Szolnok Megyei Néplap, 1972. december (23. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-24 / 303. szám

1972. december 24.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

3

b'orgokcmcncék a tiszavárk onyi maguczitüzemben

Ígéretes, szép ajándék

Élelmiszer gazdasági mintaáruház lesz Szolnokon

A megyeszékhely jobb

élelmiszerellátása érdekében a megyei, valamint a városi pártbizottság és a tanács javaslatára a héten nagy beruházásról döntöttek Szolnokon.

Pénteken a késő délutáni órákban tíztagú előkészítő bizottság alakult Szolnokon, a megyében dolgozó két területi tsz-szövetség és a kereskedelmi szervek vezetőiből.

Az előkészítő bizottság elnöke Tóth Árpád, a szolnoki Lenin Termelőszövetkezet elnöke a következőket mondta lapunk munkatársának:

— A megyeszékhely lakossága, a párt- és tanácsi vezetés szorgalmazza a jobb élelmiszerellátást. Ennek érdekében vállalkozunk arra, hogy Szolnokon több mint ezer négyzetméter hasznos alapterülettel szövetkezeti, élelmiszergazdasági mintaáruházat építsünk. A beruházás előkészítése már megkezdődött, ahhoz mindkét területi szövetség bejelentette csatlakozását. A vállalkozásban részt vesznek a megyében működő hús-, tej-, gabona, és baromfifeldolgozó vállalatok, valamint a Szolnok-Békés megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat. a MÉK.

— A tervek szerint az élelmiszergazdasági mintaáruházat a szolnoki Zagyvaparti lakótelep körzetében építjük meg, és 1974. májusában avatjuk.

tj ha/ánházat avattak

a 11 űtőqépsfj árban

(Tudósítónktól)

Az év utolsó hónapjában jelentős új létesítményt avattak Jászberényben, a Hűtőgépgyárban. Felépült az új, nehéz fűtőolajjal, (a köznyelven pakurával) működő kazánház.

Szakértői vélemények szerint ez az új energiatelep a legkorszerűbb Szolnok megyében. A Hűtőgépgyár távlati fejlesztési terve szerint ennek a megépítésére volt a legnagyobb szükség. A húszéves vállalat fennállása alatt annyi szenet éget. tek el a régi kazánházban, amely 20 tonnás kocsikba rakva egészen a fővárosig érne. Nehéz fizikai munkát is jelentett a széntüzelésű kazán, hiszen a szénrakodás, salakolás nagy erőkifejtést, nehéz munkát igényelt.

Az új kazánházat a megyei állami építőipari vállalat, valamint a csőszerelők vállalatának dolgozód építették.

A teljesen automatizált telepet a kazánházi dolgozók szocialista megőrzésre vették át

J. T.

KISZ-aktivisták

jutalmazása

Pénteken délután a KISZ kunszentmártoni Járási Bizottsága megjutalmazta azokat az aktivistákat, akik ebben az évben legjobban segítették az ifjúsági szövetséget Tizennyolcán — nevelőki KISZ-vezetők,

egyéb beosztásban levő társadalmi munkások — vették át Dékány Józseftől, a KISZ Járási Bizottságának titkárától az emléklapokat emlékplaketteket és tárgyjutalmakat

A GÁTŐR

Öcsödtől nem messzire van egy egyedülálló ház. Az udvaron fenyőfák, a kertben gondozott gyümölcsös mutatja, hogy a gazda szereti a rendet, szereti a szépet. Aki a gát tetején arra jár, önkéntelenül is arra gondol: kedves kis tanya, Csak miért épült éppen a gátoldalba?

A magyarázat egyszerű. Nem tanya, hanem gátőrház. Egy a sok száz közül.

A „gazda” Kórógyi László szálfatermetű ember, senki sem gondolná róla, hogy betöltötte ötvenötödik évét. A szakmában már több évtizedes tapasztalata van.

