Szolnok Megyei Néplap, 1972. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-16 / 192. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. augusztus 16. A nagykunságiak elvitték a vándorkupát „Aratolt44 a líoEJálh-csaiád Dacolva a fullasztó kánikulával, nagy küzdelmet vívott vasárnap Szolnokon a Tiszaligetben megyénk tíz állami gazdaságának kétszázötven férfi és női sportolója három labdajátékban. Dr. Borbély József az Állami Gazdaságok megyei főosztályának a vezetője nyitotta meg a gazdaságok megyei sportnapját. Utána férfi és női kézi- és röplabdában. valamint kispányok pedig valamennyien kézilabdáznak. Édesapjuk húsz éve fogatos a gazdaságban, a fiúk itt tanultak szakmát, és mindannyian sportolnak is. A Kolláth-gyerekek azonban nemcsak rúgták, hanem dobták is a labdát. Ketten tagjai voltak a kézilabda-csapatnak. S mindkét sportágban diadalmaskodott a családi harmónia, elhódították az első helyeket. összetettben is a lyás labdarúgásban kezdődött meg a vetélkedő a helyezésekért. Helyenként színvonalas mérkőzéseket láttunk, s különösen kitűntek a Nagykunsági Állami Gazdaság sportolói. Debát nem is csoda. Családi alapon játszottak. Labdarúgócsapatukban három Kol- láth verte vissza az ellenfél rohamait és ontotta a gólokat. — Kilencen vannak testvérek. Négy fiú és öt lány — kaptuk a felvilágosítást egyik leglelkesebb szurkolójuktól. Bőkény Gyula vszb titkártól. — Mind a négy fiú futballozik. de most csak három jött el. A lápontverseny élén végeztek és védői lettek a vándorkupának, amelyet képünkön Németh Mihály városi TS-elnök ad át a ..középső” Kolláthnak. A sport- szerűségi díjat a Héki Állami Gazdaság sportolói nyerték. Győztesek. kézilabda férfi: Nagykunsági ÁG, női: Karcagi ÁG. Röplabda férfi: Palotási ÁG, női: Középtiszai ÁG. Kispályás labdarúgás: Nagykunsági ÁG. Az első helyezett csapatok jogot szereztek a szeptemberben megrendezésre kerülő MEDOSZ-na- Don való részvételre. mmmm Gyakorlattal rendelkező személyt középiskolai és mérlegképes oklevéllel vagy közgazdasági egyetemi végzettséggel belső ellenőri munkakörbe felveszünk. „Kereskedelmi” Vállalat jeligére a szolnoki hirdetőbe. Szolnoki Építő-Javító és Szolgáltató Vállalat azonnali belépéssel alkalmaz bádogos szakmunkást. Jó kereseti lehetőség. Jelentkezni lehet: Szolnok, Kossuth tér. Irodaház. Szolnoki Patyolat Vállalat felvételre keres gépírónőt. Jelentkezni lehet: Szolnok, Mártírok útja 19. szám. Tisza Szálló esti műszakra éttermi takarítót vesz fel. Személygépkocsival állást vállalok. „Volga” jeligére a kiadóba. Kunhegyes! ÁFÉSZ szolgáltatási részlege felvételre keres műbútorasztalos segédet, Jelentkezni lehet: Kunhegyes ÁFÉSZ Kossuth u. 41. Telefon: 58 szám. Azonnali belépéssel rendészeti dolgozókat és autókarosszéria lakatost, —- frodatakarítót veszünk fel. Jelentkezni lehet: Szolnok megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat munkaügyi osztálya, Szolnok, Beloiannisz u. 82. Fonó-szövő átképzősként lányokat 15 év felett, valamint férfiakat 18 évtől betanított munkásként felveszünk. Szállást biztosítunk. Levélben! jelentkezésre részletes tájékoztatást küldünk. Ojpesti Gyapjúszövőgyár Budapest, IV., Berni u. 1. sz. Q> INGATLAN: ÜJ családi ház, beköltözhetően eladó. t— Törökszentmiklós. Nyár u. 13. Dancza. JÁSZBERÉNY, Hatvani u. 20., három- szobás kertes családi ház eladó. Érdeklődni : Kádas Istvánná. Abádszalóki József A. u. 12. 