Szolnok Megyei Néplap, 1972. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-27 / 149. szám
2 t SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP 1972. június 27. Az Okinawa-szigetesoport névadó szigetén megtartatták a kormányzói és a tartományi nemzetgyűlési választásokat. Nem túlzás kijelenteni, hogy a szavazást nemcsak Japánban, hanem az egész világon nagy érdeklődéssel kísérte a közvélemény. Márpedig egy mégoly fontos ország valamelyik tartományának helyi választásai az esetek túlnyomó többségében kizárólag belpolitikai érdeklődésre tarthatna^ számot — sőt, nagyobb országban igen gyakori az is, hogy egy-egy ilyen esemény már más tartományokban sem kelt különösebb figyelmet.' Ahhoz tehát, hogy egy látszatra helyi jellegű eseményt öt kontinens figyelmének reflektorfényei pásztázzanak, valamilyen különleges, sajátos ok kell. Okinawa esetében két ilyen ok is létezik és a kettő meglehetősen szorosan összefügg egymással. Az egyik ok az, hogy Okinawa a második világháború végétől egészen ez év tavaszáig amerikai fennhatóság alatt állott. Macartur tábornok csapatai vagy kilencven napos súlyos harcokat vívtak a szigetcsoport térségében és nem sokkal a hirhedt San Francisco-i különbéke aláírása után a Pentagon „alapvető stratégiai érdekekre'’ hivatkozva bejelentette igényét Okinawa teljes megszállására. A fősziget a földkerekség egyik legnagyobb katonai bázisa lett — közigazgatási székhelyén, Naha város hadirepülőterén percenként több gép szállt fel és landolt, mint a föld bármelyik polgári óriás-légikikötőjében, öbleiben ott álltak az amerikai hetedik flotta kolosszusai. A sziget szántóföldjeit hadgyakorlatokra, hatalmas raktárakra, javítóműhelyekre sajátították ki, útvonalait angol nevekkel és angol nyelvű feliratokkal látták el. Okinawa kiszakítása ellen a japán nép széles rétegei szinte az első pillanattól kezdve tiltakoztak és harcoltak. Az utóbbi esztendőkben a szigetcsoport megalázó helyzete vált a japán belpolitika egyik legfőbb kérdésévé, külpolitikai értelemben pedig az egyoldalú orientáció gyűlölt jelképévé. A világ és a washingtoni politika változásain kívül a tömegmozgalom vezetett 1972. május 15-én a szigetcsoport visszaadásához. Azóta most volt Okinawán az első választás és ez a baloldali erők egyértelmű győzelmével ért véget. Ez a világ figyelmének egyik oka. A másik az, hogy néhány nap múlva elnökválasztó közgyűlést tart a hatalmon lévő liberális párt, amelyen kijelölik Szato utódját. Bárki lesz az utód, ha győzni akar a jövő évi választásokon, figyelembe kell vennie a félreérthetetlen okinawai figyelmeztetést. (KS) Az okinawai előjel Elhalasziották a Biztonsági Tanács ülését Bizonytalan időre elhalasztották a Biztonsági Tanács hétfőn (közép-európai idő szerint) 16,00 órára ösz- szehívott ülését, amelyen a résztvevőknek Libanon Iz- rael-ellenes panaszát kellett volna megvitatniuk. Az AFP értesülése szerint a halasztás azért vált szükségessé, hogy Lazar Mojszov jugoszláv delegátus a tanács e havi elnöke folytathassa tanácskozásait egy mindenki számára elfogadható határozati javaslat megszerkesztése érdekében. Mint kitudódott, a fő nézet- eltérést az okozta, hogy a javaslatba] bekerüljön-e Izrael „elítélése” vagy sem. Nyugatnémet választások r Brandt kancellárnak bejelentésére, hogy az új választások novemberi megtartására törekszik, az ellenzék gyorsan reagált. Bar- zel után Stücklen a CSU egyik vezetője is „helyesléssel” fogadta a kormánykoalíció döntését. Strauss, a CSU elnöke pártjának Frankenthalban tartott gyűlésén máris „az egész nép mozgósítására” szólította fel az uniópártokat, megfújva a választási harc