Szolnok Megyei Néplap, 1972. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-13 / 190. szám

1972. augusztus 13.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

7

UJ KÖNYVEK

A különleges látomásé poéta — Jó krimi — Kalandok, nemcsak két keréken

Sajátos látású, szavú költőt mutat be az Európa Könyvkiadó nagyon tetszetős kiállítású sorozatának új kötete. Henri Michaux nem rokonítható sem a -francia, sem az európai költészet más alakjaival. Lidércek s emberek, jéghegyek és sárkányok vonulnak el szemünk előtt, hordozóiként rabságnak s lázadásnak, komor jóslatoknak s reménykedésnek. A Nyugodjék lázadásban címet viselő könyv — amelynek fordítói Gara György, Illyés Gyula, Somlyó György, Weöres Sándor — egyszerre érdekesség s érték.

A kiadó másik újdonsága ragyogó krimi. A prágai kamaraszínház előcsarnokában felismerhetetlen arcú női holttestet találnak. Václav Erben Holttest a függöny mögött című munkája nem áll meg az izgalmas- ságnál, a cselekmény gyors pergetésénél. A nyomozás során emberek legkülönbözőbb típusaival ismerkedünk meg, okok, indítékok kusza szövevénye vesz körül bennünket; nemcsak izgalmat, olvasmányt is kapunk. A könyvet Mayer Judit fordította.

A frissen kibocsátott új munkák közül kiemelt harmadik Anatolij Klescsenkóé. Kényszerleszállás című regénye — az Európa és a Kárpáti Kiadó közös gondozásában, Szoboszlai Margit

fordításában — öt ember

próbatételének fordulatos története. A tajgában szerencsétlenül járt repülőgép csupán az alaphelyzet kelléke. Az író finom érzékkel azt boncolja, hogyan viselkednek más-más alkatú.-, emberek azonos körülmények között, mi az, ami vegulis társukká teszi[i őket.

Vámbéry Ármin nevének hallatán ifjabbakban és idősebbekben a nagy tudós Kő- zép-Ázsiában tett utazásának emléke, pontosabban élvezetes könyvének olvasmány- élménye idéződik fel. Kis József filmrendező joggal gondolta, hogy Vámbéry nyomában müve címeként is ezt választotta — tett útjáról készült naplójegyzetei sem lesznek érdektelenek. Valóban nem azok. Színes krónika a Móra Ferenc Könyvkiadó által napvilágra bocsátott kötet, amelynek lapjairól egy filmrendező gondjait, mesterségbeli problémáit éppúgy megismerhetjük, mint Szamarkand, Bu- hara, s Üzbegisztán, Afganisztán tájainak mai arculatát. Nem csupán illusztrációk, hanem önálló mondanivaló hordozói is a ké1 pék, amelyeket Zöldi István és Dióssi Ferenc készítettek.

Múltbéli, de jóval régebbi dolgok nyomonkövetésére vállalkozott a kiadó másik újdonságának szerzője, Er- dődy János is. Hess András: az első magyarhoni könyvnyomtató emlékét eleveníti fel, azét, aki a betűk szolgálata mellett vándor, tudós meg katona is volt. A szerző jó érzékkel elegyíti a regényességet a kényszerűséggel, a valós eseményeket s a kitaláltakat. A könyvet — amelynek ez a második kiadása — egykorú metszetek nyamatai díszítik.

Eddig különböző kalandok, kalandos életutak rögzítéséről szóltunk, s aligha áll ezektől távol mindaz, amit a motorsport két kiválósága. Szabó II. László és Máté Sándor élt át, két keréken..■ Pályafutásuk vidám és drámai eseményekben gazdag krónikáját Zsolt Róbert írta meg, s a sok fényképpel, közöttük remek riport-fotókkal illusztrált könyvet a Vue Touristigue nemzetközi idegenforgalmi folyóirat kiadója jelentette meg. t <M)

KISS ATTILA RAJZA

Pillantás a képernyőre (3)

Fórumon „Fórum

Majakovszkij egyik színműve úgy kezdődik, hogy valamikor a hetvenes években — tehát a mű születése után ötven évvel — egyszerre vesz részt egy politikai kérdés megvitatásában a hatalmas Szovjet- Oroszország minden lakosa egy készülék segítségével, amellyel még a különböző körzetekben a felemelt karú szavazókat is meg lehet számolni.