500 négyszögöl gyümölcsös eladó. Ko- csoros, Meggyfa u. 8. Törökszentmiklós, — Szegfű u. 20. szám alatt, egyszobás családi ház melléképületekkel — 120 négyszögöl szőlő-gyümölcsössel mezőtúri kö- vesúthoz közel, eladó. Érdeklődni: ugyanott. Kisújszálláson, Mester u. 8. sz. alatti ház eladó. GÉPJÁRMŰ* MOST műszaki viz®* gázott T—5-ös Pannónia eladó. Szolnoki Ottörő u. 45. Hor- nyák. . t Mátrai Sándor a cukorgyárban Ma délután öt órakor a Szolnoki Cukorgyár művelődési otthonának nagytermében Mátrai Sándor volt labdarúgó, aki nyolcvanszor öltötte magára a címeres mezt. élménybeszámolót tart. a belépés díjtalan, minden érdeklődőt szívesen vár a rendezőség. Mai műsor Labdarúgás. Előkészületi mérkőzések: Szó. MTE—Kilián FSE, MTE-sporttelep. 16.30. Szolnoki MÁV—Üj- szász MÁV-sporttelep, 16. — Szolnoki Olajbányász—Tószeg Tiszaliget, 16.30. Szolnoki atléta tiszteletére játszották a Himnuszt Budapesten tizenegy szocialista ország légi óbb utánpótlás atlétáinak részvételével rendezték meg az Ifjúsági Barátság Viadalt. A magyar válogatottban a Szolnoki MÁV-ból hárman kaptak helyet, és ketten remekül szerepeltek. Magasugrásban Halász Sándor öltötte magára a címeres mezt. A Vízügyi Igazgatóság 17 éves autószerelő tanulója még általános iskolás korában, a Beloiannisz úti iskolában kezdett atlé- tizálni. Testalkata, fizikuma, tehetsége a magasugrásra tette alkalmassá. Édesapja ösztönözte, hogy járjon edzésekre, s 13 éves korától kezdve Balassi Péter edző irányításával látogatja a Szolnoki MÁV edzéseit. Azóta fokozatosan javultak az eredményei, de furcsa módon még sem serdülő, sem ifjúsági bajnokságot nem tudott nyerni. Csak az úttörő olimpián és a középiskolás bajnokságon állt fel egyszer-egy- szer a dobogó legmagasabb fokára. A sok munka az IBV-n meghozta gyümölcsét. Már korábban is átugrotta a két méteres magasságot, de legjobbját ezen a versenyen érte el: 204 centiméterrel nyerte a számot, ami új megyei felnőtt és ifjúsági csúcs, a magyar ifjúsági csúcstól pedig — Ezt különben az idén már várni lehetett Halásztól. Hasmánt technikával ugrik. — Volt egy biztató kísérlet a 207-es magasságon is. Átugrotta, de a kezével leütötte a lécet. Talán majd legközelebb? Papp János a tíz kilométeres A hasmánt ugrás tökéletes kivitelezője Halász Sándor Gólzáporos győze’emniel kezdtek a martfűi nők Tisza Cipő SE—Győri Richards 19:13 (12:4) NB I B. Női kézilabda. Martfű, 200 n. v.: Auspitz és Szolnoki. Tisza SE: Buzi — Ambrus, Kazinczy (2), Ke- liger (1), Kovács (6), Juhász (8), Novák (1). Csere: Borsos (1), Sulyok, Miklósi, Téli. Edző: Ruják Endre. Nagyiramban kezdtek a hazaiak, de az első percekben csak a kapufát sikerült eltaláliniok. Ezzel szemben a vendégek első próbálkozása már sikerrel járt. Ezt a cipőgyáriak ellentámadással kiegyenlítették, majd 5:1 arányban elhúztak. A Rába- partiak átlövőik révén 6:4- re feljöttek. A hazaiak sziporkázván szellemes támadójátéka azonban újabb hat gólt eredményezett, melyek közül élményszámba mentek a Kovács bejátszásaiból Kazinczy által szerzett „érintő” gólok. A második félidőre alábbhagyott a martfűiek lendülete, és így a vendégek minden újabban kapott gólra válaszolni tudtak. 19:10-es állásnál pályára lépett valamennyi martfűi cserejátékos is. Nem tudták kellő időben rendezni soraikat, ezt a vendégek átlövőik révén kihasználva, csökkenteni tudták vereségüket. Jellemző a hazaiak fölényére, hogy érvényes góljaik mellett még tíz kapufát is lőttek. — rk — mindössze egy centiméterrel marad el. Magasugrásban a győztes Halász Sándor tiszteletére játszották el a magyar Himnuszt és húzták az árboc legmagaisabb fokára a magyar lobogót. A tavasszal magyar ifjúsági csúcsot gyalogló Papp János Fotó: Novák — A rengeteg edzésmunkának köszönheti ezt az eredményt — mondotta edzője Balassi Péter. gyaloglásban állt rajthoz. — A vegyipari szakközépiskola negyedik osztályos tanulója az élbolyban helyezkedett el. Három körön át