Szolnok Megyei Néplap, 1972. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-02 / 154. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. július 2j A francia baloldal kormányprogramja Elefántcsont a Fekete-tengerben A bulgáriai tengerpart északi részén, Kap Kaliakra körül már sok értékes tárgyat halásztak ki a Fekete tengerből: a víz alatti „expedíciók” csaknem félezer antik tárgyat hoztak felszínre. Az amforákat, az eisúly- lyed't hajók maradványait, a középkori bolgár kerámiák darabjait, az öreg fegyvereket, a különböző hajófelszereléseket, a régi horgonyokat, az edényeket, amelyeket a tengerészek évezredekkel ezelőtt használtak, gondosan katalogizálják és átadják a bolgár régészeknek, történészeknek, múzeumoknak. A legrejtélyesebb a legutóbbi lelet; egy antik vitorláshajó, amelynek rakodótere elefántcsonttal volt tele. Az első felszínre hozott darabok teljesen épek, bár századokon át feküdtek a tenger fenekén. Honnan szállították s hová akartak jutni: ennek megállapítására most nagyszabású kutatómunkába kezdtek a régészek és történészek; közben folytatják a nagyértékű elefántcsont-rakomány felszín^ rehozatalát. A francia kommunisták tízéves erőfeszítéseit siker koronázta: kedden Párizsban aláírták a Francia Kommunista Párt és a Francia Szocialista Párt közös kor. mányprogramját. Az esemény igazi értéke természetesen csak a gyakorlatban, azaz egy baloldali kormány működése esetén lenne lemérhető. A közös kormány- program kidolgozásával — úgy tűnik — ez a cél már nincs is olyan távol. Mielőtt azonban meghatároznánk a baloldal kormányprogramjának helyét a francia politikában, emlé. keztetünk arra, hogy 1936- ban a baloldal a népfrontpolitika, egyszer már meghódította a hatalmat Franciaországban. A háború után a 4. köztársaság bukását, De Gaulle hatalomrajutását követően a Francia Kommunista Párt 1962-ben ismét felvetette a baloldal kormányprogramjának kidolgozását, hogy sikeresen felvehessék a harcot a monopoltőke hatalma ellen. A nem kommunista baloldal vezetőinek azonban sok Tálasztási vereség súlyos tanulsága kellett ahhoz, hogy végre belássák, a sikeres harchoz a baloldal kormányprogramja elengedhetetlen. Itt azonban mindjárt figyelmeztetni kffll, hogy a most aláírt kormányprogram nem azonos egy választás* szövetséggel, a szavazások idejére kötött választási szövetséggel. Sokkal több annál: program, amelyből a dolgozó tömegek láthatják, választási győzelem esetén milyen politikát folytat majd a baloldali kormány. A meglehetősen terjedelmes kormányprogram világosan kifejti a baloldal terveit a hatalomrajutás után. Először is meghatározza a dolgozók életszínvonalának, élet. és munkakörülményei megjavításának, a nagybankok, pénzintézetek, a legnagyobb monopolvállalatok köztulajdonba vételének módjait. Intézkedéseket tervez a közélet demokratizálására, az alkotmány módosítására, az ország külpolitikájának megváltoztatására. A kormányprogram egészében a francia tömegek érdekeit, az ország haladását és függetlenségét szolgálja és a tervezett intézkedésekkel meg kívánja nyitni az utat a szocializmus felé Franciaországban. A kormányprogramnak rendkívül fontos — a megEz azt jelenti, hogy akár most, akár a baloldal kormányra jutása után a programhoz más demokratikus erők .is csatlakozhatnak. A francia burzsoázia a monopoltőke képviselői — a hoszú évek sikertelen kísérletei alapján — már eltemették a baloldal megegyezésének lehetőségét. Ezért most mély megdöbbenéssel fogadták a kormányegyezés előtt sokat vitatott — része az úgynevezett „törvényhozási szerződés”. Ez a program végrehajtásában részt vevő pártok magatartását szabályozza, kötelezi azokat a