Szolnok Megyei Néplap, 1972. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-17 / 220. szám

A Szolnok megyei Néplap szatirikus melléklete 523. csípés Izgalmas állás Tanévkezdet Nem tudom, hogyan vé­lekednek a többi szülők az szerelése. Ezek többnyire olyanok, amik egyértelműen idei tanszervásárlásról, saját tapasztalataim nem. a leg­jobbak. Hasonlóképp sza­ladgálunk a papírboltba szinte naponta, hol ezért, hol azért, a még szükséges tan­szerekért, mint tavaly. Pe­dig akkor hivatalos fórumon azt ígérték, hogy majd jö­vőre jobban megszervezik a tanszerek előre csomagolá­sát — a pedagógusok segít­ségével. Nem vettem észre a változást, még mindig hiá­nyos a gyerekek iskolai fel­Nem tudom, hogy a kedves Ol­vasó megfigyel- te-e: zenés eszp­resszóink, esti szó­rakozóhelyeink egyre sötétebbek lesznek. Kezdet­ben monda a Fő­központ vezetője: legyen világosság! S lön! A vendég­látóipari létesít­mények egymás­sal versengve igyekeztek túlvi­lágítani a konfe­renciát. A csillá­rok nappali fény­be borították a szórakozóhelyeket. Ám az utóbbi egy-két esztendő­ben sorra kialud­tak ezek a lám­pák, és sok zenés helyen ma már csak néhány szál gyertya, vagy egy sápadt huszonötős villanykörte vilá­got. A napokban be­tértem egy ko­nyakra a „Fehér Holló”-hoz cím­zett szórakozó­helyre. Hunyorog­va álltam meg az ajtóban, szemem csak lassan szok­ta meg a sötétsé­get. — Legyen szí­ves, vezessen egy asztalhoz — mor­moltam csak úgy bele az éjszakába. Valaki karon ra­gadott és egy asz­— Mit paran­csol? — érdeklő­dött kissé türel­metlenül. — Mutasson egy ital-lapot. Szeret­ném kitapogatni, milyen innivalók közül választha­SÖTÉTBEN tálhoz cipelt. Le­nyomott egy szék­be. — Én vagyok a pincér — suttogta az illető sejtelme­sen. Igyekeztem magam elé kép­zelni a hang tu­lajdonosát. Milyen lehet? Fiatal fel­szolgáló fiú,, vagy kopaszodó közép­korú pincér, vagy esetleg egy csinos platinaszőke, fér­fias hangú felszol­gálónő. tok. Egyébként miért van ilyen sötét maguknál? — Kérem szé­pen. a hangulat miatt. Gyertya­fénynél jobban le­het mulatni. Ró­zsa Sándor is így érezte jól magát. — De gyertyá­ból is alig pislog egy-kettő. — Igen. Tetszik tudni, néhányat már elfújtunk. Ezzel is jelezzük a közeli zárórát — mondta udvaria­san, és letette elém a fél konya­kot. Nem láthat­tam, meddig van megtöltve a poháK de bíztam benne, hogy ki van az öt centiliter. — Fizetek — mondtam, és le­véltárcámból ta­lálomra kihúztam egy papírpénzt. Azután arra kér­tem a felszolgálót, hogy vezessen ki az utcára. Jólesően néztem az utca fölött szikrázó neont. Mindössze az bán­tott egy kissé, hogy a sötétben tévedésből húsz forint' helyett egy ötvenessel fizet­tem. De azért mégsem lehetett olyan sötét, meri a főpincér elfo­gadta. Galambos Szilveszter kellenek az x osztályos ta­nulóknak, mégcsak nem is örökölhető a nagyobb test­vértől. Hogy ezek miért nem kerülhettek bele az előre összeállított csomagba, rej­tély. Mi családon belül megosz­tottuk a munkát. így aztán hol egyikünk, “hol másikunk tülekedik a papírboltban, de már egymásba se bízunk, így fordult elő, hogy némely tanszerből duplán vettünk, s már annyi nylon füzetbo­rítónk van, hogy jövőre is elég lesz. — csant — Szöveg nélkül

Next

/
Oldalképek
Tartalom