Szolnok Megyei Néplap, 1972. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-27 / 202. szám
1972. augusztus 27. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Bányai Kornél: Délibáb Érccel mart mezőkön élek, mozdulatlan hantok hullámain, tanyák és csenevész akácok között, s szinte magam is halott földdé omlok a magos Napban. Pengve hull a fény s egyszerre körül a levegő szitakötő szárnya remegni kezd. Fák nőnek. Tanyák közelednek. Alig hiszek szememnek: elémbe toppan a távol, s hol előbb mégcsak sivó homok hevert s pár réges-régen kiszáradt gémeskút ácsorgott. szik virult: most friss tenger mozog s lengeti zizegő kék selymét a megnyíló messzeségben. A holtnak hitt föld mintha mégis élne: megmoccan és emlékezik: habok táncára gondol, örök mozgóra az örök mozdulatlan, tenger síkjára a megfagyott s kiégett tenger síkság! Ö mennyi csengés, dallam árad a földből! örült játszik itt, megtöri a holt rendet, tavaszt álmodik hulló tagokkal, talpig néma fagyban. Szép délibáb: kápráztató emlék, elzuhant napjaim csillogása, lélek, eleven fény e száraz tájban, igázott mezőkön, hol majdnem egy az ember és a hant — Utr Ida: Mák A szive zárt: titkos virág 6 minden kertben... érik, érik.* mámort ígérőn és kegyelten.* Nem nyílik meg varázsütésre, harangszóra, a vágyait inkább lelkére visszaszórja*. Csak mikor már a hold letérdel és mind a fák: akkor pattan s ájult iramban: pereg a mák.* Kiss Dénes: Nyarak láza Már megint a nyár, a nyár] A folytonosság láza színeivel kiabál egek fedelét rázza ragyogj felém, ragyogj! hadd higgyem én is el, hogy mint tavasszal lázadó, gátat törő habok, eljő az én időm is, s gazdagabb lesz a föld ifjúságom fényével és könnyeivel. Villámokat ved-dobál eső csipkézte tájra Virág-tüzijátékok lobbannak rügyes ágra Hetvenöt évvel ezelőtt, T897. augusztus 26-án, Léván született Bányai Kornél. Életének utolsó éveit a Tiszaföldvár melletti Homokon töltötte. 1934. augusztus 31-én halt meg Szolnokon, Mtlliárd apró láng lobog izzó szirom-parázs Már megint a nyár a nyár A láz a láz a láz! Antalfy István: Robban a nyár.,. Suhogó lombok, nyári fény, futó szél nyárfasor alatt, porfelhő a kocsi után, esőt éreznek a lovak. Pacsirta röppen nyugtalan. A lázongás partjainál tűz és víz készül harcra most. Körülöttem robban a nyár. Robban a nyár, és bennem is lángot vet ez a délután. Indulj, eső! Ideje már! Por száll lépteim nyomán.* Bencze József: Rege Rege, rege földnek, durcás legelőnek, göröngyös szügyeknek, pata-marék földnek, kerék-nyomott sárnak, hétbogú varázsnak, vad zsibavirágnak, fekete kányának, gomyadt szilvafának, ág-gyürkéjű innak, meggyávult pipának kova-tapló kínnak félhold köröm holdnak, más regém nem volna! Pillantás a képernyőre (5) DELTA ÉS TÁRSAI Mintegy évtizeddel ezelőtt Ranódy László filmrendező nemzetközi konferencián vett részt Oslóban. Tapasztalatairól egy kis könyvben számolt be. A tanácskozás témája a filmoktatás bevezetésének kérdése volt, különböző országokban. A rendező beszámolt egy akkor fantasztikusnak tűnő elképzelésről. Valaki ugyanis azt a tervét adta elő: fel kellene lőni több távközlési holdat a föld köré, s így a világon egyszerre lehetne fogni például egy földrajzórát, amelyet valamelyik afrikai vadrezervátumból közvetítenek, s általában oktatni lehetne a világ legjobb tudóstanáraival a legszélesebb világközvéleményt. ; Nos, az utópiák