programban rögzítettek végrehajtására, az ellenzékkel folytatott alkotmányos harcra, sőt egyben arra is, hogy ha az ország megvonná a bizalmat tőlük, ellenzékben folytatják közös harcukat. A program ugyan az FKP és a szocialista párt között jött létre, de program megszületésének hírét. Nem kétséges, hogy rövidesen koncentrált támadás kezdődik a baloldal egységének bomlasztási szándékával a közös program ellen. A baloldali erők viszont (Telefoto — UPI,—MTI—KS) — az egész világon — remélik és bizonyosak benne, hogy a francia kommunisták és a szocialisták nagy elhatározását siker koronázza. Kovács István a szerződés nyitva áll valamennyi demokratikus erő előtt A francia Kommunista Párt székhazában sajtóértekezletet tartott Georges Marchais, az FKP főtitkárhelyettese (baloldalt) és Francois Mitterrand szocialista vezető. A konferencia azután jött létre, hogy a két párt megegyezett egy közös kormányprogramban. A gyóntatás jutalma A genovai rendőrök alig tudtak magukhoz térni a meglepetéstől, amikor egy apát plébános azzal lépett a rendőrparancsnok elé, hogy robbanóanyagot hozott És csakugyan, gépkocsijából 127 rúd dinamit és 100 gyutacs került elő. Az apát elmondta, hogy a robbanóanyagot egy fiatalember adta át neki, gyónás közben, így hát nem árulhatja el a nevét. Géppuskaállás Hanoi háztetőin Négy év alatt 300 amerikai gépet lőtt le az észak-vietnami milícia és polgárőrség géppuskákkal. Különösen az alacsonyan repülő amerikai gépek megsemmisítésében értek el kiemelkedő eredményeket. Képünkön a hanoi polgárőrség lövészeti gyakorlatot tart. Botrány a Fiatban „Felháborító — írta a L'&spresso című római hetilap, — hogy a Fiat vezetősége mit enged meg magának”. Giovanni Agnelli, a Fiat Művek vezetője és munkatársai ugyanis titkos szolgálatot létesítettek az üzemben. A vezetőség a rafinált spicli-rendszerrel évek óta ellenőrzi a 147 600 munkást és 37 400 alkalmazottat, hogy megállapítsa, milyen politikai és erkölcsi magatartást tanűsítanak, és hogy adatokat szerezzen korábbi tevékenységükről. A nápolyi ügyészség eljárást indított a Fiat Művek alelnöke, Gaudenzio Bono valamint Niccolo Gioia és Umberto Cuttica igazgatósági tagok ellen. Az a vád ellenük, hogy törvényellenes módon információkat gyűjtöttek a gyár dolgozóiról. A három magas rangú beosztott rendőrtiszteket és kara- binjeriket vesztegetett meg, hogy „hivátalos titkokhoz jusson”. — Egyetlen ember, Cate- rino Ceresa zúdította fejünkre a bajt — nyilatkozott egy Fiat-alkalmazott. Caterino Ceresa, a Fiat Művek személyzeti osztályának alkalmazottja tavaly pert Indított a gyár ellen, mert felmondtak neki. A per folyamán a bíróság megdöbbentő dolgokat tudott meg. — Tizenkét éven át az volt a feladatom — mondta Ceresa a bíróságon, — hogy szóbeli és írásbeli jelentéseket adjak munkatársaimról az igazgatóságnak. Nemcsak politikai nézeteikről, hanem szerelmi kalandjaikról is be kellett számolnom. Az ügy óriási port vert fel. Kiderült, hogy az üzem külön osztályán húsz egykori rendőr dolgozott, ők irányították a munkások és alkalmazottak ellenőrzését. Minden osztályon voltak spiclik. Az évek során 150 000 adatot gyűjtöttek. A titkos nyilvántartásba belekerült, hogy a dolgozók milyen politikai párthoz tartoznak és általában milyen politikai beállítottságúak. A Fiat vezetőségét az is érdekelte, hogy erkölcsi szempontból milyenek alkalmazottai. Még arról is voltak adataink, hogy kinek vannak homoszexuális hajlamai és ki él normális szerelmi életet feleségével vagy mennyasszonyával. Az ügyészség kiderítette, hogy a Fiat magas rangú rendőrtiszteket pénzel le, hogy titkos adatok birtokába jusson. — Mestermunka volt a Fiat részéről — mondotta a római kormány egy tagja, — ahogyan meggyőzték a rendőröket és a katonákat, hogy adatokat szolgáltatva nekik tulajdonképpen az államot szolgálják. — A Fiat vezetősége maga is azt állítja, hogy a titkosszolgálat megszervezése tulajdonképpen az államnak is érdeke. — Végeredményben — mondta a Fiat Művek egy alkalmazottja — katonai repülőgépeket is gyártunk. Ez a termelés szigorú biztonsági intézkedéseket követel. A milánói nagyüzemet egy másik ok is a titkosszolgálat megszervezésére késztette. Az amerikaiak ugyanis bizalmatlanok az olyan üzemek iránt, ahol túl erős a kommunisták befolyása. Clare Boothe Luce, az Egyesült Államok olaszországi nagykövete, az ötvenes években megfenyegette az olasz üzemeket, hogy az USA csökkenti rendeléseit ha nem tesznek valamit „a vörösök” ellen. A Fiat megfogadta a tanácsot. A Kommunista Párt aktivistáit elbocsátották. A hatvanas évek elején pedig megalakították a titkosszolgálatot. Az 1969-ec sztrájkok után a Fiat vezetősége szükségesebbnek látta a szolgálat fenntartását, mint bármikor korábban. A lebegő font avában tart a tőkés világ pénzügyi rendszerének új válsága. Ez tizenhárom hónap óta immár a harmadik. S ami még jellemzőbb: alig félévvel azután következett be, hogy a dollár leértékelésével és a többi vezető nyugati deviza felértékelésével igyekeztek „nyugalmi helyzetet” teremteni a tőkés pénzpiacon. A mostani válság középpontjában e pillanatban a font áll. Az angol kormány úgy döntött, hogy „lebegteti”, azaz a kereslettől és kínálattól függően szabaddá teszi a font árfolyamát, A gyakorlatban ez a brit valuta körülbelül 3—4 százalékos ideiglenes leértékelésének felel meg, s ma már aligha lehet kétséges, hogy ezt egy később meghatározott időpontban tényleges leértékelés is fogja követni. Általános vélemény szerint a jelenlegi helyzetben nem volt kényszerítő szükség arra, hogy a brit kormány így cselekedjék. Igaz: a font kétségtelenül . nyomás alatt állott és árfolyamát csak a központi bankok „támogató vásárlásaival” sikerült tartani. Emellett Nagy-Britan- niában lanyhult a konjuk- tura és kedvezőtlenül alakult a fizetési, mérleg is. Ami az érem másik oldalát illeti: Nagy-Britannia pénzügyi tartalékai ma kétszer akkorák, mint néhány évvel ezelőtt és az ország törlesztette pénzügyi adósságát. M indez azt jelenti, hogy meg lehetett volna találni azokat a pénzügyi eszközöket, amelyekkel elkerülik a leértékelést előrevetítő „lebegtetést”. Ez kétségkívül „gyanússá” teszi a helyzetet' és azt mutatja, hogy gondosan, előkészített pénzügyi manőverről van szó, nem pedig valamiféle előre nem látott „katasztrófáról”. Megerősíti a benyomást az, hogy miközben Nyugat-Európa vezető tőkés országai meglehetős nyugalommal és közönnyel vették tudomásul a font „lebegtetését” — Franciaország valósággal tajtékzik. Az események megértéséhez tehát legalább annyira politikai, mint pénzügyi meggondolásokból kell kiindulni. Tény, hogy De Gaulle tábornok uralmának korszakában Franciaország a Közös Piac politikailag vezető hatalma volt, s ezt a pozícióját felhasználta arra, hogy a Piac pénzügyi rendelkezéseit a maga érdekeinek megfelelően formálja. A francia érdekek lényege pedig a? volt, hogy Párizs a Piac legnagyobb mezőgazdasági exportőrje, s ugyanakkor iparilag a világpiacon kevésbé versenyképes, mint Nyu- gat-Németország, vagy a Benelux államok nagy trösztjei. mikor tavaly év végén késhegyig menő küzdelem után az arany árát felemelték, a dollárt leértékelték, és ennek megfe- • lelően a nyugat-európai devizák árfolyama emelkedett — ez Franciaország számára kedvezőtlen pénzügyi lépés volt Miután a dollár olcsóbb lett, olcsóbb lett az