a koreai fiú vezetett, de szabálytalan gyaloglás miatt (futott) kizárták. A bolgár versenyző új csúccsal nyerte a számot, mögötte helyezkedett el Papp és a két NDK-beli versenyző. Hat kilométer után Papp 10—15 méternyire növelte előnyét, amikor az egyik német csak szabálytalan gyaloglással tudta befogni. Ezért őt is kizárták, és a 45:21.8- as időt elérő Papp szerezte meg az ezüstérmet. Mindkettőjük közös élménye, hogy a jugoszlávok ellen lettek először magyar ifjúsági válogatottak. Papp akkor győzött, Halász pedig második lett. Papp edzője Barna István. Modla diszkoszvetésben termetével szinte elveszett a hatalmas szovjet és NDK-fiatalok között. Ráadásul az edzőtáborban új mozgást tanult, s ez megzavarta jól begyakorolt technikáját. Leg- jobbiától (45.52) elmaradva 40.68 méterrel nem került döntőbe. A három atléta holnap a magyar ifjúsági válogatott tagiaként a romániai Poianába utazik. Bonyodalmakkal kezdődött az őszi kézilabda-bajnokság 12 ÉVES frsz.-nélkü- li Ford személygépkocsi eladó. Szolnok. Jósika u. 9. I. em. 6. ELADÓ Volkswagen mikrobusz, teljes felújított, egy’hónapja műszaki vizsgázott. Wartburg vagy Trabant Combit beszámítok. Cím: Tisza- földvár. Kurázsi szőlő I. U. 64. * CT-s rsz. 1000 MB Skoda újszerű állapotban eladó. Szolnok, Kazinczy u. 28. ÜJ Komár segédmotor eladó. Szolnoki Horog u. 23. WARTBURG de Luxe 353-as sürgősen eladó. Szolnok. Dobó I. u. 5. Érdeklődni: egész nap. ___ E GYÉB: ELVESZETT egy utazótáska kislányruhákkal, Karcag, Vöröshadsereg u., vagy Vasút utcában. Kérem a becsületes megtalálót jutalom ellenében Karcag, Vöröshadsereg u. 11. sz. alá leadni. — D. Nagy címre. Bútorozott szoba magányosnak kiadó. — Karcag. Liget u. 11. sz. alatt. LAKÁSCSERE: Elcserélném csongrádi kétszobás I. emeleti komfortos tanácsi lakásomat, hasonló szolnokiért. „Sürgős” jeligére a szolnoki kiadóba. BELVÁROSI kertes házrészemet elcserélném kétszobás tanácsi lakásra. Szolnok, József A. u. 24. ADÁS-VÉTEL: BARNA kombinált szobabútor jó állapotban eladó. Tószeg, Marx K. tér 11. TISZA MENTI REGIONÁLIS VÍZMŰ és vízgazdálkodási vállalat a vállalat központjához jogi előadót felvesz Jelentkezni lehet a vállalat központjában (Szolnok, Tiszaliget) vagy részletes önéletrajz csatolásával írásbeli kérelmet lehet benyújtani. Fizetés a kollektív szerződés által engedélyezett kereteken belül megegyezés szerint. VASADI JÁNOS igazgató ( Rosszul sikerült a megyei kézi- labda-bajnokság őszi rajtja, sok mérkőzés elmaradt. Több csapat a szakszövetség értesítése nélkül megegyezett egymással a mérkőzés elhalasztásában. így fordulhatott elő, hogy a játékvezetők elutaztak a mérkőzés színhelyére. de sem a hazai csapat, sem az ellenfél nem jelent meg. Előfordult az is, hogy az ellenfél elutazott, de a vendéglátók nem álltak ki. Mindezt a szövetség sem most, sem később nem veszi figyelembe és a fegyelmezetlenkedőkkel szemben a legszigorúbban jár el. A Rózsa Ferenc SE férfi csapatát pedig — mivel harmadszor nem állt ki — a kiírás értelmében törlik a bajnokságból. A vasárnapi forduló eredményei. Férfiak: Rákóczii alva—Mezőtúr 16:24, Szó. Vegyiművek— Szó. Olajbányász 18:26, Újszász— Jászberény 35:28, Szolnoki MÁV— Gyulai SE 34:25. Női: Jászivány— Mezőtúr 13:10, Szó. Ganz—Szó. Traktor 8:22, Jászboldogháza— Szó. Spartacus 10:10! Építők figyelmébe! Közületek és magánépíttetők részére folyamatos kiszolgálással ismételten biztosítjuk B 100-as B 140-es B 200-as B 280-as B 400-as szilárdságú 500-as Portland és S 54 cementből készült teán szportbeton, kistételű házhozszállítást vállalunk BETON ÉS VASBETONIPARI MÜVEK szolnoki gyára Szolnok, Panel u. — Telefon: 13-510 Értékesítési és szállítási osztály