Lehet, hogy Majakovszkij a húszas években már hallott valamit a távolbalátó készülékek kísérleteiről — általában nagyon érdekelte minden technikai kérdés —, de fantáziája olyan részletet alig képzelt. el, hogy nem a kezünkkel szavazunk, líanem a lakás villanykapcsolóit csavarjuk le meg fel. Az elektromos központban előre vagy hátra mozog egy kis mutató és a szakemberek, némi kis pontatlansággal ugyan, de meg tudják állapítani, hányán szayaztak. Igaz, nem közvetlenül politikai kérdésekre, csak riporterjelöltekre.

. Hogy „a televízió általában, s a magyar 'televízió is ma már a politikai kérdések legizgalmasabb fóruma, azt talán bizonyítani sem kell. Elég, ha éppen a Fórum szóra gondolunk. Nehéz felbecsülni például ának az apró ténynek a politikai jelentőségét, hogy a legutóbbi gazdasági Fórum egy telefonáló az ország vezető gazdaságpolitikusával vitázhatott egy bunda áráról, illetve azokról, akik ezeket az árakat meg tudják fizetni. Vagy egy másik Fórum-adáson, ahol a párt vezető külpolitikai szakértője arra a kérdésre, hogy mi történt a világpolitikában, őszintén elmondta, hogy információi, várakozásai ellenére sem számított a Bangla Desh katonai felszabadítására.

Ezek az apróságok természetesen kuriózumok, érdekességek a Fórumokon; ami ennél lényegesebb: a kérdések kereszt- metszete, amely tükrözi az ország közvéleményét és a válaszok őszintesége, amely tükrözi a vezetés eltökélt szándékát, bogy az országgal, a közvéleménnyel együtt csinálja a politikát. Mindez azért lehetséges, mert az ország politikai műhelyei lakásunk világra nyitott ablakán, a képernyőn át bemutatkoznak otthonunkban.

Nem túlzás azt állítani, hogy a televízió az ország demokratikus szokásainak kialakításában kiemelkedő szerepet játszik. Gondoljuk meg: politikai vitákra, gyűlésekre azelőtt is jártak az emberek, de természetesen a társadalmi, politikai kérdések iránt legfogékonyabb, legérdeklődőbb emberek. .Most viszont milliók találkoznak naponta a politika legaktuálisabb kérdéseivel. S nemcsak Fórumokon, s nemcsak mindig a vezetők válaszainak formájában, hanem vitákban, a különböző vélemények összecsapásában is. A közelmúltban mutatott be például a televízió egy dokumentumfilmet Ki a munkás? címmel. Nem zárták le megnyugtatóan a vitát, nem ártott volna az érdekek szerepéről szóló egy-két megállapítás a műsorba. Ám az ilyen, nem teljesen lezárt politikai és egyéb vitáknak is óriási jelentőségük van.

Az otthonülő ember, a csak szűk baráti körével érintkező ember, gyakran esik abba a hibába, hogy saját vagy szűkebb környezetének véleményét az egyedüli helyes, sőt az egyedül lehetséges véleménynek tartja. Nem is hiszi el, hogy okos, értelmes embereknek más véleménye is lehet, mint az övé. A televízió politikai és egyéb vitaműsorai nagyon fontosak, azért hogy szembesítsék a nézőket — más nézők mégféle véleményével.

A demokratizmus alapfeltételei közé tartozik — egyebek között —, hogy tudomásul vegyük és tiszteljük a mienktől eltérő véleményeket is. (Ami persze, nem azt jelenti, hogy minden vélemény igaz, mindent el kell fogadni; csak azt, hogy amit nem fogadunk el: azt is lehet tisztelni.)

A társadalmi élet demokratizálása érdekében azonban elsősorban információval, politikai tájékoztatásaival teszi a legtöbbet a magyar televízió. Nem véletlen, hogy az egyik legnépszerűbb műsorszám a Tévé Híradója. Jogos ez a népszerűség. A híradó félórájában viszonylag sok, és sokféle hír van, s amiben különösen példamutató: az első kiadásban májd minden hírt mozgóképanyaggal illusztrálnak. (Nagyon kevés országban ilyen jó a híradón belül a mozgóképek aránya.) Az utóbbi egy-két esztendőben a kommentárok, a hírmagyarázatok is megszaporodtak, bár ezek egyértelmű sikeréről még nehéz lenne beszélni. (íme, az egyik ok, amiért a nézők egy része sbkallja a beszélő embereket a képernyőn.) Ám itt sem a műfajjal, hanem az egyéniségekkel, s néha az eredetiséggel, a gondolat merészségével, illetve annak hiányával vannak bajok. A külpolitikusok mindenesetre már jobban megtalálták azt a hangot, amelyet a belpolitikai kommentátorok jobbára még csak keresnek.