riadó-kürtjét. Azt a célt tűzte az - ellenzék elé, hogy „szerezzék meg mindéi) olyan alkotmányhű polgár szavazatát a szociáldemok- rakták tábora köréből is, akik nem akarnak még egy Willy Brandt szövetségi kancellárt”. A szociáldemokratákkal szövetséges FDP köreiből is elhangzott két állásfoglalás. Flach, az FDP főtitkára és Érti élelmezésügyi miniszter egyaránt kijelentették, hogy a szabaddemokraták az új választások után is a szociáldemokratákkal kívánnak koalícióban maradni. Megnyílt a FDGB és a DGB kongresszusa Az NDK-beli Szabad Német Szakszervezetek VIII. kongresszusát hétfőn délelőtt nyitották meg a berlini Wemer-Seelenbindec- Halléban. A szakszervezeti világszövetséget . Enrico Pastorino elnök és Pierre Gensous főtitkár képviseli a kongresz- szuson. A magyar küldöttség vezetője: Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára. Az országos vezetőség beszámolójának elhangzása után hétfőn délben megtartották a központi revíziós bizottság beszámolóját, majd megkezdődött a két referátum együttes 'vitája. Az FDGB VIII. kongresz- szusa pénteken fejezi be munkáját. ☆ Nyugat-Berlinben vasárnap megnyílt az NSZK-beli német szakszervezeti szövetség (DGB) IX. kongresszusa. A kongresszus június 25- től július 1-ig tanácskozik. A DGB-kongresszuson a magyarországi szakszervezetek képviseletében jelen van Nemeslaki Tivadar, a SZOT titkára. MINDENFELŐL BÉCS Bécsben hétfőn megkezdte munkáját a szocialista internacionalé 12. kongresz- szusa. A szociáldemokrata pártvezetők között ott volt Golda Meir izraeli miniszterelnök, Bratelli norvég miniszterelnök és Bruno Kreisky osztrák kancellár. PEKING A kínai kormány meghívására Pekingbe érkezett Bandaranaike Sri Lanka Ceylon püniszterelnök asz- szonya. BUENOS AIRES Az 1955-ben betiltott, majd a közelmúltban ismét engedélyezett perónista párt , (partido justicialista) Juan Domingo Perón ex- diktátort jelöli az 1973. j március 25-én megtartandó argentin általános választásokon az elnöki tisztre. A döntés a párt Buenos Airesben megtartott országos tanácskozásán született hétfőre virradóan. Mint ismeretes, a 78 éves volt elnök 17 éve száműzetésben Madridban él. A választási harcok kezdetére visszatér Argentínába. DÜSSELDORF Düsseldorfban ülést tartott a Német Kommunista Párt elnöksége. Áz elnökség határozatot hozott, amely szerint a párt indul az NSZK-beli választásokon és minden egyes választókörzetben saját jelöltet állít, hogy hatékonyan képviselje a dolgozó nép érdekeit. POZSONY Ausztriában tett baráti látogatása befejeztével vasárnap a nyugat-szlovákiai Ko- marnoba érkezett a Vörös Zászló Érdemrenddel kitünteti szovjet fekete-tengeri flotta dunai hajóraja. A szovjet tengerészek találkoztak a helyi párt- és állami szervek képviselőivel. GUATEMALA A guatemalai fővárosban vasárnap éjszaka meggyilkolták Oliverio Castaneda Paez-t, az ország első alel- nökét. A merényletet két férfi követte el egy étteremben. Sikerült elmenekülniük. Castaneda Paez a hatalmon lévő nemzeti felsza- badítási mozgalom egyik vezetője volt. Quang Tri-ben az ifjúság a felszabadulás után kérte; —• hogy csatlakozhassák a polgárőrséghez, a város rendjének és biztonságának védelmére. (Foto: VNA—MTI—KS) Kiürítették a Da Nang-i légitámaszpontot Dél-vietnami szabdsághar- cosok hétfőre virradóan rakétatámadást intéztek Saigon egyik külvárosának katonai célpontjai ellen. Találat ért egy dél-vietnami kiképzőtábort. Egy katona és egy polgári személy megsebesült. Ugyancsak egy dél-vietnami szóvivő közölte, hogy heves harcok folynak a Saigon és An Loc között vezető 13-as számú katonai útvonal mentén/ A szabadságharcosok folytatták tüzérségi