sorsa, hogy ha jól is sejtik a jövőt, a részleteket alig képesek előre látni. A filmoktatás lelkes pedagógus hívei alig képzelhették, hogy az első „földkörüli” tévéközvetítés egy bokszmérkőzés lesz. (Mert az volt.) S azóta is jobbára a sportesemények kapják csak meg azt a kitüntető figyelmet, hogy az egész világ egyszerre és egyidőben figyelheti azokat, mint például majd most a müncheni olimpiát. Mindenesetre ezekben a napokban éppen a Szovjetunió javaslatára már az ENSZ készül megtárgyalni a világközvetítések jogi és politikai problémáit, mert a technika már alkalmas, hogy a műholdakkal ne egy közvetítő földi adóra,. hanem egyenesen a készüléktulajdonos szoba- vagy tetőantennájára sugározzák a műsort. Nincs messze tehát a teL. sztáros, molnijos földrajzóra. Szerencsére a (Magyar Televízió nézőinek nem nagyon kell várni az ilyen információkkal, míg megszületik a nemzetközi együttműködés. Gyakran szidjuk a tévét filmjei, főként szórakoztató műsorai, néha riporterei, vagy éppen riportalanyai miatt. Érdekes módon azt kevesen veszik észre, hogy a tévé ismeretterjesztő osztálya viszont a legjobb, a legszínvonalasabb, legsokoldalúbb részlege a Magyar Televíziónak. A Humoristák Klubján már sokan unatkoztak. A Deltán talán még senki. A főműsor néha ásatag filmjei már több tucatnyi rajzos és szöveges vicc témájává lettek. A Prizma vagy az Antenna még senkit se ingerelt élcelődésre. Pedig látszólag fordítva lenne szokványos, érthető a helyzet. Mindenki azt várná, hogy a humoristákon, a filmeken szórakozunk, az ismeretterjesztésen unatkozunk. De nem így van. Sokszor megismételt közvéleménykutatási statisztikák alapján bizonyosan lehet állítani, hogy a Delta például a tévé egyik legnézettebb műsora. Miként sikerült elérni, hogy a Magyar Televízióban az ismeretterjesztés ne legyen unalmas? Valószínűleg két ok együttes következménye ez a kevésbé feltűnő, de a maga nemében példátlan eredmény. Az egyik ok: a tudományt népszerűsítő emberek kiválasztása. A műsorokat a Magyarországon található legjobb szakemberek, tudósok írják, szerkesztik, szakértőként ellenőrzik, s nem ritkán személyesen is vezetik. Nincs olyan számottevő magyar tudós, aki egy vagy több adásban ne szerepelt volna már a képernyőn. S persze ismét bebizonyosodott a régi igazság, hogy a legnagyobb tudósok, a legjelentősebb gondolkodók tudnak a legjobban közelférkőzni a laikusokhoz is. Elég visszaemlékezni az első Tudósklub adásokban Marx György fizikusprofesszor kérdéseire, Já- nossy Ferenc közgazdasági elemzéseire, az agykutatók izgalmas válaszaira, vagy a közelmúltban Jánossy Lajos előadássorozatára az atomfizika kérdéseiről. Lukács György utolsó filminterjúja nemcsak kultúrtörténeti érték, de példája, hogy az írásban valóban kissé komplikáltan nyo- monkövethető filozófus a kamerák előtt, amikor a legszélesebb közvélemény számára beszélt, milyen természetes egyszerűséggel tudta megmagyarázni a legel- vontabb irodalmi, politikai kérdéseket is. A siker másik forrása a tévé ismeret- terjesztő részlegének frissesége és a feldolgozás sokfélesége. Gondoljunk ismét a Delta mindig aktuálisan izgalmas tudományos szenzációira, vagy arra, hogy az új gazdasági mechanizmust egy rajzfigura, dr. Agy magyarázta meg, nemcsak érthetően, de szórakoztatóan is a közönségnek. Az Antennában Benedek István doktor vezetésével a legfrissebb tudományos