Hasonló a helyzet a tévé egyre népszerűbb hetilapjában, a HÉT-ben, ahol nem ritkán friss, eredeti, világszenzációkat jelentő külpolitikai riportokat, interjúkat láthatunk. Gondoljunk csak a legutóbbi időkben, a ratifikáció viharos napjaiban egy Brandt-interjúra, a belfasti riportra az utcán, ahol néhány perccel korábban bomba robbant, a Rahman sejk-interjúra a Bangla Desh születésének napjaiban; vagy olyan beszélgetésre, amelyet Habs, burg Ottó folytatott a Hét riporterével.

Ezeket a rendszeresen visszatérő televíziós napi, heti újságokat. Fórumokat, politikai vitákat egészíti ki a televízió dokumentumfilmjeinek végeláthatatlan sora. Emlékezetesen érdekes, tartalmas filmek mellett — mint például az Ecelfa, az özvegy Farkasné, vagy régebben a Szegedi boszorkányper — természetesen nem kevés érdektelen és agyonbeszélt dokumentumfilmmel is találkozhatunk. S ha a nézők. úgy gondolják: sok a beszélő ember a képernyőn, akkor nem kis részben ezek a filmek a ludasak. Ha valami érdekes problémával találkozik a televízió, akkor egy riporter sorra járja az érdekelteket, az orruk alá nyomja a mikrofont és kérdezgeti őket. Ez a módszer nagyon gyakran célravezető, sőt az egyedül lehetséges feldolgozási mód. Ma azonban majdnem kizárólagos a képernyőn. Márpedig sokkal több lehetőség lenne arra is, hogy a szöveg, az interjúk helyett, vagy méginkább mellett: a kép, a látvány erejével is magyarázzanak, érveljenek a dokumentumfilmek készítői. Kétségtelenül a tévé beszélő műfaj, de nemcsak a megszólaltatott emberek tudnak beszélni, hanem néha a tárgyak, a tekintetek, vagy még az állóképek is, különösen, ha azokat nemcsak az illusztráció, hanem a drámai egység jegyében illesztik egymás mellé. Jobb lenne, ha a tévé dokumentumfilmjeiben nem bíznának mindent az élő szóra. Még akkor is, ha tudjuk, hogy a kép- ernyp nemcsak otthoni mozi és otthoni színház, hanem otthoni mozgó képes újság is.

.

_. Bemáth László

A

Z ÉRTELMISÉG MŰVEL 1S

műszaki és a tudomá/4 nyos forradalom korát éljük, a tudomány egyre inkább termelőerővé válik, s ez számos következménnyel jár. Megváltozik a termelés szerkezete, ami viszont a társadalom rétegződésének módosulását vonja maga után. Ugrásszerűen nő az értelmiségiek és az értelmiségi pályára készülők száma, változik az értelmiség szakmai összetétele. Jelentősen fokozódik az agrár- és műszaki értelmiségiek. a

közgazdászok, valamint — a társadalombiztosítás általánossá válásával — az orvosok társadalmi rangja és szerepe.

A technikai fejlődéssel egyidőben meggyorsul az

urbanizáció, növekszik az emberek szabadideje, s módosulnak a műveltség belső arányai is: nő a szakműveltség megszerzésének igénye, emelkedik a műszakitechnikai ismeretek ázsiója, ugyanakkor csökken az értelmiség általános (humán) műveltségének színvonala.

A tudomány és technika gyors fejlődése differenciálja a munkafolyamatokat, s az embert a teljesség áttekintése helyett egyre inkább a részletek felé orientálja. Ez pedig a személyiség egyoldalú fejlődésének a veszélyét rejti magában. Ugyanakkor olyan élettem- pót, felgyorsult és idegesebbé is vált életritmust diktál, amely a korábbi korok emberétől idegen volt.

Ebben a nyugtalan és zaklatott életvitelben a művészet az, amely megadhatja az embernek az önmagába mélyedés, a termékeny meditáció óráit, az emberiség nagy sorskérdései átélésének lehetőségét, a művészet feloldhatja a maga mély és eredendő emocionális tartalmával, érzelmi erejével az egyoldalúság. a „szakbarbárság” fenyegető veszélyét.