— Huszonhárom éves kor romban kerültem először kapcsolatba a ,-vízüggyel”. Akkoriban idénymunkás voltam az ármentesítőknél. Nagy szó volt az is, mert nehezen lehetett munkát kapni. 1942-ig csináltam, míg fölvettek csatornaőrnek Derekegyházára. Kereken 100 kilométer csatornahálózat tartozott a felügyeletem alá, s a belvíz „kormányzása” volt a feladatom. Tizennyolc évvel ezelőtt költöztünk ide Öcsöd me1 lé — gátőr lettem.

A barátságosan berendezett szobában beszélgetünk, ,a falakon dicsérő oklevelek, kiváló dolgozó kitüntetés. Az egyiket az Országos Erdészeti Főigazgatóságtól kapta eredményes fásítási munkájáért.

— Nagyon szerettem a növényeket, különösen a fákat. Még a gátoldalra is csemetéket ültettem.

— Miért beszél múlt időben?

— Sajnos, nem számítottam olyan árvízre, mint a hetvenes volt. A töltésekre olyan fákat telepítettem, amelyek nem bírják a vizet. Akkor ezeket is ellepte az ár. és mint egy szálig kipusztultak. Bevallom kicsit elment a kedvem annak idején, de azért csinálom tovább. Most majd „vízálló” fákat ültetek.

— Hogyan emlékszik a nagy árvízre?

— Hát abban az időszakban 13—20 órát voltam talpon naponta. Meg kellett szervezni a figyelőszolgálatot, vízőröket és vészőröket beállítani, utána meg természetesen rendszeresen ellenőrizni őket. A széltől féltünk a legjobban, mert a hullámverés „elhabolja” a legjobb gátat is. Szerencsére nálunk nem volt különösebb probléma. Egyszer — akkor éppen a szakasz másik végén voltam — lóhalálba jött egy emberem: Laci bácsi, jöjjön azonnal, a 25100 és a 24 400 között orrán-száján ereszt a gát! Én tudtam, hogy nincs baj, csupán nagyon kiszáradt már a töltés, és most, hogy vizet kapott, a repedéseken átengedte. Rövidesen megdagad az, és még szivárogni sem fog — mondtam. Persze biztos, ami biztos, azért megtámasztottuk a töltést. Nem is lett semmi baj.

Jelenleg „békeidő” van, de a gátőröknek ilyenkor is akad jócskán munkája,,

— Naponta végigjárom a

szakaszomat. Ha jó idő van. akkor motorral vagy biciklivel, máskor meg gyalog. Ellenőrzőm a gátak állapotát, az öntözőtelepeket, hogy az engedélyezett vízmennyiséget használják-e föl. Az én feladatom a csemeték telepítése, ápolása, a sorompók, tiltó táblák tisztítása, újrafestése, a műtárgyak karbantartása.

Ezenkívül van még két belvizes csatornám és egy holtágam is.

— Mit csinál szabad idejében?

— Hát szabad időm legfeljebb ha este van. Akkor tévét nézek vagy olvasok. Szerencsére itt már van villany. Napközben, ha nem vagyok kint a gáton, a kertben bíbelődök, meg gondozom az állatokat. Van két tehenünk, disznónk, baromfi. meg tíz birka. Kell ez a kis jövedelemkiegészítés. mert a fizetés bizony nem valami sok. Azért is engedi meg a vízügyi igazgatóság, hogy állatot tartsunk, öt évem van még a nyugdíjig, utána azt szeretném, hogy a feleségemmel saját házunkban töltsük a hátralevő éveket. Erre spórolunk évtizedek óta.

Estébe hajlik az idő, a szürkületben hatalmas falnak tűnik a töltés. Elköszönünk. A ház előtti táblát már csak az autó reflektorfényében lehet elolvasni : V/5-ös gátőrház,

Öcsöd.

