Szolnok Megyei Néplap, 1972. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-29 / 151. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. június 29. Hatalmas magassági fölényben voltak a rákóczifalvai futballisták a Csata utcai pajtásokkal szemben. Ezúttal mégis a fővárosi „Dávidok” győztek a rákóczifalvai „Góliátok” ellen A kunhegyesi lányok leütései szinte záporoztak a budapesti Zápor utcai iskolások térfelére. Győztek és a sikerben nagy része volt a képen látható Geszti Ilonának A legfiatalabbak voltak — és a legnagyobb sikert aratták. Teljesítményükkel meghökkentették a legedzettebb szakembereket is. Igen szép közönségsikert mondhatnak magukénak a képen látható, eredményhirdetésre várakozó csepp tornászlányok — pb — úmn Olimpiai képeslap Az üdvözlőkártyára csak a legszűkszavúbb közlendők szorítkoznak. Az ötkarikás képeslapunkra mi is csak a legfontosabbakat írtuk: így azt, hogy a debreceni Üttörő Olimpia keddi versenynapján jól szerepeltek a kunhegyesi röplabdázók. A lányok és a fiúk is győztek. Egyformán 2:0 arányban, egyformán a fővárosiak legjobbjai ellen. Az atléták közül a mezőtúri Rakonczai Éva súlylökésben 11,44- gyel, az öcsödi Kóródi Sándor kislabda hajításban 78,78 méterrel szerzett bronzérmet. A szolnoki Újvárosi Általános Iskola fiú kosárlabda csapata folytatta sikeres szereplését, 3. győzelmét aratta ezúttal a salgótarjániak ellen, 52:32 arányban. Ma az aranyéremért játszanak, a budapesti kosarasok ellen. A három kunhegyesi fiú vidáman mosolyog; Felső Tibor, Nagy Árpád és Dobi Lajos, a győztes röplabdacsapat legjobbjai voltak mm alkalmazunk Az Országos Szakipari Vállalat azonnali hatállyal felvesz asztalos, ács, lakatos szak- és betanított munkásokat, könny űpanel- szereló segédmunkásokat, köny- n.vűszerkezet szerelő részlegéhez változó munkahelyre. Szállást, ellátást, munkaruhát, szerszámot a vállalat biztosít. — A teljesítménybéren kívül különélési pótlékot és útiköltség hozzájárulást fizet. Felvétel: Budapest, V., Báthory út 12. II. em. 229-es szoba, munkaerőgazdálkodás. Éjjeliőröket felveszünk. Jelentkezni lehet „Tiszavidék” Szövetkezeti Közös Vállalat, Szolnok, Ság vári krt. 6. Közgazdasági technikumot most végzett kereskedelmi szakos könyvelőt keresünk. Jelige: „Fizetés megegyezés szerint5? a szolnoki hirdetőbe. A Ráköczifalva és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet Rákócziújfaluban lévő kétszemélyes, hagyományos élelmiszer boltjába szakképzett boltvezetőt és boltvezető helyettest keres felvételre. Erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges. Jelentkezés az ÁFÉSZ központi irodájában. Ráköczifalva, Rákóczi u. 53. sz. Azonnali belépéssel alkalmazunk gépkocsivezetőket és gépkocsirakodókat, valamint adminisztrátorokat, 40 órás munkahét. Jó kereseti lehetőséé. Jelentkezés: személyesen. Állal ifehérie Takarmányokat Előállító Vállalat. — Szolnok, Tószegi út. Az MTVB szolnoki járási hivatala takarítónőket alkalmaz. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a szemészeti vezetőnél. Mezőgazdasági gépszerelőket keres felvételre a törökszentmiklósi Aranykalász Mg. Tsz. Jelentkezés a tsz gépműhelyében. Veres Miklósnál. Férfi fizikai dolgozót azonnali belépéssel felveszünk. Pincegazdaság szolnoki pincészete. Szolnoki Patyolat Vállalat felvételre keres férfi és női munkaerőt betanított munkára, villanyszerelőt, nyugdíjas könyvelőt és gépkocsivezetőt. Érdeklődni lehet: Szolnok, Mártírok útja 19. szám alatt. Az Április 4 Gépgyár Örményes! gyáregysége 44 órás munkaidővel gépésztechnikusokat keres felvételre. Jelentkezés személyesen — a gyáregység munkaügyi csoportján áL A Szolnok megyei Tanács Heté- nyi Géza Kórhaza, Rendelőintézete. Szolnok, Vöröshadsereg u. 25. felvételre keres takarítónőket a szemészeti, sebészeti és belgyógyászati osztályokra, — valamint konyhalányokat és férfi segédmunkást raktáros mellé. Jelentkezés a fenti címen az élemezés vezetőnél. — Fizetés megegyezés szerint. A Kőbányai Sörgyár szolnoki kirendeletsége — háromműszakos fejtőüzemébe női és férfi segédmunkásokat azonnali belépéssel felvesz. Cím: Magyar u. 3. sz. A kisújszállási ÁFÉSZ igazgatósága pályázatot hirdet szábad- kasszás vegyesbolt-vendéglő-ital- hplt-büfé vezetői állás betöltésére. — A pályázati feltételek az ÁFÉSZ központi irodáiában (Kis- ú (szállás, Szabadság tér 13.) megtekinthetők. ———— INGATLAN: KÉTSZOBÁS. — két- konyhás családi ház, beköltözhetően eladó. Tiszaföldvár. Rózsa u. з. szám. SZOLNOK. Delta u. 38. sz. alatti családi ház, 200 négyszögöl kerttel eladó. SZOBA-konyhás ház beköltözhetően eladó. Szolnok. Mikszáth K. и. 26. szám. SZÖLÖ-gyümölcsös, üres föld. Mla motor szivattyúval eladó, — víz. villany van. B. Nagy Sándor. Szolnok, Alcsisziget. AZONNAL beköltözhetően családi ház eladó. Szolnok, Bihari S. u. 9. Háromszobás gázfűtéses, kertes családi ház beköltözhetően eladó.— Érdeklődni: Szolnok. Damjanich uszoda. Hasznos 1st-? ván. KÉTSZOBÁS (konyha) üvegverandás, — fürdőszobás lakás — hozzátartozó 200 n-öl kerttel, melléképülettel, beköltözhetően eladó. Mezőtúr. Tol- buchin u. 60. (Székes út). ELADÓ 1800 négyszögöl szőlő. gyönyörű termő gyümölcsfákkal, — lakóépülettel. villannyal, részletekben is. Belterület, Kardos Er- nőné. Szdevény, Halesz 60. sz. IJAZ azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni : — Török- szentmikLós, Bihari *u. 3. szám. MASFÉLSZOBÁS gázos, telefonos, szolnoki IV. em. szövetkezeti lakás, — OTP kölcsönnel eladó. — „Vosztok” jeligére a szolnoki hirdetőbe. SZOLNOK város belterületén, Sarló u. 20. alatt 142 négyszögöl beépítetlen telek eladó. — Érdeklődni: Szántó u. 9. i CSALÁDI ház beköltözhetően eladó. Szolnok, Tompa M. u. 8. sz. Érdeklődni: szombat, vasárnap kivételével minden nap. Városközpontban — kétszoba fürdőszobás házrész beköltözhetően eladó. Szolnok, Bánát u. 5. Beköltözhető kertes családi ház eladó. — Érdeklődni. Szolnok. Szántó krt 10. I. em. 8. 16-tól. MASFÉLSZOBAS — kertes családi ház melléképületekkel, — beköltözhetően eladó. Szolnok, Béke út 3. ELADÓ családi ház, azonnal beköltözhetően, kétszoba, konyha, sok mellékhelyiséggel. Szajol, Zalka M. u. 50. » AZONNAL beépíthető 250—300 négyszögöl bekerített telek, — kúttal eladó. Szajol, Üj telep. Vöröscsillag u. 4. szám. j KIS családi ház. — sürgősen eladó. Szolnok, Batsányi u. 3. Téglagyár ELADÓ másfélszo- bás, beköltözhető — szövetkezeti lakás. — Érdeklődni: Szolnok, Vosztok u. XI. ép. I. lh. I. em. 3. 