Szolnok Megyei Néplap, 1972. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-13 / 190. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. augusztus 13. M eglehet, nem is különös történet, ahogy ma látom. Szívesen elmondom magának minden álszemérem nélkül Dehogynem voltam szerelmes! Nagyon is szerelmes voltam, már otthon, a vá- gárista lányka koromban az voltam, már otthon, a városkámban. Magának mindegy a neve. Rudinak hívták különben, és a legcsinosabb fiú volt a városban. Nagyon téved, hogyha úgy gondolja, hogy csak nekem tetszett. Mert bizonyára azon fordult meg, hogy ma nem vagyok a felesége, hogy nagyon is elkényeztették és ez tette csélcsappá és korhellyé őt. Én is szép leány és jó par- ti voltam, ö. elbizakodott volt s én sem egészen szeszélymentes, így történt, hogy összevesztünk. Aztán makacsak voltunk mind a ketten. Ügy viselkedtünk attól fogva, mint akik nem halunk utána egymásnak. Persze, hogy valójában... De ez annyira százszor olvasott és hallott história, hogy egészen magára bizhatom, ha elképzeli a részleteit A világ legtermészetesebb dolga volt, nemcsak szüleim, de mindenki nézete szerint, hogy nem volna nagy szerencse rábízni az életemet, afféle falurosszára. Gondoljon, amire akar. Botrányokra férjes asszonyokkal és duhajkodásra. Ez mind beletartozik a dologba részéről. Éppígy, amj szakításunkra következett, az sem hallatlan ritkaság. Egy gyakornoka jött édesapámnak. Mit mondanék róla? Mit lehetne mondani egy kifogástalan fiúról? Ez volt. Kedves, jó gyerek. Nyugodtan mondom, ma sem tudnék mást és különbet, akit nő élettársának választhat. Az, hogy az érzéseim talán kevésbé lázasak voltak irányában, mit jelent ez? Legyen elég magának az egészhez, hogy egyszer csak. szinte észrevétlen, ott. tartottunk, hogy megkéri a kezemet. Itt kell kissé részletezni kezdenem az ügyeket. Szegény fiú volt tudniillik. Már úgy értem, hogy semmi másra nem támaszkodhatott, mint a fizetésére és hát egyelőre még elég mesz- sze volt, míg a gyakornokból arra juthatott volna, hogy minden más nélkül, illő helyzetet biztosít a számomra nevével. Édesanyám már tudott a dologról. Ű engedékeny, áldott lelkű teremtés volt. Ellenben nehezebbnek ígérkezett az ügy édesapámmal. Ö — bár szeretném, ha enyhén értene — kissé zsarnok természetű volt. Főként pedig nagyon konok. Úgyhogy félőbb volt mindennél, ha az első kísérlet kudarcot vallana nála. Mert ez mindent elronthatott végleg. Most aztán ne nevessen ki. Hogy ilyenkor a gyöngéje felől szoktunk kerülni valakihez, s édesapámnál is erre vetemedtünk. Mégpedig én magam voltam, aki élni akartam egy véletlen adta jó alkalommal. Apusnak, nem tagadhatom, eléggé szenvedélye volt a kártya. No, annyira sohasem, hogy jelentős kötelességét mulasztotta volna miatta, vagy hát az anyagilag érzé7 kény veszteségekbe zúdította volna. Inkább egészségét féltettük, hogyha sűrűbben tért haza hajnalban, sőt reggel egyenest az irodába a kaszinóból. Nem sejti már a kapcsolatot? Nos hát, amikoj. apusomnak afféle katzenjammeres napja volt, olyankor anyusom szelíd korholásaira, ő maga is engedékenyebb volt egy-mást belátni és persze ezeket a hangulatait én magam is sokszor kihasználtam, hogy erre-amarra megpuhítsam. Csitrilány koromtól fogva így tettem már ezt. Ehhez még hozzá kell fűznöm, hogy a kaszinó a szóm- szádunkban volt és úgy jártam én is át bele, mint egyéb mindennapos helyre. ☆ H át egy nap valami fontos kiszállása volt apusnak. Kora reggel indulnia kellett kocsival, vidékre. De előtte való este a kaszinóban névnapot, vagy talán évfordulói mulatságot tartottak a férfitagok, és tudtuk, hogy ez nem fejeződik lie hamarabb a reggelnél. Zoltánnak — ja!, így hívták a gyakornokot — neki kellett intézkednie az irodában apus helyett. És apus a kiszállás miatt korábbra rendelte be őt. Hát ő már megérkezett. De apus még mindig a kaszinóban játssza a „csendes” -t. Tél volt és csúnya, borús nap. Hét óra felé még kész éjjel. De én koránkeléshez voltam szokva. Mát felöltözve mentem be áz irodába. Tudom is én! Előbb, ahogy arról beszéltünk, hogy apus ma reggel már a kocsist is visszaküldte a kaszinóból, aki érte ment és