Z. A

Egységes kiállás és cselekvés

Ne legyünk önteltek és semmit se felejtsünk”. Ezzel a , gondolattal fejeződött be Kádár János elvtárs beszéde az 1957. júniusi pártértekezleten. Ez volt az egyik alapgondolata a párt újjászervezése egész időszakának, szent elhatározása azoknak, akik a megelőző évek hibáival leszámolva a lenini típusú párt megteremtésén fáradoztak. Az 1957-es pártértekezletnek a történelem kegyetlen ícritikájával kellett szembenézni. Az ellenforradalmi események legfőbb tanúlságaképpen a pártpolitika gyökeres kiigazítására volt szükség. Ennek érdekében a lenini- forrásokhoz kellett visszanyúlni, azokat a pártélet minden területén következetesen alkalmazni, érvényesíteni.

\ A lenini fordulat megtörtént. Ezen az alapon értük el az elmúlt másfél évtized nagy sikereit — csak címszavakbah jelezve: a mezőgazdaság szocialista átszervezését, az ipar gyors fejlesztését, a gazdaságirányítási rendszer korszerűsítését, a szocialista demokrácia általánossá tételét, — mindazt, amire alapozva most magasabb szinten folyhat a munka hazánkban, a szocialista társadalom teljes felépítéséért.

Ezek tagadhatatlan, barát és ellenség által egyaránt elismert történelmi sikerek. Mégis az utóbbi időben sok kommunistában fel-felidéződött a fogadalomszerű elhatározás: .......ne legyünk önteltek és semmit se felejtsünk...” Korántsem azért, mintha valakiben a realitásérzék teljes hiányából 1956. ősze kísértene. Erről szó sincs, hisz a mai helyzetet azzal a katasztrofális időszakkal semmiképpen nem lehet összevetni. Pontosabban: lehet, ha azt akarjuk bizonyítani, milyen hatalmas utat tettünk meg azóta. Az aggodalomra néhány, nem a fővonalat érintő, de tendenciájában mégis veszélyes, kiigazításra szoruló jelenség ad okot. A helyzetkép, amit erről — az aggodalom jogosságát aláhúzva — Kádár János elvtárs a novemberi KB ülés zárszavában elmondott, így fest: „Hogy ez így történhetett, s tömegméretekben és társadalmi méretekben történhetett így (1956. őszének eseményeire utal itt Kádár elvtárs), az a párttól gyökeres kiigazítást követelt...

A kiigazításoknak mindig van egy sajátosságuk. Nem tudok más hasonlattal élni: ha egy ellenállóképességgel rendelkező acéllemez elgörbül és vissza akarják hajlítani, azt előbb mindig áthajlítják a túloldalra, s csak azután ugrik vissza az egyenesbe. Ez a kiigazítások törvényszerű természete...”

A párt mindig azt várta él tagjaitól, hogy első helyre a közösségért való kiálltáét, a becsületes munkát helyezzék, a társadalmi érdeket. Ezt — nagyon helyesen és a lenini normáknak megfelelően — 1957. óta azzal is kiegészítjük, hogy minden kommunistának az egyéni boldogulása, tartalmasabb, szebb élete is fontos. Mindinkább összeköthetjük a szocializmust a jólét fogalmával is. Ezen az alapelven nem szükséges semmit változtatni. Csupán arra kell jobban odafigyelni, hogy egyeseknél, párttagoknál is. az egyéni jólét érdekei mindenek fölé emelkedtek. Sok bírálat érte ezt a magatartást az utóbbi években. Hol kispolgáriság, hol anyagiasság címen indítottunk ellene rohamokat — nem mindig sikerrel. Állami szinten született néhány olyan intézkedés, amelynek a maradéktalan betartása gátat vethetne ezeknek a jelenségeknek. Mégis, a mai napig jogos ingerültséggel teszik szóvá a becsületesen dolgozó emberek, a hatalmas többség, mindazokat a visszásságokat, amelyek még fellelhetők.