események kapnak gyors, s nem is felületes magyrázatot. Formájában a legkevésbé változatos a rendszerint késő este jelentkező Jelentés, de ez a műsor már kifejezetten értelmiségieknek szól. S néha olyan tudományos igénnyel, nagy kitekintéssel, hogy valódi szellemi eseménnyé válik egyik-másik ilyen, éjfélbe nyúló adás. Az aktualitás, a formai sokszínűség és a legjobb szakemberek részvétele jellemzi tehát az ismeretterjesztő műsorokat. (S az Iskolatelevízióról most nem is szóltunk, pedig annak sok adását nemcsak a gyerekek nézik.) Persze nem minden adás friss és szórakoztató. Szerkesztők, rendezők, mintha túlságosan sokat bíznának a szavak, az interjúk erejében. Ezek a műsorok zömében úgy készülnek, hogy egy jó szakember jó kérdéseket tesz fel egy nála is jobb szakembernek. Nincs is nagyobb baj, amíg a kérdések—feleletek tartalma leköti a nézők figyelmét. De mintha túlságosan bíznának a kérdések— feleletek vonzerejében. (Majdnem mindent interjú formájában próbálnak elkészíteni, pedig a Delta filmanyaga, dr. Agy rajzos népszerűsége bizonyíthatta: milyen hálás a közönség, ha a kép is kifejező, önálló mondanivalót hordoz, miként a szó. Ez azonban csak halvány fekete folt az ismeretterjesztő műsorok hibátlan fehérségén. Általában olyan sokrétűek, any- nyira színvonalasak ezek a műsortípusok, hogy illik külön is szóvá tenni a Magyar Televíziónak ezt az erényét. Bernáth László Jó kedvvel indultam el. Szép, napsugaras őszi délután volt. Figyeltem a vidéket. Szépnek találtam. (Miután az útbaigazítás szerint letértem a kövesútról, különösen megnyugtatóan éreztem a szokatlan, tökéletes csendet és a mezők hasonlít- hatatlan illatát. Hol nedves, tapadós, fényes fekete földön jártam, hol bokáig süly- lyedt lábam a puha homokba, majd pedig olyan kemény és sima volt az út, mintha aszfaltot öntöttek volna rá. A figyelmeztetés ellenére is kényelmesen gyalogoltam és csak akkor döbbentem rá, hogy esteledik, amikoj. egy akácerdőbe fordult az út. Mire kiértem belőle. besötétedett. Jó ideig haladtam a növekvő sötétségben, amikor végre balról, bizonytalan távolságból fény villant a szemembe. Azonnal lefordultam a szekérútról. M agányos tanyához értem. Amikor megtudták, hogy én vagyok az új tanító. nagy örömmel fogadtak. Megva- csoráztattak. Fel sem tettem a kérdést, hogy éjjelre befogadnak-e, mert magam is láttam, hogy a két helyiségben éppen elegen vannak. Ezért örültem a gazda ajánl- kozásának, hogy elkísér az iskolához. Meggyújtott egy viharlámpát, vállára vetett egy szürke pokrócot, így indultunk el a sötétségben. Odaérve, kísérőm kivette rejtekhelyéről a kulcsot, kinyitotta az ajtót, majd meggyújtotta a falon függő lámpát. Segített fekhelyemet az összetolt padokon elkészíteni, ideadta a pokrócot takarózni. aztán jó éjszakát kívánva, eltávozott Egyszerre megéreztem: annyira egyedül maradtam, mint még soha, hiszen a legközelebbi tanya is legalább ötszáz méternyire volt tőlem. De bizakodtam, hogy már a legközelebbi estét emberek között, barátságosabb környezetben töltöm. Megvacsoráztam. A maradék élelmemet az asztalra helyeztem. Aktatáskámat törülközőmbe burkoltam, hogy legyen mire helyeznem fejemet. Ráfordítottam a kulcsot az ajtóra, elfjútam a lámpát, aztán valahogy elhelyezkedtem a padokon. Hamar elaludtam. D e a kemény fekhelyen rosszul telt az éjszaka. Azt álmodtam, hogy fürdés közben