már képes a kiszállást is elmulasztani a kártyáért... így jött aztán szóba, hogy ezt a bűntudatos állapotot kellene nála felhasználnunk. Egyszóval kész volt a terv. Én apus után megyek a szobalánnyal a kaszinóba és útközben megemlítem neki szándékunkat. Erre aztán kedvező esetben Zoltán is kirukkolhat kérésével az irodában. Mindenesetre apus távolléte a kiszállás alatt, tompít majd az esetleges családi viharon. Ha rosszul adom elő, próbálja maga kiegészíteni képzelettel, ami következett. ÜT Ott állok benn egyedül a kaszinó egyik termében. A szobalány a gangon vár rám. Az egyik pincért küldtem be apusért a játékterembe. Csaknem sötétben vagyok. Az ablakok le vannak füg- gönyözve, s a játékteremből hallom a zsivajt, pohárcsörgést. Egyszer egy nótába belevágnak a cigányok is, de félbehagyják. A következő percben kinyílik a játékterem ajtaja. De a pincér helyett a kaszinó bérlőjének a felesége lép ki rajta. Tudja, ez egy fiatalasszony volt, s a férje egy vén, totyakos ember. Rebesgettek mindenfélét róla és az urakról. Nos, észre sem vesz. amint keresztülsiet a szobán, kj a folyosóra. De alig tűnik el, újra nyílik az ajtó. Abban a pillanatban én háttal fordultam neki a bérlőné után nézve. Mire azonban megfordulnék a játékterem ajtaja nyitására, soha váratlanabb nem érhetett valóban. Gondolja el, hogy egy férfi ront ki az ajtón és egyszerre azon veszem magam észre, hogy két kar ránt maga közé és az ijedtségtől aléltan, védekeznem nem is lehetett, egy férfiszáj nyomódik ajkamra, hevesen, borgőzösen, dohányillatosan. Ennél csak azt nehezebb elmondanom, ami jött. Vergődöm, sikoltok és szembefordulva megismerjük egymást merénylőmmel. Ki fogja találni, ki volt. Rudi. Igen, ő. Az első. •Már visszazökkent és révedezik. De kénytelen tovább is karjaiban tartani, mert elesnék. így visz a legközelebbi székig, s leültet. Én már zokogtam: — Mit merészelt? Ő dadogva, s zavartan próbált mentegetőzni, s kérlelni. De érthető, hogy elutasításra lelt tőlem. Elvégre sok lett volna, hogy a kaszinósné vetélytársának vállalkozzam. D e lássa, legin- káb erre céloztam, hogy nem akarok hazudni. Volt egy kis tettetés felháborodásomban. Nagyobb része volt benne a büszkeségnek, mint az őszinteségnek. — Bocsásson meg — hallottam tőle. — Undorító vagyok. De higgye meg, rosz- szul ismer. Magáért lett volna, egyedül magáért, ha más is tudott volna lenni belőlem. Hogy mi hatásuk volt rám ezeknek a szavaknak? Bizonyára nem akkora, mint annak a látványnak, amelyet az ajtóból visszanézve vittem el magammal. A keze az arca előtt volt, s ott sírt a szoba közepén. Nos, hisz mondják, részeg hajnalokon könyen áll ez a férfiaknak. De istenem! Nem mindegy az, mikor talál rést rajtunk, amit egyébként olyan jól tudunk rejtegetni? Én csak magamra akarok vetni, hogy a dac nem engedte, hogy egy enyhítő szót, egy békítő pillantást hagyjak számára. Pedig többet is bevallhatok. Hamis volt még megbotránkozásom és haragom is amiatt a gálád, korhely, tisztának semmiképp sem mondható csók miatt is. Mert — most piruljak már érte? — hogy nem is volt oly szörnyű. Még csak visz- szatetsző sem. Hiszen nem egy emlék rebbenhetett visz- sza belém, mikor ugyanilyen hajnalokon, ugyanebben a teremben dőltem zenétől, ke- ringéléstől zsongó, édes bá- gyadtsággal órákon át ugyanezekre a karokra és hát... De kár érinteni ilyen érzelmes ügyeket. A tények hivebben beszélnek mindenről. Csakhogy a többi már hosszú mese volna azóta, s nem hiszem, hogy érdekes. A másik ugyan sohasem tudta meg. miért várt rám hiába akkor az irodában. Miért nem láttam apus kedélyállapotát alkalmasnak aznap a nyilatkozásra. És aztán később is, végleg... úgy, hogy most egy öreg kisasszony, egy vén nénike mesélte itt el magának egy régi kalandját. Tersánszky J. Jenő: AZ ELSŐ Gyárfás Endre: Nyitottál e már követ Nyitottál-e már követ rozsdás konzervnyitóval? Láttad: porrá mint esett egy paleolit sóhaj? Lézerrel sem ütsz kaput halott szüzek szemérmén. Alga-pirula se tud győzni ősöd éhén. Ellenséged, ami volt, s ami van: pribékje. Feszítsd rá konzervnyitód a jövő kövére! A hét könyvei AKADÉMIAI Jókai Mór: Fráter György EURÓPA