Szolnok Megyei Néplap, 1972. november (23. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-23 / 276. szám

9 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. november 2S. Helsinki nagy napja Az első dicsérő szó a finneket illeti és nem csupán a vendég­látónak kijáró udvariasságból. Az is jóval több ugyanis az udvariasságnál, ahogyan Helsinki vendéglátói szerepét be­tölti. Szinte az utca képén, a város hangulatán is érződik, hogy Finnország nemcsupán valamiféle diplomáciai jó pont szerzéséből jelentkezett az európai biztonsági konferencia előkészítő tanácskozása házigazdájának tisztségére, hanem komoly és őszinte politikai megfontolásból. Suomi mélysé­gesen hisz az ügy fontosságában, a legszemélyesebb érde­kének tartja az európai béke és biztonság ügyét, az európai országok egymáshoz való közeledését és ebben a szellemben végzi a maga értékes munkáját Ami a szervezést illeti kiválóan. Kedden mutatták be • sajtónak a Dipoli palotát, ezt a különös alakú, pompásan és ízlésesen berendezett hatalmas épületet, az európai biz­tonsági és együttműködési konferencia előkészítő értekez­letének színhelyét Mind itt a Dipoliban, amely Helsinki otaniemi negyedé­ben (az olimpiai falu is itt volt kereken 20 évvel ezelőtt), mintegy tíz kilométernyire a város központjától, a főváros centrumának a szívében lévő Marski Hotel 3. emeleti sajtó- központjában tökéletesnek mondható szervezéssel szolgálják íd az öt világrészből idesereglett több száz újságírót, rádió és tévé-kommentátort, foto- és filmriportert. A finn sajtóközpontot az óramű pontosság, szívélyes ■dvariasság és jókedély jellemzi. Az előjelek azt mutatják: a tanácskozás egyre nagyobb mértékben válik fontos üggyé, mind szélesebb körökben. A Közös Piac kilenc országának legutóbb Hágában meg­Le Due Tho, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizott­ságának tagja, (balról) illetve Henry Kissinger, amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó folytatta a titkos tárgyalásokat a vietnami békemegállapodásról. A találkozó színhelye Gif- sur-Yvette volt (kisváros Párizstól 20 km-re délnyugatra). Megnyitották az európai biztonsági konferencia előkészítő tanácskozását rendezett külügyminiszteri értekezlete, amelyen követendő közös taktikájukat beszélték meg, arra enged következtetni, hogy Európa nyugati felében is fokozódik az érdeklődés és a várakozás. Az pedig természetes, hogy a Varsói Szerződés államainak szívügye a biztonsági értekezlet, hiszen a szó- eialista országok szövetsége indította útjára a konferenciát, az 1969 márciusában kibocsátott budapesti felhívással. Három és félesztendő telt el azóta, s végre most,, 1972, november 22-én, szerdán délután Helsinkiben megkezdődött az európai biztonsági együttműködési konferencia sokoldalú, előkészítő értekezlete 32 európai állam, valamint az Egye­sült Államok és Kanada képviselőinek részvételével. (Albá­nia az egyedüli Európa országai közül, amely távolmaradt.) A megnyitón Ahti Karjalainen finn külügyminiszter üd­vözölte a megjelenteket. Kifejezte reményét, hogy ebben a folyamatban a kölcsönös bizalom alapján áílandóvá válnak a jó kapcsolatok, az országok közötti ideológiai és társa­dalmi különbség ellenére is. A szerdai ünnepélyes megnyitó értekezlet után Finn­ország külügyminisztere vendégül látja a delegációk veze­tőit, akik egyébként azonosak a résztvevő országok helsinki diplomáciai képviseleteinek vezetőivel. Küldöttségünket Ró­nai Rudolf, a Magyar Népköztársaság finnországi nagykö­vete vezeti. Valamennyi küldöttség, a miénk is, szakértőkkel és