Szolnok Megyei Néplap, 1972. november (23. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-30 / 282. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKJ ÁRA: 80 FILLÉR XXIII. évf. 282. sz. 1972. nov. 30., csütörtök. Következetes A szovjet párt- és kormányküldöttség tegnapi programja É mnnkáspoiitika H osszú időre megszabja a feladatokat az MSZMP Központi Bizottságának legutóbbi állásfoglalása; amely a X. Pártkongresszuson hozott határozatok immár kétéves tapasztalatait elemezte, értékelte. A vég rehajtást dinamikus fejlődés és nagy eredmények kísérik, de esetenként objektív okok és szubjektív hibák is gátol jak. A szerteágazó elemzést, az árnyalt értékelést négy oldalon s összesen — ahogy valaki kiszámolta — 1314 sorban közölték a napilapok. Feldolgozása a mélyebb összefüggések s az első hallásra kiragadott részletek megértése, a végrehajtásban érdekelt állami, párt- és társadalmi szerveknél csakúgy, mint az olvasók körében, hosszabb időt igényel, A mélyenszántó politikai állásfoglalást, az intézkedések és tennivalók szerteágazó sorát szerves egésszé ötvözi az egységes szemlélet, a következetes politika, az elvi alap, amelynek gyökerei a több mint 15 évvel ezelőtti, az elleni forradalom leverését közvetlenül követő időszakra nyúlnak vissza. Szervesen, ebből következtek a X. pártkongresszus nagy jelentőségű állásfoglalásai is. Nincs és nem lehet szó tehat a X. pártkongresszuson jóváhagyott politika korrekciójáról. A kiigazítások csak az irányvonaltól való eltérésre, a gyakorlat, a végrehajtás esetleges hibáira vonatkoznak. A Központi Bizottság mostani állásfoglalásából ismét félreérthetetlenül kicsendül, hogy a párt politikája következetes munkáspolitika. Mert a társadalmi fejlődés fő ereje, a töretlen haladás biztosítéka a politikailag tisztánlátó, a forradalmi gondolkodású s a tettekben, a társadalmi aktivitásban is élenjáró munkásosztály. „A munkásosztály magatartása, munkája, fegyelme, szemlélete, a szocialista mun kaverseny és a brigádmozgalom példája kihat az egész társadalomra, városban és falun egyaránt’” — olvashatjuk a Központi Bizottság állásfoglalásában. Ez a munkás-magatartás, munkásszemléiet, munkáspélda vörös vonalként húzódik végig a KB-határozat sok megállapításán, elvi alapot, osztályalláspontot szolgáltatva napjaink új és bonyolult kérdéseinek megítéléséhez. rthető módon a munkásosztály legszervezettebb, a modern technikát kiszolgáló rétegei, az állami 1 nagyüzemek munkásai élenjáró szerepet töltenek be a termelésben, és a politikai és a társadalmi munkában egyaránt. Társadalmunk e legöntudatosabb része elévülhetetlen érdemeket szerzett a hatalom megszerzéséért és megszilárdításáért folyó küzdelmekben, és sok áldozatot hozott a szocialista társadalom gazdasági létalapjának megteremtésében, fejlesztésében. Természetes tehát az is, hogy a Központi Bizottság november 14—15-i ülésén behatóan foglalkoztak az állami nagyüzemek munkásainak gondjaival, helyzetük javításával. E munkásrétegeket közvetlenül érinti a határozat, amikor felszólítja a gazdasági irányítószerveket, hogy „külön vizsgálják meg, és kísérjék figyelemmel az ország ipari termelésének jelentős részét előállító legnagyobb 40—50 állami vállalat tevékenységét, és amelyiknél ez szükséges, külön intézkedéssel biztosítsák a megfelelő munkához szükséges feltételeket. Az általánostól eltérő megoldást kell kidolgozni és alkalmazni annak a több ezer dolgozót foglalkoztató 8—10 nagyvállalatnak a korszerűéitésére, amelyeknél a termelési struktúra szükséges átalakításához saját erőből nem biztosíthatók az anyagi eszközök”. Az intézkedések, a további elemzésre váró feladatok egész sorát említi a határozat. Közöttük szerepel a fejlődési leginkább szolgáló üzemek munkaerő-gondjainak megoldása, a létszámmegtakarításra ösztönző bértömeg gazdálkodással kapcsolatos kísérletek bátorítása, a szakmai bérek országos táblázatának kidolgozása a nagy- és kisüzemek, valamint az állami, a szövetkezeti, és a magán szektor közötti bérfeszültségek felszámolása. Végül, de nem utolsó sorban az intézkedések közt szerepel az allami Ipar munkásainak és művezetőinek kiemelt, központi béremelése. Mindez, bár