Szolnok Megyei Néplap, 1972. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-09 / 160. szám
/Vem válogatós A Verona—Velence autósztráda torkolatánál csinos lány vár autóstopra, kezében hatalmas papírlap, amelyen ez áll: Padova. Pár méterrel arrébb szintén csinos nő áll, az ő kezében lévő papírlapon a „Venezia” felirat olvasható. Kissé távolabb tőlük feltűnően csinos fiatal lány áll az autósztráda szélén, a ke- Bében tartott papírlapon az írás: „Ahová akarja.” A részlet A katona hosszas faggatás után elmondta, parancsnokának, hogy a kislány egyre ritkábban írt. de néhány napja megírta, hogy mást szeret. A tiszt próbálta vigasztalni, hogy ne búsuljon, akad még sok csinos kislány. — Hadnagy elvtársi Hónapok kellenek hozzá. — Miért? — Mert mielőtt bevonultam. magnót vettem neki részletre... — tgy — Önkritika (A Paris Match-ból) ' // /// Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren sem túl, egy hivatalban dolgozott Nyikiforov hivatalsegéd. Egyszer ezt %az utasítást kapja: — Vidd el ezt az iratot! Elviszi. Máskor meg ezt kérilj a kézbesítőtől: — Menj és hozd el az Iratot! Elhozza. Egyszer meg így förmed- nek rá: — Nagyon sokáig voltál oda, Nyikiforov polgártárs. — Én? Sokáig? Hogy én sokáig voltam? Hát így állunk? — sértődött meg Nyikiforov, a kézbesítő. — Na, jó. Majd én elbánok veletek. Megmutatom én nektek ! ! 1 Legközelebb aztán, amikor elküldték iratokkal, akkor fogta, egy iratot kiemelt a többi közül, és bedobta azt a legközelebbi szemétkosárba. Ezen az éjszakán alig aludt valamit. Sokáig azzal a kellemes gondolattal hitegette magát — elképzelve minden létező lehetőséget — hogy milyen pánik lesz akV. Kokljuskin: • é Ügyintézés kor, amikor kiderül, hogy eltűnt egy akta. Ám eltelt egy hét, és senkinek sem tűnt fel az akta hiánya. „Lehetséges, hogy kevés egyetlen aktát eltűntetni?” — gondolta némi zavarral Nyikiforov És amint adódott a következő alkalom, titokban a szemétkosárba, jlpbott, de mostmár nem egy, hanem tíz ügyiratot: „No, most aztán bosszút állok rajtatok” — gondolta magában. Ismét az izgalmas várakozás napjai következtek. Nyikiforov minden reggel bement az igazgató titkárnőjének, a csinos Ljudocskának az irodájába. — Mi újság erre felé?- — érdeklődött, kíváncsian. — Nem történt semmi különös? — Mi történhetett volna? — csodálkozott rá Ljudocs- ka. — Hát így állunk? — felelt önmagának Nyikiforov. Kölcsönzések Alec Guinness nagyon szereti a könyvet. Egy napon kölcsönadta barátjának könyvtára egyik legszebb kötetét, de siralmas állapotban kapta vissza: beszakadt lapjait mindenütt piszkos, zsíros foltok tarkították. Az angol színész ekkor vásárolt egy heringet és a következő sorok kíséretében küldte el barátjának: „Köszönöm, hogy vissza- küldted a könyvemet?' lapjai között azonban ottfelejtetted a könyvjelződet, amelyet most visszaszolgáltatok. — Még ez is kevés? A második hét végére lefogyott a kíváncsiságtól, az izgalomtól sápadozott, és a harmadik hét elejénél nem is bírta tovább idegekkel. Amikor a következő csórna” irattal elküldték, akkor útja már csak az ismert szemétkosárig vezetett: a kapott iratköteget teljes egészében, beledobta. „No, most aztán ráeszméltek, hogy milyen fontos az én munkám”. Azóta teljes három év telt el. Ljudocska már egészen hozzászokott Nyikoforov reggeli vizitjéhez. Sőt, ha késik pár percet, már nyugtalankodik is miatta. Nyikoforov ezen idő alatt még jobban lefogyott Makacs üstöké, mely feje búbján éktelenkedik, észrevétlenül megőszült. Arca ráncoktól lett barázdáltabb. Gsak a szemeiben, ég az önérzet olthatatlan lángja. „Rájöttök, hogy ki vagyok én! Rá kell eszmélnetek!” — reménykedik még mindig Nyikoforov naponta leróva a távolságot az irodák és a szemétkosár között. Fordította: Sigér Imre Útközben Néha a kígyónak is támadhat ingere arra, hogy valakit a keblén melengessen. ☆ A könyv az ember barátja — csak az a baj, hogy a könyv nem tudja megváltoztatni a barátját. ☆ Az az ember, aki mögött ragyogó múlt áll, gyakran nem érti meg azt, aki előtt ragyogó jövő áll. ☆ A hosszú élet titka: nem szabad idő előtt abbahagyni. ☆ Jobb egy egészséges egér, mint egy döglött oroszlán. ☆ Ne menj át tiltott helyen az utcán, ha rendőr áll a közelben. — molnár — Barátok egymásközt Egy bárban egy férfi így szólt a barátjához; — Mondd csak öregem, szereted azokat a nőket, akik megállás nélkül fecsegnek? — Egyáltalán nem! — Hát azokat, akik még egy tojást sem tudnak megfőzni ? — Ugyan ne viccelj! — És az alkoholista nőkhöz mit szólsz? — Micsoda kérdés! — Akkor áruld el az ég szerelmére, miért udvarolsz a feleségemnek? 