Szolnok Megyei Néplap, 1972. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-29 / 256. szám
1972. október 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 BOKROS LÁSZLÓ RAJZA (Szeptember 16. vasárnap) Tegnap házibulin voltunk Ge- renday Bagyóék- nál. Ezennel örökös barátnőmmé fogadom a Ge- rendayt — még azt is megbocsátom neki, hogy a múltkor nem súgott matekból —, mert neki köszönhetem, hogy megismerkedtem Csabával. Nincs szebb férfinév a Csabánál, hangulatos, romantikus. Csaba egyébként is a zsánerem, szőke, nyurga, és 16 éves (azaz 15 múlt néhány nappal), éppen mint én. Nincs gyönyörűbb a diákszerelemnél! (Szeptember 23. vasárnap) Tegnap összejövetel volt abban a pénzügyi hivatalban, ahol Anyuci dolgozik. Egy életre szóló tapasztalattal lettem gazdagabb ezen az estén. Megértettem, hogy az igazi öröm és igazi boldogság nem a lármás, hangos szórakozásokban található meg. Mennyivel szebb ennél kedélyes asztal- társaságban üldögélni, vidám élcelődés és csendes nótázás közben, olyan érdekes, izaz Igazival Apuéknél, a Vegyigyár bálján. Mindig ilyenről álmodoztam : 22 éves, koromfekete, középmagas vegyésztechnikus. Ez nagyszerű! A jövő a vegyiparé! Egy hölgy naplójából galmas fogalmakkal ismerkedni, mint például: adóalap, illetékmentesség, számlalikvidálás. Persze csak altkor, ha ott ül az oldalunkon az eszményi férfi: egy alacsony, barna, érett korú pénzügyi szakember. Ágyő, naplón!, sietek, elcsentem néhány közgazdasági szak- könyvet Anyaiéitól, azt akarom olvasgatni! Egyébként Fe- renc a legszebb férfinév a világon! (Szeptember 30. vasárnap) Illetve: Tibor! Csakis Tibor! .Tegnap este ismerkedtem meg Természetesen,, én is vegyész leszek, és együtt fogunk kísérletezni Tiborral a hőlégálló kencelakk előállításán! Csak tudnám, mi az, hogy hőlégálló? Azonnal fel is hívom a különleges tudakozót. (Október 6. vasárnap) Pályát választottam, végleg és visszavonhatatlanul pedagógus leszek. Az a pálya, amelyen olyan kiválóságok működnek, mint Jávor- laky Ádám, az új osztályfőnökünk, minden, hivatásnál különb lehet! Valóságos férfiideál: magas termet, kissé hajlott hát, őszülő halán- ték (Október 23.) Tegnap igazi húshagyókedd volt nálunk. Még a húst is otthagytam a vacsoránál. Apu annyira murizott velem az ellenőrzőm miatt. Az a vén, undok Jávorlaky képes volt beleírni: „Leányuk tanulmányi előmenetele minden tárgyból fokozatosan romlik.” így hát nagyon kell tanulnom, naplőcskám. Egy nőnek, aki örökre kiábrándult a férfiakból, sokat kell 'tudnia ahhoz, hogy egyedül, a férfiak támasza nélkül megálljon az élet viharában! És tanulnom kell azért is, hogy Apunak a kedvében járjak, különben nem enged el jövő szombaton. Gerendayékhoz, házibulira. Pedig, úgy tudom, Csaba is ott lesz... Badványi Barna Mi újság a szovjet irodalomban ? Talán nem szerénytelenség, ha magyar újdonsággal kezdem ezt a krónikát. Az egyik legtekintélyesebb moszkvai folyóirat, a Npvij Mir is méltatta az eseményt: Németh László regényének, a Gyásznak a kiadását. Ez az első Németh- regény, amelyet oroszul is kiadtak és a kritikus, Andrej Turkov szerint „keserű sorsról tudósít Németh László, és olyan gyönyörűen, becsülettel és szívből tudósít erről a sorsról, hogy az orosz olvasók most már érdeklődéssel várják ennek a szerzőnek minden újabb könyvét...” Je- - lena Malihina irodalmunk kitűnő ismerője és áldozatkész fordítója tolmácsolta a regényt, és az ő nevéhez fűződik a magyar kultúra egy másik kimagasló teljesítményének orosz megjelentetése is: Illyés Gyula Petőfi-könyve ugyancsak mostanában jelent meg a moszkvai könyvesboltokban. Petőfi régi