Ami a kommunistákat illeti, következetesebben érvényt kellene szerezni annak az elvnek, hogy számunkra az eszme, a közügy szolgálata mindenek előtt való. Aki tudatosan vállalja a kommunizmus ügyéért való harcot, annak nem jelent „lemondást a földi javakról”, ha nem él mindazzal a lehetőséggel, amelyekkel esetleg mások. Nem kell feltétlenül együtt úszni azzal az árral, amely az élet legfőbb céljának az anyagi javak bőséges birtoklását tartja. Hiba volna valamilyen neo-puritanizmust meghirdetni magunk számára (nincs is ilyen „veszély”!), de méginkább végzetes tévedés lenne azt hinni, hogy e téren minden rendben van. Nem ártana néha újra végiggondolni az eszme szolgálata és az anyagi érdekek közötti összefüggést, s annak lenini értelmezése szerint élni és cselekedni. Nem kívánható, hogy valaki csupán azért, mert a párt tagja, adja el a megtakarított pénzén vett autóját, telkét, vikendházát. Azt viszont megköveteli a párt — és ennek a jövőben következetesebben érvényt kell szerezni! —, hogy mindezekből kiki csak olyan arányban részesüljön, amilyen arányban részt vállal a maga területén a társadalomra hasznos munkából. Csak akkor lesz jogunk e kérdésekben a szocialista normák általánossátételét -hirdetni és követelni, ha magunk járunk elől jó példával.

szág közéletében mind jobban erősödnek és a gyakorlatban is érvényesülnek a szocialista demokratizmus eszméi. Újból idézem Kádár elvtárs már említett beszédét: „A mai képben azonban találhatók nem kívánatos dolgok is. Ezek fellelhetők a belső pártéletben, és a párt tömegkapcsolatában éppúgy, mint a társadalomban uralkodó közszellemben. Elsősorban csak magunkról, a pártról beszélek. A konszolidáció előrehaladásával — most mindenekelőtt a párt konszolidációjára, újjászervezésére, vezető szerepének helyreállítására gondolok, — a tekintély megnövekedésével, az eredmények gyarapodásával bizonyos mértékig újból jelentkeztek, kiújultak régi hibák: önelégültség, formalizmus és bürokratizmus a munkában, úrhatnámság és nemtörődömség, „téveszmék” arról hogy a munka hovatovább a reprezentációval azonos; egyeseknél előtérbe került a szerzésvágy, megszaporodtak a jubileumok, ünnepségek, minden lehetséges és lehetetlen címen — és lehetőleg közpénzen.

Bármelyik szót ragadjuk ki ebből a gondolatsorból, ismerősen hangzanak. Reprezentáció, ünnepségek, jubileumok közpénzen — kell-e példákat sorolni előfordulásukra? És kell-e azt bizonyítani, hogy a közélet eme rákfenéi, ez a múltból örökölt úrhatnámság mennyire távol áll a kommunisták eszmevilágától, a szocialista életeszménytől? Jól érti és érzi ezt a mi közvéleményünk, amikor mélységesen elítéli az ilyen jelenségeket. Csak... csak ez úgy tűnik, kevés. Le kellene venni egy időre ezeket a problémákat a vicclapok címoldaláról. Nem mintha a szatíra nem volna elég éles fegyver — de most a szó szoros értelmében komolyabban kellene vele foglalkozni.

Amit egyébként az iménti idézet utolsó mondatával — „Ezektől meg kellene szabadulni.” — megfogalmaz pártunk Központi Bizottságának első titkára, nem egyszerű óhaj. Parancsoló szükségszerűség ahhoz. hogy dolgaink a jövőben még jobban mehessenek, hogy a közszellem, a közerkölcs nagyobbat forduljon a szocializmus irányába, hogy a dolgozó emberek milliói nyugodt elégedettséggel mondhassák: szavuk nem volt hiábavaló. Mert volt szavuk. Az elmúlt években nagyon határozottan bírálták — főként a munkások — ezeket a jelenségeket. Szót emeltek a különböző pártfórumokon, teret adott véleményüknek nagy hangsúllyal a sajtó is.