amerikai export is. Ez azt jelentette, hogy az Egyesült Államok versenypozíciói a világpiacon javultak. Az iparilag legversenyképesebb országok (mint Távol-Keleten Japán, Nyu- gat-Európában pedig az NSZK) természetesen viszonylag jobban bírták a járulékos terheket, min'* Franciaország. A fránciák éppen ezért ragaszkodtak egy olyan megállapodáshoz, hogy a közös piaci országok valutáinak egymás közötti árfolyama csak bizonyos, szűk határok között ingadozhasson. Így akarták védeni a De Gaulle-korszakban elért versenypozícióikat a többi nyugat-európai országgal szemben. Ezt a megállapodást kiterjesztették a belépésre készülő Nagy-Britanniára is, nyilvánvalóan azzal á szándékkal, hogy majd csökkentsék az angol ipari konkur- rencia súlyát a francia gazdaságra. Minden jel arra mutat, hogy a font lebegtetése és várható leértékelése az amerikai bankvilág beleegyezésével végrehajtott manőver a Nyugat-Európán belüli francia pénzügyi pozíciók további gyengítésére. S ezzel együtt: annak a francia kü Ion - politi kának az aláak- pázására, amely De Gaulle hagyatékéból még megmaradt, s amely egy, az amerikaitól sok vonatkozásban eltérő és függetlenedő nyugat-európai politika kidolgozása mellett foglal állást. agy-Britannia belépése a Közös Piacba önmagában is a korábbi francia hegemónia gyengüléséhez vezet. Különösen pedig akkor, ha az angolok az amerikaiak „ügynökeiként” cselekszenek és vállalják a francia ellenállás letörését. A font leértékelése és lebegtetése azt jelenti, hogy Nagy- Britannia világpiaci szempontból versenyképesebbé válik — és nem kétséges, hogy ennek a versenyképességnek a növekedését a francia ipar és mezőgazdaság viseli el a legnehezebben. Ráadásul: a font leértékelését úgy is lehet tekinteni, mint a dollár újabb leértékelésének előjátékát, ami megint csak az amerikai versenypozíciókat javítja. Persze, felvetődik a kérdés, hogy a Közös Piac többi országai miért.hallgatnak. A válasz lényege alighanem az, hogy amit veszítenek a réven, azt megnyerik a vámon. Tehát: versenyképességük az angolokéhoz és utóbb az amerikaiakéhoz viszonyítva romlik maid — ezt azonban kiegyenlíti az az előny, ami a francia versenyképesség romlásából származik. ozzá kell tenni mindehhez, hogy minden pénzügyi válság „palackból kiengedett szellem”) s egyáltalán nem bizonyos, hogy pontosan olyan eredményeket hoz, mint azt szervezői elképz' lték. Ha például a font válsága túlságosan gyorsan vezet a dollár újabb kríziséhez — ez a választások előtti hónapokban kínos helyzetbe hozhatja az amerikai kormányt és felborítja az alighánem gondosan kidolgozott menetrendet. Ez persze a jövő zenéje. Az adott pillanatban a pénzügyi harc elsősorban a franciák külön-politikája ellen irányul. —1—e A Marsoa nincsenek természeíes csatornák? A szovjet tudósok feltételezése szerint a Mars csatornái — csupán optikai csalódás következményei. A hamis képet a bolygó felszínének sötét árnyalatú részei keltik. Ezt a figyelemreméltó megállapítást a moszkvai asztronómiai intézet munkatársai tették, miután feldolgozták a Mars—2, Mars—3 és Mariner—9 űrállomásokról1 beérkezett anyagokat. Mint ismeretes, mindhárom űrállomást tavaly májusban bocsátották fel. A tudósok következtetéseiket' a Zemlja Vszelennaja című folyóiratban publikálták. Hangsúlyozták, hogy a Marsról készített nagyméretű fényképfelvételeken semmiféle csatornát nem lehetett felfedezni. A bolygó felszínének nagyrészét kráterek borítják. Megállapították, hogy a Mars kráterei 20-szor gyorsabban omlanak szét, mint a Hold kráterei, mivel az atmoszféra jelenléte elősegíti az eróziót. Közölték, hogy a Mars felszínének kora mintegy 300 millió évre teH hető. I
