Szolnok Megyei Néplap, 1972. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-29 / 256. szám
o SZOLNOK MEGYE) NÉPLAP 1972. október 29. Fésületlen gondolatok Helytelenül gondolkodik az, aki azt hiszi, hogy mert az emberek buták, úgy kell nekik beszélni, mint a butáknak. (Veres Péter) Az uralom és az erőszak pusztulásba visz mindent és mindenkit. Az emberfaj egyetlen megtartója csak a munka és ami ezzel jár, a tudás, a tapasztalat és a bölcsesség. (Veres Péter) A művelődés, a tudás az embernek méltóságot ad. Érzi, hogy valaki, hogy nem született rabszolgának. (Veres Péter) Az ember, ha cselekedete értelmét látja, rövid idő alatt is kiemelkedőt produkál. (Veres P.) Ahhoz, hogy építeni lehessen, mindent, ami rossz, idejétmúlt, ócska, le kell rombolni. (Veres P.) Nyugodjunk bele, hogy a világ tele van titkokkal, amelyek végtelen egyszerűségeket takarnak. (Goda G.) Minden banális hasonlat szülője a mélységes igazság. Minnél banálisabb, annál ígazabb. (Goda G.) Aki csak akkor fél a vadaktól, amikor szemben áll velük, annak nincs fantáziája. (Goda G.) Korunk legtöbb lehetőséget kínáló, igazán modern, izgalmas, nagy küzdőtere, ahol sok minden, talán minden eldőlhet: az emberi tudat. (Dobozi Imre) Egyedül nincs hegemónia. Csak társak között. (Dobozi Imre) Minden felesleges mondat gyengíti a hasznos mondat erejét. (Molnár Zoltán) Ha egy emberről tudni akarod az igazat, gondold róla a legrosszabbat. (Molnár Z.) Pesszimisták vagyunk, tehát az élet igenlői. (Kassák Lajos) Tudom, nem a műveltség tesz boldoggá, de érzékeny- nyé formálja a lelket. (Ágh István) Ha lemondasz arról, hogy tévedhess, semmi sem marad. (Simonffy András) Az emlékek nem okoznak semmi kellemetlenséget. Ha akar az ember emlékezik, ha nem akar, akkor nem emlékezik. (Bertha Bulcsu) A tréfa fontos jellemtulajdonsága: nem szabad elárulnia. feladnia a valóságot. (Illés Endre) Ha egy asszonyra azt mondják, hogy okos feleség, az mindig temérdek szenvedést, önfegyelmet takar. (Palotai Boris) A tervek mindig szilárdan állnak lábukon, legalább is képzeletünkben. A megvalósulások mindig fogyatékosak, tökéletlenek. (Rab Zs.) Felfedezni csak az képes valamit az ismerős világban. aki mindent ismer a valóságból. (Földes Anna) Gyűjtötte: Tóth Gyula A sohnemzetisésű szovjet költészetből Platon Toronyko: Riaszt engem Riaszt engem a lakások magánya, hol a redőny a fényt karóba vonja... Riadó-jellel lelkemet bejárja Garcia Lorca sorsa. A vers — csillagkép. Repülés az égi mezőkön, a néma sírok fölött, a Fallange míg üvöltve összetépi a dal vásznát, a selymes örömöt... Addig a száj a harci kürtöt fújja, az éji őrjáraton menni kell, míg le nem számolunk tisztítva-sújtva a szmog fojtó, barna füstjeivel! Utána majd , ,,A; a.szobákban ha a fényt már kioltják — elsiratom szegény Garcia Lorcát. . 'Fordította: Havas Ervin Vlagyimir Cibin:* Hózápor Ahol a szarvasagancsok, cári koronák, ahol elsistereg a hó, amikor az izzó szántalp belevág, és a megolvadt hóban szélviharok csukafarka csobban — kicsiny koromban ott a förgeteg-anyácska ringatott, medve Volt másik anyám, szelíd nyálát csurgatta rám, fölöttem a kékség körhinta-szédületében ezüst-tobozok: csillagok csüggtek az égen, és éjjel olyan fagyok ropogtak, hogy jégcsapokból nagy harcsabajsza nőtt a holdnál Arasznyi koromban télen fürdettek patak jegébe vágott pipáló lékben, életre vert a nyírfaseprű, aztán a gőz! — Ettől, kölyök, ha megélsz, nagyra nősz! Ha nagyra nősz, a fagy pőrén se bír veled, a nyírfaseprű vágtára fogja véredet! — Muromec lesz belőled! S a hátam csattogott. Az abldktábla résén unatkozó kis téli csillagok, és szúrós fehér prémbe bújt a hold, a szél-csiszolt havon kékhasú förgeteg loholt. Erdőszéli fürdőházak füstje göndörül, porhavat csap fel a szél szántalpak mögül, szántalpak csikorognak, kasban lányok zsinatolnak, ágaskodva, hegyre érnek, fehér csillagokat tépnek. Megégetik ujjúkat, juj! — fújdogálják, csillagtépő kezüket nekem szánják. Rab Zsuzsa fordítása * Szibériai származású moszkvai költő. VALEMm KATAJLV: Széttört élet, avagy Oberon varázs a űrt je RÉSZLET AZ ÍRÖ, KÖZELJÖVŐBEN MEGJELENŐ ÉLETRAJZI REGÉNYÉBŐL A fuvaros A lovak féltek