Szolnok Megyei Néplap, 1972. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-09 / 160. szám
% 1972. július 9 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Csadrabalin Lodojdamba: CHULUN \ — Dúlnia — szólt a szerkesztőm — a Szikra Kolhoz a napokban ünnepli tizedik évfordulóját. Mi lenne, ha írna egy riportot. Az Ajmak-központig repülővel mehet. Helyet foglaltam a gépre, öt óra tájban érkeztem haza, a férjem már otthon volt, a vacsora készen. Dorzi a férjem, a városi kórház osztályvezetője. Hallgatag és nagyon gondos ember. — Új darabot játszanak a színházban. Megnézzük. — javasoltam néha. — Menj egyedül — mondja ilyenkor. Inkább itthon maradok. Bár semmi dolgom a háztartással, elhatároztam, hogy elutazás előtt néhány tanácsot adok Dorzinak. Szó nélkül végighallgatott, majd megszólalt: — Korán kell kelned. Jobb ha most lefekszel. Kezébe vett egy könyvet ledűlt olvasni. Ki szerettem volna kapni a kezéből azt a könyvet és a fejéhez vágni. Miért nem * szorult belé egy csöppnyi humor , egy kis melegség? Miben különbözöm én számára az íróasztalán álló porcelánügurától? A szerelem nemcsak időben tálalt vacsorából, ajándékokból áll... Reggel Dorzi felkelt és reggelit készített. Kikísért, jó utat kívánt. Az ezüst-fehér gép fel- emelkedett és nemsokára leszállt az ajmak-központ repülőterén. Magamhoz vettem a bőröndömet és a párt- bizottságra mentem. Délután betértem az ebédlőbe. A fiatal pincémő felvette a rendelést, hamarosan előttem gőzölgött a vacsora. Nyílt az „ajtp és., belépett, egy középmagas fiatalember, szürke porköpenyben, fedetlen fővel. — Szervusztok lányok — köszönt a pincérnőknek. — Éhes vagyok' mint a farkas. — Mikor érkeztél? Hogy vagy Chulun? — kérdezgették a lányok vidáman. A jövevénynek mindenkihez volt egy-két kedves 6zava. — Szép a frizurád ma, mondtam, hogy a rövid haj jobban áll neked... — Te meg ne ráncold a homlokod, mert nyoma marad — mondta a másik lánynak. Néhány pillanat alatt mindenkit felvidított. Chulun az asztalomhoz ért. — Ízlik a vaqsora? Leülhetek? — Nem bánom., Hamarosan egy tányér leves illatozott Chulun előtt. Megkóstolta és felkiáltott: — Szakács, ha mindig Ilyen jól főzöl, el sem megyek innen. Lopva tanulmányoztam. Kerek, napbarnított arc, vastag szemöldök. — Hová készül — ■ kérdezte tőlem. tam, a hideg szél a csontomig hatolt. Chulun kivett a bőröndjéből egy fekete, birkabőrrel bélelt delt. — Tekerje magára — nyújtotta át. — Jöjjön, osztozzunk meg rajta — javasoltam. — Nem fogja megbánni? Chulun mesélni kezdett, kalandokról, emberekről, könyvekről, amiket olvasott. A szél még metszőbbé vált, szorosabban egymáshoz bújtunk. Elszunnyadtam, zökkenésre ébredtem. A gépkocsi megállt. A férfi karjaiban találtam magam és zavartan felugrottam. ■t Jó, hogy felébredt, itt kell éjszakáznunk. — Fehér földszintes ház előtt álltunk meg, a többiek már bementek. Néhány ablakból fény szűrődött ki. A gondnoknő a női szállásra irányított. Nemrég ébredhetett. mert az egyik ásítást a másik után nyomta el. Amikor meglátta Chulunt, mosoly ömlött el az arcán. — Te is eljöttél? Hogy megy a sorod? — Mondtam már, hogy ne ásíts a jelenlétemben! És fésülködj meg! — Honnan tudhattam, hogy te is