18-tól. SZOLNOK. Levél U- 5. alatt szoba-kony- hás kertes ház eladó, beköltözhetően. 500 négyszögöl szőlő és gyümölcsös eladó, villany, víz van. Szolnok, Alcsisziget 83. Holt-Tiszapart, Németh Gyű1 a. SZOLNOK. Rákóczi u 29. sz. ház. beköltözhetően eladó. Érdeklődni; Köztársaság u. 3. alatt. (Bábaképző utcája.) TELEKÁRON Szolnok, Viola u. 8. sz. házrész beköltözhetően eladó. Ady End-? re útról nyílik. SZAJOLBAN a templom mögött kertes ház, beköltözhetően, eladó. Érdeklődni lehet: Szajol, Rózsák tere 2., — vasárnap délelőtt, vagy Szolnok, Tégla u. 20. sz. GÉPJÁRMŰ: ELADÓ új Kom ár segédmotorkerékpár, egy kifogástalan állapotú sport Danu- via 1971-ben műszaki vizsgázott. Cserke- szőllő. Iskola u. 22. ELADÓ egy üzemképes LAZ 690-es típusú autódaru, fizetés megegyezés szerint. Cím: Tiszántúli Áramszolgáltató VáW lalat üzemigazgatósága. Karcag, Villamos út 109. Tel.: H. 1200-as Volkswagen eladó Szolnok, Kossuth u. 17—23. ni. a/2. 18-tól. CS-rsz. 408-as Moszkvics műszaki vizsgázott jó állapotban eladó, (olcsón). Szolnok, Beloiannisz u. 68. szám. 1965-ös Opel Rekord 1700-as eladéi. Jász- ladány, Kossuth u. 96. szám. ADAS-VÉTEL: TENGERI malacot veszek „Később is” jeligére a kiadóba. ELADÓ 600-as szalagfűrész. villanymotorral. özv. Kiss Já- nosné, Törökszent- miklós, Hámán K. u. 17. szám. ELADÓ egy dió hálószoba bútor és háromajtós szekrény. — Szolnok, Vosztok u. 6. fsz. 1. Andróssy József. Érdeklődni: 16 óra után. MINT olaj kályha hordóval együtt eladó. Szolnok,' Törpe u 17. PREMIER szerelés — tokkal 23 000-ért eladó. Jászberény. Vérségi. Göncöl u. 2. KERTI traktor 125 cm3-es munkagépekkel eladó: vasárnap megtekinthető, — ugyanott 2 db 500 Literes úi cefrés hordó eladó. — Tcprök- szentmiklós Ki^slfer- ia balom dűlő 77. Rózsatövek* kiváló fajták. Kérjen díjtalan árjegyzéket. Homoki kertésznél. — Endrőd, Békés m. ELADÓ hordozható táska villanyvarrógép. Szolnok, Pálfi J. u. 2. szám. VIZSLA kölykök eladók. Szolnok, Pálfi u. 2. szám. SÖTÉT hálószobabútor. konyhabútor és egy kétajtós szekrény eladó. Szolnok, Tompa M. u. 8. HA.SZNALT konyhabútor eladó, Szolnok, Sütő u. 8. sz. Négyszemélyes rekamié, két fotel, két szék eladó. Szolnok,- Rákóczi u. 42. EGYÉB: TARSASHÄZ építéséhez, mely a belterületen épül. két- és félszobás lakásra egy társat keresünk. Beépítési engedély. — terv. kivitelező van. Szolnok. Üttörő u. 53. Balázs. Érdeklődni: 17 órától. Különbejáratú üres* vagy bútorozott szoba fiatal házaspárnak kiadó. Szolnok, Tégla u. 36. GARÁZS kiadó, vállalatnak is. Szolnok, Rattlwányu;36isz. HÁZASSÁG: SZERETNÉK megismerkedni házasság céljából 42—43 év körüli nővel — (akinek szövetkezeti lakááa van) 52 éves egyszerű férfi, fél házzal rendelkezem -f- 20 000 Ft érték. Nvu<?díiam 1113.— Ft. ..Rákóczi- úifalu” jeligére a kiadóba. LAKÁSCSERE: Elcserélnénk két egyszobás összkomfortos lakásunkat, — egyik SÁcrvári krt. fsz. másik Vosztok úti TV. emeleti, kettőszobás összkomfortosra Ság- vári krt.