fontos, mégis a KB legutóbbi nagy jelentőségű állásfoglalásának csupán egyik vetülete, metszési pontja. Tegyük nyomban hozzá: az is csak vázlatosan. Még hosszú ideig, sokféle oldalról és szemszögből szükséges tanulmányozni a KB megállapításait. Természetes, hogy első hallásra az áremelések akadtak fenn az emlékezet hálóján. Jóllehet nehéz, sőt lehetetlen megérteni néhány tucatnyi nyomtatott sort az 1314-ből kiragadva. A tejtermékekre például az állam tarthatatlanul sokat ráfizet: á 3.00-as tejre 3.60-at, az 5 forintos vajra pedig 6 forintot. S az is könnyen feledésbe merül, hogy az áremelésekre legérzékenyebben reagáló rétegeknél, annak hatását szociálpolitikai intézkedésekkel ellensúlyozzák. Érdemes továbbá arra a megállapításra is emlékezni, hogy hatósági áremelésre 1978-ig már nem kerül sor s a piaci árak maximális stabilizálásara pedig határozott intézkedéseket hoznak. A bejelentett áremelések annak a felelősségteljes politikának a részét képezik, amely több mint 15 év óta a nép Jávát, az életszínvonal emelését, a társadalmi közérzet javítását célozza. Végeredményben bármilyen paradox módón its hangzik, a megdolgozott forintok értékállóságát, a kiegyensúlyozott áruellátást, szolgálja a cigaretta és az égetett szesz áranak emelése, azzal, hogy pénzügyi fedezetet teremt az 1973. évi költségvetés rendkívüli bér- és szőri- alis kiadásaihoz. Á sok a megújuló erőfeszítések, amelyek a KB ülésé nyomán a hatékonyság emelésére, a termetes korszerűsítésére, szerkezetének javítására, költségeinek csökkentésére irányulnak baérlelik majd gyümölcsüket, s hozzájárulnak a zavartalan áruellátáshoz, az árszínvonal stabilizálásához, sőt esetenkénti csökkentéséhez. E feladatok megoldásának fő bázisa az ipar, legfőbb társadalmi ereje pedig a munkásosztály. A munkásosztály élenjáró kezdeményezései, fegyelmezett, öntudatos napj munkája, társadalmi kisugárzása a népgazdaság fejlődését, az egész Bép, a parasztság, az értelmiség javát is szoLgálja. Kádár János és L /. Brezsnyev találkozója — Látogatás a metró új szakaszán A delegáció több tagja a délelőtt öt Ágárdon, a délutánt Hernádon töltötte Kádár János és Leonyid B rezsnyev találkozója Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára között Budapesten november 28-án és 29-én találkozókra került sor Megvitattak a magyar—szovjet politikai, gazdasági és ideológiai együttműködés sokoldalú fejlesztésének kérdéseit. Különös figyelmet szenteltek ap MSZMP és az SZKP közötti szoros, baráti kapcsolatok továbbfejlesztésének. Kádár János és Leonyid Brezsnyev kicserélték nézeteiket a testvéri szocialista államok közötti együttműködés elmélyítéséről, a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió aktív részvételéről a szocialista országok kollektív szervezeteiben; valamint annak a harcnak a kérdéseiről, amelyet a szocialista közösség folytat a béke megszilárdításáért, a nemzetközi feszültség enyhítéséért Európában és az egész világon. Kádár János és Leonyid Brezsnyev meg_ beszéléseit rendkívül szívélyes légkör, a teljes kölcsönös megértés és az egység szelleme jellemezte. Pullai Árpád, az MSZMP KB titkára tegnap az MSZMP KB székhazában találkozott Konsztantyin Katusevvel, az SZKP KB titkárával. Beszélgetésük során, amely meleg, baráti légkörben zajlott le, eszmecserét folytattak' a két párt nemzetközi tevékenységének és együttműködésének néhány kérdéséről. Konsztantyiü Katusén és Pullai Árpád — ugyancsak tegnap találkozott a beteg- szabadságon tartózkodó Komócsin Zoltánnal, az MSZMP. PB tagjával, a KB titkárával A metró Kossuth téri állomásán A hazunkban tartózkodó szovjet párt- és kormány- küldöttség tegnap is gazdag programot bonyolított le. leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a szovjet de legáeió vezetője a főváros néhány új létesítményével ismerkedett. Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának társaságában felkereste a inetró rövidesen megnyíló kelet-nyugati szakaszának Kossuth Lajos téri állom ását, majd Óbudára látogatott el. Részt vett a látogatáson Konsztantyin Katusev, az SZKP Központi Bizottságának titkára. Andrej Gromi- ko, a Szovjetunió külügyminisztere, valamint Marjai József külügyminiszterhelyettes is. A Kossuth Lajos téri met- ro-állomásnál Szépvölgyi Zoltán, a fővárosi tanács elnöke, Nagy Richárd, a budapesti pártbizottság titkára és dr. Várszegi Gyula, a metró budapesti földalatti vasút igazgatója fogadta a vendégeket. A magasrangú látogatók megérkezésekor éppen a Leningrádból ideszállított mozgólépcső üzemelését ellenőrizték a szakemberek. A berendezéssel — mint Szépvölgyi Zoltán az állomás megtekintése közben megjegyezte — nagyon elégedettek, kifogástalanul működik. A most üzembe állított berendezés csakúgy, mint a metró egész építkezése egyik szép példája a szovjet és a magyar nép testvéri kapcsolatainak. Kifejezésre jutott ez az építkezéssel kapcsolatos műszaki tanácsadásban, szakemberek kiképzésében, a kü_ lönféle berendezések, fúrópajzsok, tübingek, kocsik szállításában. A most futó motorkocsik például egy Moszkva-kömyéki gyárból származnak. Mintegy 18 millió rubel értékű szovjet berendezés, felszerelés segítette és segíti a főváros új közlekedési vonatának megépítését, működését A vendégek megtekintett fék a mozgólépcső gépházát, majd a 35 méter mélyben lévő állomáson folytatódott a metró működésével kap rsolatos közvetlen eszme(Folytatás a 3. oldalon) ni DÖSÍTÁSO K - 11 ÍKfck ^TUDÓSÍTÁSOK —'H ÍKKK| Helyszíni közvetítés a magyar—szovjet barátsági Nagygyűlésről A hazánkban tartózkodó szovjet párt- és kormány- küldöttség ma Csepelen barátsági nagygyűlésen találkozik a főváros dolgozói val. A televízió és a Kos suth rádió 13 óra 30, illetve 13 óra 25 perces kezdettel helyszíni közvetítést ad a nagygyűlésről, amelyen Ká dár János és leonyid Brezsnyev mond beszédet. A rádió a 18 órakor kéz dódő esti krónikában hang felvételről, a televízió 20 óra 45 perckor képfelvételről ad részletes beszámolót a baráti találkozóról, A KGST rádiótechnikai állandó bizottságának ülése Szerda reggel a Magyar Néphadsereg Központi K'nbjának nyári helyiségében megkezdődött a KGST rádiótechnil J-i és elektronikai ipari állandó bízott ságának XXII. ülése. A tanácskozást dr. Horgos Gyű la koho- es gépipari miniszter a bizottság elnöke nyitotta meg, külön üdvözölve a szovjet küldöttséget a Szovjetunió megalakulásának közelgő 50. évfordulója és a jugoszláv delegációi országuk nemzeti ünnepe alkalmából. A kormány nevében Va lyi Péter, a Minisztertanács elnökhelyettese köszöntötte az ülés résztvevőit, össze sen 36 téma megvitatását tűzték napirendre. A bizottság hosszú távú prog ramjál az integráció újabb elemeivel egészítik kJ, jóváhagyják az 1973. évi munkatervet, megszabják az 1967—80-as évekre szóló terv-koordináció ágazati feladatait, megvitatják a kooperáció és a szakosítás kiterjesztésének kérdéséit, Küldöttközgyűlés előtt Ma délután ülést tart a MÉSZÖV elnöksége. A tanácskozáson a megyei küldöttközgyűlés anyagait vitatják meg és hagyják jóvá az elnökség tagjai. A napirendi témák: ajánlás a fogyasztása és takarékszövetkezetek 1973. évi üzlet- politikai célkitűzésének elő készítéséhez, valamint az elnökség jövő évi munka- programja. Magyar tudósok utaztak a Szovjetunióba A Szovjetunió Tudományos Akadémiája elnökségének meghívására a Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulója alkalmából rendezett akadémiai ünnepi közgyűlésre Erdey-Gruz Tibor a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, » Szovjetunió Tudományos Akadémiájának tiszteletbeli tagja, Szőkefalvi-Nagy Béla akadémikus, az SZTA tiszteletbeli tagja és Köpeczi Béla akadémikus, az MTA főtitkára szerdán Moszkvába, utazott. Búcsúztatásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelentek a Szovjetunió budapesti nagykövetségének vezető munkatársai. Színházi hírek A Magyar Színházművészeti Szövetség tegnap este a Szigligeti Színházban ar, előadás, után vitát rendezett a Pillantás a hídról című Milier-drámáróí. A vitavezető Horvav István, a Vfbszinház rendezője és Demeter Imre, a Film Szíir* ház Muzsika főszerkesztő helyettese volt. A Magyar Televízió Lengyel ballada címmel tv-já< tékot készít, melynek szerepeit a szolnoki szigligeti Színház tagjai játsszák. A rendező Szőnyi G. Sándor. A próbákat Szolnokon tartják, a felvételre Budapes* ten kerül sor, , . ,