eljössz? Mindenki nevetett. Chulun egy kis csomagot húzott elő a zsebéből: — Elhoztam a rúzst, amit ígértem neked. De ha még egyet ásítasz, akkor visszaveszem ! Tem tudom miért, legszívesebben kitéptem volna a nő kezéből a rúzst, hogy elhajítsam. Megindultam a szállásra, Chulun a nyomomban. — Ráér nyolckor felkelni reggel. Behozom a bőröndjét. Nem akartam, hogy Chulun elmenjen, de ő jóéjszakát kívánt és kiment a szobából. Megágyaztam és elhatároztam. hogy kikérdezem Chu- lunról az asszonyt. — Ismeri ezt az embert? — Chulunt? Persze, hogy ismerem. Főiskolát végzett, egy esztendeje a területi főagronómus. Nős volt, van egy kisfia is. A múlt évben egy városi férfi elcsábította a feleségét. Chulun nagyon szenvedett, nehezen nyugodott meg. A fia Chulun szüleinél él. No, de későre jár. Jóéjszakát! Nehezen aludtam el, amikor felébredtem, még csak hat óra volt. Végigballagtam a hajnali utcán. A „Tanács” feliratú fehér épületből egy középkorú férfi lépett ki Chulun társaságában. — Jóreggelt! Jól aludt? — kérdeztem Chuluntól. — Kár aludni és olyasmiről álmodni, ami úgysem teljesül be — válaszolta és bemutatta a mellette álló férfit. — Ismerkedjen meg a kolhoztanács elnökével! Amikor egyedül maradtam Chulunnal, azt mondta: — Ha egy férfi magára néz, remegni kezd a térde. — Sajnos, már nem — válaszoltam. — Gondolja?! De nekem remegnek a térdeim... A kolhozba érkezve ünnepi készülődés fogadott. Chulunt régi barátként üdvözölték. Bemutatott a vezetőknek, akik meghívtak a központi ünnepségre. Két napig dolgoztam, a jegyzetfüzetem megtelt feljegyzésekkel. Csak másnap este láttam ismét Chulunt. Az elnöki asztalnál ült, nem tudtam a szemem levenni róla. Rádöbbentem, hogy ez nem futó érzés. Boldoggá tett, de meg is ijesztett a felismerés. A gyűlés után műkedvelők adtak műsort. Szívesen Chulun közelében maradtam volna, de kényszerítettem magam, hogy visszatérjek a szállóba. Dúdolni kezdtem, s rajtakaptam magam, hogy Chulun dallamát ismétlem. Semmit sem tehettem a rámtörő szerelem ellen. Nem sok idő telt el, kopogtak az ajtómon. Remegés futott végig a testemen. Chulun lépett be. — «Miért nem maradt ott a koncerten? — kérdezte és leült velem szemben. Nem válaszoltam. Felkelt és mellém ült. Mereven a padlóra szegeztem a tekintetem. Chulun átölelt, az ajka megérintette az arcom. El akartam húzódni, vagy elfutni, kirohanni a szobából, de egy ellenállhatatlan erő megbéklyózott. A tekintetünk egymáséba kulcsolódott, Chulun fölém hajolt és megcsókolt. Egyszer, mégegyszer. Később rágyújtott, összehúzott szemmel mélyet szívott a Cigarettából. Hirtelen nyugodt, tiszta hangon kérdezte: — Férjnél van? Egy asszony számára ez a legnehezebb kérdés. Csak bólintani tudtam. Chulun arckifejezése megváltozott, lesütötte a szemét. Csönd. Azután egyetlen határozott mozdulattal fölállt és az ajtó felé tartott. — Chulun! — kiáltottam. Keze már a kilincsre ereszkedett, amikor visszafordult. A vidám, kedves Chulun helyett egy idegen férfi nézett rám. — Nem túdok másnak , olyan szenvedést okozni, amilyet, én éltem át — mondta és kiment a szobából. Az ágyra zuhantam és könnyekben törtem ki. — Mi történt volna, ha egy másik férfi áll Chulun képében — villant meg bennem a gondolat. Sikoltani szerettem volna, kirohanni a szobából, olyan fullasztónak érztem a levegőt. — A Szikra Kolhozba. — Nagyszerű! Velünk jön? — Örömmel, ha v«an szabad helyük. Tetszett nekem ez a vidám. közlékeny fickó. Lassabban ettem, hogy tovább legyek a társaságában. Az őszi nap erősen tűzött. mintha a hideg beköszöntőig még egyszer fel akarná melegíteni a földet. — A teherautó mindjárt indul — mondta Chulun és felkapta a bőröndömet. A lányok az ablaknál álltak és nevetve integettek. Meggyorsítottam a lépteimet. — Messze van a Szikra? — Ha minden jól megy, holnap délre ott leszünk. De vegyen fel egy kalapot a napszúrás ellen! A teherkocsi az iroda előtt állt, már többen is ültek rajta. Elindultunk. Chulun ugész úto/n mókázott és tiszté kellemes hangon énekelt. Estefelé hirtelen hidegre fordult az idő. Köny- nyű selyem ruha volt raj/ Uj textilgyár egy nagyközségben Tolna nagyközségben új textilgyár kezdte meg működését. .a Pamuttextil Művek helyi gyárában mintegy száz méter hosszú szövőcsarnokot többféle műhelyt. előkészítő, raktározó, szociális helyiséget, klíma- és kazánházat építettek. Az új üzemben különféle színesen szőtt textíliákat gyártanak. A régi épületeket tanműhellyé és raktárakká alakítják át Mozdonyt vezethet a látogató A nagycenki Széchenyi kastély helyreállításával egyidőben a Közlekedési Múzeum és a GYSEV — széleskörű társadalmi munka segítségével — múzeum- vasutat létesített. A múzeumvasút a járműveket üzemképes állapotban mutatja be a látogatóknak, akik a kis gőzösöket, — köztük az ország legöregebb, csaknem 100 esztendős gőz- mozdonyát — természetesen szakmai felügyelet mellett — maguk is vezethetik. A „mini” vasutat úttörők üzemeltetik, csak a „masiniszta” lesz szakképzett felnőtt. Múzeumi tárgy — s egyben múzeum — lesz a most készülő állomásépület, valamint a pályamenti létesítmények, az őrházak, a sorompók, a jelzőberendezések. A múzeumállomáson régi kisvasúti járműveket is bemutatnak majd. A múzeumvasutat és fűtőházát szombaton avatták fel. Egy tárlatról, amiért kár volt ’Klubavatás Pénteken este a Szolnoki Cukorgyárban ünnepélyes keretek között adták át a hatvan személyes ifjúsági és szocialista brigád klubot. A KISZ-fiatalok nevében Gajdos Pál KISZ-titkár, a szocialista brigádok nevében Tóth József vette át az új klubot Még az idei tavsszal határozták el a KISZ-szervezet fiataljai és a szocialista brigádok tagjai, hogy a kultúr- ház pincéjét klubbá alakítják át. Március óta idősek és fiatalok példás összefo-, gással társadalmi munkában ezer órát dolgoztak. A berendezések vásárlására a Szakszervezetek Megyei Tanácsa és a cukorgyár vezetősége adta a pénzt. A klub kialakításában legjobban dolgozó öt szoicalista brigád és tizenkét személy elismerő oklevelet kapott. Az átadáson ismertették az idei programot. Hetenként egyszer meghívott vendégekkel Szerveznek műsort, amely összhangban lesz a szocialista brigádok vetélkedőjére való felkészüléssel, azonkívül politikai, szakmai, kulturális, sport és társadalomtudományi előadásokat rendellek. Országos képzőművészeti tábor A KISZ Központi Bizottságának megbízásából az idén augusztus elseje és ti- zenharmadika között