Szolnok Megyei Néplap, 1972. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-02 / 154. szám

1972. július 2. SZOLNOK MEGY7El NÉPLAP 7 A Kodály-életmű reprezentatív bemutatása Bokros László rajza ✓ / a s-zúmel tát tói" Kodály Zoltán szüle­tésének 90. évfordulójáról nagyszabású zenei ünnepség- sorozattal emlékeznek meg hazánkban. Ez lesz az idei évad egyik legkiemelkedőbb kulutrális eseménye; meg­rendezésekor nemcsak a ha­zai, a külföldi közönség ér­deklődésére is számíthatunk. A szeptember 25-én kezdődő és december 17-én záruló jubileumi ünnepségekről a közelmúltban sajtótájékozta­tón is beszámolt az Országos Operatív Bizottság, — ennek egyes fontosabb programjai­ra kell most emlékeztetnünk, amikor vázlatosan ismertet­jük a Kodály-jubileum tar­talmát, mondanivalóját. A Budapesti Zenei Hetek keretében — szeptember 25. — október 26. — nyolc hangversenyt Kodály-emlék- estként rendeznek meg. ,A további huszonöt koncert középpontjában is Kodály életművének reprezentatív bemutatása áll. Zenekari mű­vei közül felhangzik a Nyári este és a Háry János-szvit (Ferencsik János vezényli); a Galántai táncok és a Con­certo (Lukács Ervin); a Ma­rosszéki táncok (Vaszy Vik­tor) és a Felszállott a páva (Konstantin Hiev vendégkar­mester dirigálásával). Az oratórikus művek közül a Psalmus Hungaricust, a Bu­davári Tadeumot hallhatják a koncertsorozat résztvevői. A jubileumi ünnepségek nyitányaként — Ferencsik János vezényletével — a Székelyfonót adják elő. „Ko­dály kamarazenéje” címmel négy előadáson mutatja be műveit a Magyar Rádió és Televízió Énekkara, — amely ezeken kívül ünnepi hangversennyel is megemlé­kezik a nagy zeneköltőről. Nem ez az első Kodály- ümnepségsorozat Magyaror­szágon. Fontos zenei esemény volt a zeneszerző 70., 75. születésnapja alkalmából megrendezett koncertsorozat is, amelynek előadói gárdá­ját a mester útmutatásaival is segítette. A mostani azon­ban — arányainál, jelentő­ségénél fogva — még ki­emelkedőbb. Valamennyi eddigi Ko- dály-emlékünnepség óriási lendületet adott a hazai kó­a kitartásban, a nehézségek áthidalásában. Nem agresz- 6zív düh, hanem tartós gyű­lölet, aminek valamiféle „öntudat”, jelentős társadal­mi indíték az alapja. Ha így volt, akkor viszont nem le­het igaz az, hogy „ezek az emberek nem akartak a szovjet nép ellen harcolni." A kizsákmányoló osztály- társadalmak urainak nem nagy a választékuk ábban, kiket soroznak be elsősor­ban katonának, ugyanis kénytelenek a hadsereget azokból szervezni, akiket ki­zsákmányolnak. Az uralkodó osztály magának csak a pa­rancsnoki beosztásokat — azoknak is csak egy részét — tartja meg. Az ellenfor­radalmi Magyarország ural­kodó osztálya is így volt ez­zel. A munkásosztályt nem merte mozgósítani, mert az valóban a legalkalmasabb a forradalom kirobbantására, a nacionalista-militarista esz­mék is legkevésbé hatottak rá, és a haditermelésre át­állított ipar sem nélkülözhe­tett a termelés visszaesésé­nek veszélye nélkül — 200 ezer munkást. Maradt a leg­népesebb osztály, a pa­rasztság. Mivel a mezőgaz­dasági termelésre is tekin­tettel kellett lenni, a pa­rasztság legszegényebb, szak­képzetlen, legiskolázatlanabb és a kommunista párt erős illegalitásba szorítottsága miatt a forradalmi eszmék­kel legkevésbé „fertőzött” rétegét sorozták be. Zömmel azokat, akik a mezőgazda­ság „munkaerőfeleslegét” al­kották. Ez a réteg korosztály szerint is meghatározható yolt. Az első világháború­rusmozgalomnak. Ez volt e bemutatók legnagyobb ered­ménye, ezzel igazodtak a mester szelleméhez, s ezzel vívták ki leginkább Kodály elégedettségét. Köztudott, hogy milyen hatalmas ará­nyú zenepedagógiai tevé­kenységet fejtett ki Kodály Zoltán. Ö vetette meg a mai iskolai — elsősorban az álta­lános és a középiskolai — zenei nevelés alapjait; ma már sok százezerrre tehető azoknak az általános