tanácsadókkal egészül ki. Rónai Rudolf helyettese Ma- tusek Tivadar, a Külügyminisztérium főosztályvezetője. A hét többi eseményeinek sorából említésre méltó a finn külügyminisztérium nagyszabású fogadása csütörtökön este a Marski Hotelben, valamint Helsinki polgármesteré­nek fogadása a városházán, amelyet péntek estére tűztek ki. Folytatódnak a tárgyalások és a hadműveletek MINDENFELŐL Középeurópai Idő szerint délután 2 órakor njutották meg ünnepélyesen Helsinki­ben a Dipoli nevű kongresz- szusi nagyteremben az euró­pai biztonsági konferencia előkészítő tanácskozását. A finn kormány eredeti­leg harmincnégy országot hí­vott meg a megbeszélésre, ezek közül egyedül Albánia jelentette ki, hogy nem haj­landó részt venni a megbe­széléseken. A vendéglátó Finnországgal együtt 34 eu­rópai ország, valamint az Egyesült Államok és Ka­nada nagykövetei, megbízot­tai ülnek le a tárgyalóasz­tal mellé. A konferencián a Magyar Népköztársaságot Rónai Ru­dolf. hazánk helsinki nagy­követe képviseli, helyettese Matusek Tivadar, a külügy­minisztérium főosztályveze­tője. Tizenötperces ünnepélyes megnyitó üléssel kezdődött az európai biztonsági és együttműködési konferencia előkészítő tanácskozása. Az érdekelt országok finn­országi nagykövetükkel kép­viseltetik magukat, azok pe­dig, amelyeknek nincs dip­lomáciai képviseletük a finn fővárosban, különmegbízot- takat neveztek ki. A Német Demokratikus Köztársaságot nagyköveti rangban képviseli az ország helsinki diplomá­ciai missziójának vezetője. Az NSZK-t, amely még nem hozott létre diplomáciai vi­szonyt a vendéglátó ország­gal, ugyancsak nagyköveti rangban lévő diplomata kép­viseli. Már délután helyi idő sze­rint két órakor megindult a finn főváros, Helsinki köz­pontjából a diplomáciai gép­kocsik áradata a centrum­tól mintegy hét kilométerre levő negyed, Otaniemi felé. Minden delegációt hat személy képvisel a tanácste­remben. A megnyitóra csak korlá­tozott számban bocsátottak be tévé riportereket és fény­képészeket, az újságírók pe­dig csak a tanácsteremtől távolabb helyezkedhettek el, a minden korszerű felszere­léssel ellátott sajtóközpont nagytermében televízión kö­vethették a megnyitó ülés eseményeit. A konzultatív tanácskozás megnyitására több mint háromszáz tudósító érkezett külföldről a finn fő­városba. Pontban három órakor már minden küldöttség elfoglal­ta helyét a tanácsteremben. A konzultatív tanácskozás résztvevőit Ahti Karjalainen finn külügyminiszter üdvö­zölte. A finn külügyminiszter megnyitója után a helsinki diplomáciai testület doyenje, A. Tscherning dán nagykö­vet szólalt fel. Társai megbí­zásából köszönetét mondott a finn kormánynak és java­solta. hogy a tárgyalások je­lenlegi szilkaszában válasszák meg elnökül dr. Richard Töttermant, a finn külügy­minisztérium főtitkárát. A javaslatot a tanácskozás résztvevői közfelkiáltással el­fogadták. Ezután Richard Tötterman mondott rövid beszédet. Az elnök javasolta, hogy ezzel a megnyitó ülést re- kesszék be s az első munka­ülést csütörtökön reggel, he­lyi idő szerint délelőtt fél 10 órakor tartsák meg. A javas­lat elfogadása után a ta­nácskozás első, mindössze ti­zenöt percig tartó ülését be­zárták. Ahti Karjalainen fin-n kül­ügyminiszter a megnyitó ülés után a Dipoli konferen­cia csarnokában fogadást adott a részvevők tisztele­tére. Este Urho Kekkonen finn köztársasági elnök látta vendégül a konzultatív ta­nácskozás részvevőit, ­A vietnami lapok közük a VDK külügyminisztériumi szóvivőjének nyilatkozatát, amelyben élesen elítéli a VDK ellen foljdatődó és az utóbbi 19 napban jelentős mértékben