Márté- lyon rendezi meg a hetedik országos ifjúsági képzőművészeti tábort a KISZ Csong- rád megyei bizottsága. A tábor munkájában a művészeti szakkörökben, a művészeti szakközépiskolákban kitűnt mintegy hatvan fiatal vesz részt az ország egész területéről. Ifjú vendégeket hívtak meg NDK-ból Haliéból és Jugoszláviából Újvidékről is. A Magyar Képzőművészek Szövetsége Közép-Magyarországi Területi Szervezetének legújabb tárlatáról nem lehet sok mondanivalónk, aminthogy a kiállító művészeknek sincs sok mondanivalója a tárlatlátogatók számára. Aki valamennyire ismeri az itt szereplő húszegynéhány Báes-Kiskun és Szolnok megyei képzőművész eddigi munkásságát, könnyen föltételezheti. hogv a művészek többsége "em vette egészen komolyan ezt a tárlatot. Elsősorban is feltűnően sokan távolmaradtak, (Gá- csi Mihály. Nagy István, Papi Lajos, Szabó László: Az egyetlen szobor. Simon Ferenc: Klslányfej hogy csak a legismertebb Szolnok megyeieket említsük a távolmaradók közül.) Különösképpen csonkává teszi a „seregszemlét” az, hogy a szobrászatot Simon Ferenc magányosan árváid kodó (különben szép. gyöngéd kézzel faragott) faportréja képviseli csupán. Ámbár a kiállítástól hiányozni, mért mindig a művészetikához méltóbb magatartás, mint a saját művészi színvonala alatti, felszínesen megoldott művekkel szerepelni. Itt mindjárt adjuk meg a kivételnek járó tiszteletet. Tóth Menyhértnek. akinek virágcséndéletén a né- / pi díszítőművészetet idéző kompoziclós rend egyszerűsége és a szivárványos, lebegő kolorit ellentéte különös feszültséget teremt. Anyaság című képe pedig csaknem anyagtalanná szellemülés. noha épp az anyag mesteri kezelése adja a fehérizzású olajfestmény rendkívüli faktúra-élményét. A kivételek között kell említenünk feltétlenül a két Sárost, Sáros András szürke tónusú, visszafogottságában is érzelmi telítettségű hófúvásos tájáért. Sáros András Miklóst pedig két jelképes értelmű litográfiájáért és rákokat ábrázoló. kegyetlen pontosságú tusrajzaiért. A többiek bizonyára megbocsátanak, hogv nem elemezzük munkáikat még olyan futólagosán sem, mint az eddig említetteket. Sőt felsorolásuktól is eltekintünk egyszerűen azért, mert nevük hangzása sukkal kellemesebb emlékeket idézne föl az olvasóban, mint most bemutatott alkotásaik. Meg kell jegyezni, hogv jóné- hány mű egyáltalában nem ítélhető meg; (főként azok, amelyek üveg alatt'vannak), mer* elhelyezésük valahogy úgy sikerült a szolnoki Damjanich Múzeumban, hogy lehetetlen olyan látószöget találni a teremben, ahonnan meg tudnák nézni őket. Közismert., hogv túl sok az országos kiállítás, a művészeket valósággal elborítják a pályázati felhívások. azt is tudjuk néhány megyei alkotóról, hogy egyéni tárlatra készül, meglehet, hogy ez a területi tárlat ezért ..nem jött össze.” Tanulság: ha nincsenek meg a feltételek egy kiállítás megrendezéséihez. akkor nem kell megrendezni. Sz. J. Vasárnapi dörmögések Láttam egy falragaszt, magyarul plakátot. Egy asztal van rajta, szürke abrosz- szal. ami alól két, ormótlan csizmatalp-féle kandikál ki. Ezúttal tehát nem azt kell magyaráznunk, hogy hogy kerül a csizma az asztalra — pedig ebben már nagy rutinunk van — hanem azt, hogy miért van