ismerőse az orosz olvasóknak: a forradalmi demokraták már a múlt század ötvenes éveinek végén tolmácsolták egy-egy költeményét, az első kötetet pedig maga Ana- tolij Lunacsarszkij, a szovjet állam első művelődésügyi népbiztosa állította össze és fordította le. Azóta a szovjet költészet legkitűnőbbjei fogtak össze Petőfi minél méltóbb orosz megszólatatásáért — sikerrel. Illyés könyvével viszont hiteles útikalauzt is kapnak az oroszul olvasók a nagy költő megismeréséhez Hadd hangsúlyozzam, ismételten, hogy nem szerénytelenség ezekkel a magyar * érdekű hírekkel kezdeni egy szovjet irodalmi krónikát. Azért sem, mert bármely szocialista nemzet hasonló felsorolással kezdhetne egy ilyen beszámolót és azért sem, mert ennek az irodalomnak a lényegéhez tartozik internacionalizmusa. Már Gorkij az első írókongresszuson, 1934-ben kimondotta, hogy a szovjet irodalom — soknemzetiségű irodalom, tehát az oroszok mellett — velük egyenlő jogon — az üzbégek, az ukránok, az észtek . vesznek részt ebben az alkotó folyamatban, összesen hetvenkét nemzetiség képviselői. És internacionalista ez a irodajom azért is, mert folytonosan törekszik árra, hogy a világirodalom jeles eredményeivel szinkronban legyen: mégpedig nem csupán az úgynevezett- nagy népek irodalmával, hanem a kisebb lélekszámú, az elszigeteltebb nyelvű nemzetek kultúráját is közvetítik. Ezzel ez utóbbiak számára mintegy kaput is nyitva a világirodalom befogadási lehetőségei felé. Lássuk azonban, hogy a magyar újdonságok mellett miféle hazai könyvekkel ismerkedhet meg az oroszul olvasó... A hatalmas termésből roppant nehéz a válogatás, hiszen az új könyvek áradata mellett figyelemmel kell kísérni a több tucatnyi 15—20 íves irodalmi folyóirat termését is. Most ezért csupán olyan neveket említenék, amelyek a magyar olvasó számára jól ismertek. Például Konsztantyin Szimonovét, A várj reám... költője, a Nappalok és éjszakák, az Élők és holtak, a Katonának nem születünk, az Utolsó nyár írója új kisregényt tett közzé, melynek címe: Húsz nap, háború nélkül. A regény cselekménye egyszerű: Lopatin őrnagy, 4 hadsereg napilapjának, a Krasznaja Zvez- dának a haditudósítója, 1943 elején húsz nap szabadságot kap. Lopatin a háború kitörése óta állandóan a fronton tartózkodott, átélte a visszavonulás rettenetes napjait, hónapjait, ott volt a sztálingrádi ütközetben. Váratlan ajándék számára a húsz nap szabadság, amely egyúttal azt is jelenti: húsz nap élet — a halál minden fenyegetése nélkül. Taskentba utazik, mert egy Sztálingrádról szóló film forgatásánál kell tanácsadóként közreműködnie. Szimonov, aki eddigi regényeiben főleg a frontok életét mutatta meg, most a hátország hősies, áldozatokkal telített hétköznapjait örökíti meg. Ismerős témát elevenít meg a hetvenöt esztendős örökifjú, Valentyin Katajev is új regényében, amelynek címe: a Széttört élet avagy Oberon varázskürtje. A regény önéletrajzi ihletésű, s voltaképpen asszociációk laza szövedéke. A gyermek és a gimnazista Katajev életéről rajzolt képet. Ez az a kor, melyet egy másik, immár klasszikus Katajev-regényből, a Távolban egy fehér vitorla oldalairól is ismerünk. A század első évei, az első orosz forradalom napjai elevenednek meg egy kisfiúra történő visszaemlékezés tükrében. Széles körben emlékeztek meg Szovjet- unió-szerte a kitűnő kazah író, Muhtar Auezov születésének hetvenötödik évfordulójáról. Auezov immár tíz esztendeje halott, de műveinek olvasottsága csöppet sem csökkent, a kirgiz irodalmon belüli történeti értéke pedig vitathatatlan, s ennek kisugárzása érzékelhető a szovjet irodalmak nagyobb családjában is. A magyar olvasók — Rab Zsuzsa nagyszerű tolmácsolásában — történelmi regényét ismerik, A költő útját, mely az első kazah költő, Abaj Kunanbajev életét és harcait örökítette meg. Egy elbeszélése is megjelent: A szürke farkas, a Nagyvilág hasábjain (1961. 