Arghezi. Tudor: A boldog- asszony mosolya KÖZGAZDASÁGI ÉS JOGI KIADÓ Moldova György: Az Elátkozott Hivatal + Guifiiku- tya Sachs. Albie: Stephanie és a bírák Regény MŰSZAKI Beckert. M. — Neumann, Ad A hegesztés alapismeretei \ I MEGGYES LÁSZLÓ RAJZA SPORT Antal Zoltán — Sas Tibor — László István; A magyar sport kézikönyve. EGY EMBER AKI BOLDOG Találkoztam egy emberrel, aki boldog. Ezt a kijelentést oly ritkán hallani valakitől, hogy önkéntelenül is kérdően nézek rá. Bólint, megerősíti, amit mondott. Igen, határozottan jó a közérzete. A boldog ember Kibédi Ervin színművész, a Vidám Színpad tagja. Ahogyan beszélgetés közben kiteljesedik a kép az emberről, úgy erősödik bennem az a meggyőződés, hogy boldogságának egyetlen titka van: bátorsága. Le tudott mondani az annyira szeretett zenei pályáról — opera szakon végzett a zeneművészeti Főiskolán —; a Vígszínházból, ahol jelentős prózai szerepeket játszott át mert szerződni a Vidám Színpadra; meri vállalni — ha néha alkalmat adnak rá — a kabaré műfajt halálos ellenségét: a csendet a nézőtéren. A Vidám Színpad egyik kabaré műsorában, harsány poénok, csillogó flitterruhák között, estéről estére egy parcellázott szántóföld díszlet-háttere előtt ott állt Kibédi Ervin, mint madárijesztő. Szétfeszített karral, szánalmasan. Toprongyos külsején a közönség már- már nevetni kezdett, de a színész úgy nézett, hogy a készülő nevetés riadalommá vált. A madárijesztő megszólalt, kiderült róla, hogy ember, mégpedig a társadalom egyik legfélelmetesebb képviselője. Az, akit ha egyszer odaállítottak a maga posztjára, onnan el nem mozdítható. Van szeme, van füle, lát, hall, de mert egyik sem feladata, nem lát, nem hall, érzéketlenül végzi a rá kiszabott munkát. Dermesztő az ilyen „madárijesztők” hatalma, dermesztő csend honolt minden alkalommal a nézőtéren — mert ugyan kinek az életét nem keserítették már meg az ilyen hivatalukat jól ellátó mű-emberek? Jó érzés volt hallani a távolból közeledő traktor dübörgését, amely végre legalább a színpadon, képzeletben, az ösz- szecsapódó függöny mögött eltűntette a föld színéről a madárijesztőt. Kibédi Ervin elmondja, hogy amikor ezt a szöveget megkapta Peterdi Páltól, megcsókolta érte örömében. És azt is bevallja, hogy azért az első percek idegfeszítően nehezek voltak. Akkor is, amikor a madárijesztőt játszotta, és az újabb kabaré műsorban is, amelyben egy Karinthy monológot mond el. A közönség viccet vár, és ha ehelyett gondolkodásra kényszerítik, megzavarodik. Minden este külön meg kell küzdeni nemcsak a sikerért, hanem a trükk sikeréért is. Azért, hogy a közönség a váratlant elfogadja, az újat. De ő bízik a közönségben, akiről tudja, hogy mindenre, ami igazán jó — jól is reagál. Eddig még nem csalódott ebben a hitében. Ezért veti meg mélységesen azokat a kollégáit, akik visszaélnek a közönség bizalmával, olykor a maguk szórakoztatására is tréfálkoznak a színpadon. Ezzel ugyanis megzavarják a nézőtéren ülőket, akik ilyenkor nem értik, hogy miért kell nevetni? Tiltakozik a könnyű műfaj meghatározás ellen? — Csak színészet van — mondja — és az igazi színésznek mindent el kell tudni játszani. Természetesen, fizikai adottságainak lehetőségein belül. Kollégáim aggódva figyelmeztettek, hogy a Karinthy monológnak nincs átütő' sikere. Az igaz, de csönd van (!), s az is nagy dológ ám! Néhány műsorszámmal később a Hacsek és Sajót játszuk. Látja, ha a Hacsek és Sajónál is csönd van — akkor megbuktunk. Ilyen ez a mesterség. Nyáron ausztráliai turnéra indulnak, természetesen a Hacsek és Sajóval. — De a madárijesztőt ott is megcsinálom — teszi hozzá jelentősen. Izgalmas kísérlet lesz. hogy egészen más társadalomban élő emberek hogyan reagálnak majd rá? Kibédi Ervinről köztudott, hogy ír is otthonában egzotikus növényeket tart. és még számos más dologgal aktívan foglalkozik. Kellemes nyári délután találkoztunk. Mégis különös mosollyal arról beszélt, hogy télen amikor esik a hó. hideg és zimankó van odakinn, bent a lakásban nyílnak az orchideák hajnalban dalolnak a pintvek, s ilvenkor úgy érzi. mintha valahol az Amazonas partián élne. Még sohasem járt Délein erikában. László Ilona
