Szolnok Megyei Néplap, 1972. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-13 / 216. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. szeptember 13. Tízek tanácsa a palotában Robbanás a Bien Hoa-i légitámaszponton Kambodzsai hazafiak sikeres támadása Róma egyik legszebb épületében, a Famesina-palotában találkozott a Közös Piac-i tagországok csúcsértekezletét előkészítő külügyminiszteri konferencia. A müncheni me­rénylet után nem okozott meglepetést az a kiszivárgott hír, amely szerint a megbeszélés színhelyének kiválasztá­sánál nemcsak esztétikai, hartem biztonsági szempontok is alapos szerepet játszottak. A konferencia közvetlen célja világos: a tagországok diplomáciájának vezetői azon munkálkodnak, hogy leg­alábbis csökkentsék azoknak a nézeteltéréseknek a szá­mát, amelyek látványosan veszélyeztethetik az októberre kitűzött, immár felemelt létszámú, tehát tízes csúcs sikerét. A közelmúlt „mini-csúcsa”, Brandt és Pompidou talál­kozója a jelek szerint egyetlen lépést sem tett ebben az irányban, a tájékozott megfigyelők egybehangzó vélemé­nye szerint nem oldott meg, sőt nem is könnyített meg semmit. Aligha lehet kétség aziránt, hogy a mostani római megbeszéléseken — mind a külügyminiszteri, mind a pénz­ügyminiszteri tanácskozáson — ugyancsak az egyik leg­főbb téma Párizs és Bonn ellentéte. A véleménykülönbség olyan fontos kérdésekben áll fenn a két főváros között, mint az úgynevezett nyugat­európai pénzügyi alap megteremtése, az infláció megféke­zésének lehetősége és módszere. A két álláspont közötti sza­kadék szélességére jellemző két epizód: 1. az olasz delegáció egyik szakértője újságírókkal folytatott beszélgetése során úgy fogalmazott, hogy a párizsi—bonni nézeteltérés áthi­dalása a konferencia legfőbb feladata. 2. Giscard D’Estaing francia pénzügyminiszter közölte, hogy a régi nézetkülönb­ségek fennállnak, de a konferencia 6orán eddig újabbak nem merültek fel... A mondat ironikus kicsengése is arra enged következ­tetni, hogy a miniszter szerint a római tanácskozástól már az is szép teljesítmény lesz, ha a meglévő dilemmákat nem tetézi vadonatúj vitákkal. (KS) Mongol—indiai tárgyalások Ulánbátorban kedden tár­gyalások kezdődtek a Mon­gol Népköztársaság és az In­diai Köztársaság külügymi­nisztériumának képviselői között. A mongol küldöttsé­get D. Erdembileg külügy­miniszter, az indiai küldött­séget pedig T. N. Kául, kül­ügyi államtitkár vezeti. Maurer Belgrádban Ion Gheorghe Maurer, a román minisztertanács elnö­ke a jugoszláv kormány meg­hívására kedden egyhetes ba­ráti látogatásra Jugoszláviá­ba érkezett. A vendéget a belgrádi repülőtéréin Dzsemal Bijedics jugoszláv miniszter- elnök fogadta. A két államférfi tárgyalá­sokat folytat a nemzetközi helyzet, valamint a két or­szág közötti kapcsolatok kérdéseiről. Újabb Kohl—Bohr találkozó Az NDK fővárosában szer­dán újból találkozik egymás­sal dr. Michael Kohl, az NDK miniszterelnökségi ál­lamtitkára és Egon Bahr, a bonni kancellári hivatal ál­lamtitkára. A két állam között felve­tődő alapvető kérdéses ren­dezésére, nyugatnémet szó- használattal: az alapszerző­dés megkötésére irányuló tárgyalások a kezdeti tapo­gatózó megbeszélések után immár hivatalos szakaszba léptek, s a korábbi találko­zókon már történt is vala­melyest közeledés a Két fél között. Ugyanakkor az alapvető kérdés megoldása még ko­rántsem történt meg, s ez: a két különböző társadalmi be­rendezkedésű állam kapcso­latainak a nemzetközi jog normái szerint történő ren­dezése. Ezzel kapcsolatban az NDK fővárosának mér­tékadó politikai körei hang­súlyozzák, hogy a tárgyalá­sok csakis akkor végződhet­nek eredményesen, ha a má­sik fél teljes mértékben el­ismeri az NDK szuverenitá­sát és függetlenségét, Le Dúc Tho Párizsban Párizsba érkezett Le Dúc Tho (balról) a Párizsban tárgyaló VDK-delegáció főtanácsadója. A párizsi repülőtéren Le Dúc Tho-t Nguyen Thi Binh asszony, a dcl-vietnami ideiglenes forradalmi kormány külügyminisztere, a dél-vietnami ha­zafias erők párizsi delegációjának vezetője fogadta (Telefoto — AP—MTI—KS) Súlyos vádak Stans ellen Nixon elnök kedden hiva­talában