isko­lát végzett fiataloknak a száma, akik az ő zenepeda­gógiai elvei szerint felépí­tett tananyag segítségével is­merkedtek meg a muzsiká­val. Ez tükröződik a kórus­mozgalom eredményeiben is. Az idei jubileumi hangver­senysorozaton több mint há­romszáz öntevékeny kórus is bemutatja műsorát, — s ezeknek az együtteseknek a tagjai már túlnyomó több­ségükben Kodály „zenei nö­vendékei”. A jubileumi koncert- és kórusbemutató sorozat kivá­ló alkalom lesz arra, is hogy határainkon túl még jobban megismertesse Kodály zene- pedagógiai munkásságának jelentőségét. Nem mintha külföldön először hallanánk róla. Zenei szakemberek — pedagógusok — évek óta ta­nulmányozzák módszerét. Most azonban, újólag tapasz­talhatják, mint hatott a tö­megekre Kodály pedagógiai eszméje, mint lett belőle ze­néi mozgalom, szellemi ered­mény, kulutrális cselekvés. S láthatják a résztvevők szá­zait, ezreit, akiknek együt­teseit nem valami „parancs” kovácsolta össze, hanem a zene szeretete, megértése, s a Kodály Zoltán felébresz­tette — az ő szavaival élve — „zenei közlésvágy”. A külföldi közönség és a szakemberek, a Magyar Rádió adásain kívül, közvet­lenül is bekapcsolódnak az ünnepség-sorozatba. A Kul­turális Kapcsolatok Intézete Kodály-hangversenyeket ren­ban megfogyott és már idős korosztályok nem jöhettek számításba, de az utánuk következők már igen. Ilye­nek voltak az 1899-ben, és az azt követő években szü­letettek. Ezeket az évfolya­mokat már korábban is mozgósították a katonai vál­lalkozásokra. 1942-re ezek a korosztályok szereztek leg­több hadi tapasztalatot és „sikerélményt”. Erre vonatkozót olvasha­tunk a 2. magyar hadsereg törzsszállásán Í942. szeptem­ber 15-én tartott római ka­tolikus tábori lelkészt érte­kezlet jegyzőkönyvében is: „A katonák beszélik egy­más közt. s ezt tények is alátámasztják, hogy néme­lyik évfolyamtársuk még egyszer sem vonult be, 6 pedig 1938 óta majd minden megmozdulásnál teljesítette kötelességét. Az a benyomá­suk, hogy a régebben ké­szített kartotékokat hasz­nálják fel, hogy ezáltal a behívásoknál feleslegesnek látszó, újabb behívókat ne kelljen elkészíteni." Véleményünk szerint ab­ból a meggondolásból vet­ték elő újra és újra ugyan­azokat a kartonokat, hogy ezek az évfolyamok vannak legjobban kiképezve, Van hadi-tapasztalatuk, rájuk hatnak legjobban a naciona- lista-irredentista eszmék, mert azokat igazolni látták a „területgyarapítások”-ban, sikerélményeik alapján könnyen hittek a háború rö­vidségében és győzelmes ki­menetelében, mert ilyen ki­látásokra biztattak a néme­tek „villámháborújának” ko­rábbi és kezdeti sikerei. ®A dez a párizsi Magyar Inté­zetben, a római Magyar Akadémián, a bécsi Collegi­um Hungaricumban, a varsói és a szófiai Magyar Intézet­ben és a Magyar Népköz- társaság moszkvai nagykö­vetségének előadótermében. A jubileumi ünnepségsoro­zat másik fontos tartalmi jegye: előtérbe helyezd Ko­dályt, a komponistát A háromhónapos bemuta­tósorozaton lényegében va­lamennyi Kodály-mű elő­adásra kerül. Nagyzenekari, kamara- és oratórikus mű­vek, népzenei feldolgozások, kórusművek. Óriási felada­tokkal kell megbirkóznia a népes előadói gárdának. Nem a Kodály-életmű „újraértel­mezéséről” van szó, — ha­nem arról, hogy még pon­tosabb, még lelkiismerete­sebb, a mester útmutatásai­hoz még jobban, igazodó produkciók szülessenek meg. Az Országos Filharmó­niánál 25 koncertből álló so­rozatot készítenek elő, első­sorban Debrecenben, Győr­ben, Kecskeméten, Miskol­con, Szegeden és Veszprém­ben. A Kulturális Kapcso­latok Intézete Moszkvában, Helsinkiben és Pozsonyban Kodály-emlékkiállítást ren­dez. A Zeneművészeti Főis­kola ünnepi hangversenye­ket tart, Kodály-előadóter­met avat és megrendezi a „Szép magyar beszéd” cí­mű versenyt. A Zeneműkia­dó Vállalat két Kodály-köny- vet bocsát a közönség elé (Magyar népzene. Utam a zenéhez); s kiadja Szabolcsi Bence, Eősze László és Gál Zsuzsa Kodály Zoltánnal foglalkozó műveit. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat megjelenteti a Székelyfonót, a Zenekari dalokat, a Kó­rusművek új sorozatát és a Kodály Zoltán vezényel cí­mű 3 lemezes albumot T. L megélhetés nehéz gondjait ezek és a leülönféle ígéretek — vitézi telek, földhözjut- tatás stb. — részben ellen­súlyozták; annál is inkább, mert a Donhoz vitt hadsereg legénységének zöme a 30. és 40. életév közötti családos ember volt, és a szalmaszá- tat is megragadta, ha oda­nyújtották neki. Az uralkodó osztály eze­ket a katonákat megbízható­nak tartotta, győzelmet várt tőlük. Ezek a katonák — ebben igazat adunk Nemes- kürtynek — valóban „nem bizonyultak alábbvaló kato­nának a többinél”. Igaznak tartjuk Godó Ágnes, Sztan- ka Béla A Horthy-rendszer katonai ideológiája című könyvének megállapítását: „Az erkölcsi tényező elsőd­legességének hangsúlyozása azonban a horthysták ré­széről sem volt dema­gógia. A néptömegek­től való félelem olyan erő­sen élt bennük, hogy az igazságtalan, agresszív há­borúba inkább mentek egy lélektanilag megdolgozott és kellően fel nem szerelt, mint egy korszerű, de politikailag ,megbízhatatlan’ hadsereg­gel. Meg voltak arról győ­ződve, hogy a ,szellemi té­nyezők’ anyagi feltételek gyengesége, sőt hiánya ese­tén is eldönthetik a háború sorsát, míg a ,szellemi ténye­zők’ hiánya az ,állam’ sor­sát dönthetik el — mint ahogy ez 1918-ban megtör­tént." Nemeskürty könyve nem döbbent meg — csak meg­hökkent. Szabó György Saint-Exupery csodálatos mesealakja, A kisherceg, történetünk kezdetén arra kéri az írót, hogy rajzoljon neki egy báránykát Az író rajzol egy bárányt, de a kis- hercegnek nem tetszik, nem találja valódinak. Az író másik bárányt rajzolt, arra meg azt mondta, hogy túl fáradtnak látszik. Néhány sikertelen kísérlet után, az író, akinek más dolga is volt, és unta is, hogy csak bárányokat rajzoljon, végül rajzolt egy dobozt. És akkor a kisherceg arca felragyo­gott. Ez az — mondotta —, ebben a dobozban éppen olyan bárányka lakik, ami­lyent én elképzeltem. Aliit jószerencséje hozzá­segít ahhoz, hogy személye­sen is megismerkedhessen Szántó Piroska festőmű­vésznővel, olyasmit érez, hogy találkozott a kisher- ceggel. Akiről pedig mind­ezidáig azt hitte, csak egy költő képzeletének teremt­ménye lehet. Beszélgetésünk kezdetén, amikor meghallotta az első, képzőművészeti irányzatra gyakran használt szakkifeje­zést, rémült csodálkozással tágra nyitotta szemét: — Miért, én úgy festek? — kérdezte. Gyorsan elhall­gattam. És többet ilyen fel­nőtt csacsiságokról nem esett köztünk szó. — A napraforgó színe sár­ga. A Te napraforgóid mi­ért feketék? — Mert elszáradtak. Már nem élnek. Látod ? — Igen, most már látom. A tányérjuk behorpadt, a magvaikat kivájták, meghal­tak. De a szomorú tekintetű nápolyi ló feje köré miért festetted a sok fénylő díszt? — Nápolyban láttam, hogy a lovakat befogó hámra csi­lingelő harangocskákat, sza­lagokat, sok-sok díszt aggat­nak. Közben korbáccsal vé­resre ütlegelik őket, a vég­kimerülésig ... — Te festőművész vagy. Segíts nekünk, embereknek, látni. — Egyszerű dolog. Soha, semmi előtt nem szabad kö­zömbösen elmenni. Igen, a mesékben minden egyszerű. De hogyan lehet élni a valóságban a mesék tiszta törvényei szerint? Megkérlek, beszélj a te vi­lágodról. Ahonnan jöttél, ahol élsz. A tanya — Kiskunfélegyháza mel­lett, egy tanyán voltam kisgyerek. A tanyán min­dennek jelentősége van. Egy magányosan álló kukorica­szár olyan, mint egy nyúj­tózkodó ember. A ház fehér falát zárt keretbe fogja a végtelen horizont, és ugye, tudod, hogy a tanyán élő gyerekek képzeletében, he­gyek csak a mesékben van­nak? i Iskolák — Kiskunfélegyházán jár­tam gimnáziumba. Ott min­den díjat, amit rajzolással