Szolnok Megyei Néplap, 1972. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-17 / 220. szám
Sr. Komisszárén ko: • • Összetett probléma Az intézmény, ahol dolgozom, nem nagy. A munkában sem szakadunk meg. A fizetés megfelelő. Egyik osztályunkon azonban nemrég kijelentették, hogy létszám- csökkentés vált szükségessé. Azt mondták: amit eddig emberi munkaerővel képtelenek voltak megoldani, megoldják a tudománnyal. Másszóval, a feleslegessé vált embert elektromos számítógéppel helyettesítik. A gép a termelékenység növelésére hívatott. Ki is nevezték a berendezéskezelőt, akinek — első feladatként — a fenti elképzelés hasznosságáról mindenkit meg kellett győznie. Ám ebédszünetben így szólt hozzá Tucskin, az egyik munkatárs: — Ide figyelj öregem: engem nem lehet kiszuperálni. Kekem ehhez elegendő szolgálati időm van! A főnökség most is örökké azért rágja a fülemet, hogy továbbképzési tanfolyamra menjek... Aztán telefonált Nagolkin: — Te, én szóba sem jöhetek! A helyi szakszervezeti bizottság tagja vagyok! A technikus is félrehúzta: — Próbálj meg meneszteni... Csak próbálj!... Legalább kilenc kitüntetésem van! Kétszer prémiumot is kaptam, az szent! Hogy néha bepiálok? No és? Csak ünnepélyes alkalmakkor! Litkina is szaladt és titok- tatosan kijelentette: — Ha engem elbocsájta- nak, a bíróság úgyis visszahelyeztet, mert rövidesen szülési szabadságra megyek. Aztán Nagolkin újra telefonált: — Jegyezd meg, a helyi szakszervezeti bizottság tagja vagyok! Nitikov, kezében egy sárga papírral hadonászva egészen. hazáig kísérte: — Ide süss! Itt van, láthatod, rajta van a papíron, én raktam le az első alapkövet... Hát pótolhat engem egy rohadt gép?! Otthon névtelen levél várta és Nagolkin újra telefonált, — El ne felejtsd, a szak- szervezeti bizottság tagja vagyok... Másnap a berendezéskezelő néhány hivatalos beszámolót kapott, egyenesen az elektromos számítógépnek címezve, ezen kívül két minősítést, orvosi igazolást, lakhatási engedélyt... Egy hét múlva aztán, az intézmény összes dolgozói előtt elhangzó létszámcsökkentéssel foglalkozó beszámolóját a komputerkezelő ezzel fejezte be: — Tapasztalatom szerint, a tudomány még nem képes a sürgető létszámcsökkentést érintő probléma megoldására. De valakit csak el kell bocsátani. És elbocsátották a komputerkezelőt. (Fordította: Krecsmáryné Baráté Rozália) Mikor bementem a főnökhöz, valamiért az ajtó mögé nézett, becsukta. majd hangját leeresztve megszólalt: — Gratulálok, prémiumot kaptál. Igaz, hogy nem nagy az összeg, de ahhoz elég, hogy suttogni lehessen róla, miért éppen te kaptál, és igy tovább. Úgyhogy, légy szíves tartsd a szádat. Minek bontsuk meg a kollektívát? A pénztáros, miközben leszámolta a pénzt, sokat- mondóan hunyorított a szemével. Ajándékokkal megrakodva mentem haza. Az asszonyt kihívtam a konyhába. átadtam neki egy par kesztyűt, és így szóltam: Igor Filipenko: MINEK...? — Azt javaslom, mondd azt, hogy egy pádon találtad, mert a lányunk még megsértődik. Nem hiányoznak a jelenetek a családban. Aztán a lányomat vonszoltam ki — Itt van Zi- nocska, neked egy pár fülbevaló. Legjobb lesz, ha azt mondod, hogy a barátnődtől kapta. (, mikor nála voltál. Különben anyád... magad is tudod. Minek nekünk a sok nézet- eltérés? Mikor kettesben maradtunk a szobában a fiammal, egy tábla csokoládét csúsztattam a zsebébe. Az ő figyelmét azonban nem kellett felhívni a titoktartásra, nagyszerűen tudta a száját tartani: ugyanis mindössze nyolc- hónapos volt. Molnár Sándor az erkélyre. fordítása Eszálltak a vándormadarak * 3» Hasonlat Az az ember, aki szellemességével óhajtja felkelteni a hallgatóság figyelmét — mondta egyszer Oscar Wilde, — ahhoz a koldushoz hasonlít, áld aprópénzeit csörgeti.