3. szám), ez pedig a kazah sztyeppék vad életének romantikáját kegyetlen, nyers színekkel ábrázolta. A mostani évforduló ürügyén egyebek között a világhírű kirgiz művész, Csingiz Ajtmatov méltatta Auezov munkásságát. Kiemelte azt a nehézséget, hogy milyen roppant erőfeszítés szükségeltetik: egy írástudatlan nép írott irodalmának megteremtéséhez. E. FEHÉR PÁL FEKL'IE SÁNDOR: m peropi éieie „Bánat és harc szól belőlünk 1848 márciusában a forradalmaktól megrémített bécsi udvar engedményekre kényszerült és Magyarországon is — először a Habsburgok alatt — független kormány alakult. A haladó nemesség kiváló tagjaiból állt ez a kormány, Batthány Lajos vezérlete alatt tagja lett Kossuth Lajos, Széchenyi István, Eötvös József is. A miniszterek általában, jó hazafiak voltak, de mint nemesek, természetszerűen saját osztályérdekeiket is féltették. Amellett, Kossuth ^kivételével, reformerekként gondolkodtak, idegenkedtek a forradalmi megoldásoktól, a kiharcolt vívmányokkal befejezettnek tekintették a forradalmat. Petőfi viszont, mint forradalmár és mint a kisemmizett milliók képviselője, márciust csali első felvonásnak tartotta, amelyet majd követni kell a második felvonásnak. minden feudális ir.a- radvány felszámolásának. Épp ezért kezdettől fogva bizalmatlanul tekintett a nemesi miniszterekre. Még hevesebb politikai ellenszenv támadt fel benne akkor, amikor tapasztalnia kellett, hogy a kormány nem meri erélyesen szervezni a nemzeti önvédelmet. Petőfi, mint tudatos forradalmár, mint a történelem kiváló ismerője és a Habsburgok elszánt ellensége, egy pillanatig sem hitt az udvar jóhiszeműségében. Ma már okmányok bizonyítják, hogy ebben feltétlenül neki volt igaza: ismerjük az aktákat, amelyekből kiderül, hogy az udvar csak ideiglenesen engedett, s várt az alkalomra, hogy fegyverrel törje le a magyar forradalmat is. De a mérsékeltek, az egyezkedésre törekvők nem akarták elismerni a forradalmi költő igazát. Politikai hadjárat indult az „izgató” ellen — fokozatosan elszigetelődött. Ilyen helyzetben következhetett el a nemzetgyűlési választás. Petőfi képviselőnek jelöltette magát, de megbukott: nem tudott udvarolni a tömegeknek és a kiváltságosok csaló eszközökét vettek igénybe vele szemben. Öt magát erőszakkal távolították el választói köréből. Mit erőszakkal? Mondjuk ki egyenesen: kis híján agyonverték. , Petőfi kétségbeesett haragjában sem a népet ostorozta, „hanem ámítóit, félrevezetőit”: „a nép én előttem szent, annyival inkább szent, mert gyönge, mint a gyermek. — Dicsértessék a nép neve most és mindörökké!” Cikkek sorozatában tájékoztatta a közvéleményt, leleplezte ellenségeit, készült az új választásra. Erre azonban nem került sor — az események túlhaladtak a nemzetgyűlési vitákon. A készülődő ellenforradalom és a forradalom összecsapásában mellékessé vált egy helyi választási csalás ügye. Petőfi mégis elmondta mindazt, amit a nemzetgyűlésen nem fejthetett ki: verseiben és cikkeiben még hevesebben ostorozta a kormányt. Különösen „az olasz segély” kérdése körül csapiak össze a legtöbb sebet okozó szenvedélyek. ^Minden tekintetben a költőnek volt igaza, amikor a nemzetgyűlési többséggel szemben újra és újra elvszerű következetességgel kiállt az olasz szabadságharc nyílt támogatása mellett és megbélyegezte azt a megalkuvó politikát, amely a magyar önvédelmet összeegyez- tethetőnek