fokozódó amerikai bombatámadásoKat. A bom­batámadások intenzitása jó­val nagyobb, mint az október 23-a előttieké, amikor a bom­bázások Észak-Vietnam egész területére kiterjedtek. A fo­kozott bombatámadások pol­gári személyek életét köve­telték és súlyos károkat okoz­tak olyan sűrűnlakott telepü­lésekben, mint Vinh, Thanh Hoa, Ha Tinh, Dong Hoi. A bombák gátakat kórházakat és templomokat romboltak le. A saigoni amerikai parancs­nokság — szerdai bejelentése szerint B—52-es nehézbombá­zók kedden 15 hullámban in­téztek támadást a VDK déli területei ellen, egészen a 20. szélességi fok közvetlen kö­zeiéig. A parancsnokság bejelen­tette azt is, hogy a keddi be­vetésekben az amerikai légi­erő elvesztette egy F—111-es változtatható szárny állású va­dászbombázó j át. Az AFP francia hírügy­nökség biztos forrásokra hi­vatkozva jelenti, hogy úton Az egymásnak homlok- egyenest ellentmondó vesz­teséglistákból is kitűnik, hogy a szíriai—izraeli tűz- szüneti vonal mentén lefolyt tízórás tüzérségi, páncélos és légicsata nagy áldozato­kat követelt mindkét rész­ről. Ennek megfelelően erős a feszültség ebben a térség­ben, s nyugati megfigyelők a harcok folytatására számí­tanak. Szíria ugyanis az is­mételt és egyre sűrűbben „adagolt” izraeli agressziók ellenére sem hagy föl a pa­lesztin gerillák hatékony tá­mogatásával, s elkötelezte magát amellett is, hogy va­lamennyi ellene irányuló akciót azonnal megtorol, nem enged Izrael katonai zsarolásának. Az egyiptomi légierő hu­szonnégy — földi szolgála­tot teljesítő — tisztjét vet­ték őrizetbe amiatt, mert „a katonai fegyelem megsér­tésével bizonyos dolgokat vita tárgyává tettek” — je­lentette be Szajed Maréi az Arab Szocialista Unió első titkára egy manszurai tö­meggyűlésen. Ugyanakkor hozzátette, hogy a tisztek el­len indított vizsgálatot „el­lenséges rádióadások (célzás a BBC-re. A szerk.) puccs­kísérletté fújták fel. amely­ben állítólag 700 katonatiszt vett volna részt”. van Washington felé Thieu elnök külön megbízottja, áld a saigoni rezsim fejének sze­mélyes üzenetét viszi Nixon elnöknek. Nguyen Phu Dúc, Thieu nemzetközi kérdések­kel foglalkozó különleges ta­nácsadója az értesülés szerint útját Párizsban megszakítja, és elképzelhető, hogy — te­kintettel az ott folyó bizal­mas észak-vietnami—ameri­kai megbeszélésekre —. rövi- debb ideig a francia főváros­ban marad, mielőtt tovább­utazna Washingtonba. Saingonban a különmegbí­zott útjával kapcsolatban olyan hírek terjedtek el, hogy üzenetében Thieu nem csu­pán a saigoni rezsimnek a már kidolgozott észak-vietna­mi—amerikai megállpodás­tervezettel szembeni ellenve­téseit fejti ki — egyes érte­sülések szerint 23 pontban — hanem csúcstalálkozót a vi­tatott kérdések megoldására. Az esetleges Thieu—Nixon csúcstalálkozó nemcsak a dél. vietnami, hanem az amerikai fővárosban is újabb találgatá­sok tárgya. A CBS rádió-te­levízió műsorában ezzel kap­csolatban elhangzott jelen­tést a Fehér Ház egyelőre nem hajlandó kommentálni. A hírügynökségi találgatá­sok elsősorban annak szól­nak most, milyen segítséget kap a fenyegetett országok szövetségeitől. Egyiptomtól és Líbiától. Közismert, hogy az Arab Köztársaságok Ál­lamszövetségében tömörült három ország miniszterta­nácsa szeptemberben ünne­pélyesen kijelentette: ha bármelyik tagországot táma­dás érné, a föderáció egé­szét ért agressziónak fogják azt tekinteni. Ennek a dek­larációnak a fényében kell vizsgálni az egyiptomi kor­mány keddi ülését, amely — tekintettel a szíriai—izraeli tűzszüneti vonalon folyó eseményekre — „sürgős in­tézkedéseket” határozott eL Maréi közölte, hogy a hu­szonnégy tiszt közül tizen­kettőt szabadlábra helyez­tek; a többiek ügyében fo­lyik a vizsgálat. Egyéb belpolitikai problé­mákról szólva említette a khankai kopt-ellenes kiroha­násokat. s figyelmeztette hallgatóságát, hogy „aki a tűzzel játszik” annak súlyos büntetésben lesz része. Rá­mutatott végül, hogy „léte­zik egy cionista-imperialis­ta terv, amely vallási ellen­ségeskedéseket szít” az or­szágban, így akar csapást mérni Egyiptom nemzeti egységére. RÓMA Másfélmillió olasz vasipa­ri dolgozó sztrájkolt ismét szerdán- A három szakmai szakszervezet által meghir­detett egynapos országos sztrájkhoz csatlakoztak szá­mos más iparág dolgozói is, így az építőipari dolgozók, valamint az áüami hivata­lok tisztviselői- — A szerdai munkabeszüntetés már a második országos sztrájk a vasipari dolgozók kollektív szerződéséről folytatott tár­gyalások megkezdése óta. PÁRIZS A francia baloldali pár­tok állandó összekötő bizott­sága elhatározta, hogy a közös programot aláírt pár­tok országos méretű közös akciókat indítanak a sza­vazói korhatár 18 évre való leszállításáért, annak érde­kében, hogy a demokrati­kus erők megfelelő mérték­ben szóhoz juthassanak a rádióban és televízióban, to­vábbá közös tüntetéseket rendeznek az áremelkedések ellen. BUKAREST Szerdán Bukarestben a legfelső párt- és állami ve­zetés jelenlétében megkezd­te munkáját a nagy nemzet- gyűlés őszi ülésszaka. Napi­rendi pontként egyebek között a következő kérdések szerepelnek: törvénytervezet Románia tervszerű gazda­sági-társadalmi felesztéséről, pénzügyi törvénytervezet: a munkatörvénykönyv terve­zete: a Román Szocialista Köztársaság 1973. évi gazda­sági és társadalmi fejleszt tési terve; Románia 1973. évi állami költségvetése. A szerdai ülésen megvá­lasztották az államtanács új tagjait. A képviselők egy­hangúan megszavazták azt az indítványt, hogy Manea Manescut mentsék fel az ál­lamtanács alelnökének tiszt­ségéből, tekintettel arra, hogy helyettes miniszter- elnökké és az állami terv­bizottság elnökévé nevezték ki. Manescu helj’ére Miron Constantinescut, a gazdasá­gi tanács elnökét választot­ták. Kedden egyébként ugyanebből az okból Manea Manescut a Központi Bizott­ság titkárának funkciója alól is felmentették. Helyé­re itt is Miron Constntínescu került. ISZLÁMÁBÁD A pakisztáni kormány hi­vatalos szóvivője bejelen­tette, hogy kormánya haza­szállít a Bengáli Népi Köz­társaságba tízezer bengáü nemzetiségű nőt és gyerme­ket. A pakisztáni kormány ezzel a lépésével viszonozza India és a Bengáli Népi Köztársaság legutóbbi dön­tését, amelynek értelmében körülbelül hatezer pakisztá­ni polgári személyt és hadi­foglyot ad át Pakisztánnak BRÜSSZEL Gaston Eyskens belga miniszterelnök szerdán a parlamentben bejelentette, hogy koalíciós kormánya le­mond, mert „mély szaka­dék” keletkezett a koalíciós partnerek között az ország nyelvi problémáinak rende­zésében. Szuszlov kitüntetése Mihail Szuszlovot, az SZKP KB titkárát, 70. születésnapja alkalmából Lcnin-renddel és a Sarló és Kalapács arany­éremmel — az utóbbival másodszor tüntették ki. A képen: a szovjet párt- és kormány vezetői köszöntik az ünnepeltet. TtSZTASA'G­KE'NYELEM Értesítjük kedves megbízóinkat, hogy SZOLNOKON, a* ADY ENDRE úton (OFOTÉRT mellett) A MÁSODIK EXPRESSZ EEG 11ISZTÉTÓ SZALOMíMíAI megnyitottuk. Mindennemű szolgáltatást megvárhatóan is elvállalunk. A Patyolat tisztítás többet ér, mint amennyibe kerül! Patyolat l áliala t: SZOLNOK Feszültség Szíria és Izrael között Katonatiszteket tartóztattak le Egyiptomban

Next

/
Oldalképek
Tartalom