a csizma az asztal alatt, Nem nehéz kitalálni, mire figyelmeztet a plakát: vigyázzunk, mert az asztal mellől könnyen az asztal alá kerülhetünk. A megrajzolt talp formája azonban más gondolattársításokra is serkent. Először arra, hogy a plakátot nő rajzolta, aki az italozó férfi nemen akar egyet ütni. De ha elvetjük ezt a vissza- kajánkodó feltételezést, akkor azt kell eltűnnünk, hogy Bachus istenének kizárólagosan a férfiak a tisztelői, szóval, hogy csak a „teremtés koronái” isznak e honban, olyan vehemesen, mint az a bizonyos madár. A gödény... vagy hogy is hívják... Szerencse, hogy így van, mert mi lenne itt, ha a nők is innának, — mondom szépnemű ismerősömnek. mire az nagyon összeszidott, és kioktatott az emancipáció alapelveire. Érvelgetésében ugyan többször előfordult az annyiszor elcsattanó — ugye férfitársak ismerjük! — „csak” logika, de azért én elfogadtam az egyenjogúságot követelő mondókát’” Ebből következik, hogy most egy grafikus után szaladgálok, aki rajzol majd egy másik plakátot, ugyanolyan asztallal és szürke abrosszal, — és két magassarkú topánkával. Én kérem, komolyan veszem ezt az egyenjogúságos- dit, vagy mit... ® -■ Az egyik kunsági piacon, egy lacikonyha-bódé falán láttam a következő cégért: „X. Y. pecsenye sütögető.” Szerintem tévedésből került ez a cégér a derék pecsenyesütő kisiparos bódéjára. De különben gém szűkíthető le a fogalom a hurkasütő kisiparra. A cégérnek sokkal szélesebb körű felhasználása is indokolt lenne. Ha a cégércsináló iparban volna egy kis fantázia, akkor sok-sok ilyen táblát gyártanának, hogy jusson mindenkinek, akit megillet. Aki szép csendben sütögeti saját pecsenyéjét, — a szocializmus füzénél. Van egy ismerősöm, aki közlésingeréről híres. Vagyis pletykás, mint egy... na, ne is mondjam, ö mesélte, hogy a házszomszédja egyik napról a másikra meggazdagodott. Ismerem én is azt a jóembert, s végiggondoltam, ugyan melyik vállalat bánja ezt a gyors vagyonosodást. De nem találtam semmi nyomot, kézenfekvőnek tartottam, hogy nyert a lottón, A lottó úgy is olyan már, mint a haza. Ápolni ugyan nem ápol, ahogy a Szózat mondja a hazáról, de eltakar. Ideig-óráig, legalábbis. Amíg eltakar, addig boldog nyertesnek hívják a vagyonos illetőt, amikor meg máir kilátszik a lóláb, akkor gyanúsított a neve, később pedig egyszerűen vádlott, — nem sokra rá meg elítélt... Úgyhogy mégse célszerű mindent a lottóra fogni. Az a bizonyos meggazdagodott ismerősöm azonban nem hivatkozott a lottóra sem, hanem csak meggazdagodott Tegnap aztán mindenre fény derült. Erős közlésinge- rű barátom elmondta, hogy kitört a családi háború a szomszédjában. A férj egész este azt ordította, hogy idefigyelj Vilma, ne merj így beszélni egy borsókirállyal... Innen kiindulva aztán már könnyű volt rájönni a borsókirály gazdagodására. Tudják hűt csinált? Megveszi a zöldborsót Pesten a vásárcsarnokban 8 forintért kilónként, « lehozza Szolnokra. itt meg eladja 20-ért. így mesélte el ezt ama bizonyos erős közlésingerű ismerősöm. Nem tudok haragudni arra a borsókirályra. Nem csinál az semmi mást, csak segít zöldségtermesztésünk és kereskedelmünk bizon os problémáinak megoldásé bán. Egyem meg a jó szívét! — ti —