Mégis, éppen a művészetektől szakadnak el mind többen az értelmiségiek közül, s válnak akarva-aka- ratlanul rideg technokratákká. Példák hosszú sora bizonyítja, hogy a legtöbbjüknél az egyetemi évekkel együtt befejeződik a humán műveltség gyarapításának igénye, s csupán a mind inkább specializálódó szakműveltség bővítésére fordítanak gondot életük további részében.

Az egyéni művelődésre való felkészítés, a művelődési alkalmakkal és műveltségi javakkal önállóan élni tudó emberi készség fejlesztése fontos közművelődési feladat kell, hogy legyen. Ezért haladta meg az idő azt a felfogást, amely a közművelődés feladatának csak a művelődésben elmaradott rétegek művelését, nevelését tartotta. Ennek igazát bizonyítják az értelmiség körében végzett különböző felmérések is. íme néhány jellemző válasz.

Három esztendeje végzett falusi orvos:

„Regényt utoljára negyedéves egyetemi hallgató koromban olvastam. Hogy miért? Sok a beteg, szakvizsgára készülök, a családdal is foglalkozni kell ..” (Ha mégis marad szabadideje, akkor kanasztázik.)

Harmincéves, Pest környékén tanító pedagógus:

„Színházban négy éve nem voltam, nehéz a bejárás, a hazajövetel, meg a kis kerttel is törődni kell. Hangversenyre azelőtt sem jártam ...” (A diákjait sem biztatja erre.)

Huszonnyolc éves vegyész- mérnök:

„Irodalom? Zene? Képzőművészet? Ha lépést akarok tartani szakmám fejlődésével, már pedig ez létkérdés, nem jut rá időm ...” (A szakmáján kívül legfeljebb az autókról és a sportról lehet beszélgetni vele.)

ötvenkét éves építészmérnök:

„Szeretem a klasszikus irodalmat és zenét. A moderneket? Köszönöm, nem kérek belőle...” (A miértre nem tud választ adni, mert nem ismeri sem a modern irodalmat, sem a modern zenét.)

Negyvennyolc éves gimnáziumi irodalomtanár:

„Salinger? Osborne? Bocsásson meg, de nem ismerem a munkásságukat...” (Az osztályban szinte kivétel nélkül minden diák olvasta Salinger valamelyik művét, vagy látta Osborne valamelyik drámáját.) '

Tény, hogy ezideig még nem nem tudtuk szervesen bekapcsolni a közművelődésbe az értelmiség új rétegeit. És tény az is, hogy azok egy részének, akik nem mondtak le áltálános műveltségük gyarapításáról, a művészeti érdeklődése, orientáltsága meglehetősen konzervatív. mondhatnánk úgy is, megrekedt a klasszikus művek ismeretének szintjén. Más részüknél viszont — különösen az utóbbi időben — tért nyert a mai nyu-; gáti világ polgári ízlése.

oha nem feledkezhetünk meg arról, hogy a szocialista hatalom alapvető célja a szocialista ember megteremtése. Pusztán az anyagi jólét növelésével ezt sohasem érhetjük el! Szocialistává az embereket az teheti, ha közösségi életet élhetnek, ha életfelfogásukat, gondolkodásmódjukat közösségi életforma határozza meg. Ha erre nem tudunk módot biztosítani nekik, akkor újratermeljük a papucsos. otthon ülő kispolgári életformát. Ezért jelenünk és jövőnk szempontjából! egyaránt elengedhetetlen. hogy az értelmiség körében is mielőbb megteremtsük a szocialista életforma kereteit.

P. P.

I Tasnádi Varga Éva:

>**

Es szólt a táskarádió...

Jegenyefa nézett az égre, örült, mert nem volt szenvedélye.

És szólt a táskarádió, kis fémdobozka, harsogó zajjal, sárga sörök, meredek asztal, fehér ruhámon arany cseppek, ostobán mondtam, hogy szeretlek.

És szólt a táskarádió...

Elvarázsolt kutyák ugattak, loboncos szőrük égnek állt, és elhittem egy óra hosszat, hogy elkerülöm a halált.

És szólt a táskarádió...

— Trili-trala, szép butaságok, és azóta, ha arra járok, borzongva gondolom, de jó, hogy akkor, ott e délutánon úgy szólt a táskarádió.

< ■