatt Domonies László 15 éve vasbetonszerelő a szolnoki építőipari vállalatnál, — Mit hozott ez az év, — kérdez, vissza, Nálunk nem volt kiemelkedő esemény "72-ben. Ami mégis: a vállalatnál áttértek a teljesítmény szerinti bérezésre, így a havi átlagfizetésem 3500 forintra emelkedett Magdi lányomé is rendeződik lassan. Másfél éve 6 is bejár Szolnokra, a FÜSZÉRT-nél dolgozik. — Igen, karácsonyi ajándék — pillant az időközben becsomagolt kabátokra, — Tőlem. Megérdemlik a lányok, meg aztán csinosan is kell öltözniük. Felnőttek már, nem járhatnak akárhogy. Marikának már udvarlója is akadt a nyáron. A leány elpirul... — Rendes gyerek az, teszi hozzá megmosolyogva a leánya színváltását. Tudja az a baj, — beszél tovább — hogy megint öregebbek lettünk egy évvel. A fiatalok ezt nem veszik észre, de az én korosztályom már annál inkább. Marika kifejezetten örül, hogy hamarosan ’73-at írunk, mert nagykorú lett az idén. v-— Hogy mire költöttünk az idén? Elsősorban ruházkodásra. Mint látja most is. Otthon a háztartásban meg • van már, ami szükséges. Ha meg kell még valami, majd előteremtem én. Bírom még, ha a gyomorfekély nem kínoz. Ezt is 1972. hozta,