-i vagy környékiért. ,,I. emeletig” jeligére a szolnoki hirdetőbe. Elcserélném szolnoki központi I. emeleti kétszoba összkomfortos tanácsi lakásomat hasonlóért. — ..IIL emeletig” jeligére a szolnoki hirdetőbe. Például Árvái Anélkül, hogy elébe vágnánk az alaposabb elemzésnek, bátran leírhatjuk, hogy a szolnoki .MTE szurkolói elégedettek lehetnek az NB I B-s labdarúgó bajnokságban elfoglalt tizedik hely- lyel. A középcsapatok sorába lépett a piros-fekete együttes, és ez sok más egyéb mellett a derekas küzdőszellemnek is köszönhető. A játékosok nagy része szíwel- lélekkel harcolt a sikerért, ám közülük is kiemelkedett Árvái István, a csapat 25 éves beállósa. Voltak gyengébb pillanatai a zöld gyepen, de akkor kettőzött akarással küzdötte át magát a mélyponton. Egyenletes, jó szereplése nem véletlen. A fiatal sportember életét minden téren a kiegyensúlyozottság jellemzi. Üttörő korában ugyan a Jászberényi Vasasban kergette a labdát, Mácsai András edző irányításával, tíz év óta azonban — a katona éveket leszámítva — nem lett hűtlen a piros-fekete mezhez. A sportpályán kívül is a megbízhatóság a legfőbb tulajdonsága. A gépipari technikum elvégzése után az ÉPSZER-hez került, ahol jelenleg is megbecsült dolgozó. Kétszeres szocialista brigád tagja, és örömmel beszél arról, milyen harmónikus a kapcsolata a vállalat vezetőivel, közvetlen munkatársaival. A sportolók súrlódásait a munkatársakkal csak hírből ismeri. Visszatérve a futballistához: Árvái Pista neve 1968 óta minden évben ott szerepel a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtó három MTE játékos között. A szakemberek véleménye szerint az idei év volt számára a legsikeresebb. Javult fej-játékban, gyorsaságban, ma már nincs minden veszve, ha átjátssza’ az embere. — Könnyű neked, csak egy embert kell fognod! — mondják gyakran társai és erre nem tud megnyugtatóan válaszolni. Érzi, hogy a beállós szerepkör a jelenleginél jóval többre kötelezné; gyakrabban kellene például az ellenfél kapuja előtt tanyáznia, és olykor-olykor gólt is illene rúgni. — Talán ha taktikai érettségben előrelép a csapat, és a helyemen nem marad űr, ha felfutok, akkor többet vállalkozók majd előre törésre, — mondja. Egyébként ami az előbbre lépést illeti bizakodó a hatos számú mez tulajdonosa. Ügy véli, ha sikerül az erősítés, a csapat a következő szezonban akár a 6. 8. helyet is elérheti. — Pb — Ijf1 Jubileumi sakkverseny vm. forduliö i,A” verseny: Hradeezky—Koszorús í «, dr. Er- dy—Meleghegyi 0T. Ragó—Pete 1:0. Dalkó—dr. Perecz »/«, Bessenyei—Lukács 0:1, Radnóti—Schranez 0:1, Nagy Zs.—Balogh Vi. Vezet: Lukács 7. Balogh, Hradeczky, Schranez 5 5—5.5 pont. — ,,B" verseny: Simon—Bánczy függő, Gregusik—Varga 1:0, Sallai —Nagy J. 1:0, Lázár—H. Kiss 1:0. dr. Horgos!—Lőrinczi >/i, Rosen- zweig 0:1. Vezet: Gregusik, Sallai, Varga 5.5—5.5 pont. ..................................................................... H irdessen a Néplapban! \ MÁV VILLAMOS FELSÖVEZETÉK i Építési Főnökség Rákos—Nagykáta—Szolnok—■' Békéscsaba vasútvonal villamosítási munkáihoz jó kereseti lehetőséggel felvételre keres gépesített betonozási munkákhoz, férfi- és női segédmunkásokat, nehézgép- : kezelőt, felsővezeték szerelő szak- és • segédmunkásokat. « Ingyenes elhelyezés a munkásszálláson, 44 órás munkahét* I Jelentkezés levélben: MÄV Villamos Felsővezeték Építési Főnökség személyzeti csoport Budapest, Kőbánya felső pu: UIM.U-JiJJI «UJJA» .»JAM ■ «