nyerni lehetett, megnyer­tem. Hogy festőművész le­szek. azt a világ legtermé­szetesebb dolgának tartot­tam. Feljöttem Pestre, és jelentkeztem az Iparművé­szeti Főiskolára. Azért oda, mert ott kevesebb volt a tandíj. Félévig bírtam. Az­tán egy szép májusi napon felugrottam a rajzasztal mellől, megkerestem a ta­náromat, és kijelentettem, nagyon határozottan, hogy én ezt nem tudom tovább csinálni. Én csak festeni akarok. Ö nagyon szomorú­an, majd egy órán keresztül magyarázta nekem mindazt, amit ma én is el tudnék mondani, ami igaz, ami a festőművész sorsát vállaló embernek osztályrészül jut. De én továbbra is csak azt hajtogattam, hogy festeni akarok. Akkor azt tanácsol­ta, hogy menjek át az Üllői út másik végére, és jelent­kezzek Szőnyi István festő­iskolájába. Megköszöntem a tanácsot, átmentem. Ott egy festékes köpenyes, magas férfi nyitott ajtót. Félretol­tam. Azt mondtam, a Mes­tert keresem, ö volt. Másik mesterem Vaszary János volt. Szocialista képzőművészek csoportja — Húszán vagy harmin­cán voltunk, és nagyon fia­talok. Jó művészetet akar­tunk csinálni, s hogy olya­nok is megértsék, akik nem járhatnak főiskolára. Még a Képzőművészeti Főiskolán történt, hogy a folyosón két fiút hallottam beszélgetni. Odamentem hozzájuk, és mondtam, hogy szeretnék közéjük tartozni. Amiről be­szélgettek, az az én problé­mám is, sokunk problémája volt. (Kéri, hogy azokról az évekről ne írjak. A lebuká­sokról, a Mesterről, Szőnyi- ről, aki szabadulása után is „vállalta” őt, a kommunista festőnövendéket; az éjszakai árcédula írásokról. amivel akkoriban egy kis pénzt tu­dott keresni. De ha egyszer a mesék igazságához hozzá­tartozik a szomorú is, a go­nosz is. a harc is? A gyö­nyörű az bennük, hogy a végén mindig győz, aki az igaz úton indult el. Balatoni felvidék — Szeretem azt a tájat. Amennyire bírom gyaloglás­sal, vázlatfüzetemmel járom a kis hegyi falvakat. Van egy sorozat képem; Krisztu­sok. Nem a szenvedés mo­tívumát próbáltam ezekkel a képekkel kifejezni, mint ahogyan sokan magyaráz­zák. Ezekben a kis falvak­ban mindig nagyon szegény emberek éltek. Nem volt pénzük arra, hogy , városi művészekkel díszíttessék templomaikat, temetőiket. Egy-egy falusi ember — művész —, aki értett a fa­ragáshoz, vagy festéshez, maga készítette ezeket a megragadó egyszerű szobro­kat, útszéli kőkereszteket. Ez a fajta népművészet ki­halt. Még fellelhető emlékeit szeretném megörökíteni. Irodalom — Első könyvillusztrációm 1943-ban készült, a Versek könyvéhez. Nagy írók ver­seit kellett kisgyerekek szá­mára illusztrálni. Legjob­ban ma is a gyerekek szá­mára szeretek illusztrálni. Az ő képzeletviláguk végte­lenül gazdag és szabad. Ter­mészetesen, nagy örömmel készítettem a Villon illuszt­rációkat is. «• Fekete, napraforgók és Ezüst napraforgók. Hályogos Nap, Csonka feszület. Piros dáliák között, a Nap Zenith- jének oldott fényében, cso- dálatos-gyötrelmes úton jár Szántó Piroska. Beszélget a virágokkal, a Nappal, mulat­ságos margarétákkal találko­zik és szvitet járó mákgu­bókkal. Ésszel nem lehet, nem szabad ót vallatni, csak szívvel. Ahogy a róka mond­ja A kisherceg-ben: „az em­ber csak a szívével lát jól”. Ö nem kér, nem’ is vár mást az emberektől, csak annyit, hogy álljanak meg, és néz­zék meg a képeket. Ne sze­ressék, csak nézzék meg. És akkor hátha találnak majd egyet, amelyet szeretni is fognak; Hátha egyszer olyan­nak látják maid a bárány- kát a dobozban, amilyennek ő képzelte? Szántó Piroska Mun- kácsy-dí jas ■ festőművész. Kiállításon először 19.35- ben szerepelt a Tamás Galériában. Azóta szá­mos gyűjteményes ki­állítása vol,t, idehaza és külföldön. Legközelebbi tervei: részt vesz a Veszprémi Nvári Tárla­ton és ugyancsak a nyá­ron. Esztergomban lesz önálló kiállítása. László Ilona

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom