Szolnok Megyei Néplap, 1972. november (23. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-17 / 271. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. november n. Helsinki k A fényképeket továbbító, úgynevezett telefax gépek már napok óta ontják a helsinki képeket Látjuk a Dipoli- palotát kívülről, látjuk belső nagy tanácstermét, látjuk a másfél méter magas kerítést, amelyet most — biztonsági okokból — köréje húztak, látjuk a körülötte folyó munkák utolsó simításait­Ezek a képek is kiegészítik Teuvo Dura, Helsinki pol­gármesterének szavait. Az angol nyelven megjelenő szovjet hetilap, a Moscow News közli nyilatkozatát, amelyben a többi között ez áll: „A technikai előkészületek Helsinkiben már 197(l-ben e kezdődtek.” (Két évvel ezelőtt adta ki ugyanis a finn kormány második emlékiratát, amelyben felszólította a kontinens országait, hogy helsinki diplo­máciai képviseleteik vezetőit bízzák meg az európai biz­tonsági konferencia sokoldalú előkészítő tárgyalásán való részvétellel.) „He sinkiben és környékén — folytatta a polgármester — újonnan épült, modern konferenciatermek, megfelelő hírközlő hálózat és a legmagasabb igényeket is kielégítő új szállodák állnak rende kezésre.” Szavait így fejezte be a polgármester: „Helsinki min­dent megtesz az értekezlet sikeréért, amely — őszintén Végső szakaszába lépett a nyugatnémet választási kampány. Képünk a szemben álló politikai pártok vezetőinek a va­sárnapi szavazás előtti utolsó tv-vitájáról készült. (Balról jobbra) Willy Brandt kancellár, az SZDP vezetője, Walter Scheel külügyminiszter, a szabaddemokrata párt képvise­lője, Franz-Josef Strauss, az ellenzéki kereszténydemokrata párt és Rainer Barzel, az ugyancsak ellenzéki keresztény- demokrata párt vezetője Walter Scheel nyugatnémet külügyminiszter tegnap saj­tóértekezletet tartott. Minde­nekelőtt hangsúlyozta, hogy a közeljövőben a „keleti poli­tika” a biztonsági értekezlet keretében fog érvényesülni. Az értekezlet célját az NSZK abban látja, hogy tovább folytatódjanak az enyhülési erőfeszítések, több bizalom jöjjön létre az eurőoai álla­mok között, nagyobb bizton­ság és együttműködés szüles­sen és a folyamat végére jobb rend alakuljon ki Euró­pában Kiemelte: a realitások ta­laján kell hozzáfogni az eny­ceremtéséhez, függetlenül at­tól, hogy az európai országok milyen társadalmi rendszer­ben élnek, és milyen ideoló­giai különbségek vannak kö­zöttük. Az NSZK a keleti szerző­désekkel, a nyugat-berlini rendezéssel és a két német állam alapszerződésének meg­kötésével közreműködött a biztonsági konferencia zök­kenőmentes megtartását gátló akadályok felszámolásában. Most az NSZK és az NDK „először vesz részt egyenjo- gúan egy ilyen nagyjelentő­ségű nemzetközi konferen­cián” — húzta alá Scheel. hülés és együttműködés, meg­Jordánia visszafogadja a gerillákat A kairói Al Ahram érte­sülése szerint Jordánia kész visszafogadni a palesztin ge­rillákat. Közli a lap, hogy Szalah Abu Zeid jordániai külügyminiszter az arab vé­delmi tanács kuwaiti ülés­szakának részvevői előtt ki­jelentette: országa „hajlan­dó elfogadni arab fegyveres erők jelenlétét a fronton, s hajlandó hozzájárulni ahhoz is. hogy a palesztin ellenál­lás Jordániából kiindulva indítson akciókat”. Mindez azt jelentené, hogy helyreáll az úgynevezett „keleti front”. MINDENFELŐL NEW YORK Szerdán este 37 afrikai or­szág kérésére összeült a Biz­tonsági Tanács, hogy meg­vizsgálja és megvitassa a portugál gyarmatokon ta­pasztalható helyzetet. Portugália a Biztonsági Ta­nács soros elnökéhez intézeti levelében „szükségtelennek” minősítette az ülést, NYUGATBERLIN Gustav Heinemann, az NSZK köztársasági elnöke háromnapos látogatásra csü­törtökön Nyugat-Berlinbe ér kezett Mint ismeretes a Nyugat- Berlinről kötött és az idén június 3-án aláírt négyoldalú egyezmény szerint az NSZK köztársasági elnökének tilos Nyugat-Berlinben hivatalos teendőket gyakorolnia. NEW YORK Az ENSZ közgyűlése szer dán határozatban jelentette ki, hogy a Dél-Afrikában uralkodó helyzet fenyegetést jelent a világ békéjére és biztonságára nézve. A hatá­rozat felkérj a kormányokat, hogy még jobban segítsék a dél-afrikai felszabadító moz­galmat, LONDON Csiao Kuan-hua, a Kínai Népköztársaság külügyminisz­terhelyettese csütörtökön hu­zamosabb ideig konzultált Sir Alec Douglas-Home brit külügyminszterrel a vietna­mi béketárgyalásokról és azoknak kilátásairól —- kö­zölték brit tisztségviselők. BÉCS A nyugat-európai gazdasá­gi integrációról kezdte meg tanácskozását csütörtökön dél­előtt Bécsben az európai sza­badkereskedelmi társulás — (EFTA) miniszteri tanácsa. A kétnapos ülés elnöke Josef Staribacher osztrák kereske­delmi ég iparügy miniszter. LONDON Jól műkődnek a londoni repülőtér légikalózkodás-meg- előző fémdetektorai. Heseltine repülésügyi miniszter szerdán a pilóta-társaságban elmon­dotta, hogy júliustól októbe­rig a BOAC emberei a többi között 19 revolvert és puskát, több mint 300 tölténytárat, 400 kést, pengét, borotvát és tőrt koboztak el az utasoktól. remélem — beváltja majd a hozzáfűzött reményeket. Büsz­ke leszek, ha lehetőségem adódik arra, hogy az értekezlet résztvevőit Helsinkiben üdvözö jem!” Egy másik tegnapi hír, londoni jelentés, arról számol be, hogy az angol kormány hivatalosan is elfogadta a finn kormány meghívását az európai biztonsági konferencia no­vember 22-én kezdődő helsinki előkészítő megbeszéléseire. Londonban közölték továbbá, hogy az angol válasszal egy­idejű eg más NATO-országok is bejelentették részvételi szándékukat. Mint emlékezetes, 1969 tavaszán hangzott el a Varsói Szerződés országainak azóta budapesti felhívás néven is­mert javaslata itt. hazánk fővárosában arról, hogy szükség lenne egy összeurópai biztonsági konferencia megrende-'; zésére. A Duna partján akkor elvetett mag most kezd szárba szökkenni. Okunk van remélni, hogy a mostani előkészítő értekezlet után, 1973-ban — talán már az első félévben — megkezdheti munkáját maga az európai biztonsági kon­ferencia is. (KS) Kubai javaslat a repülőgép eltérítések e len / A kubai forradalmi kor­mány Havannában nyilatko­zatot tett közzé, amelyben is- mételeten javasolja az Egye­sült Államoknak hogy kétol­dalú megállapodás útján ve­gyék elejét a repülőgépek erőszakos eltérítésének, vala­mint a szigetország ellen irá­nyuló erőszakos cselekmé­nyeknek. V A nyilatkozat hangsúlyoz­za, hogy Kuba olyan maga­tartást tanúsít, amelv semmi­képp nem ösztönzi az erősza­kos cselekedetek elkövetését, de a problémát nem lehet egyoldalúan megoldani, az Egyesült Államok részéről szükséges kölcsönösség nél­kül. A forradalmi kormány 1969 szeptember 16-án az 1226-os számú törvényben rögzítette a gépeltérítéssel és hasonló bűncselekményekkel kapcso­latos álláspontját. Kuba az ér­dekelt országokkal kötendő kétoldalú megállapodások alapján kívánja elérni a ren­dezést, amiben az egyik leg- érdekeltebb ország éppen az Egyesült Államok. Az arab akciótervről tárgyal a védelmi tanács Kuwaitban zárt ajtók mö- göt kezdte meg üléseit az Arab Védelmi Tanács. Mah­mud Riad, az Arab Liga fő­titkára az első napi két zárt tanácskozás után közölte, hogy a légkör „őszinte és konstruktív” volt; vala­mennyi szónok — nevezete­sen Egyiptom, Líbia, Kuwait, Dr. Mohammed Hasszán El-Zajjat egyiptomi külügy­miniszter a jövő héten New Yorkba 'Utazik, hogy az ENSZ-közgyülés november 28-án kezdődő közel-keleti vitája előtt előzetes megbe­széléseket folytasson a világ­szervezet vezetőivel és a nagyhatalmak képviselőivel. El-Zajjat az arab külügy­miniszterek és- honvédelmi Szaud-Arábia és Szíria kép­viselője — egyetértett ab­ban, hogy az arab államok politikája összehangolásra vár. Kiad elmondta, hogy a második ülésen szó volt az „arab akció” tervéről is; azt reméli, hogy az eredmények „kitűnőek” lesznek, Uj kereskedelem-politika Dr. Salvador Allende chi­lei köztársasági elnök mély­ségesen elítélte az imperia­lista monopóliumok össze­esküvését, amely pénzügyi nehézségeket támasztott Chi­lében. A népi egység kor­mányának döntése, hogy ál­lamosítja a Kennecott észak­amerikai ré2 társaság chilei tulajdonát, a reakciós mono­pólium részéről diszkriminá­ciós intézkedésekhez vezetett — mondotta. Allende elnök abból az alkalomból tartott beszédet Santiagóban, hogy a kormány létrehozta a nem­zetközi gazdasági kapcsola­tok végrehajtó titkárságát. Az intézmény feladata az elnök szavai/ szerint, hogy véget vessen a kereskedet­temben meglévő bürokráciá­nak. kidolgozza Chile keres­kedelempolitikáját. valamint ellenőrzést gyakoroljon az ország export- és importte­vékenysége felett. Orlando Millas pénzügy- miniszter a kongresszusban mondott beszédében hasonló hangnemben nyilatkozott, s rámutatott, hogy a jelenlegi chilei valutaválság fő oka az előző kormány helytelen gazdaságpolitikájában és ab­ban keresendő, hogy meg­bukott a kereszténydemok­raták terve a rézipar fej­lesztésére vonatkozóan. Nem elhanyagolható körülmény — mondotta Millas — a réz világpiaci árának hirtelen csökkenése sem. Rendkívüli biztonsági intézkedések Belfastban Edward Heath angol mi­niszterelnök az észak-íror­szági ügvek miniszterének, William Whiteiawnak a tár­saságában tegnao rendkívüli biztonsági intézkedések vé­delme alatt Belfastba re­pült Heathnek egy év óta ez az első észak-írországi látogatása. Kétszáz rendőrt és detektívet mozgósítottak, hogy megelőzzék a merény­leteket, s biztonsági okok miatt a miniszterelnök prog­ramjának csak egy részét ismertették. Azon az éjszakán, amikor Észak-Írországban már Heath jövetelére vártak. Belfast protestáns negyedében fia­tal suhan cok 3 golyóval kiol­tották egv katolikus munkás­ember életét és ismeretlen lesipuskások hasbalőttek egy angol katonát. Portadown városban és Londonderrvben ismét pokolgépek robbantak. Szép s?avak a békéről , iokozódó bombázások Újabb legyverszállitmányok A Vietnam-konferencia 167- teljes ülésén Xuan Thuy, a VDK-küldöttség ve­zetője felszólalásában hang­súlyozta : Ha a Nixon-kormány va­lóban