518. csípés Szolnok megyei Néplap szatirikus melléklete Érdemes becsületesnek lenni ? •• Önteltség Kenyerem javát lassan megeszem, de még sohasem volt szerencsém. A lottó nyerőszámát közül jó ha egyet eltaláltam, a totón legföljebb kilenc csapat játszott az én tippem szerint, a szerencsesorsjegyen meg mindig csak az vigyorgott rám: „nem nyert.” Degeszre tömött pénztárcát sem találtam — még 2 forintot se — és hiába mondják, hogy a téma az utcán hever, én még egyben sem estem hasra. Persze lehet — ,sőt valószínű — hogy nem vagyok elég figyelmes. A „szerencséhez” viszont nem figyelem. hanem szerencse kell. Mert a vak tyúk is talál szemet. Csak nem mindegy hogy milyet! A megszokott ABC-be mentem vásárolni, szokás szerint hat óra körül, és — ugyancsak szokás szerint — minden pénztár előtt hosz- szú sor kígyózott. Beálltam az egyikbe. A szokástól eltérően egyszpr csak azt éreztem, hogy valami van -a talpam alatt. Biztosan egy eldobott blokk — gondoltam, de valami azt súgta: nézd meg! Lepillantottam, és — majdnem elállt a lélegzetem — egy százforintost láttam a linóleum padlón. Fölvegyem? Eltegyem? Szóljak? Ne szóljak? A kisördög táplálta bennem ezeket a gondolatokat, aki már Évát is rábeszélte a tiltott gyümölcs evésére. Én viszont ellenálltam a kígyó csábításának, sőt erkölcsi tudatom nem is oly alacsony fokára emelkedve, könnyed mozdulattal fölemeltem a piros „papírdarabot” és jó hangosan imigyen szóltam: — Valaki elveszítette a pénzét! A sorban állók — sőt a szomszédos sorokban állók is — a táskájukhoz, pénz- • tárcájukhoz kaptak, nem ők ejtették-e el véletlenül a konyhapénzt? — Enyém, az enyém — sikoltott föl, egy tőlem másfél méterrel előbbre álló éltesebb hölgy — adja azonnal ide! — No, no — mosolyod- tam el úgy belül, rajtam nem fogsz ki egykönnyen. Hátha nem is a tiéd. Sokat olvastam én már ilyen trük- kökről. De én majd kinyomozom! — Asszonyom mennyi pénzt veszített el? — Kétszáz forintot! — De izé... az nem lehet! Én csak száz forintot találtam. — Nézzék a csirkefogó, a huligán! Száz forintomat csak úgy zsebre akarja tenni! Ilyenek ezek, ezek a. mái, mit tudom én micsodák! — Elnézést, de én tényleg csak ezt az egy százast vettem föl — próbáltam mentegetőzni, de a „közvélemény” elnyomta a hangomat. — Nem szégyelli magát? — Egy dolgozó nőtől akarja ellopni a pénzt? — Pedig milyen becsületes képé van. — Rendőrt kellene hívni! Éreztem, hogy paprikavörös lesz az arcom, és zavart mozdulatokkal eíőkotortam zsebemből az utolsó százasomat, amelyen egy tekercs 40-es francia horgászzsinórt akartam venni, amire egy hónapja spóroltam a cigarettapénzből. — Tessék! — nyomtam a hölgy markába a két piros papírdarabot és a méla megvetést sugárzó szempárok kereszttüzében visszavittem a pultra dobott májkrémet, mért azt már nem volt miből kifizetni... Zámbó Árpád Jósnőnél A futballbíró jósnőhöz megy. — Látom önt futni... Hatalmas tömeget is látok... Igen, több ezer ember követi önt ordibálva... És ön csak fut... — Mondja az istenért — szakítja félbe izgatottan a futballbíró — van elég előnyöm? Mindent sorjában A férj korábban tér haza és feleségét édes kettesben találja egy ismeretlen férfival. — Ki ez a becstelen frá-» tér? — kérdi dühösen. — Álljunk meg egy pillanatra! — szakítja félbe a feleség. — Majd beszélünk erről az úrról is, de előbb azt szeretném tudni, hol jártál már megint? Csak úgy bűzlesz a whiskytőlt Előrelátás AUTO^XALoM — Hazaküldjük. vagy itt tetszik összetörni?