munkareggelin látta vendégül kabinetjének tag­jait és a republikánus párt vezetőit, hogy megvitassák kortes-stratégiájukat az el­nökválasztási küzdelem hát­ralévő 8 hetes döntő szaka­szára. Miközben a republiká­nus vezérkar tanácskozott, az elnökválasztási politikai kémbotrány hullámai köz­vetlenül a Fehér Ház kü­szöbéig csaptak; a demokra­ta pártközpontban június 17- én tettenért öttagú „kém­különítmény” ellen indított polgári kártérítési pert a demokrata párt vezetői kiter­jesztették Maurice Stans volt kereskedelemügyi miniszter­re, a republikánus párt választási pénzalapjának igazgatójára, aki Nixon el­nök legszűkebb tanácsadói köréhez tartozik. Lawrence O’Brien, a de­mokrata párt volt elnöke, George McGovern demokra­ta párti elnökjelölt válasz­tási kampánybizottságának elnöke formálisan a bíróság elé terjesztette Kibővített pa­naszát, amelyben azzal vá­dolja Maurice Stanst, hogy személyesen adott felhatal­mazást 114 000 dollár kifize­tésére a politikai „kémkü­lönítmény” tagjainak a de­mokratapárti szervezetek és politikai személyiségek el­leni kiterjedt kémkedés fi­nanszírozására. A római pénzügyminisztérium épületében megnyílt a Közös Piac-i pénzügyminiszterek értekezlete. Ezzel párhuzamosan uP.^ncsa^ eszmecserét folytatnak a Közös Piac-i országok külügyminiszterei is. Képünk a pénzügyminiszteri értekez­letről készült (Telefoto — AP—MTI—KS) Olszewski ma Bonnba utazik Stefan Olszowski lengyel külügyminiszter, aki szerdán hivatalos bonni látogatásra utazik a kelet- és nyugat­európai újságírók jablonnai találkozóján mondott beszé­dében kijelentette: Megkezdjük Lengyelország és az NSZK kapcsolatainak normalizálását. E folyamat fontos — de nem egyedüli — láncszeme a két ország diplomáciai kapcsolatainak felvétele lesz. Olszowski aláhúzta, hogy a lengyel külpolitika fő tö­rekvése a különböző társa­dalmi-gazdasági rendszerű országok széleskörű békés együttműködésének erősíté­se. Egyebek között ezt a célt szolgálja Edward Gierek közelgő franciaországi és Piotr Jaroszewicz svédorszá­gi látogatása is. „A legutóbbi években je­lentősen fejlődött a keleti és nyugati országok együttmű­ködése. Ma már minden szükséges feltétel megvan ahhoz, hogy minél gyorsab­ban összeüljön az európai biztonsági és együttműködési értekezlet” — hangoztatta a lengyel külügyminiszter. MINDENFELŐL MOSZKVA A szovjet kormány kije­lölte a szovjet deilegációt az ENSZ-közgyűlés szeptember 19-én megnyíló 27. üléssza­kára. A küldöttséget Andrej Gromiko külügyminiszter ve­zeti. Az ukrán és a belorusz kormány szintén kinevezte a küldöttségének tagjait. Az ukrán delegációt Georgij Se- vel ukrán külügyminiszter, a belorusz delegációt pedig Anatolij Gurinovics belorusz külügyminiszter vezeti. BONN Negyvenmillió márkát for­dít a kereszténydemokrata unió az idei választási harcra — jelentette be kedd dél­előtti sajtóértekezletén Wal­ter Leisler Kiep, a CDU fő- pénztámoka. Kiep nem beszélt arról, hogy a monopoltőkés érde­keltségek mennyiben járul­tak hozzá az ellenzék kam­pányának finanszírozásához, csupán annyit jelölt meg támpontként, hogy kilenc millió márka gyűlt össze 1200 nagyobb adakozótól. MAGDEBURG: Angela Davis kedden Magdeburg díszpolgára lett. Gerner Herzig, a város pol­gármestere nyújtotta át az oklevelet a fiatal kommunis­ta filozófusnőnek. WASHINGTON Henry Kissinger, Nixon elnök nemzetbiztonsági fő­tanácsadója moszkvai tár­gyalásai végeztével, útban hazafelé Londonban és Pá­rizsban megbeszéléseket foly­tat majd a brit és a francia vezetőkkel — közölték ked­den a Fehér Házban. PÁRIZS Ewald Moldt NDK kül­ügyminiszter-helyettes ked­den Párizsban befejezte tár­gyalásait Rene Maheuval. az UNESCO vezérigazgatójával és hazautazott Berlinbe. VIGO Harmadik napjába lépett a vigói autógyár munkásainak sztrájkja. A munkások a munkaidő 48-ról 44 órára való csökkentését követelik. MANILA A rendőrség tovább nyo­moz az emberrablók után, akik két foglyukat egy ma- nilai bankigazgatót és 24 éves fiát hétfőn váltságdíj ellené­ben szabadon engedték. A kétmillió pesso váltságdíj a .legnagyobb, amelyet eddig a Fülöp-szigeteken hasonló cél­ból