békét akar, mint ahogy erről igyekszik meg* győzni a közvéleményt, miért késlelteti a létrejött megállapodás aláírását és miért fokozza az Utóbbi idő­ben bombatámadásait? A VDK küldöttségének vezetője hangsúlyozta nem szabad szem elől téveszteni a vietnami probléma gyö­kerét: az Egyesült Államok az agresszor. a vietnami nép csak az agresszióval szemben tanúsít ellenél ást. Éppen azért vissza kell utasítani azokat az alapta­lan ürügyeket amelyekre hivatkozva Washington és Saigon a létrejött megálla­podás szövegét módosítani szeretné. Porter amerikai delegá­tus a többi között azt mon­dotta, hogy közeledik a bé­ke helyreállítása Vietnam­ban és a béke immár jóval közelebb van. mint néhány héttel ezelőtt hinni tehetett volna. A konferencia végén Binh asszony újságírók előtt tett nyilatkozatába^ kijelentette. Az amerikai delegátus is­mét szép szavakat hangoz­tatott a békéről, de a té­nyek ezzel ellentétesek. A delegáció szóvivője as MOSZKVA Mihail szuszlov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Konsztantyin Katu- sev, az SZKP KB titkára és Andrej Gromiko külügy­miniszter tegnap fogadta a Párizs felé -Moszkvában át­utazóban tartózkodó Le Dúc Thot, a VDK párizsi tár­gyaló küldöttségének külön­leges tanácsadóját. A baráti, szívélyes légkörben lezajlott találkozón megvitatták a szovjet—vietnami kapcsola­tok továbbfejlesztésének és a vietnami nép szabadsá­gáért és függetlenségéért folytatott harcának kérdé­seit­HANOI /.-} A Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminisz tériuma tegnap nyilatkoza­tot tett közzé a Dél-Viet- namba irányuló tömeges amerikai fegyver- és egyéb hadfelszerelés-szállításról, valamint az Egyesült Álla­mok vietnami támadó há* borújának fokozásáróL A dokumentum utal a Vietnam mindkét része el­len elkövetett amerikai légi-: támadások, népirtó bombá­zások fokozására, aláhúzza, hogy a háború eszkalálását célzó súlyos bűntettekről,1 va„ szó. amelyek azt bizo­nyítják. hogy az amerikai kormány nem mondott le Űjabb 600 léglökéses F—5 tfprisú repülőgépet szállított az USA a saigoni rezsimnek. Nem éppen béke-gesztus a fegy­verszünet aláírása előtt A Iíözépti§zai Állami Gazdaság KUNHEGYES mélyépítési részlegéhez mélyépí­tésben JÁRTÁS, TÖBB ÉVES VEZETŐI GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ termelési osztályvezetőt keres» A mélyépítési részleg évi 80 milliós termelési érték­kel dolgozik. Fizetés megegyezés szerint. sn-nHnn nnn. :::::: ni::: iiiü! (ÖSSZKOMFORTOS LA KAST BIZTOSÍTUNK^ Jelentkezés írásban működési terület részletes leírá­séval a gazdaság személyzeti vezetőjénél. ülés után közölte: tekintet­tel arra. hogy a jövő hét csütörtöké az Egyesült Álla­mokban- nemzeti ünnep, a konferencia következő ülé­sét két hét múlva, novem­ber 30-án tartják. El-Zajj'at New Yorkba utazik miniszterek kuwaiti értekez­letén kijelentette, hogy Egyiptom elveti a közel- keleti válság részleges meg­oldását, s ugyanígy nem hajlandó alkuba bocsátkozni a palesztin nép jogairól sem. A különböző amerikai kezdeményezésekről megál­lapította. hogy azok minden­kor egybeesnek az izraeli expanziós tervekkel. sötét szándékairól, egyebek között arról, hogy Déi-Vieir namban megvalósítsa az amerikai neokolonializmust. Vietnamban és egész Indo­kínában folytassa támadó háborúját.

Next

/
Oldalképek
Tartalom