Az elmúlt években a fent említett és más hasonló jelenségekről sok vita folyt már a pártban. Ezek a viták hozzájárultak a kérdések tisztázásához, az álláspontok kikristályosodásához, valamint a tennivalók helyes megfogalmazásához. Mindezek most a határozatban rögzítve rendelkezésünkre állnak. Ebből következik, hogy ezután már nem elsősorban a vitákon, hanem a tennivalókon, a munka gyakorlati megszervezésén, végrehajtásán ég a végrehajtás folyamatos ellenőrzésén lesz a hangsúly. Nem a meditálás, a tervezgetés, a végnélküli tanácskozások, hanem a felgyorsult ütemű munka időszaka következik annak érdekében, hogy a párt soronkövetkező kongresszusán az elszámolás már a felsorolt negtív jelenségeket ne tartalmazza. Hogy ezek után is lesznek viták — az természetes. A Központi Bizottság által megszabott fővonalon belül egy-egy adott területen, adott időszakban csak kellektív munkával, a szocialista demokrácia elveinek betartásával, tehát értelemszerűen vitákban lehet meghatározni a soronkövetkező lépéseket. Ezeknek a vitáknak a módszeréhez azonban nagyon megszívlelendő útmutatással szolgál a Központi Bizottság ülése. Kádár elvtárs előadói beszédében így fogalmazott: „A Politikai Bizottságban mi abból indultunk ki, hogy amikor a határozat végrehajtását vizsgáljuk, akkor a kérdéseket, a helyzetet, a munkát, annak pozitív eredményeit és negatív következményeit nem „kormánypártiak” és nem „ellenzékiek”, nem reformpártiak és nem „reformellenesek” vitatják, hanem olyan kommunisták, akik felelősek a kongresszus határozatának megvalósításáért... Mindenféle változásokról, bukásokról, fölemelkedése,, öl és hasonlókról beszélnek azok, akiknek erre idejük és kedvük van. Mi azonban a magunk számára természetesen másképp fogalmaztuk meg a teendőket. Azt mondtuk, hogy a pártnak és az országnak nem, fejek hullására van szüksége, ha hibákról is szólunk, hanem arra, hogy pontosan megállapítsuk, mi halad egészségesen és megfelelően a végrehajtás során, hol vannak nehézségek, hol nem sikerült megoldani, vagy nem kielégítő módon megoldani a feladatokat”.

Ha hűek akarunk maradni a lenini munkastílushoz. nekünk is így kell eljárni a jövőben, a saját környezetünkben jelentkező vitás kérdések eldöntésénél — legyenek azok városfejlesztési, vagy közellátási gondok: essék szó bennük a kulturális életről, vagy éppen a kommunista erkölcsi normák szigorúbb megköveteléséről.

Másfél évtizede, amikor azt mondtuk ........ne legyünk önteltek és

semmit se felejtsünk” arra is gondoltunk, megőrizzük a kommunistákat jellemző szerénységet. egyszerűséget, tiszteletben tartunk mindenkit, aki velünk együtt él, dolgozik. harcol ebben az országban.

Így van ez azóta, talán nem is szorul bizonyításra. A pártéletben, a párt és a tömegek kapcsolatában az alapvető lenini normák érvényesülnek, s hatására az or-Központi Bizottságunk novemberi ülésének határozata harci program. Maradéktalan végrehajtása a X. kongresszus határozatainak megvalósítását szolgálja Éppen ezért a kommunistákat — dolgozzanak az élet bármely területén, bármilyen funkcióban — az egységes kiállásra, cselekvésre kötelezi.

Varga József