még a gőzmozdonytól, az úthengertől, az első gépkocsiktól. Megbokrosodtak, felborították a kocsit, összetaposták az utast, veszélyeztették a járókelőket. A megvadult ló a város utcáin — rémes látvány volt... Először az ismerős, éles sípszó jutott el hozzám az úthengertől, mely éppen. _a Bazár- és a Francia bulvár kereszteződéséhez érve, csat- togva-csörömpölve görgette széles és hosszú hengerét az új utca teljes szélességében, egyenlő rétegekben szétterített murván. A csörömpölésbe-pöfögés- be hirtelen meghatározhatat- lanul félelmetes hangok vegyültek: fülszaggató, keserves lónyerítés, rohanó emberek kiáltozása, járdának ütköző kocsi széttört csatta- nása, tomboló, ágaskodó- visszahulló paták szaggatott csapódása. Az elfehérült arcú, szélfutta szoknyájú mama és a rémült szemű szakácsnő után kiszaladtam a bádoggal vont erkélyre, amely egészen alacsonyan függött az utca fölött. ahol valami szörnyűség történt. Sapkáját a fejére szorítva, futva közelített egy rendőr. Két fehér kötényes férfi, fém számtáblával a mellén, igyekezett megfékezni a megvadult lovakat. Olyan kicsi voltam, hogy nem láttam az utcára a korlát fölött. A mama és a szar káesnő között állva, szoknyájukat félrehúzva néztem le a rács szépen hajlított ábráin át, s a látvány egy életre megdermesztette a szívemet: ... a megvadult ló vérben forgó, kancsal szemekkel vágtatott, maga után hur- colva-rángatva a tört kerekű kocsit, a bakról lezuhant, kantárszárba gabalyodott fuvarost — egy posztóködmö- nös, összetört arcú muzsikot. kitört fogakkal, véráztatta rőt szakállal, vörös szalagot hagyva az úttesten, mintha egy széles mázolóecsetet húztak volna végig a burkolaton. A vér tiszta volt, mint az olajfesték, csillogott a napfényben és a fuvaros kantárszárba hurko- lódott testét beérezték az akác csipkeárnyai, a szeme nyitva volt, de már mozdulatlan, tükör-csillogású... Akkor láttam először olyan embert, aki nem természetes halállal halt. meg. Ma is előttem van a kantárba pólyálódott halott, kék vattakabátban elhurcolva az erkélyünk alatt, a szomszédos ház, majd a sarki raktár előtt, mely körül az utcán faszénnel telt zsákok sorakoztak. A halott fuvaros képe különös erővel tört az emlékezetembe a román fronton, 1917-ben, a Kárpátok előhegységében egy völgyön átkelve, hajnalban, a harc kezdetén. Nedves hűvösség ölelt át, az első vonalat már teljes hosszában dörgés borította, az alacsony hegyek karéja mögött lángoltak az ellenséges tüzérség torkolat- tüzei, a front fölött oda- vissza húztak a repülőgépek — a németeké és a mi bombázóink, felderítőink. Arra törekedtünk, hogy minél gyorsabban elérjük a kiindulási pontot, fagyökereken, bokrosokon át botladoztunk — törtünk előre és hirtelen észrevettem a katonák furcsa. mozdulatlan csoportját — kJ ült, ki feküdt a friss földtölcsér körül. Bizonnyal ugyanazon céllal mentek előttünk, mint mi, mígnem a völgyben közéjük vágódott a német lövedék, ».. úgy maradtak azon a helyen természetes vagy természetellenes helyzetbe merevedve, mint a köpenybe öltöztetett, nyugodt, békés viaszbabák, s csupán az át- lyuggatott, fekete-foltos köpenyek árulkodtak arról, hogy itt a pillanat tragédiája játszódott le. Különösen egy idősebb katona maradt az emlékezetemben, — új köpenyét valószínűleg népfelkelő volt — a feje, mintha vörös sár- golyóvá változott volna, amit vörhenyes szakállmaradék díszített, s a piros szín árnyalatai játszottak rajta, mint a festék mintái. Mellette rendszerető kézzel lefektetve nyugodott a szilánkmarta oldalzsák. S abban a pillanatban, mint egy végszón, szemem elé erekedett távoli gyermekkoromból a Bazár utcai kép, a rőtszar kállú fuvaros kantárba fonódott figurája, amint maga után vonszolva alattunk vágtatott tova a megvadult állat, bandzsán, minden irányba dobálva a szinte csak rajzban érzékelhetően eszelős tekintetét az üldözők kiáltozása, az általános rémület, a rendőrök füttyögései, s a nyugodtan dolgozó master mind ettől különváló sajátos zaja közepette. Oberon varázsb űri |e Akkor még járták a piacokat és heti vásárokat, szőttes lenvászonba burkolt kosarakkal az olcsó és szerény kiadású dalosfüzeteket, könyvecskéket