vélte az olaszok ellen harcoló osztrákok bármily csekély megsegítésével. A világszabadság költőjéhez méltó szavakkal ostorozta ezt a szűklátókörű felfogást: „ ... ők, kik azért vannak összeküldve, hogy a magyar nemzetet kiemeljék a régi fertőből, e helyett még egy új gyalázatot csapnak a képéhez: megajánlják a segítséget Austriának Olaszország ellen s ezzel magok zárják be előttünk az ajtót, melyen Európa nemesebb nemzeteinek rokonérzelme jött volna be hozzánk.” E halhatatlan sorok nagyszerűen mutatják, hogyan értelmezte a költő a nemzeti és világszabadság egységét. Sokszor volt már példa arra a történelemből. Petőfi előtt és utána is,’hogy különben akár jószándékú politikusok is a nemzeti önérdekre hivatkozva nem átallották más nemzetnek rovására érvényesíteni ezt az érdeket. Petőfi örökértékű példát mutatott elvi hajthatat- lanságával. Ezen a zaklatott nyáron, szüntelen viták és politikai küzdelmek közepette, seregnyi más vers és cikk mellett élete főművét is megírta: Az apostolt. Szilveszter,' a lírai elbeszé- I lő költemény hőse, sok vonásával idézi a költő élet- és jellemrajzát, de nem azonos Petőfivel: a forradalmár új típusát testesítette meg, elsőként a világforradalomban ! Schiller, Balzac, Stendhal, Puskin, Heine, Byron és több kiváló író alkotásaiban találkozhatunk lázadókkal. szabadsághősökkel is, de Szilveszter eredendően különbözik tőlük — ő a hivatásos forradalmár, akinek egész életét egy gyűlölt világrend elleni küzdelem tölti ki, nem ilyen-olyan külső körülmények teszik a szabadság harcosává, alkatánál és állhatatos tanulásban kimunkált meggyőződésénél fogva az emberiség új rendjéért áldozza fel magát. A magyar szabadságharcnak sok vezetője és katonája méltó arra, hogy népünk kegyelettel őrizze emlékét, de egy vonatkozásban Petőfi mindük közül kiválik: a nemzeti küzdelmet világ- történelmi távlatban tudta nézni, mint az egész emberiség önfelszabadító harcának részét. Amint a költő mindig is előre látta, az olasz hazafiak ellen diadalmaskodó bécsi udvar Magyarországgal szemben is elszánta magát a nyüt fellépésre: fő zsoldosa, Jellasics horvát bán szeptember 11-én átkelt a Dráván, hogy leverje a magyar forradalmat. A kishitűek. á mérsékeltek és mérséklők ijedten hőköltek vissza az események vészes fordulatát látva, de a bátrak, a nemzeti ügy áldozatra kész harcosai most mutatták meg, mire képesek a forradalom önvédelméért. Kossuth körül kialakult egy új vezető gárda, amely véget vetett a hónapok óta tartó huzavonának és harcba vitte a nemzetet Személyes sérelmeit félretéve, Petőfi is természetesen az elsők között teljesítette kötelességét. 1848. szeptember 24-én, azon a napon, amelyen Kossuth elindult legendás alföldi toborzó útjára, Petőfi is hadikiküldetésbe ment, a Székelyföldre. Még mielőtt elhagyta volna Pestet, az Egyenlőségi Társulat nevű forradalmi egyesület megbízásából kiáltvánnyal fordult „Magyar- ország lakosaihoz”: „.. Bánat és harc szói belőlünk; olyanok a mi szavaink. mint amikor a szél bele süvít a félrevert harang zúgásába. Tűz van, tűz van... nem egy falu. nem egy város, hanem az egész ország ég. Fölharangozzuk az egész nemzetet.” Amíg Petőfi az ország keleti felén fáradozott a népfelkelés megszervezésével. Nyugaton, közelebbről Pá- kozd mellett a felkelt nép 1848 szeptemberében szétszórta Jellasics seregét. A köiltőhöz még nem érkezett el a győzelem híre, sőt Erdélyben a román lázadás fenyegetőbbé tette a helyzetet, mint volt. Most Petőfi versben is megismételte azt. amit idézett kiáltványában írt: a nemzetnek az Élet vagy halál között kell választania! (Folytatjuk]