akcióikat An Loc térségében. Az úgynevezett északi front B—52-es amerikai nehézbombázók, vadászbombázók és a 7. flottának a Ton- kini-öbölben állomásozó egységei Hűé volt császárvárostól 32 kilométerre északra — a szorongatott helyzetben lévő kormánycsapatok védelmében — összesen 2500 tonna bombát dobtak le, rakéta- és ágyútüzet irányítottak a hazafias erők vélt állásaira. SAIGON Az amerikai főparancsnokság közölte, hogy az Egyesült Államok valamennyi vadászbombázóját kivonta a Da Nang-i légitámaszpontról tekintettel a vietnami hazafiak , sikeres hadműveleteire. Da Nang — ahol valamikor 120 amerikai repülőgépet állomásoztattak — a Hué-tól az egykori császárvárostól északra lévő frontszakaszhoz legközelebb eső amerikai támaszpont. Amerikai vadászbombázók — mint a saigoni amerikai főparancsnokság bejelentette — vasárnap támadást intéztek a Hanoitól 40 kilométerre északnyugatra lévő Viet Tri VDK-beli hőerőmű ellen. HANOI Az amerikai légierő hétfőn — helyi idő szerint reggel 7, valamint 10 órakor — légitámadást intézett Hanoi és környéke ellen. A VDK légvédelme hétfőn öt amerikai repülőgépet lőtt le, közülük hármat Hanoi térségében. Hétfőn Hanoiban — mint az AFP tudósítója jelenti — hangosbeszélőkön jelentették be, hogy a város több sűrűn lakott külvárosát bombázták az amerikai gépek a vasárnap estétől hétfő estig tartó tucatnyi légitámadás alatt. A saigoni amerikai parancsnokság hétfői részletes bejelentése szerint vasárnap 270 bevetésben támadták a vadászbombázók a VDK területét. A Viet Tri hőerőművet, amely Hanoitól 40 kilométerre fekszik északnyugatra, lézervezérlésű, .egyenként 1000 kilogramm súlyú bombákkal támadták, összesen hat ilyen bombát dobtak le az erőmű területére. Pénzügyminiszterek Luxemburgban Luxemburgban hétfőn délelőtt megnyílt a közös piaci tagállamok pénzügyminisztereinek értekezlete, amelyen a fő téma a font lebegtetése nyomán kialakult valutaválság lesz. Egyidejűleg összeültek a tízek külügyminiszterei is, hogy előkészítsék a nyugat-európai csúcstalálkozót. Megalakult az új olasz kormány Giulio Andreotti kijelölt olasz miniszterelnök, miután minden tekintetben befejezte kormányalakítási tárgyalásait, hétfőn a köztársasági elnöki palotában visszavonta fenntartását, amellyel a kormányalakítási megbízást annakidején elfogadta. Leone köztársasági elnök ezután, a miniszterelnök javaslatára, kinevezte az új kormányt. Olaszország háború utáni 34. kormánya, amely rendkívüli választások és másfél hónapos politikai huzavona után alakult meg, visszatérést jelent egy több mint tíz évvel ezelőtti kormanyfor- mulához: a szocialista párt nem vesz részt benne, a kereszténydemokrata párt szövetségesei a liberálisok és a szociáldemokraták. A republikánus párt kívülről támogatja az un. centrista koalíciót. Az országot 25 éve kormányozó kereszténydemokrata párt (DC) ezzel a döntéssel véglegesítette, hogy a középbal-szövetség válságából, az országot emésztő számos gazdasági és társadalmi nehézségből jobbra keres kiutat, jobboldali fordulattal akarja megoldani a problémákat. Mivel az új kormánykoalíoió meglehetősen csekély parlamenti többségre támaszkodhat, fennáll a veszélye annak, hogy a kormány rejtett formában az újfasiszták parlamenti támogatását is igénybe veszi, vagy pedig rendkívül ingatagnak bizonyul és nem tudja keresztül vinni törvényjavaslatait. Az új kormány főbb tárcáit a következők kapták: Miniszterelnök: Giulio Andreotti (DC) Miniszterelnökhelyettes és hadügyminiszter: Mario Ta- nassi (szoc. dem.) Külügyminiszter: Giuseppe Medici (DC) Belügyminiszter: Mariano Rumor (DC) Kincstárügyi miniszter: Giovanni Malagodi (liberális) Külkereskedelmi miniszter: Matteo Matteotti (szoc. dem.) A 26 tagú kabinetben a DC-nek 17 minisztere van, a szociáldemokraták 5, a liberálisok 4 helyet kaptak. Andreotti programbeszédére és a bizalmi szavazásra a képviselőházban előreláthatólag a jövő héten kerül sor. Arabközi konzultációk Egyiptom minden tőle telhetőt megtesz az arab egység és a Palesztinái ellenállási mozgalom védelmére — jelentette ki dr. Murad Gha- leb külügyminiszter, aki egyúttal azt is közölte, hogy Szadat elnök e célból haladéktalanul érintkezésbe lépett az arab államfőkkel és uralkodókkal. Szadat erőfeszítései egyrészt Izrael libanoni agressziójának elhárítását, másrészt a Palesztinái ellenállási szervezetek, libanoni bázisainak fenntartását szolgálják. Kairói politikai körökben valószínűnek tartják, hogy Egyiptom az arabközi konzultációk révén rendkívüli arab csúcsértekezlet összehívását kezdeményezi és szorgalmazza. Dr. Manszur Khaled szu- dáni külügyminiszter, aki jelenleg hivatalos látogatást tesz Egyiptomban, vasárnap kijelentette, hogy Szudán támogatja egy arab csúcsértekezlet összehívását az ösz- szehangolt arab stratégia kidolgozása, illetve az arab erőforrások egyesítése végett. Merénylet szállodák ellen - Bankrablások Belfastban Hétfőn délután, amikor már csak órák voltak hátra az IRA ideiglenes szárnyának éjfélkor életbe lépő tűzszünetéig, egy pillanatra sem lankadt a harc Északírországban. Tyrone járásban teherautóba rejtett pokolgéppel felrobbantották a cementműveket. A munkásokat riasztólövésekkel figyelmeztették, így mindenkinek sikerült kimenekülnie az épületből. Robbanóanyaggal merényletet hajtottak végre két belfasti szálloda ellen is. Tucatnyi bankrablás történt, az egyiket apácaruhás nők hajtották végre, egy másikat követően az állítólagos tetteseket egy útakadálynál megállították és tűzharc után elfogták. Newryban agyonlőttek egy rendőrt. Mindez ezután történt, hogy Belfastban vasárnap szinte szünet nélkül tartott a lövöldözés: több száz lövés dördült el a tartományi székhelyen. A szemtanúik elmondták, hogy a tűzharc többnyire protestáns szélsőségesek és a provók között robbant ki. A hadsereg megerősítette, hogy az incidensek javarészében nem volt szerepe az angol katonáknak. Az OKP segélyakciója Anconának Luigi Longo, az OKP elnöke, aki a párt más vezetőivel együtt az elmúlt napokban több gyűlésen és megbeszélésen vett részt a földrengéssújtotta Ancona városban, vasárnapi beszédében biztosította a természeti katasztrófától súlyosan érintett város lakóit az Olasz Kommunista Párt segítségéről és együttérzéséről. Kijelentette, hogy a kommunisták közvetlen segélyakció formájában is igye-. keznek enyhíteni a lakosság helyzetén, és politikai-köz- igazgatási síkon is igyekeznek olyan hatékony intézkedéseket elősegíteni, amelyek lehetővé teszik a város megbénult gazdasági életének fellendítését. Ancona a január óla tartó állandó kisebb-nagyobb földrengések következtében teljésen elnéptelenedett, a kereskedelem és más gazdasági tevékenység megbénult, az épületek megrongálódtak és más súlyos anyagi károk keletkeztek — mindez hanyatlással, pusztulással fenyegeti a települést. A nyugatnémst rendőrök lelőttek egy skót üzletembert STUTTGART A nyugatnémet rendőrség a Baader-Meinhoff anarchista ifjúsági szervezet még szabadlábon lévő tagjai után indított hajsza során agyonlőtt egy skót üzletembert. A rendőrség nem hozta kapcsolatba az anarchistákkal a lelőtt Iáin MacLeod-ot, de annyi kiderült, hogy a rendőrök egy bérház ötödik emeletén tartottak éppen razziát, mivel tudomásuk szerint az anarchisták átjáróháznak használták aa épületet veszély esetén.