Szolnok Megyei Néplap, 1972. november (23. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-12 / 267. szám
Az identitás csodája Félreértés Az öreg pap nagyot sóhajt, amikor megpillant egy miniszoknyás fiatal lányt, akj pajzán dalocskát énekel. —« Halottam már valamikor a Tízparancsolatot, kedveském? — kérdezi pap megrovóan a lánytól. — Fütyüljön belőle néhány taktust, atyám, lehet, hogy már hallottam! lítoa az emberkerlb* Földbirtokosok Bonyolult dolog egy birtok, mint olyan. Amikor először hallottam napjainkban ezt a kifejezést eleven valóság jelölésére, elképedtem, elszörnyedtem. Nocsak, újjászületik netán a feudalizmus? Meglátván azonban a 130 négyszögölnyi területet, amit e névvel illettek, megnyugodtam. Am legyen birtok ez a talpalatnyi föld, s hadd érezze magát tulajdonosa földesúrnak. Megérdemli, hisz arca verítékével öntözi a sziklás, ta- rackos ugart, operettbe illő kulákasszonyként reszket minden kis virágért, bokorért a homokon az úrnő. Aki mellesleg szintén nem félti a kezét az anyafölddel való találkozástól. Engem remekül kondíció- nált a birtold munka már évek óta. Egy-egy vasárnapi kubikolás, ültetés, öntözés, kavicshordás a Dunáról, egész hétre ellátott nyugalommal, jó alvással. Igaza van a tudománynak! És éljenek a tulajdonosok, akik nem sajnálják a pénzüket, hogy én vígan munkaterá- piázhassak. Hogy mégis válnom kell a birtoktól, azért van. mert a népek nem érik be a jóval. A még jobbat akarják, képzelik — és ezzel elrontanak mindent. A mai birtokok ugyanis benépesülnek. A picinyke parcellákon kinőnek a házak, majdhogynem városok, legalábbis utcák keletkeznek a szabad mezőkön, a gyanta- illatú főnyőfák között. És a házakban, utcákban ott nyüzsögnek a szomszédok. A Trabantosék, akik a masinájukkal elállják az utat éjszaka, hogy nem lehet mozdulni tőle. Viaszkosék, akik nyafogva és irigyen szóvá teszik, hogy túl hangosak vagyunk, és nem is akárhogyan. Ok nem azért fektettek be harmincezret, — mondják, — hogy lármát és illetlen beszédet tűrjenek el sré-vizavi száz méternyire. Viaszkosék neve onnan, hogy a kiálló gyökerektől féltik autójuk alvázának viaszbevonatát. Idegesék némán birkóznak a földdel, szenvedve, kapkodva, hogy rossz nézni. Parkolósék elzavarnak az utca előttük húzódó szakaszáról, mondván, parkírozzon mindenki a maga portája előtt. A vendég tehát a levegőben helyezze el a kocsiját. Előkelőek jersey- pantallóban kapirgálják a talajt. Entellektüelék ugyanezt fekete glasszékesztyűben teszik. Sértődötték a közvetlen közelben rosszkedvűkkel megakadályozzák, hogy az egész heti gőz le- csapolódhassék a fejünkből. Mindez biza nem az, amit a hajdanvaló kezdetkor elképzeltünk a természetbe való beleolvadás mikéntjéről. És a munka is elfogyott. Ami hátra van. az már nem „forradalmi romantika”, hanem civilizálás. A pénz megtérülésének folyamata. Ehhez már csak asszisztálni lehet. Sürgősen keresnem kell tehát egy újabb tenyérnyi ugart, azt hiszem. Mert játszani, még ha arcom verítékével áldozom is érte, boldogan hajlandó vagyok. De a birtokon is ugyanazt csinálni, amit egyébként — nem. Ez volt a nyár nagy tanulsága. Csontos Magda Válogatás Egy elegáns üzletben a nyakkendők között meglehetősen tanácstalanul válogat egy férfi. — Tulajdonképpen ez tettzene — mondja végül —, de nem tudom, mit szól majd hozzá a feleségem. Ha neki nem tetszene, visszajöhetek kicserélni? — Természetesen, uram. — Hányszor? Fékzértés Becsöngettek, a hallgatók elfoglalták helyüket a tanteremben. Megérkezett a tanár is. Lapozgatta jegyzeteit, majd a növendékekhez fordult. ■ — Elvtársak! Hol is hagytuk abba legutóbb? — őrnagy elvtárs jelentem — pattant fel a tanterem ügyeletes — a második emelet 22-ben! A jövő dala XA Polisch Weeklyből)