kifizettek. BONN Willy Brandt nyugatnémet kancellár kedden délelőtt Bonnban fogadta Abdul Zä­her afgán miniszterelnököt, aki egyhetes baráti látogatá­son, tartózkodik az NSZK- ban. ANKARA Két amerikai pilóta meg­halt, amikor pénteken az Egyesült Államok légierejé­nek Phantom-típusú gépe Törökország délkeleti part­jainál a Földközi-tengerbe zuhant. A szerencsétlenség oka egyelőre ismeretlen. A hírügynökségek keddre virradóra valósággal ontot­ták a jelentéseket arról a hatalmas robbanásról, amely a dél-vietnami Bien Hoa-i légitámaszponton, Saigontól 30 kilométerre északkeletre történt. Hivatalos katonai forrásból származó értesü­lések szerint csaknem 100 amerikai és dél-vietnami re­pülőgép, illetve helikopter pusztult el, amikor az egyik óriási lőszerraktár a levegő­be repült és ez láncszerű robbanásokat váltott ki a légitámaszpont nagy részén. Saigoni katonai forrásból igyekeznek úgy feltüntetni az utóbbi esztendők kétség­telenül legnagyobb repülő­gép-pusztulását, mintha a robbantást „szabotőrök” haj­tották volna végre. A dél-vietnami hazafiak nagyerejű támadást indítot­tak egy másik támaszpont ellen is: a Mekong deltavi­dékénél fekvő Tra Noc-i re­pülőgép-bázis ellen. Becsa­pódó aknáik négy benzin­tartályt lobbantottak lángra. Tüzérségi tflzpárbajról ér­kezett jelentés Quang Tri közvetlen közeléből. Mint egy saigoni katonai szóvivő közölte, a felszabadító erők megtámadták a Thieu-rezsim csapatainak állásait, megöl­tek 11 katonát és megsebe­sítettek 60-at Nagyobb ösz- szecsapások zajlottak le még a Quang Tin-i 1-es számú katonai körzetben Thien Phuoc mellett. A hazafiak mindössze néhány kilomé­terre Thien Phuoctól ágyú­tűz alá vették a saigoniak állásait. Az amerikai légierő va­dászbombázói kedden a bombázások felújítása óta a legsúlyosabb támadást haj­tották végre Észak-Vietnam területe ellen. Az amerikai parancsnok­ság jelentése szerint Hanoi, Haiphong és Thanh Hoa körzetét háromszáz bevetés­ben támadták a bombázók. Hanoi környékén ismét be­vetették az úgynevezett „okos”- bombákat — a lézer­irányítású bombákkal hida­kat és vasútvonalakat tá­madtak. Az amerikai pa­rancsnokság két repülőgép elvesztését ismerte be. "ír Kambodzsából is igen he­ves harcokról érkeznek je­lentések. A hazafias erők birtokukba vettek egy straté­giai fontosságú dombot, ahonnan ellenőrzésük alatt tarthatják a fővárostól mindössze 60 kilométerrel délkeletre fekvő Neak Luong folyó melletti nagy katonai bázist. SztrájkoTnak a belfasti erőművek munkásai Az Észak-írországban állo­másozó brit csapatok meg­erősítették a belfasti Victo- ria-kórház őrzését, hogy meg­védjék a hatalmas gyógyá­szati komplexumot az IRA szélsőséges szárnyának eset­leges támadásaival szemben. A húsz hektár területen fekvő kórház-komplexumban néhány hónapja körülbelül 200 brit katona állomásozik. A belfasti energia gazdál­kodási hatóságok kedden a lehető legnagyobb áram taka­rékosságra szólították fel a lakosságot, esetleges áram- korlátozások megelőzése vé­gett. Az intézkedést az tette szükségessé, hogy az erőmű­vek dolgozóinak sztrájkja-kö- vetkeztében — amellyel az ellen tiltakoztak, hogy ejtő­ernyősök őrzik az egyik vil­lanytelepet a város két erő­műve nem termel áramot. David Howell, az észak­írországi ügyekkel megbízott miniszterhelyettes egy rá­dióinterjúban kijelentette: az erőművek dolgozóinak sztrájkja súlyos gazdasági fennakadásokat eredményez­het a tartományban és több kárt okozhat, mint az IRA. Belfastban a három veze­tő jobboldali protestáns cso­port úgy döntött, hogy véle­ménykülönbségeiket félretéve egyesülnek és vezetésükre William Craiget, a tartomány új protestáns „erős emberét” választották meg. Észak-írország vezető ka­tolikus politikusai kedden is­mét felszólították Edward Heath miniszterelnököt, ves­sen véget az intemálási poli­tikának. TISZTÁSÁIG­KEGYELEM Értesítjük kedves megbízóinkat, hogy Szolnok, Ságvári krt. E épületben EXPRESSZ VEGYTISZTÍTÓ SZALONUNKAT megnyitottuk. Mindennemű szolgáltatást megvárhatóan is elvállalunk. A Patyolat tisztítás többet ér, mint amennyibe kerül! Patyolat Vállalat SZOLNOK

Next

/
Oldalképek
Tartalom