árusító, úgynevezett vándorkereskedők. Alighogy a saját erőmből megtanultam olvasni, apai nagyanyám vett nekem a piaci vándorkereskedőnél két egykopejkás J<önyvecskét, vagyis „ponyvát”. ...azt hiszem, szegény öreg el sem tudta képzelni, hogy a városban könyvesbolt is van ... Az • egyik könyv valahogy teljesen az emlékezetem perifériájára szorult, mintha nem is lett volna, pedig tudom, hogy volt, sőt azt is, hogy szép színes ábra díszítette a fedelét. A másik könyv címe ez volt: „Oberon varázskürtje” — fényes színekkel nyomott, ragadós borítója valamiféle királyt,'' vagy lovagot, talán egy varázslót ábrázolt egy gazdagon felcicomázott ló hátán, mesebeli erdő közepén: A lovas arany láncon függő, csavart vadászkürtöt emelt gesztenye-szakállába rejtőző ajkához, s én hallani véltem a szétguruló rézhangot, mely altkor nemcsak a rajzolt páfrány- és gyöngyvirágerdőt töltötte be csodálatos muzsikával, hanem a mi Bazár utcánkat is. Később apránként, a be- tűkbő1 szótagokat, majd szavakat formálva elolvastam a könyvet, de a tartalma meg sem közelítette a borító ábrájának a hatását. Ma már nem is emlékszem a rossz papírra nyomott szürke betűs szövegre, de egész életemre emlékül maradt a cím: „Oberon varázskürtje”. És a fényes kép s borítólapon egyszerre a művészetet testesítette meg bennem, amiről még fogalmaim se voltak. S nem kisebb erővel csapódott ehhez a birtoklás érzése: hiszen e könyvecske már hozzám tartozott, saját tulajdonom lett, s elrejtettem a vánkosom alá, álmomban is érezve a nyomdatermék szagát, a kis, falusi öregasszony, apai nagyanyám környezetének ápo- rodott. régies, gyapjúillatával keveredve, aki maga sem tudva hogyan és miért, nekem ajándékozta e szavakat: „Oberon varázstükörjét”. ... lehet, hogy ébredezett bennem a költő. Széltört élet ? Most, felidézve a mesebelien távoli időt — valamely okból így él bennem — világosan látok minden részletet: a fa hatalmas koronáját, vibráló levelek tömegét, mely úgy függött felettem, mint a felhő, remegve-úsz- va a száraz sztyeppel szélben, több rétegű, élő árnyékot vetve körém az égető és kápráztató déli nap sugár- özönében, amely inkább fehérnek vagy talán porosnak tűnt s csípős fájdalmat dobott a szembe, ezüstösen csillogtatva a Bug zavaros vizét, de még a zöld hínárral lepett agg malomkereket is, amely az örökösen csorduló fehér vízsügárban lustán hanyatlott a rémisztő, sötét, majdnem fekete varázsörvénybe. ... mindez egy meghatározott része volt az egykori orosz birodalomnak. a sztyeppes dél, Noyorosszijszk, amely már a Krímmel, a Fekete-tengerrel, Besszarábiá- val. Akkerman városával ölelkezik, ahonnan — úgy tűnt nekem — mint a nyitott sütőkemencéből, árad az izzó török levegő. ...Valahol itt a közelben volt Nyikolajev város, Tri- hati falu — az állomás, ahonnan ideérkeztünk — és az a kikötő, ahonnan némi idő múlva hajóra szállván, haza kellett térnünk Odesz- szába. Az idő széttörte az emlékeimet, mint a márvány sír- táblát, megfosztotta őket kapcsolatuktól és sorrendiségüktől, ám megőrizte az elpusztíthatatlan részleteket, mint az aranyozott betűk a hajdani ember nevét... ... A széttört élet hasonmása. A nem morálisan, hanem fizikailag ..darabokra” törtté, a megsemmisítés és teremtés örökkön működő törvénye szerint. Ügy lehet, ez leginkább a bizánci mozaikhoz hasonlatos, amit sok esztendővel később láttam Kijevben és Konstantinápolyban. ahol az emberek, a tárgyak, az angyalok, a szentek és a telies aranvbarnán csillogó háttér, melyen ábrázolták őket — mindez mesterien kirakott kockák keretét képezi, foglalatát a különös, üvegszerű tömegnek, a legkülönbözőbb szfn- hatásofcnak, lazurkőnek, kár- minnak. cukorfehér . márványnak. fényeszöld rézkarbonátnak. krómnak és sok egyébnek... ... Lehet, hogy az apróra tört kockák, fényteli mozaikkövek hasonlóságából állt össze az életem nehéz, sokszínű táblája is minden festői részletével, előbb színes, üvegszerű kockákká alakítva, majd fegyelmezett képbe egvenesítve az időtörte, formája vesztett részecskéket, hogy újra egyetlenné, gyönyörű egésszé váliék... ...Lehet: Széttört élet? Mozaik? Dér Iván fordítás* AZ ÜJSZÄSZI SZANATÓRIUM. — GY. RIBA JÁNOS FESTMÉNYE.