csalánbokrok közé kerültem és hiába kapdostam utánuk, a hosszú csalánszárak mégis hozzám értek és végig- szúrkálták egész testemet. Reggel fáradtan, megviselten ébredtem fel. A kútnál, mosdás közben vettem észre. hogy egész mellem és karom tele van hintve bolhacsípésekkel. Megértettem álmomat. Amikor azonban beléptem a tanterembe, újabb meglepetés ért: eltűnt az asztalról az élelmem. Teljesen bizonyos voltam abban, hogy kinnlétem alatt senki meg nem közelítette az épületet. Csakis éjjel vihette el valaki ennivalómat. Az ajtót azonban reggel zárva találtam és egy perc alatt meggyőződtem arról, hogy az ablakok is csukva vannak. Mégis nyomtalanul eltűnt az élelem... (Miközben éhesen a gyermekekkel foglalkoztam, egyre jobban bosszantott, hogy a talányt nem tudom megfejteni. Délben hazabocsátottam a gyerekeket és elgyalogoltam a pusztára bevásárolni. Vettem élelmet, egy zseblámpát, egy csomag rovarirtót. M indenképpen sötétedés előtt akartam hazaérni, ezért fel sem kerestem igazgatómat. Bevásárlás után azonnal visszaindultam. Törődött, fáradt ás éhes voltam, talán ezért gyalogoltam egyre ko- morabban. Úgy éreztem, minden lépésemmel mind jobban távolodom a civilizált élettől. Előbb a villany- vezeték maradt mögöttem, aztán a kövesút, majd a dűlőn is mind ritkábban mutatkoztak keréknyomok... Az iskolám közelében már csupán egy keskeny ösvény vezetett... A tanyák elég messze vannak egymástól, ezért a szálláskeresést másnapra halasztottam. Egyébként is megkértem a tanítványaimat, hogy érdeklődjenek szüleiknél, nem adhatnának-e nekem szállást. Reménykedtem, hogy kosztot is kapok. Lefekvés előtt gondosan bezártam az ajtót, kipróbáltam az ablakok zárjait is, aztán megnyugodva burkolóztam a pokrócba, amelyet visszatértemkor alaposan behintettem a rovariatóval. Éjjel hirtelen felriadtam. Ügy éreztem, mintha valaki járt volna a teremben. Halkan és óvatosan, hogy semmi zajt ne okozzak, zseblámpámért nyúltam, aztán felvillantottam a fényt. Éppen az asztalra. Élelmem körül patkányok hemzsegtek. Megriadva ugráltak le. Hangos puffanással csapódtak a padlóra... Körbejárattam a lámpa fényét, mindenfelé patkányokat pillantottam meg. Feltápászkodtam és az asztalhoz siettem. A kiló szalonnából alig maradt valami. A kenyérben hatalmas lyukak tátongtak. A sajtból már csupán morzsákat találtam. így tűnt el hát az előző éjszakai élelmem is... M eggyújtottam a petróleumlámpát. Visz- szaheveredtem a padokra. Sokáig gondolkodtam, mit csináljak? Közben elnyomott az álom. Aznap több mint húsz kilométert gyalogoltam... Reggelre a patkányok még a papírt is megették, vagy eltüntették az asztalról. A terjengő erős patkánybűztől felfordult a gyomrom. Itt élni és tanítani?! Megérintett a jövő. Az igazgató és a tanyaiak örömmel, megbecsüléssel fogadtak. De a patkányok! A magány... összeroppantam. Hősök, igen, hősök a tanyai tanítók... És én... A gyermekeket már tizenegy órakor hazaküldtem. Megszöktem... Begyalogoltam... Elhallgatott. — Hát... Útközben gondolkoztam — folytatta halkan. — A gyermekek... Az egyik kislány olyan szomorúan nézett rám, amikor hazaküldtem őket, mintha sejtette volna, hogy nem térek vissza. Hirtelen előrehajolt. — Mondja meg nekem, honnan lehet patkánymérget szerezni! — Felemelte hangját. — Mondja meg. ha kell saját pénzemen is veszek, de kiirtom, kiirtom a nyomorultakat! — kiáltott bőszen.
